Clattenburg: "Ronaldo egy mérkőzésre szóló eltiltást fog kapni"

ronaldo_cristiano_bl_kiallitas.jpgA Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés másnapján a világ nagyobbik fele még mindig tanácstalanul keresi a választ arra a kérdésre, Felix Brych játékvezető vajon milyen megfontolás miatt állított ki Cristiano Ronaldót. Juan Cuadrado tavalyi piros lapja után a német bíró tovább folytatta a sormintát, így a Juventus zsinórban harmadik mérkőzésén került emberhátrányba a Bajnokok Ligájában.

A korábban játékvezetőként a Premier League-ben, valamint az európai kupaporondon is tevékenykedő Mark Clattenburg alkotott véleményt az esetről.

"Cristiano Ronaldo roppant balszerencsés volt, hogy kiállították bemutatkozása alkalmával a Juventusban." - kezdte összegzését Clattenburg a Daily Mail-nek nyilatkozva.

"A labda a bal szélen járt, s a támadó próbált betörni a büntetőterületre, azonban Jeison Murillo megállította. Volt egy kis lökés Ronaldótól, amely azt eredményezte, hogy a Valencia védője a földre esett, azonban ez nem volt durva cselekedet. Felix Brych játékvezető háttal állt az esetnek.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.20. 13:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája

Akár hárommeccses eltiltás is várhat Ronaldóra

ronaldo_valncia_elleni_piroslapja.PNGCristiano Ronaldo vitatott körülmények között volt kénytelen elhagyni a pályát a szerdai, Valencia elleni Bajnokok Ligája mérkőzés 29. percében, és egyelőre kérdéses, hogy vajon hány meccsről hiányozhat majd a továbbiakban.

A felvételek alapján úgy tűnik, hogy az Aranylabdás játékos kicsit összeborzolja, vagy talán megrángatja az ex interes Jeison Murillo haját, majd ezt követően kakaskodtak is egy kicsit.

A német játékvezető, Felix Brych minden bizonnyal nem láthatta az incidenst, ezért segítségül hívta asszisztensét, Marco Fritzet. 

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.20. 11:30 |

Címkék: hírek Bajnokok Ligája játékosokról

Allegri: „A VAR nagy segítség lett volna”

allegri_massimiliano_mutogat_kabatban.jpgA Juventus mestere csapata győzelmét követően elismerően beszélt játékosai teljesítményéről, és természetesen szót emelt Cristiano Ronaldo kiállítása kapcsán is.

„A srácok nagyon jól teljesítettek, mivel számos lehetőségünk mutatkozott Cristiano Ronaldo kiállítását követően is, aztán megérdemelten megszereztük a vezetést.” - értékelt a mester a Sky Sport Italia számára a 2-0-s siker után.

„Természetes volt, hogy a vége felé több területet adtunk a Valencia számára, azonban Wojciech Szczęsny számára nem igazán akadt védeni való a tizenegyesig.

Természetesen a feszültség tovább emelkedett a piros lap miatt. Nem egyszerű ezen a pályán futballozni, mivel a Valencia agresszív, a hangulat nagyon szenvedélyes, a srácok pedig mindenekelőtt nagyon jól teljesítettek a Valencia támadásainak a korlátozásában.”

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.20. 10:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája játékosokról

A Valencia elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Juventus egy könnyűnek aligha ígérkező mérkőzéssel, a Valencia otthonába látogatva kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában, s mivel a csoport első helye a cél a zebramezesek számára, az elvárás nem lehet más, mint a győzelem és a három pont begyűjtése.

A Valencia tavaly a tabella negyedik helyén zárt hazája bajnokságában, s így kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az új szezon nem indult túl fényesen a csapat számára, hiszen az eddig lejátszott négy forduló után győztes meccs nélkül, három döntetlennel és egy vereséggel, mindössze három pontot gyűjtve szégyenkezhetnek a tabella tizenhetedik pozíciójában.

Massimiliano Allegri keretéből sérülés miatt hiányzik majd Andrea Barzagli, Leonardo Spinazzola és Mattia De Sciglio is.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.19. 19:30 |

Címkék: előzetes meccsek Bajnokok Ligája

Capello: „A Juventus nem tűnik meggyőzőnek”

capello_fabio_feher_ingben.jpgA Juventus egykori sikeredzője, Fabio Capello szerint az Öreg Hölgynek vigyáznia kell, és Massimiliano Allegri aggályai korántsem alaptalanok.

A mestert Cristiano Ronaldo BL-debütálása kapcsán kérdezték a Juventusról.

„Úgy hallottam, hogy Massimiliano Allegri aggódik a védekezés miatt, és láttam, hogy dühös, mivel a csapat túl sok gólt kap.” - mondta a sokat látott mester a Juventus aktuális edzőjéről a Sky Sport stúdiójában.

„Figyelni kell, mert szerintem ez a Juventus kicsit gyenge a játék egyes részeiben, és korántsem olyan szilárd, mint amilyen a múltban volt.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.19. 18:06 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája játékosokról

Exkluzív Momo Sissoko interjú

sissoko_mohamed_aranymezben_golorom.jpgMinden bizonnyal már mindannyian nagyon izgultok az idei első Bajnokok Ligája meccsünk miatt, addig is kikapcsolódásképpen fogadjátok a Tuttojuve által közölt Momo Sissoko exkluzív interjút sok szeretettel. 

Sissoko 4 évet töltött a Juventusnál, és bár kezdetben kifejezetten jól mozgott a Liverpooltól igazolt középpályás (személy szerint én nagyon is bíztam benne anno), de a gyakorlatilag állandósult sérülései miatt képtelen volt meghatározó szerepet betölteni a csapatnál. Először lábtörést szenvedett, majd különböző húzódások hátráltatták, az Achillesével is problémák akadtak, végül egy térdműtéten is átesett. Tehát közel sem mondható szerencsésnek a torinói karrierje, így végül a PSG igazolta le, de az állandó sérülésekből sosem tudott már teljesen felépülni a még mindig csak 33 éves játékos.  

Didier Deschamps, Marco Di Vaio mellett a "Polip" becenévre hallgató középpályás azon játékosok közé tartozik akik pályafutásuk során játszottak mind a Juventusban, mind pedig a Valenciában, így mondhatni jól ismeri mindkét csapatot.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.19. 17:01 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat Bajnokok Ligája játékosokról

Marcelino: "A Juventus a Bajnokok Ligája esélyeseinek egyike"

marcelino_valencia.jpgA Valenciát a hazai csapat mestere, Marcelino, míg a játékosok részéről Dani Parejo képviselte a keddi sajtótájékoztatón.

"Minden kétséget kizáróan a Juve a legerősebb csapat Olaszországban, ezt az eredmények is igazolják. Hatalmas klub, tekintélyes történelemmel és minőséggel, s a Bajnokok Ligája esélyeseinek egyike. Ezen túl, Massimiliano Allegri a legjobb edzők egyike Európában. Ezt már önmagában az a tény is alátámasztja, hogy számos egymást követő szezonban edzősködik már a Bajnokok Ligájában.

Ami Cristiano Ronaldót illeti, már sok alkalommal játszottunk ellene. A jelenléte a pályán nem fogja befolyásolni a játékunkat, de megpróbáljuk korlátozni a mozgásterét, amennyire ez lehetséges, s ahogyan azt a csapattársaival is tesszük majd.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.19. 13:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája

Allegri: „Javultak az esélyeink a BL-győzelemre”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_10.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri szerint Cristiano Ronaldóval javultak csapata BL-győzelmi esélyei, azonban lépésről lépésre kell haladni.

„Cristiano Ronaldo érkezése növelte az önbizalmunkat.” - mondta az Öreg Hölgy mestere a Valencia elleni meccs előtt.

„A világ legjobb játékosa érkezett, aki az összes díjat megnyerte Leo Messivel karöltve az utóbbi néhány évben.

A Juventus két döntőt játszott az elmúlt négy évben, két alkalommal pedig a döntő előtt esett ki, egyszer hosszabbításban, egyszer pedig a kilencverharmadik percben, Madridban megítélt büntető nyomán. Szóval nem arról van szó, hogy a semmiből hirtelen idén már a BL-ért harcolhatna a Juve.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.19. 11:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája játékosokról

Chiellini: "Erősebbnek érezzük magunkat, mint korábban"

chiellini_giorgio_bl_sajto_1.jpgA játékosok részéről Giorgio Chiellini nyilatkozott a Valencia elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt, s a találkozó azért is fontos lesz a veterán védő számára, mivel immár csapatkapitányként képviselheti majd csapatát,

"Kétségkívül büszkének érzem magam, s az évek során tobbé-kevésbé mindent láttam már itt. Az elmúlt években exponenciálisan fejlődtünk." - mondta Chiellini a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával.

"Rendszeresen beszélek Buffonnal, azonban azért teszem, hogy a barátságunkat ápoljam, nem tanácsért fordulok hozzá. Alig várom, hogy ismét a Bajnokok Ligájában lássam játszani.

A holnapi egy roppant nehéz mérkőzés lesz, s egy igazán nehéz erőpróba vár ránk, mert kevés csapat képes csak győzelemmel távozni a Mestallából. Nagyok az elvárások velünk kapcsolatban, s erősebbek érezzük magunkat, mint amilyenek a korábbi években voltunk, azonban a pályán kell bizonyítanunk.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.19. 09:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája

Costa minimum négymeccses eltiltásra számíthat

douglas_costa_hatulnezet.jpgA FIGC ügyésze megerősítette, hogy a televíziós felvételek alapján Dougla Costa komoly eltiltásra számíthat.

A vasárnapi Juventus-Sassuolo mérkőzésen az Öreg Hölgy brazil szélsője teljesen elvesztette a fejét, először megpróbálta könyökkel megütni ellenfelét, Di Francescót, majd később fejjel is nekiment. 

Costának ez sem volt elég, így végül biztos, ami biztos alapon arcon is köpte ellenfelét, jutalma pedig egy azonnali piros lap, több meccses eltiltás, továbbá pénzbírság lehet. 

A játékos azóta bocsánatot kért mind csapattársaitól, mind pedig a szurkolóktól, a büntetés azonban elkerülhetetlen számára.

Giuseppe Pecoraro, a FIGC ügyésze arról adott tájékoztatást, hogy az eset egészen a könyököstől kezdve kerül visszanézésre, és ennek megfelelően fogják kiértékelni a játékos viselkedését. 

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.18. 17:00 |

Címkék: hírek bajnokság játékosokról

Beharangozó: Valencia elleni meccs

220px-valenciacf_svg.pngHosszú idő után rajtol újra Európa legrangosabb kupasorozata, a Bajnokok Ligája. Mint ismeretes, a Juventus a Manchester United, Valencia és Young Boys csapatával került egy kvartettbe. Először az olasz rekordbajnok a Valencia ellen lép pályára. A helyszín az Estadio Mestalla lesz, a sípmester pedig a német Felix Brych. Az összecsapás szerdán, szeptember 19.-én kerül megrendezésre, 21 órai kezdettel. A mérkőzést a Spíler 2 közvetíti.

Kicsit szerencsésnek is mondhatjuk ezt a párosítást, mivel normális esetben a Valencia igen kemény ellenfél tud lenni, most viszont elég gyengén kezdték meg a szezont. Mindösszesen a 17. helyen tanyáznak, 4 forduló után. Kemény kezdést tapasztalhattak meg a Denevérek, mivel a friss UEFA Szuperkupa győztes Atlético Madridot fogadták és egy 1-1- es döntetlent könyvelhettek el, ami jó eredménynek bizonyul. A következő forduló már kevésbé volt eredményes. Az Espanyol gárdájával csaptak össze és vereséget szenvedtek, 2-0 arányban. Az ezt követő meccs sem volt egy sikertörténet, a Levante ellen csupán egy döntetlenre futotta. Hiába volt emberhátrányba az ellenfél, 2-2-es végeredményre futotta csak. A válogatott szünet után sem fordult jobbra a valenciai csapat szerencséje, 0-0-ás meccset hoztak össze a Real Betis ellen. Összesen 3 pontot tudhat magáénak a spanyol együttes.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.18. 15:00 |

Címkék: beharangozó Bajnokok Ligája

Maldini: „Messze állunk a Juve szintjétől”

maldini_paolo_ulve_nyilatkozik.jpgPaolo Maldini nemrégiben beszélt a Sky munkatársának az AC Milan aktuális céljairól, majd őszintén elismerte, hogy a milánói rossonero klub még nem álmodozhat a Juventusszal való bajnoki versenyről.

A Cagliari elleni döntetlent követően az olasz klublegenda és az AC Milan sportigazgatója beszélt a klub céljairól, és realisztikus elvárásokat fogalmazott meg.

„Komoly projektet vezetünk Milánóban, és szeretnénk az AC Milan visszavezetni a legmagasabb szintekre.

Építenünk kell a játékosok mentalitását, hiszen vannak olyan fiatal játékosaink, akik még nincsenek meggyőződve saját kvalitásaikról, és önbizalomra kell szert tenniük. Számukra fontos lehet a velünk, igazgatókkal való párbeszéd.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.18. 10:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat

Agnelli: "Képessé kell válnunk megszerezni a következő Ronaldót"

agnelli_andrea_juve_logoval.jpgA Juventus elnöke, Andrea Agnelli a Cristiano Ronaldo leigazolásához vezető stratégiáról beszélt, amely révén a klub a világ legnagyobbjává kíván válni.

A szédületes átigazolási összeg és bérköltség mellett, a korábban elképzelhetetlennek tartott igazolás segítségével a Juventus mind pénzügyileg, mind szakmailag fontos szintet léphet előrefelé.

A torinói klub mintegy 100 millió eurót fizetett a portugál játékjogáért, s a becslések szerint Ronaldo összességében nagyjából 340 millió eurós befektetést jelenthet a Juventus számára.

"Ez volt az első alkalom, hogy a kereskedelmi és a sportszakmai szempontok összhangba kerültek a Juventusnál a költségek és a nyereségek megítélése tekintetében." - mondta az ügyről Agnelli a Financial Times kérdésére válaszolva.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.17. 21:00 |

Címkék: klub nyilatkozat vezetőség

Ronaldo nem akarta elhagyni a Real Madridot?

ronaldo_az_eget_nezi.jpgÉrdekes hírt szellőztetett meg az olasz La Repubblica, ugyanis az olasz napilapnak adott interjút Ronaldo életrajzírója, Guillem Balague,  aki nem mást állít, minthogy a portugál sztár nem akarta elhagyni szeretett csapatát, a Real Madridot. 

Balague spanyol nemzetiségű újságíró, aki 2015-ben írta meg könyvét Ronaldóról, "Cristiano Ronaldo: The Biography" címmel (magyar nyelven tudtommal nem jelent meg - a szerk.), tehát minden bizonnyal elég jól ismeri CR7-et. A könyv felújított változata egyébként nemrég került a polcokra Olaszországban.

A következőkben az újságíró véleményét olvashatjátok Ronaldo átigazolásáról: 

"Cristiano már nem érezte a madridiak szeretetét." - kezdte Balague.

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.17. 19:34 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról

Cancelo és Can is megszólaltak a Sassuolo elleni mérkőzést követően

cancelo_a_sassuolo_ellen.PNGVasárnap délután a Juventus 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Sassuolo ellen, és talán kijelenthetjük, hogy a mérkőzés két főszereplője a csapat két portugál játékosa, Ronaldo és Cancelo voltak. Utóbbi több sikeres szerelést, és kiváló ütemű cselt is bemutatott a mérkőzésen. Gyors volt, és pontos. Éppen olyan, amilyennek egy mai szélső hátvédnek lennie kell.

A meccs előtt úgy tűnt, hogy Allegri mester pihentetni fogja a fiatal portugál védőt a hétközi Valencia elleni meccsre, és eredetileg Mattia De Scigliót jelölte a kezdőbe, az utolsó pillanatban viszont mégis Cancelo mellett döntött.

"Mattia nem érezte teljesen jól magát a bemelegítés során, ezért kezdhettem. Készen álltam a játékra, ahogy mindig. Keményen dolgoztam a hét folyamán, így vállaltam a játékot." 

Tovább a bejegyzéshez »

2018.09.17. 13:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat játékosokról