Sarr: „Box-to-box középpályásnak látom magam”

matar_sarr_pape_nyilatkozik_hivatalos_szponzorhatterrel.jpgA Juventus a mercato utolsó napjaiban Khéphren Thuram térdproblémái miatt kénytelen volt egy középpályást igazolni, és a vezetők választása nyomán Pape Matar Sarr lett az új erősítés, aki a klub csatornájának nyilatkozott átigazolásáról.

„Az első benyomásom a Juventusról az, hogy ez egy hatalmas klub, ahol sok nagy név játszott már. Például Zinedine Zidane, Paul Pogba és Michel Platini. Ez a csapat sokat jelent nekem. Ez egy nagyszerű intézmény, és nagyon örülök, hogy itt lehetek, és alig várom, hogy megkezdjem ezt a kalandot az Öreg Hölggyel.

Ha a játékstílusomról kell beszélnem, azt mondanám, hogy olyan játékos vagyok, aki szereti a teljes pályát befutni box-to-box stílusban. De szeretek gólokat is szerezni, és segíteni a csapatnak a védekezésben. Igyekszem védelmet nyújtani, és segíteni a csapatnak, hogy jól játsszon.

Az a célom itt, hogy beilleszkedjek a csapat dinamikájába, mert a Juve egy nagyszerű klub, gazdag történelemmel, és Olaszország legsikeresebb klubja.

Nagyon örülök, hogy elkezdhetem ezt a kalandot. Megpróbálunk majd mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálni, és minél több mérkőzést megnyerni. Aztán meglátjuk, hol állunk a végén. Ha példaképet kell mondanom, akkor a korábbi Juventus-játékosok közül Paul Pogbát mondanám.”

A szenegáli futballista egyes vélemények szerint Douglas Luiz nyomás alá helyezése miatt is érkezett, míg mások Manuel Locatelli posztján látják őt a védősor előtt, az viszont bizonyos, hogy a játékos nem a legjobb állapotban érkezett Torinóba, mivel a világbajnokságról későn csatlakozott a Spurshöz, és a nyári felkészülését kisebb izomsérülés is hátráltatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5419162135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

supertrezi 2026.09.03. 15:02:00

Remélem, nem a linksége miatt a példaképed. Egyébként vele mi van? Kimászott a Naprendszerből?

Csak Csucsu 2026.09.03. 18:58:08

@supertrezi: még egy két és fél év aztán a Juventus öregfiúk tártkarokkal várja. A Monaco felbontotta a szerződését

természetes alapú logaritmus 2026.09.03. 19:20:16

"az viszont bizonyos, hogy a játékos nem a legjobb állapotban érkezett Torinóba, mivel a világbajnokságról későn csatlakozott a Spurshöz, és a nyári felkészülését kisebb izomsérülés is hátráltatta." - megnyugodtam. :D

supertrezi 2026.09.03. 20:38:06

@természetes alapú logaritmus: Most már világos, hogy pont ide való!

supertrezi 2026.09.03. 20:41:41

@Krisztianson: Szomorú, hogy ennyire feladta a teste. Az utolsó idényétől eltekintve (mielőtt visszament a MU-hoz), kurva jó játékosunk volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1983) bajnokság (3870) beharangozó (23) bemutatkozás (35) blog (81) EB (52) edző (1119) elemzés (40) előzetes (973) Európa Liga (174) felkészülés (167) hírek (1788) játékosokról (10959) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2638) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4809) mercato (4568) nyilatkozat (8186) Olasz Kupa (346) összefoglaló (511) pletyka (4581) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (189) VB (51) vendégblogger (44) vezetőség (392) video (302) Címkefelhő
süti beállítások módosítása