Nico González lett a meccs embere, hiszen beállása után a Juventusnak sikerült veszélyeztetni a Parma kapuját, és a csapat végül kétgólos győzelemmel zárta a bajnokság második meccsét. Az átigazolási pletykák folyamatos résztvevőjeként szereplő szélső a DAZN számára értékelt a meccs után.
„Boldog vagyok. Örülök a csapat sikerének, mert ezen a héten is remek munkát végeztünk. Jól felkészültünk a mérkőzésre. Örülök nekik és a szurkolóknak is.
Mire gondoltam, amikor beálltam? Semmire, egyszerűen fociztam, ezt szeretem csinálni.
A gólöröm? A mérkőzés előtt mondtam Wesnek, hogy be fogok állni és gólt fogok szerezni, és végül pontosan ez történt. Tegnap volt Wes születésnapja, szóval ez szép ajándék volt.
Megleptem az ellenfelet? Nem hiszem, hogy alábecsültek volna, nem tudom. Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. A választ inkább az újságírókra bízom. Én csak ugyanazt tudom mondani, imádok focizni, és ma remek meccset játszottam.
Kulccsszerep a Juventusnál idén? Hiányzott ez a foci, már régóta hiányzott. Ezért most azt tudom mondani, hogy boldog vagyok, gólt szereztem, nyertünk, és boldogan mehetek haza.”
A mérkőzésen fontos védéseket mutatott Guglielmo Vicario, aki a győzelemnek köszönhetően természetesen elégedetten nyilatkozott: „Ma este rengeteg érzelem volt a levegőben, egy álom vált valóra számomra. Most ezt a lendületet lelkesedéssel és kiegyensúlyozottsággal kell továbbvinnünk. Remek este volt számomra és a csapat számára. A győzelem soha nem garantált.
Boldog vagyok, tele vagyok energiával. A Juventus mezt minden egyes nap ki kell érdemelni. Ez kötelesség mindenki számára, aki ennél a klubnál játszik. Továbbra is a saját utamat fogom járni, munkával, lelkesedéssel és koncentrációval.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
