A Juventus ma újabb érkezőt jelentett be: Guglielmo Vicario a következő szezont kölcsönben a Bianconerinél tölti.
A 29 éves kapus leigazolásával véget ér az egész nyáron át húzódó kapus keresés.
A Juventus hivatalos honlapján olvasható információk szerint Vicario kölcsönbe érkezik a Tottenham Hotspurtől, kötelezettség nélkül vásárlási opcióval.
Amennyiben a Juventus úgy dönt, hogy véglegesíti az üzletet, 8 millió eurót kell fizetniük az angoloknak, és további 2 millió eurót, melyek meghatározott célok eléréséhez kötöttek.
Guglielmo Vicario - többek között - az Udinese akadémiáján nevelkedett, majd játszott a Venezia, a Perugia, a Cagliari és az Empoli csapatánál is. Utóbbi színeiben 69 alkalommal lépett pályára, és a bajnokság egyik legmegbízhatóbb kapusává vált.
2023-ban az Empolitól igazolt a Tottenham Hotspurshöz, ahol 117 alkalommal kapott lehetőséget, és a 2024/25-ös idényben Európa Liga győzelmet szerzett.
A Juventus Vicario leigazolásával éppen azt a pontot kívánja megerősíteni, melyet Michele Di Gregorio ingadozó teljesítménye és gyakori hibái tettek sebezhetővé. A klub a nyár során több kapus leigazolásával is megpróbálkozott - a kiszemeltek között volt Allison, Dibu Martinez és Zion Suzuki is -, de végül Vicario bizonyult elérhető opciónak.
A várakozások szerint Mattia Perin és Carlo Pinsoglio lesz a második és harmadik számú kapus, Di Gregorio pedig kölcsönbe távozni fog.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rikoo 2026.08.18. 19:38:48
Rikoo 2026.08.18. 19:44:17
RunnerLaca 2026.08.18. 20:19:40
supertrezi 2026.08.18. 20:20:13
Csak Csucsu 2026.08.18. 20:23:22
KFecó 2026.08.18. 20:38:25
Perin nem rossz kapus, bármely Serie A csapatba kezdő lehetne de Juve szinten kevés min első számú de Buffon és Szcsesny mögött esélye sem volt Di Gre ellen viszont lehetett volna, + azért elég sérülékeny is.
Oké eligazol, és akkor Di Gre bevállalja a második számú legyen, mert ha nem akkor cserekapus is kell.
Direct_01 2026.08.18. 20:51:46
Sikerült megvenni Di Gregorio alteregojàt! Borzalmas szezonja volt a Spurssel, cselezget 30méterre a kapujàtòl majd odapasszolja az ellenfélnek! Fixen az lesz hogy a szezonkezdetekor lesz egy Vicario - Di Gregorio kapus felhozatalunk, Perin pedig lelép.
A jò Isten òvjon meg minket!
Direct_01 2026.08.18. 20:56:13
Na most ott tartunk, hogy az összes fogalmatlan hülye a Juventusnàl van.
supertrezi 2026.08.18. 21:00:42
kidelpiero 2026.08.18. 21:21:30
delpi0823 2026.08.18. 21:32:52
Rikoo 2026.08.18. 22:07:35
Nem lesz egyszerű az utolsó két hétben kapust találni... Orlando Gill talán jó lehetőség lehet az alacsony kivásárlási záradéka miatt és ő tudna versenyezni Vicario-val is.
m.martin91 2026.08.18. 22:30:42
Ha vállalná, hogy a következő szezontól cserekapus lesz, érdemes lehet kivásárolni ilyen olcsón. Ha Perin távozik, az átigazolási időszak végén még be lehetne húzni Dibu Martínez-t, úgyis vége a dalnak Birminghamben Suzuki miatt. Nem is értem, mit akarnak. Az Aston Villa és Martínez is. Amíg sérült, addig védhetne Vicario. Utána pedig helyre állhatna a rend, és lehetne egy igazi első számú kapusunk, ami Szczesny távozása óta nincsen.
Victory7 2026.08.19. 00:41:27
Perin felőlem mehet nyugodtan. Soha nem láttam benne olyat,ami itt kezdő kapussá tette vna egy top csapatban
Azt nem tudom ,hogy DiGreg-nek mik a tervei és akar-e 2. számú kapus lenni,de én inkább őt tartanám meg a padra,mert Vicario és Perin is sérülékenyek kapushoz képest.
DiGreg védhetne a kupában meg az Eurépa ligában ,így talán kicsit helyretenné magát fejben,mert a képességei nem rosszak ,bár benne se látom ,azt ,ami egy top csapatban kezdő kapussá tenné.
Azt
Wizzurah 2026.08.19. 04:52:57
venember83 2026.08.19. 06:00:17
Kis háttérinfó:
Di Marzio: A Juventus megpróbálta leigazolni Alissont. Sportigazgatójukkal együtt Liverpoolba utaztak. A Juventus megegyezett a játékossal, sőt, még a mezszámot is kiválasztották. De aztán a Liverpool – amely eleinte hajlandó volt elengedni őt – úgy döntött, hogy az edzőváltás és Salah távozása miatt nem akarja az új szezont két olyan kulcsjátékos nélkül kezdeni, mint Alisson és Van Dijk.
Schira: Guglielmo Vicario volt a Juventus vezetősége által fontolóra vett hetedik lehetőség, miután a nyár folyamán hat korábbi kísérlet kudarcba fulladt:
1. Alisson: májusban kereste meg őt az előző vezetőség.
2. Dibu Martínez: ő volt az új vezetőség első számú választása. A transzfer végül meghiúsult, mert a játékosnak műtétre lesz szüksége az egyik ujján, és várhatóan három hónapig nem léphet pályára.
3. Mile Svilar: június végén felvették vele a kapcsolatot, de a Roma határozottan elutasította a transzfer megfontolását.
4. Marco Carnesecchi: a Juve különbözetet és Di Gregoriót is felajánlotta, de az Atalanta 50 millió eurót kért, ami véget vetett a Juventus érdeklődésének.
5. Zion Suzuki: a Juventus eleinte a Parmán keresztül próbálta szerződtetni, később pedig kölcsönbe szerette volna venni a PSG-től, de a japán kapus elutasította a párizsi ajánlatot, mert nem akart cserekapus lenni. Végül az Aston Villához igazolt.
6. Anatoliy Trubin: a Juve érdeklődött iránta, de a Benfica 35 millió eurós kötelező vételi opcióval járó kölcsönszerződést követelt, amit a Juventus nem akart vállalni, mielőtt eladta volna néhány játékosát.
