A Corriere dello Sport szerint Luciano Spalletti nem tart igényt Juan Cabalra, mivel nem tartja őt megfelelőnek az elképzeléseihez. A Juve 12,4 millió eurót fizetett a Veronának a védőért, akinek a jelenlegi értéke alig haladja meg a 8 millió eurót. A másik eladásra kijelölt játékos Edon Zhegrova. A Juventus körülbelül 12–13 millió eurót kérne érte, hogy ne mínuszt kelljen elkönyvelnie a Lille-től érkezett koszovói játékos kapcsán.
A La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy a klub 10–11 játékostól is megválna nyáron, ők jelenthetik a pénzügyi forrást a nyári keretátalakításhoz. Így távozhat Michele DiGregorio (vagy Mattia Perin), Federico Gatti, Juan Cabal, Andrea Cambiaso, Fabio Miretti, Teun Koopmeiners, Vasilije Adžić, Loïs Openda és a lejáró szerződésű Filip Kostić, valamint a folyamatosan sérült Arkadiusz Milik. Teun Koopmeiners esetében a megoldás egy csere lehet. A Juventus és a Roma között nyáron átigazolásokra kerülhet sor. Evan Ndicka a Juventushoz kerülhet, az elefántcsont-parti középhátvéd értéke körülbelül 40 millió euró, Teun Koopmeiners pedig Romába kerülhet, ahol egykori mestere talán ismét focistát varázsolhat a középpályásból, akiért a Juventus körülbelül 30–35 millió eurót kér.
Mirko Di Natale szerint Andrea Cambiaso nyáron távozhat. A Barcelona és a Milan mellett az Inter, a Napoli, a Liverpool, a Man City és a Tottenham is érdeklődött az olasz válogatott játékos iránt. Az Inter januárban csereügyletről érdeklődött, amelynek keretében Frattesi csatlakozott volna a Juventushoz, és Cambiaso nerazzurro mezt ölthetett volna fel. Nyáron a milánóiak újabb próbát tehetnek, ezúttal Carlos Augusto és némi tőke bevonásával.
A Tuttosport egy új nyári célpontról ír, a 25 éves balhátvéd, Souffian El Karouani az Utrecht játékosa, és Európa egyik kiemelkedő játékosa, hiszen 46 mérkőzésen 16 gólpasszt adott, és emellett 3 gólt is szerzett. A szezon végén szerződése lejártával távozni fog, a Juventusnak el kell adnia néhány játékost, például Cabalt és Cambiasót, hogy a (Cabal / Cambiaso), hogy csatlakozhasson a marokkói balhátvéd, akiért a Roma is érdeklődik.
A védősor tengelyébe megoldást jelenthet Kim Min-Jae, a Tuttosport szerint Kim Min-Jae továbbra is Luciano Spalletti kiemelt opciója. A probléma a játékos fizetése, amely a Bayern Münchennél szezononként 10 millió euró. A szezon végén azonban a Juventus megpróbál tárgyalásokat kezdeményezni a Bayernnel abban a reményben, hogy azok nyitottak lesznek egy drága kölcsönadásra vételi kötelezettséggel. A Juventus szezon végén mindenképpen lépni fog, Gleison Bremer helyzetétől függetlenül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KFecó 2026.05.08. 08:43:04
És mi lesz a kölcsönből visszatérőkkel, csak aki hirtelen eszembe jut Douglas Luiz, Nico Gonzalez, Joao Mario, és még ki tudja ki?
Rikster 2026.05.08. 10:14:44
A sok reset és csapat vezetesében felmerülő problémák miatt csak toporgunk és lassan de ott tartunk, hogy a Roma, Atalanta, Como szintjét sem fogjuk megütni.
venember83 2026.05.08. 10:23:11
delpi0823 2026.05.08. 12:16:12
Wizzurah 2026.05.08. 17:05:06
Zhegrova-ban oriasit csalodtam, o bizonyitani akar, szerintem rajtunk ragad.
Di Gregorio kinek fog kelleni, hogy ne konyveljunk el veszteseget?
Kostic lejaros.
Cambiaso irant ennyien ereklodnek, az szamomra meglepo, bar biztos van, aki jol tudna hasznalni, de hogy Frattesire elcsereljuk, az a vilag vicce. Szarabb, mint Miretti.
Nemreg volt utanuk erdeklodes, lehetett volna oket adni jo kis haszonnal, gondolok itt Mirettire, Adzicra, most egy ev teljes homaly utan megis majd mennyit fogunk ertuk kapni?
Koop csere Ndickara, azt hol kell ala irni es lenne annyira nyomorult a roma, hogy ezt elfogadna?
Milik? Hova? A grace anatomy uj evadaba?
Senesi mar felejtos, Allison is, en mondtam es tartom, hogy jonnek a nagy nevek, aztan marad majd par temus szar es megint cseverbol vederbe, lyukakat toldozgatunk, de majd jonnek az ujabbak jovore. Nevetseges. Tobb olasz csapat sokkal okosabban epitkezik, en ugy gondolom, hogy jovore nem lesz BL hely meg ebbe a ritka szar olasz bajnoksagban sem. Bar az lehet meg iden sem fog osszejonni.
