Az Udinese elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a sírból mentette döntetlenre az AS Roma otthonában lejátszott mérkőzést, majd az előző fordulóban gólzáporos győzelmet aratott a Pisa elleni hazai találkozón, s mivel a legfőbb riválisnak tekinthető fővárosiak mindeközben vereséget szenvedtek a Genoa vendégeként, a két csapat közötti távolság egyetlen pontra csökkent.

A torinóiak szombat este az Udinese együtteséhez látogatnak, s meg kell szerezniük mind a három pontot, ha versenyben akarnak maradni a Bajnokok Ligája-indulást garantáló negyedik pozícióért.

Luciano Spalletti keretéből továbbra is hiányzik Dušan Vlahović és Emil Holm, azonban Arkadiusz Milik újra ott lehet a csapattal.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a hazai adók nem közvetítik majd élőben.

A Juventus kerete a következő:

Kapusok: Perin, Di Gregorio, Pinsoglio.

Védők: Bremer, Gatti, Kelly, Kalulu, Cambiaso, Cabal.

Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, Adžić, Kostić, Thuram, Miretti, McKennie.

Csatárok: Conceição, Yıldız, Zhegrova, Boga, Milik, Openda, David.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7419065674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsupi44 2026.03.14. 21:24:00

Thuram ma kimondottan gyenge, de McKennie is tompa.
Nehéz meccs, de be lehet húzni...

Zsupi44 2026.03.14. 21:24:56

Kelly mekkora labdát adott te jó ég

MdewC 2026.03.14. 21:26:13

Hopa!!! Zsoga Boga!

Mitya10 2026.03.14. 21:26:23

Boga kb ingyen lesz ennyi pènzèrt mert nyílvàn nem 4-5 milkàt èr. Ooenda meg 40 ez tènyleg kabarè. Kellynek vannak magy zsugài ès Yildiz is nagyot ment. Szèp gól volt.

MdewC 2026.03.14. 21:26:58

David meg Zsopenda elcsöppentett vmit a padon. xD

Wizzurah 2026.03.14. 21:28:42

A kis uj kedvencem :) Erik a Boga mezrendeles.

tv88 2026.03.14. 21:30:35

Ez a Boga a kihagyott helyzetei ellenére is mintha focistára hasonlítana David meg Openda után

NagyonJuve 2026.03.14. 21:34:23

Én aréna 4en nézem. Tökéletesen működik. Annyit a meccsről hogy aki középen akarja látni yildizt itt egy nagyon jó példa az ellenkezőjére. Középen telkesen súlytalan volt széleneg nagyon fickándozik

delpi0823 2026.03.14. 21:34:59

@babo0410: A Dazn lehet nezni ingyenes a mai meccset,csak regisztracio kell.Nagyon jo.

Attilio79 2026.03.14. 21:36:06

Boga nem gondoltam, hogy ő fogja lőni a vezetést érő gólt.
Hajtsatok! Meg kell nyerni!

Pavel1988 2026.03.14. 21:38:44

Nagyon élelmesen vette észre SPalletti, hogy Yildiznek és Bogának helyet kell cserélnie.
Boga jobban támadja a mélységet, Yildiz meg középen nagyon elveszti azt a lehetőségét, hogy 1 vs 1 párharcokat vívjon.
Látszik, hogy Spal az Udinese letámadását akarja kihasználni, sztem ebből lesznek még helyzeteink. Zaniolo szerencsére ma rossz napot fogott ki, meglepően stabil a védelem is.

Gabi 69. 2026.03.14. 21:39:47

@tv88: Igen ezt vártuk volna a másik kettőtől. De én tudtam hogy Boga jó de nem gondoltam hogy formában is van az előzmények tudatában.

Juventino86 2026.03.14. 21:40:06

Eddig ez nem rossz. Nem mondom, hogy sziporkázó a játék, de az Udinese egész jó csapat, és ehhez képest azért simán uraljuk a meccset. Ha Spal kérte, hogy Yildiz és Boga cseréljenek helyet, akkor az nagyon jó döntés volt. Boga ugyanis jó a bejezésekben, Yildiz pedig jobban bont a szélről. David és Flopenda pedig mehetnek, amerre látnak. Forza!

Gabi 69. 2026.03.14. 21:45:20

Közben mivel csak tableten tudom nézni a meccset a fiam meg a Cityt nézi és közben láttam, figyelmetekbe ajánlom Bernárdo Silva gólját!
Nem bánnám ha nyáron ingyen ide jönne!
Brutálisan okos és technikailag tökéletes gólt rúgott!

gomorra21 2026.03.14. 21:46:46

Ez a csapat éhezik egy igazi centerjátékra. Le a kalappal, hogy ezt a hiányosságot sikerülget ellensúlyozni, de egy igazi kilencessel kerülne helyére a játék.

Wizzurah 2026.03.14. 21:52:12

Jon Koop, azt hittem nyerni akarunk....

Wizzurah 2026.03.14. 21:56:11

A koop hatas. Maris majdnem egyenlitett az Udinese es Koop embere volt, sokkal lassabb volt, a hatat nezte vegig es csak kocogtt hatra vele.... Hihetetlen, hogy behozta Spal...

Zsupi44 2026.03.14. 22:05:11

@Wizzurah:

Thuram konkrétan nulla volt ma
...

gomorra21 2026.03.14. 22:05:37

@Wizzurah: jobb lett volna Miretti? Szegény ember vízzel főz.

Gabi 69. 2026.03.14. 22:09:49

Jó lenne egy gól. Nincs benne ebben az Udineseben a gól de megnyugtató lenne.

Zsupi44 2026.03.14. 22:14:48

Yildiz 2 assist
Szép gól Consitól

Wizzurah 2026.03.14. 22:15:03

@Zsupi44:
Nem Thuram volt a leggyengebb ma, szerintem rendben volt. Volt 2 lovese, 0.12 xG, 74%-os passz, 39 labda erintes, 3 16/son belulre passz. 6.7-es ertekelese volt, Koope 6.3, jelenleg a leggyengebb a csapatban.

@gomorra21: Mivel Thuram helyere jott, semmikeppen sem Miretti jott volna be. En Gattit vagy Cabalt hoztam volna.

Kozben 0-2, Konszi. Kellett ez, igy mar jo esellyel meglesz.

MdewC 2026.03.14. 22:16:29

Szép volt Conci!

Yildiz két gólpassz. Nice.

kidelpiero 2026.03.14. 22:16:37

Mekkora huzas volt anno kvazi gombokert leigazolni egy ekkora tehetseget mint Conceicao

Rikoo 2026.03.14. 22:17:01

Chico sokat fejlődött az elmúlt hetekben. Hatékonyabb a kapu előtt és a mezőnyben is. Ezzel a hozzáállással sokat fejlődhet még. Yildiznek sokkal jobban áll ez a szabadabb szerepkör. Kiszámíthatatlanabb a támadó harmadban.

Zsupi44 2026.03.14. 22:17:51

Ezt is csak nekünk veszik el...

Wizzurah 2026.03.14. 22:17:54

Megse ketto, Koop ezt is elveszi. Nah... akkor ennyit errol, hogy ki helyett jott be, mennyit is er a bore es kit kellett volna inkabb...

kidelpiero 2026.03.14. 22:18:13

Nem hiszem el h ezt is elvettek...

MdewC 2026.03.14. 22:18:51

Világi balf@fasz Koop meg bement lesre. xD

Ennyire hülye idiótát én még nem láttam. xD

Buta f@sz!

Gabi 69. 2026.03.14. 22:19:05

Ez a Koopi. Inkább be sem jött volna.

ovaentat besök 2026.03.14. 22:19:10

@Wizzurah: Ez egy átok! Ez a holland egy átok!

Rikoo 2026.03.14. 22:19:32

Nem lehet komolyan venni az olasz labdarúgást.XD

insieme 2026.03.14. 22:19:53

@Zsupi44: tétlen les?
Van ilyen fogalom,,szabály?

Wizzurah 2026.03.14. 22:19:59

@kidelpiero: Szerintem teljesen jogos, hogy elvettek, Koop helyezkedese nevetseges. 10 a 12 ember ellen jatszunk, ha a palyan van az a szerencsetlen. Meg Arthur se volt ennyire kerekkoto, szarok voltak, de ez a Koop lassan minden idok legszarabbja, aki valaha magara huzta ezt a mezt.

Wizzurah 2026.03.14. 22:20:47

@ovaentat besök: Igen, ez a szo az egyik legjobb ra :D

MdewC 2026.03.14. 22:20:50

@insieme: az van. De még egy ekkora ostoba szar mint a Koop nincs. xD

Zsupi44 2026.03.14. 22:21:21

Most SZIDHATJÁTOK Kopot., de nem takart semmit és kikockázták, hogy nem ért bele, rohadt kíváncsi lennék ezt még kitől vették volna el...

rabsic02 2026.03.14. 22:21:32

Ez is csak Olaszban les. Nem ért bele a labdába, és nem zavarta a kapust sem

Lajvocska Zebra 2026.03.14. 22:21:36

Bocs de ez minden más bajnokságba jogos gól.

Juventino86 2026.03.14. 22:22:43

Sajnos ezt jogosan vették el. De kérdem én, mit keresett ott Flopmeiners? Miért futott be oda tök feleslegesen? Van rá válasz. Ő egy buta, hitvány, alja játékos. Remélem, hogy a szezon után eltakarodik az örömlány anyjába. Dilettáns senki...

MdewC 2026.03.14. 22:22:55

@Zsupi44: teljesen mindegy… feleslegesen futott be lesre.

Ennyire nem lehet hülye vki. Kivéve ő. xD

Zsupi44 2026.03.14. 22:23:49

@MdewC:

Hogy lenne már mindegy, hogy jogosan vagy sem vették el...?

insieme 2026.03.14. 22:24:27

Még

Nincs Vlahovič de van Gatti....

Rikoo 2026.03.14. 22:24:50

Ezt a fos olasz bajnokságot is csak az olaszok nézik, meg azok a nemzetközi szurkolók, akik valamelyik csapatnak drukkolnak.
Értékelhetetlen ez az egész, nem lepődnék meg, ha az olaszok ismét nem jutnának ki a VB-re.
Az Atalantának meg érik Münchenben is egy méretes zakó.

Gabi 69. 2026.03.14. 22:24:59

Én nagyon hülye lehetek a focihoz de valahogy ezt a két cserét nem is értem. Mondjuk az első sem tetszett!

MdewC 2026.03.14. 22:25:44

@Zsupi44: sztem elvehető volt.

Nem is volt játékban az a hülye. Teljesen feleslegesen futott be lesre. Ez nem kérdés. :D

Juventino86 2026.03.14. 22:26:10

@rabsic02: Sajnos jogos volt. Ez a szabály. Lesen állt, és a helyezkedésével zavarta a kapust, takarta a kilátását. Koop a hibás, semmi keresnivalója nem lett volna ott. :(

Zsupi44 2026.03.14. 22:26:15

1.percig 10xer visszajátszva kockázták, hogy beleért-e.
A kapust nem zavarta a labda észlelésében.
Akkor mire vették el...?

Zsupi44 2026.03.14. 22:27:32

@MdewC:

De most nem azon vitatkozunk, hogy Kop mennyire volt hülye, hanem hogy mire vették el a gólt...

tv88 2026.03.14. 22:27:44

Minek varoztak annyi ideig? Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy nekünk egy ilyen gólt nem fognak úgyse megadni. Akkor minek a színjáték? Mocskos csalók

Zsupi44 2026.03.14. 22:28:27

@Juventino86:

Dehogy zavarta több szögből is mutatták, látott mindent...

MdewC 2026.03.14. 22:28:59

@Zsupi44: akár jogos volt, akár a szokásos lecsalás, ha nincs ott az lyukas fejű, ahol semmi keresnivalója nem volt, akkor 0-2.

Zsupi44 2026.03.14. 22:29:25

Az a bajom, hogy ezek után törvényszerűen jön majd a semmiből egy Udine gól... ?

MdewC 2026.03.14. 22:31:05

@Zsupi44: Koopon kívül nekem is ez a bajom mint neked. :)

Zsupi44 2026.03.14. 22:31:06

Miretti kihagyta az ajtó ablak ziccert

MdewC 2026.03.14. 22:32:20

Mondjuk, hogy ezek után is toljuk, az nice.

Zsupi44 2026.03.14. 22:42:09

Csak megpróbálta ez a szarházi addig hosszabbítani amíg helyzetbe nem egerészi magát ez az impotens Udine.
Az eredmény csalóka messze gólókkal jobbak voltunk...

MdewC 2026.03.14. 22:42:15

Szerencsére emberhátrányban és a szokásos nyíltszíni csalás ellenére is nyertünk idegenben.

Nice!

babo0410 2026.03.14. 22:42:19

Ma jól játszottunk, kellett hozzá a gyenge ellenfél is. Reméljük a folytatás is ilyen lesz, hisz már nem lesz nehéz meccsünk.

Attilio79 2026.03.14. 22:43:27

Koop és Miretti mehetnek kaszálni vagy tehenet fejni, a focihoz nincs sok közük.
Amúgy lehoztuk, szép volt! Lapozzunk.

MdewC 2026.03.14. 22:43:37

@Zsupi44: ja, néztem én is, alig akarta lefújni 5+2-ben. Kretén.

Juventino86 2026.03.14. 22:43:46

A játékvezetők a szezonban már nagyon sokszor csaltak a kárunkra. Ez nem is vita tárgya. Undorító az olasz játékvezetés. Egy hányinger. De legyünk már objektívak! Koop hülyesége miatt sajnos ez a gól reálisan elvehető volt. Beszaladt oda, ahova nem lett volna szabad, jogosan lett elvéve a gól les miatt. Nekem is fáj, elhihetitek, de ez a szabály, és kész. Az persze más kérdés, hogy következetlen a VAR, és csomó más csapatnak simán megadnak ilyeneket. Igazából a VAR létezése a legrosszabb. Az ember már nem tud rendesen örülni azonnal egy gólnak. Attól kell félni állandóan, hogy elveszik-e. :(

juve28adam 2026.03.14. 22:44:14

Yildiz legalább 3-4 gólpasszt osztott ma ki...

Rikoo 2026.03.14. 22:44:37

@babo0410: Atalanta és Milan ellen idegenben.

Szili 72 2026.03.14. 22:44:38

Ez megérdemelt győzelem. Holnap Como Róma x

delpi0823 2026.03.14. 22:44:55

@Zsupi44: Egy nagy budos vicc volt,kimegy megnezni,es teljesen tisztan latni hogy nem is volt Koop a latoszogebe,es befujja lesnek.Ez az olasz biraskodas tenyleg kezd kabareba illeni.

Pavel1988 2026.03.14. 22:45:11

Kiváló meccs volt ez, tényleg nem nagyon volt min izgulni.
Egy helyet biztosan javítunk ebben a fordulóban, a hátralevő "könnyebb" meccsek közül talán a legnehezebbet nyertük ma meg.

MdewC 2026.03.14. 22:45:20

Conci nagyon megérdemelte volna a gólt. Meg Yildiz is a két gólpasszt.

Bírókkal nagyon kezdeni kéne vmit. Meg a hülyékkel a keretben.

Gabi 69. 2026.03.14. 22:45:43

Ezt gólokkal kellett volna nyerni!
Spalettnek örülök hogy itt van de ma a cseréit nem értettem.

Zsupi44 2026.03.14. 22:45:50

@MdewC:

De volt 22/8 kapura lövés és 3 feletti XG.

Jók voltunk, holnap lehet szurkolni a döntetlennek. ?

delpi0823 2026.03.14. 22:46:32

@MdewC: Hogy lett volna elveheto?Teljesen latszott mikor kiment megnezni,hogy nem is volt a kapus latoszogebe,a kapus vegig latta a labdat,ne vicceljunk mar,eselye nem volt a vedesre.

csikos sapka 2026.03.14. 22:46:35

@rabsic02: rengeteg spanyol, angol, német meccset is megnézek. Ezt mindenhol elveszik.

Lajvocska Zebra 2026.03.14. 22:47:18

Ilyen korrupt szár senki bajnokságot a föld nem baszott a hátára mint ez az olasz. Akkor se bírták velünk a senkiházi ak. De ezt a Kopot én ingyen is odaadnám csak vigye valaki. Én nemtudom mikor láttam ilyen rossz játékost utóljára Juve mezben.

MdewC 2026.03.14. 22:48:00

@Zsupi44: adom. Nekem mondjuk az is jó, ha vki kikap és utána jelentősen lemarad a többi fordulóban. :)

JuveMI 2026.03.14. 22:48:01

Yildiz kiosztott ma 5 gólpasszt... kész csoda, hogy ez a fegyelmezetten tingli-tnaglizó dokkmunkás-csapat egyet gólra tudott váltani belőle... klasszisokért sír ez a keret!

delpi0823 2026.03.14. 22:48:02

@Juventino86: Ne haragudj meg te mit neztel?hogy zavarta volna a kapust?mikor teljesen latszott hogy vegig latta a labdat a kapus,koopmeiners konkretan semmit nem takart a latoszogebol.

MdewC 2026.03.14. 22:48:50

@delpi0823: én már többször nem írom le, hogy ki miatt vehették el a gólunkat. :)

juve28adam 2026.03.14. 22:49:47

@JuveMI: Néha azon gondolkodom, hogy lehet jobb lenne ha Yildiz inkább lövést választana az önzetlensége helyett...lehet többre mennénk

Juventino86 2026.03.14. 22:52:01

@delpi0823: A szabályok értelmében ha olyan helyen áll a játékos, hogy a kapus látóterében helyezkedik el, akkor nem azt kell vizsgálni, hogy mit láthatott a kapus. Ott áll, ez a szabályok értelmében les. Akkor is, ha ezt nem tudod feldolgozni. Itt inkább az a gond, hogy más csapatoknak simán megadnak ilyen gólokat. Undorító az olasz bíráskodás, ez teljesen igaz, de azért az objektivitást nem szabad elveszíteni. Ez most kivételesen jogosan lett elvéve. Engem sokkal jobban zavar az a 8-10 rendkívül csaló ítélet, amit a szezon során a bírók elkövettek ellenünk.

Attilio79 2026.03.14. 22:52:28

Gyerekek, csatár nélkül lehoztuk a meccset, 100 helyzetúnk volt ebből 3 ziccer, ha ott csatár áll / lő, akkor ez a mai meccs több gólos győzelem lett volna.

delpi0823 2026.03.14. 22:53:29

@babo0410: Nem lesz nehez meccsunk,te milyen sorsolast neztel?Atalanta,Milan,Bologna,egy eleteert kuzdo Fior,na meg utolso forduloba egy Torinoi derby,ha azon mulik a bl indulasunk hidd el hogy hazai palyan a bikak vert fognak inni,csak hogy ne induljunk a blbe.Nagyon sok itt meg a tennivalo,de hala istennek a jatek az biztato Spalletti mesternek koszonhetoen.Vegre latszik a fejlodes a csapaton,vegre van egy normalis edzonk,Motta meg Tudor is egy kokler volt.Hiaba Igor a mi kutyank kolyke,de edzonek ertekelhetetlen sajnos.

gomorra21 2026.03.14. 22:54:00

Hatalmasat játszott Kenan. Teljesen egyértelmű, hogy nem szabad őt túlságosan középre rakni, jól érzi magát a szélen, felszabadultan játszik.
Boga képes volt egyet előrelépni, ez is egy nagy plusz ezen a meccsen.
Aki nekem még nagyon tetszett, az Kelly. Okos védő, jól érzi a csapatot, és a gólhoz vezető hosszú indítása tanári volt.

gomorra21 2026.03.14. 22:55:02

@juve28adam: igen, ezt még tanulnia kell Yildiznek, hogy felismerje mikor kell tüzelni.

Attilio79 2026.03.14. 22:55:54

@gomorra21: Pont így! Nekem ma Conci is magabiztos volt és jól kavart.

delpi0823 2026.03.14. 22:56:58

@Juventino86: A szabaly az ha zavarod a kapust a kilatasba akkor les,es mivel nem zavarta es Koopmeiners nem avatkozott jatekba,igy ez nem volt les.Egy teljesen szabalyos golt vettek el lescimen,de majd biztos ezt is megmagyarazzak.........

Juventino86 2026.03.14. 22:58:56

@delpi0823: Ismétlem, szerintem most az egyszer sajnos jogosan jogosan vették el. Koop hülyesége volt, nem lett volna szabad beszaladnia oda. Rosszul helyezkedett. De a szezon egészében valóban rengeteg botrányos ítélet van a csapatunk ellen. :(

Lajvocska Zebra 2026.03.14. 22:59:48

Megnéztem egy vissza játszást egy hátsó kamera álásból ez is egy Orosz adó vette mindent jól látott a kapus semmilyen zavaró tényező nem zavarta. De mit keresett ott az a szerencsétlen.

delpi0823 2026.03.14. 23:00:59

@Juventino86: Csak egy kerdesem lenne meg?azt azert eszrevetted hogy az udine jatekosok meg a kapus se reklamalt myalcsorgatva hogy Koopmeiners lesen volt,megsugom miert,mert a kapus mindvegig latta a labdat,mert Koop nem volt a latoszogebe.

Juventino86 2026.03.14. 23:05:18

@delpi0823: De igen. Ott volt. Bocsi, szerintem rosszul látod. Az Udinese játékosai azért nem reklamáltak, mert azt nem láthatták, hogy Koop belógott-e a védők mögé. Mindegy, szerencsére ennek végül nincs is olyan nagy jelentősége, mert szerencsére nyertünk. És teljesen megérdemelten, mert rengeteg helyzetünk volt. Szerintem hanyagoljuk ezt az eszmecserét, nem fogjuk tudni meggyőzni egymást.

The king of alibis 2026.03.14. 23:07:55

@csikos sapka: dehogy veszik. Múlthéten a Gironának ugyanilyen szitu volt. Nem vették el a gólt, mert a lesen lévő játékos nem akadályozta a kapust a látásban...a világ leghülyébb bírói az olaszok...s a legkorruptabbak is..

SuperTrezi 2026.03.14. 23:07:56

Na, most legalább a következő meccsig megint jó mester a Mester. ?
Különben jól játszottunk. Egészen faszán nemegyszer. Sajnos nem lett 5-0, a második gólunkat pedig tuti lett volna, akinek megadják. Koop nem takarta a kilátást, bele se ért. A kapus az életben nem védte volna ki akkor se, ha nem áll ott a holland. Szemetek!
Gyerünk tovább, srácok!

NagyonJuve 2026.03.14. 23:08:42

@delpi0823: ne haragudj de ez sajnos les volt. A láb elhúzás is minősül cselnek ami megtévesztheti a kapust.

delpi0823 2026.03.14. 23:11:35

@MdewC: Sztem a Comonak semmikeppen sem kene nyernie.Az x lenne a legjobb,de a como ne nyerjen.A romanak ott van meg az europa liga is,sztem a comot nehezebb lesz megelozni mint a romat.

Juventino86 2026.03.14. 23:15:16

@NagyonJuve: Köszönöm. Végre valaki objektívan látja a szituációt. Sokakat itt a fórumon elvakít a bírók iránt érzett gyűlölet. Amit mondjuk meg is értek maximálisan.

babo0410 2026.03.14. 23:24:33

@delpi0823: @Rikoo: Ja a Milant kifelejtettem, ez az Atalanta meg már nem az igazi, még ha az interrel x-et is játszottak. De jó van két nehéz meccs, azon túl a többit hozni kéne. És akkor a 4. hely meglehet.

delpi0823 2026.03.14. 23:35:58

@NagyonJuve: Nezd vissza azt javaslom,a labat akkora huzta el mikor mar a labda a haloba volt.Semmi eselye nem volt a haritasra,es nem zavarta a kapust a latoszogebe,ez teljesen egyertelmu.Errol engem senki nem fog meggyozni hogy nem volt les,mert akkor mas lett volna a helyzet ha Koopmeiners jatekba akart volna avatkozni,de egyertelmuen nem tette.Egy teljesen szabalyos golt vettek el.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1982) bajnokság (3818) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1110) elemzés (40) előzetes (956) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1759) játékosokról (10782) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2609) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4740) mercato (4469) nyilatkozat (8104) Olasz Kupa (346) összefoglaló (501) pletyka (4497) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (187) VB (50) vendégblogger (44) vezetőség (371) video (288) Címkefelhő
süti beállítások módosítása