A Juventus télen megszerezte Jérémie Bogát, és a Sassuolo egykori játékosa mindeddig bizonyít a csapatnál, a Pisa elleni meccs után a DAZN számára pedig arról beszélt, hogy mennyire segítette őt mindenki a csapatnál a januári érkezése óta.
„Változást hozok a pályára lépve? Igen, mióta idejöttem, az egész csapat nagyon jól fogadott, sok olyan játékos is van, akiket már korábban ismertem, mint Khéphren és Loca, akivel Sassuolóban játszottam, ezért tudom, hogy nagyon örülnek a gólomnak. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, ami nagyon fontos.
Mennyire köszönhető Spallettinek a két gólom? Nagyban, mert az első naptól kezdve, hogy ide érkeztem, ő és az egész stáb nagy bizalmat tanúsított irántam. Igaz, hogy két hónapig nem játszottam, ezért meg kellett találnom a ritmust és a bizalmat, de minden nap segítenek, és nagyon örülök, hogy segíthetek a csapatnak.
Fontos meccseink vannak, és én kölcsönben vagyok itt, de nem döntőként élem meg ezeket a meccseket, hanem igazán élvezem, mert a Juventusban játszani számomra egy álom volt. Egy ilyen nagy klubnál minden percben, amit a pályán töltök, megpróbálom a legjobbat kihozni magamból, aztán meglátjuk, mi lesz. De nagyon örülök, hogy itt lehetek, és remélem, hogy maradhatok.”
A mérkőzés után Kenan Yıldız is megszólalt, aki nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez, hiszen gólpasszt és gólt is jegyzett.
„Örülök a győzelemnek, mert az első félidőben is jól teljesítettünk, de a másodikban még jobban. Úgy gondolom, hogy az elmúlt mérkőzéseken nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, ugyan nem sikerült megnyernünk őket, de jó úton járunk” – nyilatkozta a Juve tízese a Sky Sport Italia csatornának.
„A hamis kilences poszt? Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak, nem számít, hol, ha az edző azt mondja, hogy játsszak középső csatárként vagy bal oldalon, akkor rendben van. Ma kaptam néhány ütést, többek között a fejemre is, kicsit fájt, de jól vagyok.”
A Pisa ellen Khéphren Thuram is betalált, és a középpályás elismerte, hogy nem éppen befejezőembernek tekinti magát.
„Nem vagyok gólgyáros, de jó gólt szerezni, és ez egy kis ajándék volt az edzőnek a születésnapjára” – nyilatkozta Khéphren Thuram a Sky Sport Italia csatornának.
„A BL-hely? Hiszünk benne, mert megvan hozzá a csapatunk, ezért hinni kell benne. Ezzel kezdődik minden, be akarunk jutni a Bajnokok Ligájába, és hinni kell magunkban.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SpiritoJuve 2026.03.08. 06:26:09
Nekünk meg kötelező az Udine-t is elrakni jövő héten.
Izgalmas lesz a finis. Boga-ról még nem tudok nyilatkozni de bíztató a játéka. Reméljük bejönnek a számításai hosszabb távon is.
Muhaha_haha 2026.03.08. 06:57:04
Tacconi1985 2026.03.08. 08:20:29
Leram7 2026.03.08. 09:57:29
Cserének, keretfeltöltésre ilyen minőség kell, akik még a kezdő játékosokat is képesek néhány meccsre kiszorítani.
supertrezi 2026.03.08. 10:37:57
kidelpiero 2026.03.08. 13:28:25
insieme 2026.03.08. 19:57:58
Fantasztikus a közönsége!
supertrezi 2026.03.08. 20:45:41
Még van 10 döntőnk! :))
Juvino 2026.03.08. 21:17:03
insieme 2026.03.08. 21:56:48
A tanár úr! Modrič.....
Juvino 2026.03.08. 22:43:35
Attilio79 2026.03.08. 22:47:43
Látszik az irányítottsága a bajnokságnak.
Ez így eléggé elveszi a szurkolás "élményét". Ma már nem mindig tudok olyan szemmel megnézni egy meccset, mint korábban, mindig történik valami mocsokság.
Attilio79 2026.03.08. 23:03:20
természetes alapú logaritmus 2026.03.08. 23:17:47
Nyuszika és a sapka esete. Ha befújják akkor az Intert nyomják, ha nem akkor a Milant.
Attilio79 2026.03.08. 23:47:06
A bajnokság szempontjából a Milannak kedveztek, mert megléptek a Napolitól, az Internek elég biztosnak tűnik a Scudettoja.
Az új stadionhoz pedig minden forrásra szükség van.
Gusztustalan lett a Serie A.
Zsupi44 2026.03.09. 06:38:18
Gondolkodtam, hogy nézzem-e végül megnéztem, hihetetlen szar meccs volt, két szar formában lévő csapattal.
Allegri taktikája és játéka még mindig szánalmas...
kidelpiero 2026.03.09. 13:09:04
Zsupi44 2026.03.09. 13:26:55
A Milán tavaly óta többet költött igazolásokra mint a Juve úgy , hogy gyakorlatilag 1 fronton játszanak egész évben és a mázli faktor rendszeresen be is köszön náluk.
Tavaly Conte hasonlóan nyert bajnokságot , a Milan nem fog ráadásul a 2. hely sincsen még meg nekik.
Szóval én várnék még azzal, hogy az eredményességét méltassam...
Gabi 69. 2026.03.09. 13:59:24
Allegrit írjátok. Igen eredménycentrikus a játék amit játszat.
De soha többé ne legyen annak a csapatnak az edzője amelynek szurkolok. Mert egyszerűen elveszi az ember kedvét a meccsnézéstől a csapat játéka amelyiken ő edz.
Spaletti irányítása alatt legalább nézhetőek a meccsek. Mi lenne ha azokat a játékosokat kapná akit ő szeretne.
Wizzurah 2026.03.09. 14:42:51
A jovo evuk jobban mervado lesz szerintem. Nekik mercatojuk is igen jol sikerult.
A taktika szerintem maximum a harmatgyenge olasz bajnoksagban tud ervenyesulni, mashol nem, ezt erezhettuk a sajat borunkon az allegri2.0nal.
kidelpiero 2026.03.09. 17:13:51
insieme 2026.03.09. 22:08:37
A derbi után dazn kérdésekre válaszolt/a meccsen 10.5 km t futott/és az öltöző Luka Luka kiáltásokkal fogadta....
