A Roma elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus hét közben hosszabbításban győzte le a Torinóba látogató Galatasaray együttesét a Bajnokok Ligája rájátszásában, de ez sem bizonyult elegendőnek a továbbjutáshoz. A zebramezesek számára nincs idő a pihenésre, hiszen a csapat vasárnap este az európai kupaindulást biztosító helyekért folyó versenyben közvetlen riválisnak számító AS Roma otthonába látogat.

Az elmúlt fordulók vereségei után a rómaiak négy pont előnnyel várják az összecsapást, így a Juventusnak mindenképpen győznie kell, ha ott szeretne lenni a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

A Juventus keretéből változatlanul hiányzik majd Dušan Vlahović, Arkadiusz Milik és Emil Holm, míg a csapatkapitány, Manuel Locatelli sárga lapos eltiltását tölti majd, azonban Gleison Bremer újra bevetésre készen várja a rangadót.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Match 4 közvetíti majd élőben.

A Juventus kerete a következő:

Kapusok: Perin, Di Gregorio, Pinsoglio.

Védők: Bremer, Gatti, Kelly, Kalulu, Cambiaso, Cabal.

KözéppályásokKoopmeiners, Adžić, Kostić, Thuram, Miretti, McKennie.

Csatárok: Conceição, Yıldız, Zhegrova, Boga, Openda, David.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2419058098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xXPeiperXx 2026.03.01. 22:19:51

@MdewC:

Az b.szna be...

Aki ismeri Spallettit az tudta, hogy ez lesz. Én abszolút nem vagyok meglepődve. Szerintem integessünk jövőre a BL-nek, innen már nem fog felállni a csapat a hátralévő meccsekre...

MdewC 2026.03.01. 22:20:00

@kidelpiero: ja és mérgemben most egyel több kanál kakaót tettem a kakaóba. :DD

Attilio79 2026.03.01. 22:21:47

Gyerünk, kell még gól!
Függetlenül, hogy behúztak valamit Malen gyanúsan lesen volt.

MdewC 2026.03.01. 22:21:53

Közben Boganak még nem szóltak. :D

Hop hop!

JuveMI 2026.03.01. 22:22:17

03.01-én véget ért a szezon... öröm az ürömben, hogy még nem hosszabbítottak Spallettivel... borzasztóan gyenge játékosok érkeztek az elmúlt 2 évben... ez mindent elárul a vezetőségről... attól tartok, hogy nagyon mélyről kell majd visszajönni... nem lesz benne sok köszönet!

Andras74 2026.03.01. 22:22:28

Van még 15 perc. Rá kell menni az X-re!

Direct_01 2026.03.01. 22:22:35

Ha màr itt tartunk én el sem vàllalnàm ezt a Juventust a jövö szezonra Spalletti helyében!Lehet szidni, de nem Ö rakta lssze ezt a keretet, januàrban pedig 3 jàtékost akart, abbòl egy érdemleges jàtékos sem érkezett! Mintha lankadt fa….zal mennél a bordélyhàzba!

Majd nyàron hoznak valami szerencsétlen fogalmatlan barmot és lehet elölröl kezdeni! Ez eddig is bejött, végülis csak a 3. edzö aki megbukott 14 hònapon belül!

babo0410 2026.03.01. 22:22:37

Legalább szépítettünk. De ez kevés! Gyerünk, nyomjuk már meg a végét! Két gólt nem lehetetlen lőni!

kidelpiero 2026.03.01. 22:23:05

@MdewC: este nem jo cukrosat inni!

babo0410 2026.03.01. 22:23:38

@Direct_01: Nehogy kimagyarázd Spalt! Halomra kapjuk a gólokat, és semmit nem kezd vele Spal.

MdewC 2026.03.01. 22:24:27

@kidelpiero: ja ja de ma voltam kicsit edzeni és spórolósan ettem, szal… Ez a csapat hibája! :-)

xXPeiperXx 2026.03.01. 22:25:12

Megvan srácok... Hát Spalletti Zdenek Zeman felfogását követi, "Rúgjunk eggyel több gólt mint az ellenfél, nem számít mennyit kapunk."

BigChris 2026.03.01. 22:25:12

@Direct_01: és ez a folyamat, ha holnap kezdjük, akkor minimum 3 év, de inkább 5

kidelpiero 2026.03.01. 22:25:20

@MdewC: :D am valaki mellett lassan le kell tenni a voksot, Spalletti legalabb nem full fogalmatlan. Izgalmas meccseket jatszunk... tokom tudja mi lenne a jo dontes

Direct_01 2026.03.01. 22:25:38

@babo0410: Elkann a gondja ennek a csapatnak! Ha nem fogod fel, majd visszatérünk rà jövö decemberben, amikor az ujdonsult edzö is megbukik! Középcsapat lettünk, nyisd ki a szemedet és ébredj fel ebböl a Csipkejòzsika àlmodbol!

kidelpiero 2026.03.01. 22:26:10

@MdewC: ja en nagy stresszevo vagyok... En is a csapatra fogom a plusz kilokat...

MdewC 2026.03.01. 22:32:02

@kidelpiero: nekem nincs bajom az öreggel, jó karakter, viszont akkor rakják tele a csapatot a kéréseivel, de lehetőleg klasszisokkal. :)

Idehozunk egy 52. új embert, ugyan erre a keretre, akkor jövőre is ugyan ez lesz.

Most vagy 100% azt csináljuk amit az edző kér (vagy jobbat), vagy el kell engedni ezt az egészet.

(Nekem az esti nasikról kellene leszoknom.) :D

Juventino86 2026.03.01. 22:35:35

Na ezt nem hittem volna. :D :D Legalább van tartásunk!!!!

kidelpiero 2026.03.01. 22:36:07

@MdewC: a cserei mindenesetre nagyon ulnek. Es a spirito visszatert!

SpiritoJuve 2026.03.01. 22:36:28

3-3 FINO ALLA FINE!

Mondtam hogy nincs itt gond.

Il Principino 2026.03.01. 22:37:35

@SpiritoJuve: minek ide új támadó,mikor van 1 Gattink :D

Juventino86 2026.03.01. 22:37:49

Ha ezt a tartást Spal adta a csapatnak, akkor azért dicséret jár. De nagyon sok gólt kapunk. Ezen változtatni kell.

babo0410 2026.03.01. 22:38:13

És most annak örülnek, hogy X? Nem inkább rohannának, hátha gyorsan nyerhetünk? Hihetetlen!

Wizzurah 2026.03.01. 22:38:38

En akkor sem tudok orulni… Spallal akkor sem hosszabbitanek, legalabb 4-5 sallangot kiraknek vele egyutt.

Lord Viktor 2026.03.01. 22:38:45

Szépen küzdöttek a fiúk.
Ez az egy pont összességében annyira nem jó, de nem is rossz.

Andras74 2026.03.01. 22:40:01

@Il Principino: mert Gattit el akarják adni. Túlságosan juventino.

babo0410 2026.03.01. 22:40:08

@Juventino86: Tartás? A végén kikínlódtuk az X-et. Amolyan Allegrisen a végén kapkodunk. Most egy X-re jó volt. Hurrá...

Attilio79 2026.03.01. 22:40:12

Kár volt 3at kapni!
Ez az utolsó másodpercig tartó küzdelem tetszik, de jó lenne, ha a meccs többi részén is koncentrálnánk.
Az a Mahlen gól azért továbbra is gyanús nekem....

csikos sapka 2026.03.01. 22:41:39

Kérdem én a balfasz hogy miért nem lehet Gattival felállni center poszton ??? Az ember überelni az Ophenda,David párost. De tényleg miért nem lehet ? Mit veszíthetnek ? Annyira sujtalan az a páros hogy valami elképesztő.

SpiritoJuve 2026.03.01. 22:41:49

Êles a verseny továbbra is. Szuper meccs volt. Jók vagyunk. Így tovább!
(Csak kell egy kapus az ifiből mert Pinsoglio csak kabalaállat, és Dusan Admirális most már igazán visszatérhetne mert Gatti jó csatár, de védő is egyben)

Szétb##zunk mindenkit! Sima liba a dobogó!

MdewC 2026.03.01. 22:42:20

@Il Principino: am teljesen felesleges volt csatárt venni.

Amúgy is állandóan ívelgettünk befele, Gattit be kell oda állítani azt cső. :D

@kidelpiero: sztem ezt a keretet Spallettinél nagyobb név nem vállalná el. (Aki igen, az bolond, magyarul nem alkalmas.) Uh adom, hogy végre legyen állandóság, csak akkor hozzanak neki 7-8 alap embert.

Legalább nem kaptunk ki, örülök a döntetlennek.

Juve!

MMlegends 2026.03.01. 22:42:57

3-1 ről felállni,csodálatos.Még nincs veszve semmi.Akik leírták a csapatot 3-1 nél,azok nem igazi Juventinok.Legalább nem ezek az emberek hordják a mezt.Mert nem lett volna a vége 3-3.Az esély megragadt a blhez.Én ennek is örülök.

Rikoo 2026.03.01. 22:43:50

@MdewC: Először a klubvezetésben kellene kiválasztani a megfelelő embereket. Ráadásul ott van számtalan klub pozitív példája, ehelyett a Juventus évek óta tologatja a sz@rt maga előtt.
Ne az edzőhöz igazítsunk keretet, azt később lesz. Először is kellene legyen egy sportprojekt... Bármi vízió és utána lehet majd ahhoz edzőt szerezni és az edző elképzeléseihez megfelelő játékosokat igazolni.
Ott van pl. Txiki Begiristain és a Manchester City példája.

Legyen mondjuk a spirito, fino alla fine szlogen a Juventus egyedisége, víziója és eköré építse a klub a projektet. De ez csak egy példa.
Fentről lefelé kell építkezni, abszolút nincsenek meg ennél a klubnál az alapok sem jelenleg.

MdewC 2026.03.01. 22:46:51

@Rikoo: 100% igazad van, hát évek ezt beszeljük. De látod, hogy ez túl nagy elvárás és képtelenek vagyunk erre.

delpi0823 2026.03.01. 22:47:29

Kapust kell igazolni nyaron,de mindenkeppen.Igy hosszutavon nem lehet mukodni,ket ilyen balfasz kapusa a Juventusnak nem volt az tuti,legalabb is en miota a Juvenak szurkolok,de megkockaztatom hogy a klub tortenete folyaman is.

Zsupi44 2026.03.01. 22:47:43

Nem értem ezt a fintorgást.
30 napon belül játszottunk 8 mérkőzést.
3xor játszottunk emberhátrányban.
És egy szerdai 120 perce thriller után jöttünk Rómába.
Nem is értem mit vártatok, milyen lelkiállapotban volt ez a csapat teljesen kifingva.
Azért nem egy Cremonese volt az ellenfél.
2 nehéz meccsünk maradt a szezonban.
Innentől elvárom hogy a maradék pontok 90%át be kell gyűjteni aztán meglátjuk ez mire lesz elég

danimester1 2026.03.01. 22:47:53

Azért 1 pontot hoztunk,de ez kevés lesz.A hátralévő bajnokikra már egy-egy teljes hét lesz és sorba hozni kell a meccseket.Celiket direkt figyeltem az egész meccsen,de szerintem az a baj hogy pont ilyen játékosokkal van tele a keret.Értem én hogy csórók vagyunk,de attól még lehetne normálisan igazolni.
Írjátok hogy Spall meg a keret szar,ami részben igaz.Amíg a vezetőség nem igazol normálisan,addig jöhet ide bárki változás nem lesz.Szerencsétlen persze hogy csapágyasra járatja a kezdőjét mert nincs cseréje.Nagyon nehéz kapus,csatár és kp. nélkül.Visszaesett Yildiz is mert elfáradt,de mindenki az.Értelmes nyári igazolásokkal ez jobb lesz jövőre,pláne ha egy edzővel kell dolgozni és lesz egy normális felkészülés.

Direct_01 2026.03.01. 22:48:37

@babo0410: Egy dolgot magyarázz el nekem, mindenféle rossz indulat nélkül kérdezem! Spallettiben nem látsz semmit, egy nulla az ember a szemedben! Ez az egy pont nyilván annyit ér mint halottnak a csók!

De:
mi a lóf….zt láttál Mottában, mert többen megmondtuk már tavaly októberben hogy tönkre fogja verni a csapatot, ugy is lett! De te kitartottál a véleményed mellett, ami becsülendő, de fals volt, mivel elszenvedtünk Mottával márciusig , amikor már te is a fejét követelted és fel voltál háborodva , hogy még nem menesztették! Majd április környéken kidobták és mindenki örült…
Na most pont ugyanebben a cipőben járunk… te hajtod a tiédet, de nem a kopasz a hibás! Ilyen nevekből te milyen védelmet raknál össze!? Bremer rokkant nyugdijas, Kellyt a Newcastle lelátójáról sikerült kikukázni, Gatti nem kezdőszint, Kalulu minden meccset végigtolt idén! A szélső védőink: Holmot a J-Medicalba hoztuk, Cambiaso inkább ne játszon mert veszélyesebb a saját kapunkra! Kostic egy vicc és kb ennyi! A két kapusra külön ki sem térek, de hallgatlak! Mit tennél?

Shaky79 2026.03.01. 22:48:42

Spalletti mekkora!!! Ilyen cseréket!!! Boga is gólt rúg, a végén meg behozza Gattit és kiegyenlít! Megjött a “fino ala fine”, ennyire fáradt csapat és ekkora erőt tudjon a végén mutatni, le a kalappal!!! Szóval aki Spallettit ekézi az szerintem nem ért ehhez a játékhoz, valamint csak a körülmények és a tények zavarják!!! Forza Juve!!!

SpiritoJuve 2026.03.01. 22:49:39

11meccs van még. 33pont. Nem kell f#sni.

Az itteni Doomsday szekta meg szégyellje magát. Királyok vagyunk!

MdewC 2026.03.01. 22:50:21

@Rikoo: ez is, meg az ilyen szintű játékosok.

Magyarul minden.

Plata de Mer 2026.03.01. 22:51:29

Itt és a sajtóban is nagyon sok támadást kapott Gatti, amit sosem értettem. Pontosan ilyen olasz játékosokra lenne szükség a sok roham tesók helyett. Lehet nem lesz chiellini sose de van benne spiritusz. Ha ot eladnank akkor egyértelmű honnan bűzlik a hal. Perin arra emlékeztet amikor nem voltunk meg és kapuba szóltunk a is ifiknél hogy valaki maradjon kapuba. Természetesen mindig csak a legszerencsetlenebb srác maradt, akinek volt esze az valami kamuval lelépett.

babo0410 2026.03.01. 22:56:36

@Direct_01: Elkann? Nem ő nevezi ki az edzőket. Ő nem szól bele. Van egy vezetőség, nekik kéne ide végre értelmes edzőt találni.

SpiritoJuve 2026.03.01. 22:56:53

@Zsupi44: Hagyd rájuk. Itt mindenért mindenkit azonnal ki kell rúgni meg mindensz#r :P Azért kapus meg csatár nélkül nagyon is csibészek vagyunk. F#szomat se érdekel hány gólt kapunk nekem tetszik ez a csapat :D Ez csak jobb lesz a köv szezonra. A Spalla-t és a csapatot folyton szidalmazók meg vehetnek majd maguknak egy boxzsákot.

DelPiero2 2026.03.01. 22:58:20

@babo0410: én sem az edzőt hibáztatom, ha van egyszer nálunk David, Openda, Koop, DiGre..Gondolom akit sokért vettünk, azok jó fizut is kapnak. Nagyon felemelő lehet a többi csapattárs számára is.

delpi0823 2026.03.01. 22:58:23

@Juventino86: Ezzel a ket lepkevadasszal csodalkozol?Ha nem fogunk tudni hozni egy normalis kapust,nagyon nagy bajban leszunk.En nem voltam egy nagy Szcsesny fan se az az igazsag,de ehhez a kettohoz kepest meg o is vilagklasszis volt..........

MdewC 2026.03.01. 23:00:18

Azért na.

www.facebook.com/share/v/19tQ3ug6ud/?mibextid=wwXIfr

Azt nem lehet elvenni, hogy idén a Juve meccsein barmi megtörténhet.

babo0410 2026.03.01. 23:00:27

@Andras74: Mert azt pletykálják? Szerintem maradni fog.

delpi0823 2026.03.01. 23:01:09

@SpiritoJuve: Hat amit ez a ketto muvel,azt a szintet meg Pinsoglio is tudja abban biztos vagyok......

Zsupi44 2026.03.01. 23:03:29

@SpiritoJuve:
Nekem is tetszik ez a csapat, a Como mecset leszámítva minden meccsünk jó és izgalmas volt.
Nyilván lehet kritizálni mert Spallettinek is vannak hibái, tényleg rotálhatna többet, de 10 éve nem volt ennyire nézhető a játékunk.
Ja és még annyit, hogy most ma látszott igazán mennyit is jelent nekünk Locatelli...

Ethan Hunt 2026.03.01. 23:06:05

Nagyon nehéz sorozatunk volt az elmúlt 2-3 hétben, innentől azért sokkal könnyebb lesz a heti 1 meccsel!

4 pontra vagyunk a 4.helytől, 6-ra a 3.helytől! A legrosszabb esetben a 4.helyet el lehet csípni és meg is kell csinálni! Van ebben a csapatban hit és tartás, a megfelelő kiigazításokat viszont meg kell lépni nyáron, amihez kulcsfontosságú, hogy szezon végén odaérjünk a BL-helyre!

És Spallettivel hosszabbítani kell mindenképpen, mert végre van valami futballnak nevezhető játékunk, de nyilván nem lehet ennyi gólt kapni...

Aki meg arról ábrándozik, hogy a csapatnak igazából még jót is tenne, ha nem lennénk a 4-ben a szezon végén, az nem tudja mit beszél...
Nemhogy az erősítésre szánható pénz megkérdőjeleződne azonnal, hanem valamelyik értékesebb játékosunkat is el kellene adnunk...

Tavaly nyáron -58 millió volt a veszteségünk és -240 millió a nettó adósságunk. Miután idén a vártnál hamarabb kiestünk a BL-ből és klub-világbajnokság sincs, 2026 júniusában is egy masszívan veszteséges szezont fogunk zárni, ezt már most lehet tudni...

Rikoo 2026.03.01. 23:09:38

@MdewC: Sajnos nagyon nem a megfelelő személyek vannak a legfontosabb pozíciókban. Velük soha a büdös életben nem lesz a Juventus újra Top5-ben világszinten.
Tényleg egészen elképesztő szégyen, hogy hova süllyedt ez a klub...

SpiritoJuve 2026.03.01. 23:11:45

@Ethan Hunt: 11meccs van még. Az bőven elég és meg is lesz a BL.

Rikoo 2026.03.01. 23:14:05

@Ethan Hunt: "Nemhogy az erősítésre szánható pénz megkérdőjeleződne azonnal, hanem valamelyik értékesebb játékosunkat is el kellene adnunk... "

Hát ez aztán óriási tragédia lenne.XD

Lajvocska Zebra 2026.03.01. 23:19:53

Tényleg állandóan szavazni kell itt mindenkit mást le látok csak ez is szár az is szár Spaleti is szar itt mindenki szar. Meg a faszomat tegnap az atalanta 10 ember ellen kikapott mi megszinte furcsa ha 11 én befejezzük a mecset és ráadásul jól nem nézhetően hanem JÓL JÁTSZUNK! nem úgy mint az utóbbi években n~zzétek már azt mit vett át Spal egy romhalmazból küzdeni tudó tetszetős játékú nem 50 perc után kipukadó csapatot csinált kapus nélkül és igazi csatár nélkül mert hát Vlahó sérült egy ideje. De haanyira okos itt sok ember ki legyen az edző egyáltalán ki vállalná ilyen Tudor félék hár köszi. Ne múltba éljünk már hanem a jelenben! Igen és a sokak által szidalmazott Locatelli is úgy hiányzott mint egy falat kenyér de a csapatom aki igen is van tartás és én kitartók a legvégsőkig mellettük NEM CSAK DELPIERÓÉK MEG A TÖBBI NAGY ÁSZ MELETT HANEM ILYEN KÖR IS MIKOR NEM A LEGRÓZSÁSABB A HELYZET FORZA JUVE GYERÜNK GYEREKEK SIMA LESSZ A BL.

Shyr Kahn 2026.03.01. 23:20:40

@SpiritoJuve: @Zsupi44:
Egyet kell, hogy ertsek.

Egyreszt az elozo hetek brutal kivehettek a csapatbol, masreszt vekony a keret, harmadreszt meg sok van hatra es nekunk se BL, se kupa, se erosebb ellenfel (az Atalanta-t kiveve). A minimalis elvaras reszemrol 26 pont (8 gy, 2 d, 1 v) a maradek 11 merkozesen. Ezzel a negyedik hely megszerezheto kellene, hogy legyen elviekben. Ha Spal kepes jol edzeni a csapatot, most lesz ra ideje, hogy bizonyitson.

Amennyiben nem kerulunk a negybe, igy is ugy is nagy lesz az atalakitas, de szvsz egy Conte fele csodahoz eleg nagy fordulatnak kellene tortennie.

SpiritoJuve 2026.03.01. 23:22:39

@Lajvocska Zebra: +++

De legközelebb írhatnál lassabban is és akkor nem lenne hieroglif jellegű XD De persze azért el lehetett olvasni :P

Ethan Hunt 2026.03.01. 23:28:30

@SpiritoJuve: Én is azt gondolom, hogy olyan helyzetben vagyunk most, amiből meg lehet és meg is kell tudni csinálni!

@Rikoo: "Hát ez aztán óriási tragédia lenne.XD"

Nem tudom, mi az, ami ennyire vicces ebben, mert akkor nem Koopmeiners vagy Openda esetleges eladásáról lenne itt szó...

SpiritoJuve 2026.03.01. 23:29:50

@Shyr Kahn: Szétcsapunk mindenkit. A robosztus Szerb tankot màr a Piemonti tartomány határánàl látták legutóbb.

Rikoo 2026.03.01. 23:32:53

@Ethan Hunt: Ez a baj, hogy nem tudod mi a vicces ebben. Szégyen az egész, hogy ide süllyedt ez a klub.
Az összes játékosunk pótolható, egyedül Yildizt tartanám meg és ennyi.

Rikoo 2026.03.01. 23:37:40

És az egyedüli játékos aki megtartanék a fizetésemelése óta 10 meccsen 0 gólt lőtt és 0 gólpasszt adott. Ez a jelenlegi Juventus...

Juvino 2026.03.01. 23:39:22

30 nap alatt 8 meccs es milyen igazsagtalan ellenszelben. Mindezt kapus es csatar nelkul. Itt huzzunk egy vonalat es gyerunk tovabb, barmi lehet meg heti 1 meccsel, es ha meg Vlaho is beindul...a jatekunk latvanyos es van spirito is. Forza gyerekek!

Gabi 69. 2026.03.01. 23:40:07

@Zsupi44: Egyetértek veled. Talán abban én védeném Spalettit hogy próbálja ő a cseréket is játszatni de szinte minden alkalommal cserben hagyták. Annyira látványosan gyengébb a játék ha négy öt helyen nem a kezdő játszik. Viszont van lelkesedés, küzdés támadó foci. Csak a védelem a kapusokkal az élen sokat hibáznak.

Lajvocska Zebra 2026.03.01. 23:45:26

@SpiritoJuve: bocs de idegből írtam. Mert a fasz kivan hogy tényleg mindig negatívan kell mindenhez hozzá álni.

babo0410 2026.03.01. 23:51:11

@Direct_01: Motta nem egy rossz edző. Sérült volt Bremer, és még úgy is azért valahogy álltunk. Aztán egyre inkább kihátrált a csapat mögüle. Ki is tették. Tapasztalatlan volt Motta, de az alapelképzelése nem lett volna rossz.
Most én kérdezem tőled, te mit látsz Spallettiben? Ugyanazt csinálja, mint az internél. Mikor odament, ott is ideig-óráig működött, felrázta a csapatot, aztán nyekk, kif.ngtak januárra, és onnantól kezdve bajnokesélyes csapatból lett egy a BL helyért küzdő gárda. Ki is rakták onnan. Pont ugyanezt az utat látom nálunk is. És mondhatjuk, hogy nincs csere, még el is fogadom, ha ezzel jönnek egyesek. De ott van Boga vagy Zhegrova. Be lehetne tenni őket is néha. Boga jól szállt be ma is, Zhegrova meg nem rosszabb, mint Conceicao. Lehetne egy-két poszton pihentetni. Nem kell a teljes kezdőt felforgatni. Vagy ha vesztésre állunk, tán hamarabb frissítem a keretet. Ha előbb cserélt volna, lehet még meg is nyerjük a meccset. Látszott, hogy a beállók friss lendületet hoztak. De nem, inkább kifingatja a keretet. Yildiz már hosszú meccsek óta gyengélkedik, látszik rajta, hogy pihennie kéne.
Rengeteg gólt kapunk, és semmit nem tud kitalálni rá. És azt ne mond, hogy az edző nem tehet arról, hogy az inter 3-at, a Galata összesen 7 gólt, a Como 2-t, a Roma 3 gólt vágott nekünk.
Az eltelt 18 fordulóban nem tudtunk legalább 5 meccset nyerni zsinórban. 9 meccset nyert, 9-et meg nem. Ez még ezzel a kerettel is kevés.
És a Lazio elleni 2-2 óta rengeteg gólt kapunk. Lazio 2, Galata összesen 7, inter 3, Como 2, Roma 3. Ez a Parma ellen kapott 1 góllal csak februárban 18 gól. Ez rengeteg! És nem kezdett semmit Spal.

babo0410 2026.03.02. 00:00:12

@Shaky79: Mekkora zseni de tényleg! Utolsó hat meccsünkből sikerült 1-et nyerni, februárban összesen két meccset nyertünk, és kaptunk 18 gólt! Cserébe összesen 16-ot tudtunk lőni, ami -2-es gólkülönbség! Ha ez a zseni! Nálam nem az. Pláne úgy, hogy Boga-n kívül csak a 3. bekapott gól után kezdett el cserélni Spal, és a végén kapkodtunk. Tán, ha előbb cserél, nyerhettünk is volna. És végig lehajtott fejjel sétálgatott a pálya szélén. Lehet ennek örülni, én nem tudok. De most, hogy csak heti 1 meccs lesz, és lényegében a Milanon kívül nincsen nehéz ellenfél, lehet bizonyítani.

gomorra21 2026.03.02. 00:55:15

@babo0410: ha Mottának lett volna esze, 5 meccs után rájött volna, hogy Koop nem trequartista, nem lehet úgy összerakni egy játékot, hogy abban Koop legyen a fazonszabász. Nem jött rá.
Spalletti sokkal jobban érzi, hogy ki mire használható.

Wizzurah 2026.03.02. 01:39:12

Egyet kell ertsek babo0410-el. Februarban komolyabb csapatok ellen jatszhattunk, volt terheles is, besultunk, mint a szar. Ha volt jogtalan kiallitas, ha nem, barmi... Rengeteg golt kapunk. Jol jatszottunk ma is? A kaput alig talaltuk el, eleve helyzetekig alig jutottunk, valamint eszmeletlenul konnyen es sok labdat adunk el. Spal-ra azt mondjatok jol cserelt, szerintem csak szerencseje volt. Olyan jol megtalalta Koop helyet is, hogy minden meccsen kapunk rola egy golt. Persze jobb, mint a ket elodje, de nem tudom, hogy ez erdem e, hogy ha valaki jobb edzo egy Mottanal vagy Tudornal. Ez a meseszep jatek egyelore igen ritkan parosul eredmenyesseggel. Nagyon remelem, hogy jelen allas szerint nem hosszabbitanak Spallal.

Lajvocska Zebra 2026.03.02. 06:06:08

@babo0410: INTER jogtalan kiállítás nálunk egy jogos az Internél nem történt meg ménem adott tizenegyes nem történt meg az interből minimum egy piroslap nem történt meg és két potya gól Digre. Lació Megnem adott tizenegyes Megnem adott gől 0:0 nál mert ugye a meccsnek van egy lélek tana, ja és itt is 1 potya gól Digre. Fener idegen 2:2nél kiállítás 40 perc 10 ember ja és 3 gól amibe Digre aszisztált.Como ahol nem játszottunk jól de a első gól ismét Digre aszisztált a 2-ik nál meg hova a picsában jött ki. Galata vissza vágó ismét 45 perc ember hátrány és még is ledolgoztunk 3 OM gólos hátrányunkat. Jött a Róma ahol szintén nem játszottunk jól Perin a 3 - dik gólnál hogy mit művelt azt még ő se tudta. De 3:3 lett. Szóval 6 mecs 9 potya gól 150 perc ember hátrány amiről Spaletti tehet. Motta le x elt egy teljesen impotens nézhetetlen támadó játékkal az összes kieső csapattal de ő király voltigen. Hogy miért nem rotál talán ha te is megégetnéd magad amikor becseréled a friss erőt de szárt se tud hozzá tenni a játékhoz utánna te is átgondolnád hogy mit is tegyél. És ezek amiket le írtam tények de elfogadom ok Spal szár de akkor KI mondjátok meg ki fog egy 1000 seből vérző állandóan hátráltató JUVENTUS kispadjára leülni aki komoly és jó és bizonyított szakember ki. Én igen is azt gondolom hogy az eltelt 6 évből most van amikor van támadó focinak amikor nempukadunk ki erőlétileg mint a lufi és most van ereje és tartása mint mentálisan mint fizikailag a csapatnak. És én ha lehetne igen 2 évet adnék Spalnak hoznék végre egy vagy inkább 2 kapust 4 minőségi játékost és gyerünk építs egy csapatot aki mint Olasz szinten mint külföldön is ütő képes mert valahol el kell kezdeni és itt valami el is kezdődött csak az nem látja aki nem akarja látni vagy az életben nem rúgott labdába. Amúgy ajánlom mindenki számára mióta ez a szezon elkezdődött nézzétek meg a gólokat amiket kapunk a fele a kapusainké.Amúgy ti tényleg nem vesztek észre pozitív változást mióta Spal átvette ezt a csapatot mert akkor tényleg velem van a baj és én vagyok a hülye!!!

Zsupi44 2026.03.02. 06:17:57

@Wizzurah:
Igazad is lehetne ha csak az eredményeket néznénk.
De ha a meccsek alakulásait is nézzük akkor rengeteg meccsen tévededtek nagyot ellenünk vagy éppen nem volt szerencsénk.
És akkor ez a sorozat:
Feb. 1 Parma idegenbe
Febr. 5 Atalanta idegenbe
Febr. 8 Lazio hazai
Febr. 14 Inter idegen
Febr. 17 Galata idegen
Febr. 21 Como hazai
Febr. 25 Galata hazai
Márc. 1 Roma idegen

29 nap 8 meccs

Ha ehhez hozzávesszük, hogy ha kapusunk is lenne és nem lett volna mindenegyik meccsen egy egy nagyobb kapus hiba.
Milyen ez a szezon?
Szar, ebben igazad van.
Lehet-e ebből siker?
Szerintem nem, ezt a szezont is mindenki hamar elakarja majd felejteni.
Mégis ha elérjük a négyet, akkor azért a jövőre való reményünk igenis szép lehet, mert látszik a koncepció (Spalnal legalábbis) és ez a csapat szedett vetetten, hulla fáradtan is játszik...

Zsupi44 2026.03.02. 06:25:18

@Zsupi44:

Ja és akár oda tehetnénk a jan. 28
Monaco idegenben
És jan. 25 Napoli hazai.
Ez 35 nap és 10 nem akármilyen meccs.
Én nem tudom ki csinálta ezt a sorsolást, de hogy nem volt normális az biztos...

csikos sapka 2026.03.02. 08:09:29

@Lajvocska Zebra: én igazat adok neked viszont egy dologgal nem értek egyet éspedig. Nem elég a 4 jó játékos. 4 jó játékos minimum a kezdőbe kell viszont a cseréink az valami borzalom. Legalább 8-9 jó igazolás kell. Balhátvéd 2. Egy kivalló és egy olyan amelyik nem Cabal szintű cserének. Kell egy kivalló belső vedő. Kell egy kivalló jobbhátvéd Kalulu mellé. Kéne 2 középpályás akinek a fejében is van némi futball. Kapus kettő kell. Csatár kettő kell . David és Ophenda nem ér egy felet de Vlahoviciban sem látom a jövőt....És ami a legjobban kell az egy olyan ember aki tud és lát igazolni megfelelő embereket.

supertrezi 2026.03.02. 08:48:50

Semmi probléma. Nem kell ez az edző, majd tutira jön jobb. Esetleg lehetne értelmes játékosokat venni hozzáértő vezetőknek, és akkor nem az lenne, hogy nincs jó kapus, nincs jó védelem. Ja, meg középpálya se. És ööö... ja, meg csatárok se. Jöjjön Klopp, ő majd rendbeteszi a társaságot igazolások nélkül fél év alatt. De egy év alatt egészen biztosan. Zsinórban nyerjük majd a rangadókat. Pff...

Lajvocska Zebra 2026.03.02. 08:51:23

@csikos sapka: Ok elfogadom. Főleg azt a részét hogy aki tud igazolni.

Direct_01 2026.03.02. 10:19:36

Klopp! Hát persze, Zidane-nal kéz a kézben fognak érkezni , igazolni pedig nem is kell, mert ahogy meghallja a világ futballelitje ezt az edzőpárost, nem csak hogy Mbappé és Bellingham, de Haaland, Szoboszlai és Bruno Guimares is azonnal felbontja a szerződését hogy ideigazolhasson, természetesen ingyen és bérmentve évi 2M-s fizetésért.

A legnagyobb gond, hogy már Comolli is munkába állt, amolyan “marottásan” akar igazolni, de az öreg ezt jobban csinálta! Kiszemeltjei: Schlager,Celik,Zappacosta,Djimsiti,Senesi,Diogo Leite,Zirkzee

Nem is tudom ki nyilatkozta le,talán Capello, a legnagyobb ellenségei vagyunk önmagunknak! Inkább hozzanak évente 2-3 használható játékost, minthogy összekukázzanak 8-9 selejtet, aki az angol másodosztályba se kell!

Wizzurah 2026.03.02. 10:34:30

@Zsupi44: Ez nem igazsag kerdese, ez a velemenyem.
Amit te irsz, az nekem a dolgok szepitese es kifogas. Tobb mas csapat sem jatszik kevesebbet, mas csapat karara is tevednek a birok. Ezt a kettot mindig felhozni mentseg kent szerintem az egyik legpitibb dolog.
Ra fogni egy jatekosra azert nem fair, mert igen, szar Di Greg, de... Az edzonek fel kellett volna ismernie idoben, hogy hullamvolgyben van, es elobb cserelnie Perin-re, aki szintugy vetett egy hibat, na bumm… Csak hogy o elotte semmit sem jatszott a szezonban kb.
Valamint az egesz vedelem szar, akkor eleg igazsagtalan rafogni a kapusra, barki is legyen az. Cambiaso ongoljai, Koop azt se tudja milyen rendezvenyen van, ahogy tegnap sem. Ha a vedelmed szar, nyilvan tobb golt kapsz, elbizonytalanodsz, megy a lejto. Az edzo ennek ellenere jatszatta, Koopot is a vedelemben, nevetseges vedokent jatszatni egyebkent, ezt is aki kitalalta… Ez az egyik oriasi hibaja Spalnak.
Nekem ez nem koncepcio, hanem Spal egyenisege, aki a Napolinal toltott idoszakat nem nezve majdnem mindenhol megbukott, es ha a Napolis szezonja is meg tart par fordulot, azt a bajnoksagot sem nyeri meg.
A vilag legnagyobb hibaja lenne tobb szezonra leszerzodtetni es neki igazolni mindenaron. Max 1 szezon, hogy belassa mindenki. Mert jovore jo esellyel csak heti 1 meccsunk lesz, akkor mar nem lesz mire fogni.
Pozitiv dolgot nem irtal, csak kifogast, azert az feltunt remelem.

Zsupi44 2026.03.02. 10:52:13

@Wizzurah:

Nem ez nem kifogás, hanem a körülmények megvizsgálása.
Értem én, hogy nem szereted Spallettit, de kíváncsi lennék te milyen reálisan elmozdítható edzőről gondolod, hogy ezt a sorozatot jobban vette volna....
Amúgy de írtam pozitívumot.
Az utóbbi 10 év messze legjobb játékát produkálja a csapat...
Szerintem ez minden Juve szurkolónak szempont.
Az, hogy te nem akarsz megértő lenni a te dolgod. Kergessük el Spalt, aztán jöhet Palladino hurrá dejó lesz.
Mert jelenleg nem látok reális előre mutató alternatívát sem...

Wizzurah 2026.03.02. 11:21:04

@Zsupi44:
En ertem a korulmenyeket es amiket irsz, az ugy is van. De ezekkel minden mas klub szembesul, tehat ezzel nem lehet megmagyarazni a kapott golok szamat es a sorozatos sikertelenseget.
Nekem semmi bajom Spallal, pusztan nem hiszem, hogy o a hosszutavu megoldas es en szemely szerint annyira jo edzonek sem tartom. Szebb focit jatszott, jottek az eredmenyek is az elejen, ahogy altalaban edzovaltasnal lenni szokott a legtobb csapatnal es ennyi. Ez az ido elmult, nincsenek eredmenyek es szerintem mar szep jatek sem annyira, az meg, hogy az elmult 10 ev legszebb jatekat… Ha te igy gondolod oke, ez szubjektiv, sokan nem.
Nem irtam, hogy kergessuk el Spalt, mert szerintem is stabilitasra van szukseg, de nem hiszem hogy vele kell ezt meglepni, az okokat mar tobbszor leirtam a koratol kezdve stb. Azt sem, hogy Palladino jojjon, nekem nem kell neveket irnom meg attol se Spal, se semmilyen edzo nem lesz jobb, hogy ha feltesszuk a kerdest, hogy na de akkor megis ki jojjon? Ez nem az en feladatom es felelossegem.
Nekem viszont az a meglatasom, hogy az egy rossz koncepcio, hogy az edzonek igazolunk. Jo, fiatal, tehetseges jatekosokat igazoljunk meg lehetoleg olcson, hasonlo profillal es lehetoleg annak a garnituranak valo edzot igazoljunk. Az edzok mindig valtoznak, ha sikeres vagy, ha nem. Mindig az aktualis edzonek igazolni badarsag…
Szerintem itt azert latjak sokan a megvaltot benne, mert az elotte levo edzok meg nala is szarabbak voltak es nagy a kontraszt. De ha o lenne itt szezon eleje ota, mar nem hinnem, hogy lenne tamogatoja.

Zsupi44 2026.03.02. 11:31:40

@Wizzurah:

Az idény megítélése két meccsen ment most félre, az Inter elleni, és a Galata párharcon.
Mindkét párharcban mindhárom meccsen emberhátrányban játszottunk és súlyos bírói tévedések voltak a kárunkra.
Ehhez képest a Galata ellen itthon 5 feletti volt az XG-nk.
A játékunk szerintem abszolút rendben van a Como ellen valóban gyengék voltunk.
Ez a csapat tetszik vagy sem ezzel a kerettel ezt nem bírja el.
A Liverpool elköltött egy valag pénzt és nézhetetlen zsar lett a játékuk, már konkrétan csak a BL-ben van esélyük domborítani.
A City játéka tucat és sablonos, még akkor is ha most kvázi egész formába jöttek.
Mi 10 évig domináltuk a calciót, most átalakulóban a csapat és maga a klub is.
Szerintem sem Spal a hosszútávú megoldás már csak a kora miatt sem, de a mostani kritikák szerintem nem jogosak vagy inkább csak részben.
Azzal speciel veled értek egyet, hogy többet kellett volna rotálni, de éppen most írtam le milyen sorozatban voltunk fontosabbnál fontosabb meccsekkel látjuk, hogy a cserék mennyit tesznek hozzá. Az a helyzet, hogy 3 frontra ez a keret borzasztó vékony és ezt Comolinak is pontosan látni kellett volna...

Wizzurah 2026.03.02. 12:08:57

@Zsupi44:
Ezt most egy ujabb kartyanak erzem. Honnan szeded, hogy az egesz szezon ket meccs miatt van elitelve? A szezont egy olyan fogalmatlan edzovel kezdtuk, akit ki sem akartak nevezni, ez mar adott egy jo alap hangot biztos, meg ez az edzo ejt ki kb. most egy Tottenham szintu csapatot. 27 meccs ment le a szezonbol es csak a szerencsenek koszonhetoen nincs 7 pontra a 4. bl hely. Jelen allas szerint konferencia liga van, de latszolag Palladino igen jol osszekapta az Atalantat (is), szoval szerintem az sem biztos, hogy sokaig meglesz. Szoval 27 meccs lement, tehat nem, nem az a 2 meccs miatt van elitelve a szezon es a fiuk.
A jatekunk latvanyosabb, de nem szep es nem eredmenyes.
- Tegnap szerintem nem jatszottunk jol.
- Galata ellen igen, aki azon a meccsen hihetetlen szar volt es szar taktikat valasztott, de ne vegyuk el a fiuktol es e nezzuk, hogy hatul annyira lukasak voltunk, hogy ha a Galata akart volna jatszani es kontrazni, nem csak arra menni, hogy ne kapjon harmat, ami nem is sikerult, akkor oke.
- Como ellen ki se mentunk a palyara
- Egy telen brutalisan meggyengult, full motivatlatlan Lazio ellen a 96. percbe sikerult szerencsevel egyenliteni, akiket kb. az nem ver meg, aki nem akar. Ja igen, ott is volt 32 kapura lovesunk, oke, erre adnak pontot vagy penzt? Ertem.
- Atalantatol kikaptunk elotte 3-0-ra a kupaban, palyan sem voltunk.
- Elvertunk egy full szar Parmat hurra.
- Monaco ellen egy nezhetetlen 0-0.
- A Napolyt szepen elvertuk, bar megneznem akkor is, amikor nem hianyzik naluk a fel kezdo serules miatt.
- Lecce elleni szanalmas 1-1
- Cagliari elleni vereseg.

Chivu pontatlaga iden 2.48
Allegri 2.11
Palladino az Atalantaval 2.00
Conte 1.96
Gasperini 1.89
Fabregas 1.78
Spalletti 1.78
Tudor 1.5

Wizzurah 2026.03.02. 12:14:58

@Zsupi44:
18 meccsen szereztunk vele 32 pontot. Ez rohadt keves.
En elfogadom a velemenyed, szoval nem akarlak meggyozni semmirol, se megcafolni, se azt mondani, hogy nincs igazad vagy barmi felre ne ertsd, csak egyszeruen ebben nagyon nem vagyunk egy velemenyen es szerintem ezt a szamok is mutatjak. Nyilvan nem Spal baszott itt szet mindent, de azert annyira nagyon jobba se tette, hogy itt hosszabbitsunk vele szezonokra es direkt neki igazoljunk.

gomorra21 2026.03.02. 12:52:18

@Wizzurah: "Szerintem itt azert latjak sokan a megvaltot benne, mert az elotte levo edzok meg nala is szarabbak voltak es nagy a kontraszt."

Az biztos, hogy az előző edzők nála szarabbak voltak, a kérdés csak az, hogy Spalletti képes-e arra a teljesítményre a csapattal, amit pár meccsen már megmutatott. Jelenleg úgy áll, hogy megéri ebben bízni, mert nincs alternatíva.
Aki nem szeretné Spallettit, annak talán Conte lehet a reális alternatívája, mert ő nyáron biztosan mozdítható lesz. Esetleg De Zerbi. Vagy Motta vissza? XD

A keret nagyon lyukas, azt biztosan helyre kell hozni. Szerintem viszonylag egy irányba mutat, hogy merre érdemes a keretet fejleszteni, szerencsére Spalletti nem jelent ebben nagy különbséget. Nem kell eladnunk Spalletti miatt kulcsjátékost, és nem kell vennünk neki olyat, akit amúgy ne vennénk meg.

Andras74 2026.03.02. 13:05:13

@Lajvocska Zebra: ki rakta DiGret folyamatosan a kapuba?
Perin sem sokkal jobb, de legalább próbàl vetődni és nem mindig akad be az első kapuralövés.

Wizzurah 2026.03.02. 13:22:45

Di Gregorio nagyjabol 68 lovessel allt szemben, 46x mentett, 67,6%-os az aranya, 9 clean sheetje van, a 7. a ranglistan ebben.

Perin, sokkal sokkal kevesebbet jatszott, tehat csak 8 lovessel allt szemben ebbol kifolyolag, 5x mentett, az o aranya 62.5%.

Most nyilvanvaloan eleg fura osszehasonlitas, hisz Perin sokkal kevesebbet jatszott, de nem ved jobban, ebben a kis idoben sem vedett jobban, sot.
Annyi, hogy jobbnak tunik, mert hogy vetodik, de szerintem az a helyzet, hogy jelenleg a Juventusnak nincsen normalis kapusa. Tehat teljesen mindegy, hogy ki all a kapuban, finoman szolva sem jo. Persze nyilvan ezek a statisztikak is jobbak lennenek mindkettojuknel szerintem, ha lenne elottuk egy stabil vedelem, de hat az sincs...

@gomorra21: Maximum 1 eves szerzodest ajanlanek Spalnak. Alternativa mindig kell, hogy legyen, meg jobb lehetoseg, de ennek a modjat a vezetoseg feladata megtalalni. Az en velemenyem, hogy Spalletti kepes e tartosan arra a teljesitmenyre, amit mar megmutatott, nem. Persze ne legyen igazam, de az a velemenyem, hogy nem. Ha egesz szezonban o lett volna az edzo persze lehet a dobogo is meglehetne, de azt meg nem tartom elorelepesnek, mert a tobbi csapat is szar amugy, az egesz bajnoksag evrol evre gyengebb, de magan a csapaton nem latni fejlodest evek ota es ez iden sem valtozott.

gomorra21 2026.03.02. 14:10:54

@Wizzurah: szerintem a csapat egészén akkor fog látszódni a fejlődés, ha helyére kerülnek a dolgok. Pl. ha a center játékot végre egy olyan játékos fogja vállalni, aki nem egy törpe. Egészen máshogy fog kinézni akkor a játékunk. Mert ha a csapaton nem is, de játékosokon nagyon is látszódik a fejlődés. De az nem állapot, hogy állandóan a hátvédek rohangálnak be gólt szerezni, mert a centerünk képtelen rá. És ez nem ugyanaz, mint amikor Vlahovic rosszul vette át a labdát Allegri alatt. Vlahovicnak legalább van súlya, még amikor rossz volt, akkor is izzott körülötte a levegő.
Ezek az alacsony önbizalommal rendelkező alacsony emberek nem alkalmasak centernek.

Tudor csapatára igaz volt, hogy nem látszódott a fejlődés. De most van egy határozott karaktere a játékunknak. Tudjuk, hogy mi hiányzik, hogy ez még jobb legyen. És még csak nem is kell hozzá a világ minden pénze.

venember83 2026.03.02. 14:18:14

@gomorra21: a Juventusnak van centere???

gomorra21 2026.03.02. 14:21:08

@venember83: a fekete hobbitok nem véletlenül húzzák magukra a Juve mezt.

Lajvocska Zebra 2026.03.02. 15:53:44

@Andras74: perinről csak annyit hogy úgy vetődött a Cagliari ellen hogy nem nyújtotta ki a kezét. Amúgy kit rakjon be engem,!

babo0410 2026.03.02. 16:43:46

@Lajvocska Zebra: És még meddig takarózunk az inter elleni meccsel? Ezzel rendben van minden? Volt egy rossz meccs. És a többi? Spallettivel extra sok gólt kapunk.

Lajvocska Zebra 2026.03.02. 18:08:00

@babo0410: Te csak az INTER elleni mecsünket nézted a többit nem ahogy látom. Mert csak ebben a fél szezonban 6 meccsen vétettek elenünk. De ha te ennyire okos vagy jelentkezz be Spal helyére és a probléma meg van oldva. Mert úgy látom te sokkal jobban csinálnád mint ő vagy bárki más. Vagy csak simán belém akarsz álni mert próbálok pozitívan hozzá álni a csapstomhoz. Hát többit majd eldöntöd re.

Andras74 2026.03.02. 20:01:00

@Lajvocska Zebra: ezzel csak erősíted, amit írtam: vetődött. Legalább az akarat látszott, még ha szart sem ért.

Lajvocska Zebra 2026.03.02. 20:42:56

@Andras74: Ok győztetek itt minden szar és az is marad ez így jobban tetszik nektek.Ész érveket próbál az ember felvonultatni hogy az A opció nem jó a B sem de a C sem és elfogytak az opciók mert ennyi van jelen állás szerint. Akkor kérdem mégegyszer kit tegyen be engem vagy ne tán téged mert ez van és nincs más. De amúgy tök mindegy hogy mit írok én ide ha valakibe hibát akarok találni találok is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1982) bajnokság (3818) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1110) elemzés (40) előzetes (956) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1759) játékosokról (10782) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2609) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4740) mercato (4469) nyilatkozat (8104) Olasz Kupa (346) összefoglaló (501) pletyka (4497) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (187) VB (50) vendégblogger (44) vezetőség (371) video (288) Címkefelhő
süti beállítások módosítása