A Juventus látványos javulást mutat mind a játék, mind eredményesség tekintetében azóta, hogy Luciano Spalletti átvette a csapatot, s érhető, hogy a klub már most azon dolgozik, hogy megerősítse a keretet, valamint hosszabb távon is magához láncolja legnagyobb értékeit.
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus végül meggyőzte legfényesebb csillagát, Kenan Yıldızt, aki hamarosan új szerződést írhat alá Torinóban. Az üzlet gyakorlatilag lezárult, a szerződés 2031-ig szólhat, s jelentősen megemelt, évi körülbelül 6 millió euró nettó bért biztosít majd a támadónak, aki így a csapat egyik legjobban kereső játékosa lenne. Jelen pillanatban már csak az aláírási bónusz véglegesítése van hátra a szerződés aláírása előtt.
A La Stampa szerint pozitív forgatókönyv valósulhat meg a csapat másik erőssége, Weston McKennie esetében is, aki hajlik arra, hogy a Juventusnál olytassa, ebben pedig Spalletti szerepe döntőnek bizonyulhat. A Premier League-ből és az MLS-ből érkező ajánlatok ellenére a középpályás úgy érzi, megbecsülik Torinóban, és a jövőben is fontos szerepet szánnak neki a projektben. Az új szerződésről szóló tárgyalások egyre nagyobb lendületet kapnak, miközben a Juve igyekszik bebiztosítani a csapat egyik kulcsfontosságú vezérének jövőjét.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventus készen áll arra, hogy 2028-ig meghosszabbítsa Spalletti szerződését. A Napoli elleni győzelem eufóriája után nem kérdés, a Juventus hosszú távon számol Spallettivel, a szakember azonban nem siet az aláírással, előbb technikai garanciákat kér a következő idényre. Az asztalon lévő prioritások közé tartozik egy top középpályás, egy új csatár Vlahović pótlására, valamint olyan tehetségek megtartása, mint Yıldız.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pavel1988 2026.01.27. 13:27:57
Nagyon jó volt látni a gólörömöt a hétvégén, Mckennie, David, Yildiz, Thuram és Kalulu láthatóan nagyon egymásra találtak Torinóban. Nehéz elképzelni, hogy ebből a légkörből bárki távozni szeretne.
Kolo Muani azért nagyon beillene még ebbe a magba, remélem sikerül megszerezni ebben a pár napban.
Az is tisztán látszik, hogy ki az akivel egyáltalán nem számol Spalletti: Openda, Joao Mario, Zhegrova biztos távozók lesznek.
Mellettük Gatti, Kostic, Cabal és Koopmeiners is inkább kint vannak a projektből, mint bent. Cabalban még titkon reménykedem, a többiről személy szerint már lemondtam.
venember83 2026.01.27. 14:14:27
venember83 2026.01.27. 14:17:44
JeetTrader 2026.01.27. 14:33:00
Szoros a mezőny a negyedik helyért, jöhet sérülés hullám és nehéz időszak nekünk is és ha emiatt lemaradunk a 4 helyről, az nem biztos hogy Spal hibája lenne. A játékosok is tisztelik, megteszik nekik amit kér. Yildiz is miatta ír alá, nem látok Spalban semmi rizikót. Én nem is tudom hirtelen mi kéne ahhoz hogy ne kapjon szerződést. Látszik, hogy jól nyúl bele a meccsekbe, ha valamit elront akkor próbál javítani rajta (lásd a Napoli elleni első meccs vs a mostani). Legutóbbi edzőink ezen eredmények nyomába sem értek. Mi kell még?
szabo2323 2026.01.27. 14:50:26
Gaben Smith 2026.01.27. 16:46:41
Mellettük Gatti, Kostic, Cabal és Koopmeiners is inkább kint “
Ez azert eleg eros uzenet lenne Comollinak , a 4 nyari szerzemenyebol 3-at nem tart alkalmasnak az edzo aki sikeresse formalta a vergodo csapatot.Idevehetjuk a mar kiebbrugdalt Kostic megtartasat is. Sajnos egy ujabb elbaszott vezetoi kinevezesnek tunik Comolli.
rabsic02 2026.01.27. 16:52:29
Csak Csucsu 2026.01.27. 16:56:48
s most Locatelliből is kihozza amit lehet tényleg kezd futballistára emlékeztetni de még Miretti is ...szerintem jó pár évig nem hallotta hogy csinálhat ilyeneket a kapu előtt mint amilyen asszisztot adott most Davidnak.
@szabo2323: ez addig érdekes amíg bent leszünk a bl ben meg ha a kupa beindul.
Nyáron jó lenne igazolni is de ilyen stratégiákkal lesz augusztus mire valamelyik opciót elhozzuk
JeetTrader 2026.01.27. 17:29:58
Most azt hallani több forrástól hogy felvettek a kapcsolatot Kolo Muani januári átigazolása kapcsán...nehéz lesz tető alá hozni de hátha. Én örülnék, tuti magához térne nálunk!
SpiritoJuve 2026.01.27. 20:06:01
...ha így folytatja...
...ja
41 perce posztolta Dusan az Instáján :'(
i.kek.sh/irH4qRHdTja.jpg
supertrezi 2026.01.27. 20:24:16
SpiritoJuve 2026.01.27. 20:48:09
Spallettit neki találták ki.
