Locatelli: „A pályán kell bizonyítanunk”

locatelli_manuel_homlokra_tett_kezzel_maradonaban.jpgA vereség után a sajtó előtt Manuel Locatellinek kellett magyarázkodnia, aki a DAZN műsorában elmondta, mik voltak a mester elképzelései, és természetesen sajnálatát fejezte ki a Juventus teljesítménye és tabellán elfoglalt helye kapcsán.

„Az edző arra kért minket, hogy tartsuk meg egy kicsit jobban a labdát, hogy fölényben legyünk a középpályán, csakhogy ők jól lezárták a teret, és nem sikerült végrehajtanunk ezt az utasítást. Az első félidőben sokkal jobbak voltak nálunk. Olyan dolgokat rontottunk el, amiket nem szabad elrontani, egyszerű passzokat, és ezt mindenképpen javítanunk kell. Igen, a mérkőzés végén mindig ilyen mondatok hangzanak el, de tudjuk, hogy a mi feladatunk az, hogy a pályán bizonyítsunk.

Tudjuk, milyen helyet foglalunk el a tabellán, és tudjuk, hogy javulnunk kell, de meg kell próbálnunk elzárkózni a külső hatásoktól. A pályán kell bizonyítanunk, hogy mire vagyunk képesek. Jobbnak kell lennünk ennél, ez elkerülhetetlen. Végül is a szavak nem sokat számítanak, pontokat kell szereznünk, újra nyerni kell és javulnunk kell, mert jobbak vagyunk, mint amit eddig mutattunk.

Kellemetlen feladat a sajtó elé állni a meccs után? Nekem meg kell próbálnom példát mutatni, mindig rendelkezésre kell állnom minden tekintetben, tehát most itt vagyok. Ezért jöttem ide, hogy szavakkal megpróbáljam megmagyarázni, miért is vesztettünk, bár tudom, hogy ez nem könnyű feladat, mivel végső soron mindig a pályán történtek számítanak. De ezt kell tennie egy kapitánynak, ráadásul ez igazán semmiség.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7519008477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeriGjuve 2025.12.08. 05:54:33

Hétről hétre ezt teszitek.

MarcoT 2025.12.08. 07:34:24

Továbbra sem látszik semmi abból hogy vajon mit is szeretnénk csinálni a pályán. Folyamatosan csak abban bízunk, hogy valaki tud improvizálni valamit és abból leszünk eredményesek. Ha ez nem megy, akkor vége. Én értem hogy mindenhez idő kell, de lassan már kifutunk belőle. Talán nem is lesz baj, hogyha jön egy olyan szezon, amikor nincsen nemzetközi kupa. Talán ez elég lesz arra, hogy újjá tudjuk építeni a csapatot.

ACE12 2025.12.08. 07:54:42

Pont te vagy az aki lassítja a játékot. Bmeg 10 mp kell míg eldöntöd hova passzolj, csak toporogsz a labda felett koma...Ha te vagy a középpálya vezére tuti sokáig nem nyerunk semmit....Burger meg élete legrosszabb meccsét játszotta, nem értem mit látnak benne....4 passz az ellenfélnek, jó passz nem is volt... ....Már rég el kellett volna adni amíg még kapunk érte vmit.... Thuram is visszafelé fejlödik

SpiritoJuve 2025.12.08. 08:43:32

Nem is tudom ki nyilatkozta régebben azt hogy edzhetetlen ez a csapat.

Oké, azóta más a keret de szerintem ez ugyanúgy fenn áll. Yildiz miatt nem kell aggódni mert van egy Zsegrovánk. Zseni az a csávó. Ahogy bejött mattoltuk is a Nàpoly védelmét.(Csak a végére elfogyott a Kraft) Igazi gamechanger a pali. De ettől még simán kezdhetne is.(Ugye Kopi?)
Yildiz mellett jelenleg az egyetlen futbalistára emlékeztető játékosunk.

Mondjuk ameddig középen Bokatellik meg Burgerek rohangálnak sok jóra ne számítsunk. Vagy ameddig egy Kostic elhiszi magàről hogy tud focizni...

Van baj...DE! Zsegrova tényleg kiràly!

csikos sapka 2025.12.08. 08:50:32

Egy Sturaro, egy Pepe vagy epp Giacherini is többet tudott hozzátenni a játékhoz mint Locatelli.....

Gabi 69. 2025.12.08. 09:02:48

@MarcoT: Nekem erre azt írták a múltkorában hogy hogyan lehet az jó ha nem lesz meg a BL és ki esik az a pénz. Miből lesz erősítve a csapat.
Szerintem is akkor lesz itt változás ha nem lesz EU kupasorozat. Akkor rá jön a vezetőség hogy újra kell építeni az egész csapatot. A folyamatos újjáépítést fiatalítást elbaszták. Állandó edző nélkül, hozzá nem értő vezetőséggel össze vissza igazolták a túlárazott játékosokat. Akit be lehetett volna építeni azt eladták.
Vissza sülyedtünk közép csapattá.

venember83 2025.12.08. 09:07:42

@Gabi 69.: vajon EU-s, izé, BL-pénzek híján simán kidobhat Elkann megint mindenkit, s kezdi elölről a nagy semmit?

SpiritoJuve 2025.12.08. 09:18:51

Megkövetem magam. Most olvasom hogy a Kopi aszonta h Zsegrova kisebb sérüléssel bajlódott...Itt mindig mindenkinek fáj valamilye. Gondolom ez attól lehet hogy fordított pszichológia van a csapatnál és meccsek helyett edzésen elfogy az összes puskapor.

A bodö elleni meccs után se értettem mit kerestünk egyből az edzőközpontban pihenőnap helyett.
Mer egy Cagliari ellen aztàn g#cire fel kellett készülni mer az félelmetes egy brigád xd

Lehet a kevesebb néha több lenne miszter lucsánó...

NewJuve1986 2025.12.08. 09:36:22

Ha annyi százasom lenne, ahányszor ezt az utóbbi években hallottam, milliárdos lennék!
Sok a duma, sok a magyarázkodás, meg az elmélet, de mindig ugyanaz! Ez a csapat, úgy szar ahogy van!
Yildiztől pedig könnyes búcsút fogunk venni, és teljesen igaza van, ha lelép!

Leram7 2025.12.08. 09:52:46

Amikor megláttam a kezdőcsapatot, nyilvánvaló volt számomra, hogy nem lesz játékunk.

Nem értem miért lesz gyáva mindenki ezen a padon.
Nem játszunk szépen és eredményt sem érünk el.

Azt gondolom, hogy kevés esélyünk volt nyerni, de legalább megpróbálhattunk volna. Spallletti is hozza és erőlteti a nem bevált őrültségeit.

Koop hátvéd? Kalulu jobb wingback? (Ez Tudornál volt, de nagyon kiakasztott) Csatár nélkül állunk fel egy rangadón? Miért kell ilyeneket csinálni?

Tény, hogy a játékosminőség hagy maga után kívánnivalót. Chiesa egy zseni volt Conchoz képest még sérülékenyen is. Nico Gonzalez is focista Conchoz képest.
Weah is ezerszer különb, mint Conc.

Locatelli meg inkább egy hátvéd a középpályán, de semmit nem tud támadni. Lassú és körülményes. Nincsenek meg a képességei sajnos sem , mint játékos, sem mint vezető.

Nem az bánt, hogy kikaptunk, hanem az hogy ilyen mentalitással tettük. Az egy másik, hogy el vagyunk afrikaiasodva, de ezért kár. Ennyiből játszhanának normális olasz + EU játékosok kiegészülve 1-2 dél amerikaival.

Openda kötelező opciója 40+ M meg már ad a következő szezonra is egy pofont.

Nagyon nagyon szomorú.

venember83 2025.12.08. 09:59:00

@Leram7: a nyomás a szurkolóktól és a vezetőségtől, az elvárások, a nehéz mez. Nem mondták még elégszer? :)

Il Principino 2025.12.08. 10:23:30

De jó,hogy nem láttam az újabb lebőgést,mást nem is vártam persze Nápolyban..
Esélyünk sincs a top 4-re idén,de lehet jobb is!

Pedro32 2025.12.08. 10:48:36

Sajnálom a játékosokat,mert biztos vagyok benne,hogy nem teljes mértékben az Ő felelősségük.A nyilatkozataikban pedig nem mondhatják el a vezetőség szerepét ebben a helyzetben.
Amikor nyáron képtelenek voltak a csapathoz csábitani Contet,majd Gaspot (szerintem Ő már pánikszerü volt) tudni lehetett,hogy nehéz szezonunk lesz.
Ezt tetézte,hogy Comolli nem igazolt Tudor kérése alapján,hanem saját szájizére.így Tudor bukása is boritékolható volt.Most van egy olyan keret,amiben a Comolli által preferált csátárok a padon ülnek és van egy Zhegrova ,aki fél szezon óta lábadozik.
Ezek kellemetlen baklövések.
Atipikus lett a csapat,a profilok nem illenek össze,vékony védelem,vékony középpálya,sok sérülés.és ismét egy új edző .ebből kell főzni.Az öltözői hangulatot és a motivációt hagyjuk is.

venember83 2025.12.08. 10:50:36

@Pedro32: és továbbra sincs sportigazgató.

Nemárumel 2025.12.08. 12:06:22

@Gabi 69.: Amúgy ha bejutunk a BL-be és kapunk 100 Millát, amit elköltünk Koopmeiners / D. Luiz duóra akkor beljebb vagyunk???

Leram7 2025.12.08. 12:11:32

@venember83: Bírni kell a nyomást.

Ha valaki 7. helyen van, kell a BL hely és kiáll csatár nélkül, az mégis milyen nyomásra és visszhangra számít vereség esetén?

Vannak gondok, de ezel Spalletti sok szurkolót elveszített, köztük engem is. Először örültem neki, mert Tudor nem volt alkalmas, de Spalletti edzői húzásai Locatelli alibi játékával tökéletesen megegyeznek.

Normális edző nem lép meg ilyet. A mentálról meg nem is beszélek...

MarcoT 2025.12.08. 12:12:59

Nyilván minden pénzt kell, de vajon idén mennyit fogunk keresni a bl-ben? Az esélyeinket nézve nem sokat. Szerintem legalább 500 millió eurót bele kéne tenni ahhoz, hogy lehessen csapatot építeni, figyelemmel a piacon kialakult árakra. Ez alatt pedig nem a költségvetésünkön tátongó lyukak betömését értem, hanem azt a pénzt, amit ténylegesen új igazolásokra el lehet
költeni. Mert ugye "kis pénz, kis foci". Ez a jelenlegi keret egyszerűen alkalmatlan komolyabb célok elérésére, alapvető hiányosságok vannak technikailag a legtöbb játékosunknál.

venember83 2025.12.08. 12:26:19

@MarcoT: "Szerintem legalább 500 millió eurót bele kéne tenni ahhoz, hogy lehessen csapatot építeni, figyelemmel a piacon kialakult árakra. Ez alatt pedig nem a költségvetésünkön tátongó lyukak betömését értem, hanem azt a pénzt, amit ténylegesen új igazolásokra el lehet költeni."

Ilyesmit nem tesz lehetővé az UEFA. Meg az Agnelli család sem lenne partner benne természetesen. A klub az elmúlt években milliárdokat herdált el érdemi eredmények nélkül. Ez így nem mehet tovább az aktuális tulajdonosi körrel.

Juventino86 2025.12.08. 13:01:01

Loca! Főleg neked kellene már bizonyítani. Egy másik csapatnál. Te tehetségtelen sz@r!

Pavel1988 2025.12.08. 13:01:02

Én nagyra tartom Spallettit és ez akkor sem fog változni ha Ő lesz sorban a 6. edző aki nem tud sikeres lennei ennél a csapatnál.

Aki még mindig azon lovagol, hogy x-y edző nem elég jó az szerintem ébredjen fel. Nézzetek rá a keretre, meg azokra az emberekre akik a vezetőséget alkotják.

Kalulu, Yildiz, Bremer, Thuram- alkalmas játékosok
Cambiaso, Mckennie, Locatelli, Perin- Juventusban egy kiegészítő ember vagy az egy sorral ezalatt levő halmaz.
Digre, Gatti, Kelly, Conceciao, David, Openda, Koopmeiners-Lazio, Roma, Atalanta, Como
Cabal, Adzic, Rugani-kiesőjelölt csapat
Miretti-Genoa, Udinese, Torino.
Kostic- értelmezhetetlen játékos top 4 ligás szinten.
Vlahovic- Őt nem tudom hova tenni, mára teljesen elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen csapatban mégis mit lehet várni egy 9-estől.
Zhegrova- Eddig nekem cirkuszi bohóc, firkál mindenkit de semmi értelme. Még nem ásta el magát nálam, többet kell látni belőle.

Ne lepdjünk meg ha a 4. helyért harcolunk, ameddig nem változik a keret minősége addig idehozhatjuk Guardiolát is, nem lesz előrelépés. Ezt a mondatot amúgy Allegri 2. érája óta ismételgetem, már én is unom. De nagyon mélyen fáj amikor állandóan leteszitek az edző kártyát ha valami rosszul megy(akinek nem inge..).

kidelpiero 2025.12.08. 13:59:15

@Pavel1988: Kosticot am miert kritizalod ilyen eroteljesen? Marmint oke, a tobb eve haldoklo Juveban eddig nem kiemelkedo, de a bundesliga statjai a kozepes szintet megutik. Ott 2.5 meccsenkent resze volt egy golban ( gol/assist). Ez alapjan nekem azert kicsit eros h nem Top4 liga szint... Ebben a Juveban, ilyen tamadojatek mellett,egy Vlaho szintu kozepcsatarral azert az o pozijaban nem egyszeru...

supertrezi 2025.12.08. 14:39:17

@venember83: Mondjuk erről nem én, nem te, nem mi tehetünk. Arról, hogy ez a rengeteg pénz eredmény nélkül elfolyt, ők maguk tehetnek. Nem megfelelő embereket neveztek ki, akik nem megfelelő edzőket neeveztek ki, akik nem megfelelő játékosokat hoztak ide vagy épp nem tudtak velük bánni. Végső soron röviden: Elkannék maguk nem megfelelő emberek. A Klub és mi az ő rossz döntéseik levét isszuk.

venember83 2025.12.08. 14:40:40

@supertrezi: igen, a kiutált A. Agnelli után mintha nem lenne gazdája a klubnak.

Pavel1988 2025.12.08. 14:51:40

@kidelpiero: Igen, de annak már 4 éve. Én akkor is egy Frankfurt (talán picit feljebb) szintű csapat jó játékosának tartottam aki semmiképp nem alkalmas egy top klubba.
A fő bajom az volt a prime Kosticcal, hogy egy átmeneti játékos. A Frankfurt is egy kontracsapat volt, ebben tudott Ő nagyon jól érvényesülni, mert így hatalmas területek voltak előtte. Ehhez sebesség kell, de labdás skillek nem annyira. Teszem hozzá, hogy értem miért hozták egy Allegri csapatba, annak a Juvénak is kiscsapatos játéka volt.

Egy nagycsapatban sokkal kevesebb ilyen szituáció adódik, mivel labdát akarnak birtokolni, így behúzódásra késztetik az ellenfelet.
A másik nagy bajom az volt vele, hogy nagyon kiszámítható játékos. Tulajdonképpen vagy bead vagy rálép a labdára és választ egy könnyű passzt.
A jelenlegi Kostic nagyon sokat vesztett a robbanékonyságából és az állóképességéből is. Ezek rossz döntésekhez vezetnek, lásd a Cagliari elleni meccsen amikor simán az oldalvonal irányába kellett volna fordulnia a labdával, Ő pedig a pálya közepe fele tartotta azt, így helyzetet teremtve Palestrának.

Talán kicsit tényleg erősen fogalmaztam, egy Rugani/Cabal kalapba azért még befér. Hellas Verona, Cremonese szerű együttesekben még jogosan lehetne kezdő.
De azért az is sokat mond, hogy a Fenerbachenak volt egy 5 millió körüli opciója rá és visszaküldték. Amikor török bajnokság fix 2. csapatának szintjét nem tudja megugorni egy játékos akkor a top 4 bajnokságan sem számíthat sok jóra. Pedig Mourinho volt az edzője akinek a taktikájába még elvileg illett is volna.
Én úgy látom, hogy a jó lövője maradt meg, illetve az a képessége, hogy jól helyezkedik az olyan szitukban amikor el kell indítani egy ellentámadást. Valószínűleg a sebessége még ott lehet egy átlag szinten, de a szélen ennél több kell.
Nem hinném, hogy Vlahovic korlátozza be az Ő gólpasszait(bár én sem vagyok rajongója a másik szerbnek). A játékideje okozza ezt, azt pedig szerintem az olyan tulajdonságai alakítják ki amiket írtam.

kidelpiero 2025.12.08. 15:50:58

@Pavel1988: na igen, a "kiscsapatos" felfogas miatt is kerdezem, azert olasz csapat reven, a vezetes megszerzese utani jatekhoz, cserekent beallva sztem tok jo opcio. BL-ben erosebb csapatok ellen szinten tud alternativa lenni. Nalam siman a jo kiegeszito ember kategoria, de mostanra azt latom h kvazi kozellenseg kategoria lett o IS.

Gabi 69. 2025.12.08. 21:02:11

@venember83: @Nemárumel:
Az idén nem hiszem hogy ezzel a kerettel lesz BL. Ez az utóbbi évek folyamatos leépülése.
Lehet rosszul látom de mintha lenne ebben a BL ben olyan csapat is aki nincs ott minden évben.
Jóval kevesebb pénzből csak jó szakmai munkával vannak csapatok akik oda érnek.
Itt ha nem lesz gyökeres változás, nem lesz koncepció akkor még ettől is lejjebb zuhanunk.
De lehet én látom rosszul és megnyerjük a bajnokságot.

Rodri13 2025.12.08. 21:09:35

Toro 2vel megy eddig, nyerni kellett volna...

SpiritoJuve 2025.12.09. 07:39:19

@Rodri13: Lényegében a Napoli otthonában kikapni, ez benne van azért a pakliban. Főleg hogy Conte-t ismerve a meccs alatt vélhetően túszként tartja fogva a játékosok családját egy lepukkant, penészes borospincében.(Zsegrova helyzetéért kár :( )

A probléma inkább a mutatott játékkal van, azzal hogy Locatelli meg Mekkeni félékkel vagyunk megáldva, és az edző elképzeléseit nem képesek kitenni a pályára.

Alapvetően egy nagyon jó keret lenne ez, de a tengely középen siralmas. Középszer játékosokkal. Ezt ki kell mondani. Nem mind1 hogyan jut el a labda a 16osig.

Forza Juve!

venember83 2025.12.09. 09:56:45

@SpiritoJuve: mutatott játék, amikor kiesett egy komplett védősor Rugani, Gatti és Bremer révén? Amikor középre nem sikerült beépíteni D. Luizt vagy Koopot? Amikor a legtöbbet játszatott csatár hónapokra kiesik, a többiek pedig nyáron érkeztek és nem találják a fonalat? Ülhetne Spalletti helyett más is a padon, de ettől Loca nem lesz egy Pirlo, McKennie egy Davids, Thuram egy Nedved és így tovább.

xXPeiperXx 2025.12.09. 10:15:41

@venember83:

Alaphelyzetben egyet szoktam èrteni veled, most is egyetèrtek a vèdelmet illetően. De közepes kèpessègű játèkosokkal is lehet játszani ezt a játèkot.

Tegnap párhuzamosan nèztem a Torino - Milan ès a Wolverhampton - Manchester United meccset. Úristen a különbség valami elkèpesztő volt. A Unitedben most nem nagyon vannak klasszisok, nincs sok kiemelkedő játèkosuk, de mègis olyan szèp kombinatív passzjátèkot tették le az asztalra, amiről a komplett Seria A mezőnye csak álmodhat. Hangsúlyozom, ez a szenvedő Manchester United volt.

A rohadt elkeserítő igazság az az, hogy az olasz edzők felett eljárt az idő. Ragaszkodnak a règi dogmákhoz, amit nem hajlandóak elhagyni.

Èn ezèrt haragszom a mostani vezetősègre, mert most lett volna esèly külföldi edzőre, ugye Comolli ebbe az irányba is tolta a szekeret, de sajnos egyedül volt ezzel az álláspontjával. Tessèk itt az eredmènye. Mièrt nem lehet kimozdulni ebből a mederből, èvek óta látszik, hogy ez nem működik. Egy olasz edzőnek kell egy regista, aki agytröszt, megkomponálja a csapat játèkát, de per pillanat iszonyatosan kevès ilyen játèkos van a topligákban. Most per pillanat olyan játèkosokra próbaljuk ráerőltetni ezt a posztot, akik tökèletesen alkalmatlanok rá (Locatellit, Koopmeiners, Douglas Luiz, Fagioli). Jó játèkosok, de erre a cèlra nem jók.

Nem tudom mikor èbredünk meg ès felejtjük el ezt az ideje múlt hozzáállást.

Èn azèrt bízok benne, hogy valahogy megmentjük ezt az idènyt.

venember83 2025.12.09. 11:48:20

@xXPeiperXx: "Èn ezèrt haragszom a mostani vezetősègre, mert most lett volna esèly külföldi edzőre, ugye Comolli ebbe az irányba is tolta a szekeret, de sajnos egyedül volt ezzel az álláspontjával. Tessèk itt az eredmènye."

Talán majd őt is lapátra teszi Elkann szezon végén, ki tudja. Giuntolit is kipakolták pikk-pakk, Scanavinót is eltávolították, nem biztos a klubnál semmi.

Registát szerintem is hiába keres a klub, elmúltak azok az idők, ezt el kellene fogadni.

Amúgy szerintem sportigazgatót is azért nem nevezett ki a klub, mert nincs megegyezés a személyt illetően. Mind a Genoa egykori vezetőjéről pletykálnak, de Comolli inkább külföldieket nevez ki, nem lepne meg, ha ő hátráltatná Ottolini megbízását.

kidelpiero 2025.12.09. 11:56:33

@xXPeiperXx: milyen alapja van annak,hogy az olasz edzok felett eljart az ido?

Bl gyoztes edzok utolso 5 evben:

spanyol
olasz
spanyol
olasz
nemet

EL gyoztes edzok utolso 5 evben;

ausztral
olasz
spanyol
osztrak
spanyol

Nem latok hatalmas lemaradast a tobbi naciohoz kepest.. Ez egy ilyen divatosan puffogtatott dolog, de melloz minden tenyt... Egyszeruen mas stilus az angol szaladgalo csirke foci, meg az olasz vedelmen alapulo bunker...

Persze mondhatjuk h gyorsabb/latvanyosabb az angol bajnoksag, de pl sokkal szanalmasabban vedekeznek mint a Serie aban. A PLben 2 csapat kapott csak kevesebb mint 1 golt meccsenkent. A Serie Aban 7 ilyen csapat van...

xXPeiperXx 2025.12.09. 12:08:14

@kidelpiero:

Ancelottin kívül más olasz edző nem nagyon alkotott maradandót, ezt Te is tudod. Conte volt az egyetlen olyan edző Ancelottin kívül, aki külföldön èrt el valamit, talán mèg De Zerbi.

Ebben igazad van, hogy más stílus, de minden bajnokság fejlődött valamilyen irányba a mutatott játèk alapján. Az olasz bajnokság meg inkább vissza fejlődött ès már túlzottan taktikusnak se mondanám, pontosan a korábban általam leírt okok miatt. A registák kihaltak, nincsenek már azok a kőkemèny vèdők, mintha teljes identitás zavarban lenne a teljes liga. Az akar lenni, ami règen volt, csak már nincsenek meg hozzá a játékosok ès ezèrt önmaga paródiája lett.

Èn ezèrt mondom azt, hogy itt az olasz ligában bőven elfèrne egy külsős edző, aki kicsit felkavarja az állóvizet.

Ez az èn vèlemènyem, nem kell velem egyetèrteni.

kidelpiero 2025.12.09. 12:33:50

@xXPeiperXx: erdekes h de Zerbit megemlited, de Ranierit meg nem. Ugye de Zerbi mint mar nem begyoposodott olasz edzo van emlegetve. Az olasz edzo, aki mert ujitani. Mit ert el kulfoldon? A Brighton kozepcsapat volt elotte, alatta es azota is. A Marseille az elmult 10 evben sztem legtobbszor 5-2 helyett kozott liftezett, nagy kiugrast ott sem latok...

A bajnoksagokrol nem tudok nyilatkozni, csak PLt es Serie At nezek, de a BL meccseken nem latom a nagy fejlodest a tobbi bajnoksagnal sem. A spanyolok azota sem tudnak vedekezni, a nemetek tovabbra is rakkolnak, Guardiola 10 eve kezilabdat jatszat a csapataival, Klopp meg hiaba dominalta le Ancelotti Realjat, kulloghattak haza.

Amit irsz az olasz bajnoksagrol az erdekes, mivel talan az volt a "legtisztabb" bajnoksag, ott a olasz utanpotlas hianyat erzik meg nagyon a klubok, ami viszont tenyleg edzo felelosseg is.. Azt viszont nem latom h tudna egy kulfoldi edzo visszahozni Olaszorszagba az olasz identitast. :)

xXPeiperXx 2025.12.09. 12:57:10

@kidelpiero:

Èn nem ragaszkodom az olasz identitáshoz, ha az eredmènyessèg feljavul. Elnèzem èn napestig a fizikális angol focit, ha mellè jönnek az eredmények.

Az, hogy nem látod a fejlődèst a többi bajnokságban az èrdekes. A nèmet bajnokságban ott a Bayern München, megkajáltak az olasz bajnokságban jól teljesítető Intert, itt van a Bayer Leverkusen, a Borussia Dortmund vagy èppen a Vfb Stuttgart, akik minket oktattak, az RB Leipzig akikkel csak nehezen bírtunk el. Ez csak a nèmet bajnokság.

A PSG Luis Enrique alatt tènyezővè vált az európai kupaporondon. A Lille, a Marseille, a Lyon mind olyan csapat, melyek èvek hoznak egy stabil szintet.

A spanyol liga az, ahol a három nagy csapaton kívül nem nagyon van más, talán a Bilbao ès a Sevilla.

Sajnos az tèny, hogy az olasz szövetség veszettül lezüllesztette az utánpótlást, így a csapatok se foglalkoztak vele, az eredmèny pedig látható. Nagyon ritkán találkozunk tènyleges olasz tehetségekkel, akik meg is ragadnak egy csapatban.

Elèg tetemes az a hátrány, amit le kell dolgoznia az olasz csapatoknak, mert utanpótlás nèlkül, tisztán már bejáratott játèkosokat vásárolgatni, nagyon költsèges, ezt láthatjuk a saját pèldánkból, mert az elmúlt pár èvben elgórtunk jelentős mennyiségű pènzt játèkosokra, akik nem váltották meg a világot. Pedig az utánpótlásunkban lett volna olyan játèkos akit szívesebben elnèzegettem volna, egy Kelly, egy Koopmeiners, egy Openda vagy èppen egy Douglas Luiz helyett.

Na eddig jobban megèrte eladni őket szotyièrt, lásd Huijsen, Fagioli, Kean, Nicolusi Cavaglia, Rovella, Savona, Immobile, Mandragora vagy èppen a kapuba Audero.

Na mindegy ez a múlt. Abból kell főzni ami most van....

xXPeiperXx 2025.12.09. 12:58:05

@xXPeiperXx:

Azèrt nem írtam Ranierit, mert èn a közelmúltat nèzem, az hogy mi volt egy èvtizede az már nem èrdekel senkit. Akkor mèg sokkal nagyobb volt a merítès olasz edzők terèn is. Ancelotti, Allegri, Conte, Mazzari, Sarri, Spalletti, Pioli, a kèt Mancini. De ez mind több ève volt.

kidelpiero 2025.12.09. 13:28:27

@xXPeiperXx: haaat nem nagyon latom a nagy nemet klub csapatok eredmenyeit, sokkal tobb olasz csapat jut el a BL/EL vege fele. Az teny h sikeresseg tekinteteben hasonloan nagy krumpli mindketto nemzet. A spanyol amit te is irtal full stagnal a 3 nagyot leszamitva. A PSG a Cityhez hasonloan a beleontott penztol tart ott, ahol. Ahhoz mondjuk en oszinten nem tudnek tapsikolni.

Utanpotlas tekinteteben egyetertunk...

természetes alapú logaritmus 2025.12.09. 16:51:09

@xXPeiperXx:

„A nèmet bajnokságban ott a Bayern München, megkajáltak az olasz bajnokságban jól teljesítető Intert,” – Pontosan mikor? Tudomásom szerint legutóbb a tavaly a BL negyeddöntőben találkoztak. Inter továbbjutással. Másrészt a Bayern pénzügyi hátterét ne hasonlítsd egy olasz klubéhoz. Pl. mi is kinéztünk két lejáró szerződésű Bayern játékost. A gond az, hogy a fizujuk 1,5-szerese Vlahovic-énak (külön-külön). A többiek meg miben jobbak? Leverkusennek volt egy kifutott éve, tavaly a BL nyolcaddöntőben meg kiestek a Bayern ellen 0-5-tel. Jelenleg meg „csak” 14 ponttal vannak lemaradva a Bundesligában a Bayerntől. Dortmund meg tavaly a BL-ben Barcelonában kapott egy 4-est (Barca is az Inter ellen esett ki). A másik kettőt meg hagyjuk is.

„A PSG Luis Enrique alatt tènyezővè vált az európai kupaporondon. A Lille, a Marseille, a Lyon mind olyan csapat, melyek èvek hoznak egy stabil szintet.” – A PSG ez elmúlt bő egy évtizedben egy kisebb ország GDP-jét költötte a csapatra. Várható volt, hogy előbb-utóbb bejön. De a többi francia csapat megint miben jobb az olaszoknál? Marseille és Monaco ugyanúgy 6 pontos, mint mi a BL-ben. A Lille be se jutott a BL-be. A Nice volt BL selejtezős. 0-4-gyel esett ki a Benfica ellen.

Ha meg olasz edzők. Tavaly Inzaghi az Interrel BL döntős volt. 3 éve meg BL elődöntő: Inter (Inzaghi) vs Milan (Pioli).

xXPeiperXx 2025.12.09. 17:13:18

@természetes alapú logaritmus:

Igazad van, a Bayern Inter összevetèsben tèvedtem.

Pènzügyi helyzet, szerintem (így látatlanban, nem fogok utánna keresni) a Juventus ès a Bayern játèkosokra való költèse közel azonos, de azt is megkockáztatom, hogy mi költöttünk többet az elmúlt 5 èvben ès az eredmènyessèg a Bayern Münchent igazolja.

A Leverkusen csak azèrt van ennyire lemaradva, mert az èv elejèn kineveztek egy èrthetetlen ten Hagot, ami szerintem már sokszor megbántak.

Miben jobbak a francia csapatok, mint bármelyik olasz? Tavaly egy Lillelel megszenvedtünk. Manapság egy Bødö gondot okoz...

Figyelj, nekem az nem futball, amit manapság az olasz edzők játszanak. Az, hogy full kontrajátèkra rendezkednek be mindenki ellen, az számomra èrthetetlen. Látom mit akarnak, látszik az elkèpzelès, ez mèg mindig a catenaccio akar lenni, de ehhez már nincs meg a játèkos állomány ès ez a csapatok korábbi rendszerszintű hibáira, nem törődömsègère vezethető vissza.

Minden korábban felsorolt csapatban van saját akadèmiától kikerült játèkos. Az olasz futball utánpótlás, mind játèkos, mind edző szintén hadilábon áll ès ennek látjuk az eredmènyèt most a Juventusnál. Hogy nincs kihez hozzányúlni az utánpótlásban, akit be lehetne dobni a mèlyvízbe, de ha mèg lenne is, edző nincs aki merne kockáztatni egy fiatallal, ami szerintem nagyon szomorú. Emlèkszem Allegrinek volt az a szokása, hogy a leigazolt játèkos nem játszott egy jó ideig, mert hagyta akklimatizálódni a játèkost. Ugyanez van most Spalletinèl is, David ès Openda soha nem fog belelendülni, ha nem játszik, 15 perc alatt nem lehet csodát tenni. Ragaszkodnak a megszokotthoz (legyen ez játèkos vagy felállás) ès fèlnek változtatni.

Mègegyszer leírom, ez az èn vèlemènyem, lehet, hogy egyedül vagyok vele, de èn úgy gondolom, hogy egy Olaszországon kívüli edző hozhat egy kis felfrissülèst mind a Juventusnál, mind a ligának.

természetes alapú logaritmus 2025.12.09. 19:50:34

@xXPeiperXx:

Átigazolás szempontjából igazad van. De ez kevésbé fontos. Ami sokkal fontosabb az a fizetési keret. Nálunk épp azon „dolgozunk”, hogy 100 millió alá kerüljünk. A Bayern meg mellényzsebből kifizeti a 200-at…
Erre egy gyakorlati példa: Vlahovic vs. Kane. A két játékos átigazolási díja kb. azonos volt. Ez alapján Vlaho helyett jöhetett volna Kane is, igaz? Valójában pedig nem. Ugyanis Kane nem állt volna velünk szóba „nyamvadt” 10 misiért. A Bayern meg lazán kifizette neki a dupláját.
Leverkusen meg tavaly esett ki a BL-ből 0-5-tel, illetve tavaly is 13 ponttal maradt le a Bayern mögött. Szóval nem csak ten Haag.
Attól hogy szenvedtünk Lille ellen, attól még mitől jobbak? Max. azonos szint. Meg ha Bodö. Bodö-Monaco 0-1. xG: 1,66-1,29, labdabirtoklás: 64-36, kapura lövés: 17-9, kaput talált lövés: 4-2. De a Monaco az előző fordulóban a Pafos-sal játszott 2-2-öt. Vagy a „bombaformában” levő Atalanta nyert Marseille-ben és Frankfurtban is.

„Figyelj, nekem az nem futball, amit manapság az olasz edzők játszanak. Az, hogy full kontrajátèkra rendezkednek be mindenki ellen, az számomra èrthetetlen.” – ez így van minimum 30 éve, nem tudom mi meglepő ezen.

Utánpótlás meg olyan amilyen olasz szinten. De akkor miért van Next gen.-ünk? Miért adunk el mindenkit? Volt Fagioli, Rovella, Savona, Soule, Huijsen. Illetve itt van még Miretti és Yildiz.

xXPeiperXx 2025.12.09. 20:36:56

@természetes alapú logaritmus:

Az utolsó bekezdèsedet kellene elküldeni a vezetősègnek, mert ez engem is èrdekelne.

A fizetès bacsapós lehet az adózási szabályok miatt. Nem tudom most hirtelen, hogy nettóban vagy bruttóban adják meg a statisztikai oldalak. Ez is milyen durva, hogy ennek a keretnek a bèrkerete nagyobb mint 100 millió Euró, döbbenet.

De ezzel rávilágítottál egy másik problémára, amit eddig figyelmen kívül hagytam. Tehát mi kevesebb bèrèrt igazolunk játèkoskat (mert más csapatba nem kellettek, mèg relatív kevesebb bèrèrt se), jó drágán. Mèg egy piros pont a klubbezetèsnek.

Azèrt nem volt ennyire kontra centrikus az olasz foci, èn is követem már jó hosszú ideje, mèg nem három èvtized, de közel járunk. Tèny, hogy az olasz csapatok ismèrve a stabil vèdekezès volt, de hogy a mèrkőzès harmadában a hátvèdek passzolgatnak egymással ès a kapussal az már durva.

Erről beszèlgethetnènk reggelig, nekem van egy vèlemènyem, neked pedig egy másik. Lehet velem van a gond ès kicsit betett az elmúlt èvek sikertelensège ès kilátástalansága.

kidelpiero 2025.12.09. 21:16:43

@xXPeiperXx: az a baj h egy egy kiragadott peldaval torzitod egy kicsit a valosagot.

Mi egy valsagban levo olasz csapatkent megszenvedtunk a Lillel szemben, es ugyanabban az evben csocsre vettuk a Man Cityt, ez elmond barmit is a francia/olasz/angol bajnoksagrol? Nem gondolom...

Es bocs nem gyozkodni akarlak, es elfogadom h ha manapsag azt mondjuk sajat velemeny, akkor onnantol a vitapartner eszkoztelen, de azaz allitas h az "olasz stilusu" foci idejet mult, vagy eredmenytelen, egyszeruen nem igaz...

xXPeiperXx 2025.12.09. 21:25:36

@kidelpiero:

Hát ha így nèzzük akkor abban az időszakban a Manchester City se volt a toppon, de èrtem a mondandódat.

Nem azt mondom, hogy nem hatèkony, csak annyi, hogy nem fejlődött sehova, ami kompenzálná azt, hogy az ehhez a játékhoz szükséges játèkosok már nincsenek vagy ritkák. Nekem már túlzottan statikus, lehetne több labda nèlküli mozgás, ami megbontja az ellenfèl felállt vèdelmèt. Amit a Capello cikkben is lehet olvasni, abszolút lábra játszanak csak, nem nagyon van elkèpzelès.

Ès sajnos ezek az idősebb edzőnemzedèkek ezen már nem is fognak változtatni, legalábbis az olasz bajnokságban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1982) bajnokság (3818) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1110) elemzés (40) előzetes (956) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1759) játékosokról (10782) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2609) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4740) mercato (4469) nyilatkozat (8104) Olasz Kupa (346) összefoglaló (501) pletyka (4497) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (187) VB (50) vendégblogger (44) vezetőség (371) video (288) Címkefelhő
süti beállítások módosítása