Domenico Berardi a válogatott szünetben az  Il Corriere dello Sport számára adott interjút, amelyben beszélt arról, miért maradt a Sassuolónál, miközben a Juventus számtalanszor érdeklődött iránta, s kiemelte Giorgio Chiellinit is, bár nem csak pozitív fényben.

„A legkeményebb ellenfél? José Mourinho csapata, az AS Roma, tizenegy őrült volt, akik a pályán káoszt okoztak. Azt kell mondanom, hogy Giorgio Chiellini is remek figura volt. Megvert, aztán köszönetet mondott. Tapasztalt és fizikailag erős védő volt. Amikor félholtan feküdtél a földön, Giorgio volt az első, aki megvigasztalt. Egy kalapács, de udvarias.

Edzők közül sokat köszönhetek Eusebio Di Francescónak, ő volt az, akinek bátorsága volt ahhoz, hogy tizenhét évesen bevessen. Fabio Grosso nagyon jól illik a mi futballunkhoz, ő az, aki szembeszáll, aki meghallgat minket. Ugyanakkor leginkább Roberto De Zerbihez kötődök. Ő mintha joystickkel irányított volna minket. Mániákus volt, teljesen elmerült a munkában, tizennyolc órát is a pályán tudott maradni. Szoros labdabirtoklás, nyílt pálya, technika a begyakorolt figurákkal. Ha elrontottál egy egyszerű passzt, és a labdát a csapattársad rossz lábára tetted, megszakította az edzést. Addig ragaszkodott a szituációhoz, amíg a labda a megfelelő lábra nem került. Ugyanakkor értünk tűzbe is ugrott volna.

Tizenöt éve vagyok Sassuolóban, az első években nem éreztem magam késznek a távozásra. Az elmúlt öt-hat évben nyomást gyakoroltam, hogy távozhassak, ugyanakkor ehhez három fél álláspontjának egybe kell esnie, és az egyenletből mindig hiányzott az egyik fél.

Mielőtt megsérültem, megállapodtam egy nagy klubbal, a megoldások már megvoltak. Mindegyik fél számára. De nem mondom meg, hogy melyik, kár kérdezni, viszont igen, a három nagy közül az egyik klub volt. Sajnáltam, hogy nem játszhatok a Bajnokok Ligájában, hogy nem játszhatok a legmagasabb célokért. A Bajnokok Ligája olyasmi, amit mindig is ki akartam próbálni.

2029-ig van szerződésem, igen, de soha ne mondd, hogy soha. Az élet tele van meglepetésekkel. Nekem sok meglepetést tartogatott. Gyerekként labdával a karomban aludtam, a plüssállat helyett a labdát szorítottam magamhoz. Futballista akartam lenni, és végül sikerült.

Nem ismerik a közvetlen oldalamat a szurkolók? Soha nem szerettem a reflektorfényt, szeretem, ha a pályán a tettek beszélnek helyettem. Nem voltam nyitott az interjúkhoz. Azt tettem, amit éreztem. Ma már minden szempontból érettebb vagyok.”