HIVATALOS: Tudort kirúgták, Brambilla a Juve új vezetőedzője

allianz_stadium_jatekoskijarobol.jpgA mai napon több forrás arról számolt be, hogy Igor Tudort a vezetőség eltávolítja posztjáról, és már csak a hivatalos közlemény hiányzik, nemrégiben pedig a klub is nyilatkozott ez ügyben.

A klub közleménye: „A Juventus FC bejelenti, hogy ma felmentette Igor Tudort a férfi első csapat vezetőedzői posztjáról, valamint az Ivan Javorčić, Tomislav Rogić és Riccardo Ragnacci alkotta stábot is elbocsátotta.

A klub továbbá bejelenti, hogy a férfi első csapat irányítását ideiglenesen Massimo Brambilla vette át, aki szerdán este a Juventus–Udinese mérkőzésen a kispadon fog helyet foglalni.

A klub köszönetet mond Igor Tudornak és egész stábjának az elmúlt hónapok során tanúsított professzionalizmusáért és elkötelezettségéért, és minden jót kíván nekik jövőbeli karrierjükhöz.”

Matteo Moretto szerint a legesélyesebb az edzői kinevezésre jelenleg Luciano Spalletti és Raffaele Palladino.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5518980159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NewJuve1986 2025.10.27. 12:57:50

Tudort továbbra is kedvelem, mert Juventino!
Sajnos nem Juventus szint!
Viszlát Igor!! ;)

Alex8610 2025.10.27. 13:00:28

Hát nem sokat sz*roztak.Nem egyedi eset, de durva hogy már október végén edzőt menesztünk még ha más megoldás nem volt.Bízok még, de az évek alatt egyre kevesebb a bizadalmam a Juventus felé.Kicsit olyan elhidegülve nézem a Juventus meccseket és magát a klub helyzetét.Nincs miért, vagy kikért szorítani, csak maga a klub neve ami jelent nekem valamit és a múltja.Válogatott szünetig gondolom lesz ami lesz addig kaphat a csapat egy új lendületet ott viszont most már dobbantani kell edző szinten valamit.

tv88 2025.10.27. 13:00:34

Nagyon helyes. Az utóbbi évek legértelmesebb döntése, hogy nem hagyták még 2-3 hónapig garázdálkodni ezt a kóklert, miközben úgyis egyértelmű a végkifejlet.

James Zabiela 2025.10.27. 13:13:04

@tv88: De vajon megint csak az edző a hibás?Nem hinném!Ennyi edző amennyi megfordult itt,nem gondolnám hogy mindegyik hülye!

NewJuve1986 2025.10.27. 13:13:10

Joao Mario "lájkolta" ezt a posztot... :D

Juventino86 2025.10.27. 13:14:17

Helyes döntés. Tudort lehet tisztelni játékosmúltja miatt, de edzőnek borzalmas volt sajnos. Tegnap már elég sok csúnyát írtam rá mérgemben, most ez nem teszem meg, de azért örülök, hogy megszabadultunk tőle.

Na most Palladinóval próbálkozni a legnagyobb butaság lenne. Komoly szinten ő még semmit sem tett te az asztalra. Rutinosabb név kell. Spalletti azért nyert már bajnokságot, Mancini pedig PL-t és EB-t, szóval szerintem bármelyik jó lenne. Most ide egy tapasztalt szakember kell. Nyilván Spallettinek és Mancininek is vannak hibái edzőként, de ők azért mégis rendelkeznek komolyabb tapasztalattal.

steven.h 2025.10.27. 13:21:56

@Juventino86: pedig szerintem egyetlen reális célpont Palladino, tekintve hogy Comolli nem gondolkodik most abban hogy több éves szerződést adjon bárkinek is - utóbbi kettőnek pedig ez lenne az elvárása.

Az más kérdés, hogy majd Palladinot, ha tényleg ő jön, mennyire fogja emberének tartani Comolli és támogatni a munkáját.

venember83 2025.10.27. 13:24:19

Idén a Juve lett az első csapat a Serie A-ban, amelyik kitette az edzőjét.

xXPeiperXx 2025.10.27. 13:26:32

@Juventino86:

A gyomrom felfordul, ha belegondolok abba, hogy bármelyik is a Juventus edzője legyen. De, ha esetleg valamelyik tènyleg èrkezik, cáfoljon rám.

Èn szemèlyszerint Terzicet preferálnám, a felmerült nevek közül, kellene egy kis frissítés a csapatnak, kiszakadni a megszokott olasz közegből

Attilio79 2025.10.27. 13:42:23

Ebből Palladino lesz, de azért abban kételkedek, hogy ez minőségi csere lenne.
Amúgy nem úgy volt, hogy Comolli Angliából keresne szakit?

tv88 2025.10.27. 13:47:11

@James Zabiela: Senki se mondta, hogy csak az edző a hibás. Tökéletesen alkalmatlan a vezetőség a Juventushoz méltó sikerek eléréséhez. De ez nem menti fel Tudort, ennyire azért nem gyenge ez a keret.

sleepy8 2025.10.27. 13:47:22

@Juventino86: Mivel tett le kevesebbet Palladino mint a messiásként várt Thiago pl? A Monza vele a kispadon erős Serie A kozepcspat volt, átmenet Firenzébe, a Monza a következő évben kiesett. Egy szezon után elkuldtek/felállt Firenzéből, mert hogy a 6. hely kevés, erre idén Piolival a kieses ellen küzdenek eddig. Ez nekem hozzáadott értékekről árulkodik, míg pl a Bologna Motta után sem lett rosszabb semmivel.

De ideje lenne már valami hosszabb távú projektnek, mert szarból senki nem fog várat építeni nekünk.

Leram7 2025.10.27. 13:53:18

Nem tudom, hogy Brambilla milyen edző, de Tudor még a Motta szintet sem ütötte meg.

Viszont, ami Tudorrol elmondható, hogy legalább valamit próbálkozott változtatni, még ha ez nagyon kevés is volt.

Azt nem értem, hogy pl az inter elleni csoda fordítás és a dortmund elleni felállás után ezt hogyan lehetett így mentálisan lerombolni és elrontani?

Ebben a szezonban több volt, de idén is BL 24 és top 4 lesz a cél.

Nálam Mancini jönne.

ggbuffon 2025.10.27. 14:20:46

Olyan sokan azert nincsenek a nagy nevek kozul szabadon, plane aki el is vállalná.

Klopp esélytelen, van Mourinho, Spalletti es Mancini. Utobbival nem tudom kinek mi baja van, azonkivul h nyilvan nem bagoért jönne. Biztonsagosabb valasztasnak ereznem mint Spallettit, Palladinonal még inkabb.

Szval en nem latom h nyaron majd kire akarnank lecsapni vagy kire varunk annyira..

juve2121 2025.10.27. 14:23:38

@venember83:
Legalább valamiben elsők vagyunk! :-)

Én azt írtam mikor hosszabbítottak vele, hogy megérdemli, kapjon egy esélyt.
Hát ez nem jött be!
Akkor kezdtem elbizonytalanodni, mikor szegény Kalulu szerencsétlenkedését folyamatosan újra és újra erőltette. Aztán jöttek egyéb dolgok is, de nem akarok ezen már rugózni, mert utólag könnyen okos az ember!
Azért ennél jobb játékosaink vannak, mint a 8.hely!

Rutinos edző kellene, akinek van tapasztalata az ilyen helyzetekben. Már nem is tudom kit tartanék megfelelőnek.
Talán Csank Jancsit! De az se jó ,mert öreg nem tud se olaszul, se angolul!

Ethan Hunt 2025.10.27. 14:45:13

@sleepy8: Nem rémlik olyan alkalom, hogy egyetértettünk volna valamiben korábban, de itt most én is ugyanígy gondolom, ahogy leírtad. Szerintem Palladinót érdemes lehet megpróbálni rövid távon mindenképp, jobban mondva, nem gondolnám, hogy ezt, amit Tudor produkált, ő ne tudná hozni vagy felülmúlni. Monzában és Firenzében is szerintem kihozta a maxot, nem is értettem, hogy a lilák miért küldték el...

Nekem egyébként Spallettivel vagy Mancinivel sem lenne semmi bajom - utóbbinak azért veretesebb az eredménylistája - legfőképpen azért, mert úgysem tudja senki előre, hogy fog elsülni a dolog. Egyszerűen nincs semmire garancia a jelen viszonyok között...

A vezetőség számára az legyen az elsőszámú szempont az új edző kiválasztásánál, hogy a rendelkezésre álló kerettel is képes legyen eredményeket elérni. Sőt a közeljövőben is olyan lehetőségekkel kell boldogulni, amik majd maradnak, miután a tehetősebb klubok lerabolják a piacot. Olyan edző kell, aki ezt a helyzetet is meg tudja oldani alkalmazkodással, akár formáció- vagy taktikai változtatással.

@Leram7: "Nem tudom, hogy Brambilla milyen edző"

Senki nem tudja. Ő egy utánpótlás-edző, aki a fiatalokkal boldogul jól. Ő volt az, akinek a vezetése alatt anno az Atalanta Primavera évekig dominálta a ligát. Több mint valószínű, hogy ezért is hoztuk el a NextGenhez edzőnek. (Kulusevskit ő pl. középső középpályásként játszatta az Atalanta Primaverában és egy szupersztár volt vele a svéd, brutális számokkal.)

Tavaly szerencsét próbált a felnőttekkel a Foggiánál, de nem jól sült el a dolog - 7 meccs után elküldték -, mi meg visszaszerződtettük a NextGenhez, hogy helyrehozza a Montero által hagyott káoszt...

west30 2025.10.27. 14:57:38

Legyunk oszintek,jo szarul all a klub jelenleg.Kovetkezo 2 meccset nem nyeri meg a klub a jovo evi bl szereples nagyon messze kerul.

ggbuffon 2025.10.27. 15:17:08

Ameddig nincs gazdaja a klubnak addig egyebkent tokmindegy kis tulzassal h kit hozunk akar jatekos akar edzoi szinten.

Lehet kopkodni Andrea Agnellit, de ott 2010 elejen tok egyertelmu volt h mi az irany es azt is tudtuk h varhatoan ido kell majd (aztan olyan sok nem kellett halistennek ahhoz h beinduljon a henger). Aztan a Covid rendesen gajra vagta az elkepzeleseit.

ggbuffon 2025.10.27. 15:19:04

@NagyonJuve: ezzel kapcsolatban vannak ketsegeim es nem is nagyon tudom h vele mire mennenk.

Engem BL cimek ide vagy oda nem gyozott meg, mindketszer a lenyegeben Ancelotti altal osszerakott csapatot vette at, olyan sok dolgot ott nem kellett csinalni, foleg h elol egy szezononkent 50-60golt rugo Ronaldoval.

SuperTrezi 2025.10.27. 15:21:18

Szpágettit ide ne hozzák... Mondjuk akárki jön, ha nem kezd el komolyan szárnyalni a csapattal, akkor nyártól nem szabad vele számolni. Egyszer csak belenyúlunk egy értelmes edzőbe, az nem létezik, hogy így menjen ez ítéletnapig.

sleepy8 2025.10.27. 15:29:35

@ggbuffon: Mintha nem indultunk volna el a lejtőn már az Agnelli féle vezetőséggel.. Nagy általánossagban nem szeretek egy ilyen komplex szituációt egy emberre levezetni, de minden eltelt évvel egyre nyílvánvalóbbá válik, hogy Angelli is igazából annak köszönheti a legtöbbet, hogy az elején belenyúlt a tutiba Marotta kinevezésével.

Azt ami most van szintén Angelli-nek köszönhetjük, hiszen ő is elhitte hogy miatta van ott a csapat ahol..

JeetTrader 2025.10.27. 15:30:55

Nagyon nem örülök....sajnálom Tudort...eleve szegény nem hogy második de harmadik választás volt csak. Conte és Gasp is kikosarozott minket.

Akit most idehozunk az megint egy kényszer edző lesz...az azt jelenti hogy megint csak nem projekt, hanem tüneti kezeléssel próbálkozunk.

Egyelőre Spallettit mondogatják...2 éves szerződéssel...ez van...

alexGicamo 2025.10.27. 15:34:30

@venember83: Hihetetlen !
Nagyon elkeserítő a helyzet !
Sajnálom, hogy Tudorral sem jött össze , mert őszintén bízta, benne és szurkoltam neki !
Minden jót , Igor !

MdewC 2025.10.27. 15:36:07

Én csak a helyi szurkolók véleményét tudom továbbítani.

x.com/andrelaufeyson/status/1982572947018780796?s=46

:D

AgliOli 2025.10.27. 15:42:41

Nem égethetik le magukat, az olasz edzőket a közönség nem fogadná be, ezért szerintem Mancini el sem vállalná. Zidane elérhetetlen, nem most fog jönni varázsolni, megvárja szerintem amíg ez a management leköszön. Spallettit hagyjuk. Ide német ember kell, gatyába kell rázni ezt a csürhét és szerintem a keringő nevek közül Terzic egyébként is megfelelő lehet a szezon végéig.
Szegény ember vízzel főz...

AgliOli 2025.10.27. 15:43:32

@AgliOli: kicsit sok lett a "szerintem" ?

Juvino 2025.10.27. 15:51:23

Palladino annyibol lenne jo valasztas,h ha megint valtani kene nyaron, nem kene kifizetni meg 1-2 evet pluszban,m addig is vallalná. Igy idot is nyer a vezetoseg(hatha addig eldontik az iranyt) es raadasul olcsobb,m a felmerult nevek. Ja...ha meg bevalik, nagyot nyerhetunk vele.(mondjuk Mottanal is ebben remenykedtem).

Juventino86 2025.10.27. 15:53:43

@xXPeiperXx: De pontosan mi is a gondod Spallettivel és Mancinivel? Okés, mindkettőnek van Interes múltja edzőként, ez valóban nem túl előnyös, viszont a jelenlegi helyzetben mindkettő előrelépés lenne. @sleepy8: Értem, hogy Palladinónak volt hozzáadott értéke, nem is vitatom. De szerintem egy rutinosabb edző kellene most mégis.

alexGicamo 2025.10.27. 16:05:53

@Ethan Hunt: Ja ! Köszi !
Tudtam , csak nem sejtettem ! :-D

SuperTrezi 2025.10.27. 16:15:37

@James Zabiela: Nem kell szerintem hülyének lenni, nem is azok. Egyszerűen itt nem azok az elvárások, mint más olasz csapatnál. Ez a csapat egy nyerőgép kéne legyen, ahogyan szinte mindig is volt. És ha kompetensebb edzők kerültek volna ide az elmúlt években, akkor jobb helyzetben is lennénk, mert ezzel, amit ők játszatnak, minden játékosunk értéke csak csökken, mert nem tudják kihozni magukból, ami bennük van. Mindjárt más lenne a helyzet, ha sikerült volna felfuttatni a csapat értelmes játékával az ilyen Bambula-féléket, és 2 szezon után 60-70 milláért eladni. Ehelyett óriási pénzügyi veszteségeket szenvedünk el sok éve, s így egyre szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat.

@juve2121: Magyarul is csak módjával... :)

xXPeiperXx 2025.10.27. 16:19:19

@Juventino86:

Nekem az a bajom mindkettőjükkel, hogy egy idejèt múlt futballt játszatnak. Egyiket se neveznèm top edzőnek, de ők annak tartják magukat, ezèrt a fizetèsük is ezzel lesz arányos ès nekem van egy olyan megèrzèsem, hogy az eredmènyekben ez nem tükröződne.

Ahogy írtam, èn Terzicnek örülnèk, de a legjobb megoldás Palladino az èv vègèig ès addig lehet dolgozni egy tènyleg top edző leigazolásán.

De ez csak az èn vèlemènyem, a döntès úgyis a klubnál van

Il Principino 2025.10.27. 16:29:09

Köszi Igor!
Sajnos így alakult, jött amikor kellett,nélküle sztem nem lett volna meg a bl helyezés tavasszal!
Sokakra nagy lesz még ez a Juventus kabát a jövőben!
Ideje lenne elengedni az olasz szálakat edzők terén,jöhetne 1 más futball kultúrából vki végre.

Juventino86 2025.10.27. 16:37:43

@xXPeiperXx: Értelek, van logika abban, amit mondasz, és simán benne van, hogy se Mancini, sem pedig Spalletti nem tudnának eredményt hozni. Amíg ilyen sunyi sz@r alibi játékosok vannak a keretben, akik szerintem akár az edzőt fúrni is képesek - Cambiaso, Locatelli - bármi elképzelhető. És nyilván a fizetésük is magas lenne. Én csak annyit állítok, hogy a csapat jelenlegi helyzetében még ők a két legjobb opció azok közül, akik reálisan elérhetőek.

MarcoT 2025.10.27. 16:45:19

Megint bele esünk ugyanabba a hibába. Elvitetjük az aktuális edzővel a balhét, s elhisszük, hogy jön a következő, a messiás, aztán egy csapásra megoldódik minden. Pedig itt is a fejétől bűzlik a láb (a lábfejétől - by Hofi). Előbb a menedzsmentet kéne rendbe rakni, aztán venni egy nagy levegőt és betólni egy nagyságrendileg jelentős újabb tőkeemelést (kis pénz kis foci - ugye), hogy a mercatónál a szakmai szempontok és ne a pénzügyi kényszer legyen a meghatározó. Na és akkor lehetne idehozni egy top edzőt, tényleg.

KINGovHELL 2025.10.27. 17:03:59

@Juventino86: Nekem az a bajom mindkettővel, hogy utáltuk vagy kinevettük őket. Egyiket sem az elért, pozitív eredményük miatt.

Nemárumel 2025.10.27. 17:55:45

Néztem a napoli - sinter meccset.... azt mondták, hogy bármi történik Conte dobbant az év végén.

Na most vagy kellene X valaki a szezon végéig, és utána Antonio, vagy Mancini ( régi vágású Úrként ) akit tisztel/fél ez a csűrhe....

Bármi legyen csak a halvérű Locatellit ne kelljen csk-ként látnom

ggbuffon 2025.10.27. 18:00:37

@sleepy8: Agnelli a mai futball penzcentrikussagat tekintve a logikus lepest valasztotta. Nyilvan ebben benne volt az egoja is, de latta h hosszutavon vmi nagyobbat kell dobnia h vonzok legyunk. Ezt pedig Ronaldoval kepzelte el.

En tovabbra is azt mondom h ezt az elkepzeleset a Covid vagta galyra. Meg ugy a pereputtyat is.

A szandek en nem hinnem h rossz volt.

Mondom lehet kritizalni, egyet is ertek sokkal, de a mostani koklerekhez kepest?

Szval igaz a mondas: minden relativ...

sleepy8 2025.10.27. 18:14:07

@ggbuffon: Marotta után pont ugyanilyen dilettáns barmoknak tűntek Agnelliek is, Paraticivel meg Nedveddel együtt. Azt is sokan nagyvonalúan elnezik neki, hogy ő akart egy szaros márkát csinalni az olasz labdarúgás legnagyobb csapatából.

Biztos jó volt a szándék, én nem mondom, de 2018 után az a menedzsment is csak hülyeségeket csinált.

Forzalex78614 2025.10.27. 18:23:22

@MarcoT: Adom.
Tudor, köszönjük, a BL- be vezette a csapatot tavaly, ezt várták tőle. Idén nem kért belőlünk senki, így maradt Ő az edző.
Sajnos vagy nem, de az edzői múltja nem olyan, hogy csodát tegyen.
Direkt nem használtam a "nem Juve szint" kifejezést.
Sok dolog van itt, ami nem az a szint, ezért nem mondom, hogy az edző a hibás.
A vezetés, a keret, az orvosi stáb stb mindenhol lehetne tisztogatni.
Most "megoldották" a problémát, aztán jön valaki nyárig. Utána kicsit feljebb is kirúgnak majd valakiket, mert nem lesz még az a cél, amit kitűztek.
A játékosokról annyit, hogy én nem fociztam, csak lelkes hobbi szinten, de azt mondja már el valaki, ha adott egy játékos jó adottságokkal és eredményekkel és mondjuk középpálya bal oldalához szokott és átteszik/kerül a jobb oldalra, az hogy lesz egy hulladék?
Van játékosunk, aki több mint 1 éve nem találja magát, vagy az edző a helyét és egy vagyonba került.
A Juve szint pedig tág fogalom. Nekem az a szint addig volt, amíg Agnelli itt volt.
Szerette a Juventust és számára nem egy üzlet volt a cégcsoporton belül.
Jelenleg egy mondjuk erős középszint. Olasz szinten, ami európai szinten is sajnos visszaesést mutat.
Sok sikert magunknak, a remény hal meg utoljára.

Shyr Kahn 2025.10.27. 18:25:03

1. Zidane 2-3. Spalletti, Palladino

Mas nev nem nem tunik megfelelonek. Esetleg, ha hozzak Klopp-ot, de az meg sztem nem realis. Zidane is necces, de a nyarig elkepzelheto. Mondjuk, ha velunk leeg (amire van esely), akkor sztem bukhatja a francia kispadot, szoval ez mondjuk riziko lenne neki, de orulnek, ha tokos lenne es bevallalna. Azert csak latta, hogy Madridban hogyan mennek a dolgok, talan picit tobbet is ra lehetne bizni, mint edzoskodest. Adhatna tanacsot, hogy mikent megy egy sikeres klubban.

Victory7 2025.10.27. 18:41:03

Naaa a 100 ezer fényévet autózó Tudor :D
Nem tudom ki gondolta ezt komolyan ,hogy Motta után(akinek azt rótták fel,hogy tapasztalatlan) majd a horvát nyerő választás lesz hosszú távra????.....
Tűzoltásnak elment ,de nyáron közelező lett volna edző találni,de ezt nagyon benézte a vezetőség ,vagy egyszerűen csak lusták voltak "oszt jóóó van az úgy"
Fogalmam sincs ki lenne jó ,mert ez már kezd olyan lenni ,mint a MU-nál. Ott is a sokadik edző és a komplett csapat lecserélése után is ugyanaz a szar van.
Én szerén véleményem szerint nálunk a vezérek és a rutinhiányoznak a pályáról ,mert oké ,hogy fiatal ,tehetségeket hozunk ide ,akiké a jövő,de látszik ,hogy a jelen az még nem. Danilo volt az utolsó olyan a csapatban ,aki még volt bajnok és tudta ez mit jelent.
Én nagyon örültem volna egy Modicnak ,vagy KDB-nek pont ezek miatt.
Szomorú ,hogy hagytuk kiveszni az öreg bajnokokat és nem neveltünk ki helyettük senkit,de én már annak is örülnék ha legalább hoznánk ide valamiféle rutint.

JeetTrader 2025.10.27. 18:42:27

@Shyr Kahn: Zizu ide nem jön! A francia válogatott padját akarja...Spellettivel felvették a kapcsolatot. Palladino még nem tudott semmit felmutatni. Mancinit Elkan állítólag megvétózta, így polírozhatja a buksit Luciano :)

Attilio79 2025.10.27. 18:49:33

Nyárig kb. mindegy megint, nyáron lelép Deschamps, ő kell vagy ha Conte szabad, akkor esetleg. Olyan kell, aki győztes mentalitású (nyert is már valamit) és rúgdossa a bandát.
Rijkaard vállal még munkát egyébként?

Spallettit emlegetík egyébként nagyon.

Mitya10 2025.10.27. 19:29:47

Ez is egyèrtelmű volt màr akkor mikor itt tartottàk. A Horvàt èlvonal lehet az ő szintje bàr ott sem sikerült neki. Vicc mi megy itt màr jó ideje komolyan. Most lesz esèly rà h a fekete Beckhamből újra közèphàtvèd lesz!

Gabi 69. 2025.10.27. 20:23:18

Előre közlöm nem tudom ki de egy olyan edző kell aki tudja irányítani ezt a pár játékost, aki tud fegyelmezni úgy is hogy itt ki hagyni szinte senkit nem lehet ha eredményesek akarunk lenni.
Meg kell találni mindenkinek a saját helyét nem ott játszatni ahol semmi hasznát nem vesszük. Ami van abból kell kihozni a maximumot. Így valami rutinos de nem a múltban ragadt edző kell ide.
Kiváncsi vagyok ki lesz és mit hoz ki ebből a csapatból.

kidelpiero 2025.10.27. 20:25:24

Utolag okoskodva, ugy nez ki nem jartunk semmivel jobban h anno kirugtuk Allegrit, Mottanal es Tudornal jobb eredmenyeket szallitott, nezhetetlen foci adott volt nala is, es nem buktunk volna el egy valag penzt igazolasokra es az edzo menesztesekre.

Uj edzot tekintve szinte semmi elvarasom nincs, annyit szeretnek, h aki idejon annak mondjak meg h ez a kerettel kell dolgoznod, nincs de, nincs ha, ha nincs meg a top 4 akkor pedig mindenfele kotelezettseg nelkul elkuldheto... Szenvedjunk igy vegig meg ket tiszta szezont, addig gazdasagilag jojjon rendbe a klub, aztan lehet normalisan epitkezni.

Vagy b verzio Elkannek ontsek bele gatlastalanul a penzt a klubba, nyaron szuntessek meg minden regi Juve szint alatti jatekos es szakember szerzodeset, aztan hagyjuk abba a bohockodast. Nyilvan erre semmi esely nincs :)

Juvegaspy 2025.10.27. 20:35:27

@kidelpiero: ez most +1

Spalletti lesz ebbol szvsz.
Bar ropkodnek a nevek
Blanc a legujjabb..a tobbit tudjatok

Shyr Kahn 2025.10.27. 20:40:38

@JeetTrader: Ha Zidane nem jon, nekem Spalletti is ok lenne az alapjan, amit a Napoli-val muvelt, talan kepes lehet valami hasonlora nalunk is. Azonban O szokimondo ember. A vezetoseg kosse fel a gatyat es lehetoleg ne sertodjon meg, ha Spalletti kimondja az igazat es hianyolja majd a vezert a koizeppalyarol. Thuram es Loca jok, de egyikuk sem az az igazi vezeregyeniseg.

Ha edzot valtunk, Nico Paz-ert minden kovet meg kell mozgatni. Nem ertem hova tettek a szemuket a vezetosegnel. Ha a Real a Como-nak olcson adta, nekunk mar reg ki kellett volna harcolnunk a kolcsont hozzank. Mar az elozo ev elejen lathato volt, hogy hihetetlenul nagy tehetsegrol van szo, aki pontosan abban a feladatkorben jo, amiben nekunk hianyunk van. A kp-nak kivaloan tudna adagolni a tempot.

Direct_01 2025.10.27. 21:01:49

Akkor megint jöhetnek a fél megoldàsok,Palladino megint egy ilyen vàlasztàs lenne. Talàn 3-4 meccsre felpörgeti ezt az unalmas bagàzst, majd jön a szokàsos forgatókönyv. Sebaj, majd utàna fizetik az Õ részét is, ahogyan Motta és most Tudor bérét! Micsoda vàratlan húzàs lenne végre megtalàlni a töküket és hozni egy férfias döntést! Pl. nem osztogatnànak ilyen szerzödéseket mindenféle jött-mentnek! Ha nincs teljesitmény milyen bérkiegészítést akarnak ezek az emberek? Ne vicceljünk màr!

babo0410 2025.10.27. 21:15:39

@MarcoT: Igazolni sajnos nem lehet pénzt betolni. Persze kivétel arabok.

Wizzurah 2025.10.27. 21:18:35

Kedves fórumtársak.
Kérdezném, akik Zidanet akarják a padra, hogy milyen okból, szóval miért benne látják a megváltást? Mert egyetlen csapatot edzett, a Real Madridot. Persze nyert kupákat velük, de azzal a Madriddal szerintem bárki megnyerte volna a kupákat. Azon kívül az égvilágon semmilyen edzői tapasztalata nincs, az RM castilla-val is 1.57 pontos átlagot hozott. 2021 óta nem volt edző, tehát lassan 4 és fél éve nem volt csapata, ez idő alatt bizony elég sokat változott a foci is. A fizetése szerintem 10 millió körül lenne nettóban. Nálunk nem csak az edzővel volt-van a gond, szóval miért ő? Mert számomra felfoghatatlan és én biztosan nem nevezném ki őt, akármennyire kedvelem amúgy én is.

Direct_01 2025.10.27. 21:30:52

Laurent Blanc egyébként nem lenne egy rossz alternatíva, ahogyan Terzic sem! A probléma az, hogy Blanc a labdabirtoklàsra, tempóvàltàsokra helyezi a hangsùlyt! Leggyakrabban 4-3-3 vagy 4-2-3-1 rendszert alkalmaz: szeret három kreatív középpályással dominálni a pálya közepén.

Na màr most nàlunk nincsenek ilyen középpàlyàsok, Koop és Locatelli kuka.

SuperTrezi 2025.10.27. 21:33:34

Amúgy ja, Zidane elég furán gondolja ezt az edzősködést. Lelépett Madridból, és azóta semmi. Ki se derülhetett, hogy máshol képes-e valami értelems tevékenységre. És ennek fél évtizede. Ő mit csinált ezalatt? Élvezi az életet, meg várja, hogy végre a francia szövetség feltárcsázza? Érdekes edzői hozzáállás. Ez roppant hosszú idő munka nélkül.

DelPiero2 2025.10.27. 21:52:11

Miért nem Comollit rúgták ki?

DelPiero2 2025.10.27. 21:58:45

@ggbuffon: Mancini eléggé utálta a Juvét interes edzőként. Nedvedet is nagyon fikázta. Aztán mikor Nedved elment a Juvéból, az inter szerződtetni akarta, de nem tudom hogy akkor Mancini volt-e még az edző, és ő akarta-e. Érdekes lett volna ha igen.

DelPiero2 2025.10.27. 22:10:53

Akárki lesz is, fontos hogy hagyják dolgozni

DelPiero2 2025.10.27. 22:19:20

Marco Rossi az ideális kapitány a Juve számára

ggbuffon 2025.10.27. 22:31:49

@DelPiero2: bevallom oszinten h ezekre a 20 evvel ezelotti dolgokra nem annyira emlekszem.

En ugy tudom h Juve szurkolo.

Felreertes ne essek, nem gondolom h o a non plus ultra, de az eddigi eredmenyei alapjan o a legkevesbe kakukktojas. De nyilvan ez se garancia semmire.

Viszont ahogy korabban is irtam, en nem nagyon latom h nagyon duskalnank az opciok kozott akar most, akar szezon vegen.

kidelpiero 2025.10.27. 22:37:17

@DelPiero2: legnagyobb ostobasag lenne. Neki meg nem volt ideje megbukni, az elodei szarat takarithatta csak egyelore. Majd ha Comolli Juveja is megbukott, akkor el lehet zabvarni ot is, erre viszont adjuk meg neki az eselyt

Forzajuve16 2025.10.27. 22:38:25

Mourinho jöhetne....összekapná a bandát....letudná a felszenzont aztán menne ő is....de amúgy jól tönkre vágták ezt a klubbot....ezek az edzőváltások.....maradt volna allegri...nézzük a Milan most hol van...

DelPiero2 2025.10.27. 22:50:21

@kidelpiero: az igazolások, elküldések nem elegendőek?

JuvePeti1988 2025.10.27. 23:04:10

special one gyere :) tényleg nem lenne jobb ötletem jelenleg akiket irtak mind gyengébbek eredményben,ugyanakkor hiresen bunkerfocit játszat az meg nem volt cél juvénál láttuk pár éve.Mindenki leirta már itt véleményét aki forumozik,de abban megegyezünk hogy aki jo lenne foglalt vagy másra vár.Zizu kész emberekkel tud játszatni minöségi emberek kellenek neki ezért nem vállalt szerintem klubbot se és pl egy Carlo papát vagy egy Kloppot jobbnak tartok nála.

Ethan Hunt 2025.10.27. 23:42:56

@Shyr Kahn: "Ha a Real a Como-nak olcson adta, nekunk mar reg ki kellett volna harcolnunk a kolcsont hozzank."

Nico Paz nem eladó senkinek. A Realnak még évekig visszavásárlási opciója van rá, ráadásul nevetséges összegekért...
Ő tényleg azért van ott, hogy folyamatosan játékban legyen és fejlődjön.

@DelPiero2: "Aztán mikor Nedved elment a Juvéból, az inter szerződtetni akarta, de nem tudom hogy akkor Mancini volt-e még az edző, és ő akarta-e."

Nekem úgy rémlik, Mourinho hívta volna az Interhez...

@ggbuffon: "En ugy tudom h Juve szurkolo."

Ő maga nyilatkozta...

Wizzurah 2025.10.28. 00:23:55

@Forzajuve16:
Na hol van a milan? Nemzetközi kupaszereplés nélkül 8 forduló után a 3. helyen vannak, ebben mi az extra? Teljesen szélsőségesek, mákkal megvertek egy napolit, egy pisaval ugyanúgy leixeltek, semmi extrát nem csinálnak szerintem. Mondjuk az allegri szálat még évtizedekig hallgathatjuk.
Ahogyan mivel mindig van lejjebb, most már visszasirják sokan Agnellit is. Egyik sem hiányzik.

Dante01 2025.10.28. 00:59:08

Spalletti lesz úgy tűnik.
Már a bérezésről írnak.

MdewC 2025.10.28. 01:22:07

Rengeteg a pletyka.

Öltözői balhé:
x.com/juvenewslive/status/1982866759699857559?s=46

Újabb felesleges, utólagos bíró eltiltás a meccs hibák miatt:
x.com/forzajuveen/status/1982820335415153070?s=46

Van egy olyan érzésem, hogy egy sima edző váltás ezt nem oldja meg.

Elkann egyéb dolgai, az uefa folyamatos fúrása, a liga folyamatos fúrása, plusz a sorozatos rossz vezetői döntések szépen leépítenek minket.

Innen per pillanat én nem látom a gyors kiutat.

venember83 2025.10.28. 05:02:22

@Direct_01: Loca biztos, hogy örülne Spallettinek... Emlékeim szerint Spalletti idején került ki a válogatott keretből. Persze nem zárható ki, hogy Comolli mindenféle gond nélkül el is adná Locát, ha valóban létezik érdeklődés a középpályásért Angliából, viszont az elmúlt évek középpályás befektetései után is ugyanott tart a Juve, hogy ez a középpálya támadások tekintetében semmire sem jó egy szál Thurammal, aki kimagaslik, s egy játékszervező/-lassító Locával.

@MdewC: nem tudom, kikkel balhézott össze Tudor, de remélhetőleg Comolli rendet tesz, mert bár a játékosok akarata meghatározó, ahogyan azt a 2010-es évek elejétől tudjuk hála Beppe Marottának, azért az edzőbuktatás nem kellene a munkakörükbe tartozzon.

venember83 2025.10.28. 05:24:50

Megvan a megegyezés Spalletti és a Juventus között, az az IBN exkluzív értesülései szerint a szerződés 2026 júniusáig szól, automatikus kétéves meghosszabbítással BL-kvalifikáció esetén. A megállapodást kedden és szerdán írják alá, Spalletti jelen lesz a szerdai meccsen, de még nem a kispadon. Hacsak nem történik valamilyen váratlan fordulat, Luciano Spalletti lesz a Juventus következő edzője.

SpiritoJuve 2025.10.28. 06:15:54

@venember83: Én támogatom és üdvözlöm a kopaszt. Sok sikert kívánok neki.

Valaki csináljon már valamit ebből a csapatból. FORZA SPALLETTI!

Attilio79 2025.10.28. 06:51:11

@MdewC: A Juventus akkor jó "identitású", ha barizik a mocskosan működő szövetségekkel? Sem az uefa (direkt kicsivel), sem a saját szövetség nem képviseli az olasz futballt és annak érdekeit. Olyan, mintha inkább támogatnák a tönk szélén állókat, mert azok viszont tudják támogatni a rendszert és ez vezet oda, hogy az olasz foci szépen lassan düledezve eltűnik.
Bírói "tévedések", ez a Maresca állandóan benne van, érdekes, hogy még mindig szerepet kaphat....
Az pedig, hogy néhány csapatra nem vonatkoztatják az FFP-t külön érdekes.
Újra búrjánzik a calciopolinál jóval nagyobb botrány, remélem a felszínre kerül egyszer!

Az öreg Khedira 2025.10.28. 06:52:12

Jöhet Spaletti, 433 felállás 2db wingbacckel egy kozépcsatárral, remelem Dusán újra erőre kap mert Spalettinel osimhen is nagyon élt, ilyen Márió rui es tarsaibol is jo wingbacket csinált. Kíváncsian várom, a szinpad a tiéd.

Gabi 69. 2025.10.28. 07:26:31

@Wizzurah: Egyetértek veled. Mi ellenünk is nagyon gyengék voltak. Csak sajnos nem tudtuk kihasználni. Simán verni kellett volna őket. Ugyanaz a semmi játék volt náluk amit itt is játszatott Allegri.

Victory7 2025.10.28. 07:41:49

@venember83:
Sztm arra vártunk ,hogy Polit kirúgja a Fior ,de ők is szeretik a kopaszokat. :D
Amúgy az olasz bajnokság legnagyobb baja ez a nyomorult edzőkeringő.... Tiszta nb1...

kidelpiero 2025.10.28. 07:45:43

@venember83: uuuh ha csak a haszontalan Locatellit kirakja mar jol jartunk az erkezesevel, o az utolso mohikan,aki az 5 eves vesszofutasunknak vegig reszese volt. Ez a mondatod ismet visszahozta a remenyt

kidelpiero 2025.10.28. 07:47:44

Am egy tipikus luzernek tartom, akinek 100 ev edzoskodes alatt osszesen ha egy szezon erejeig jott ki a lepes, es ert el barmit is...

steven.h 2025.10.28. 08:04:50

@kidelpiero: mert nyilván egy 11 főből álló csapatjátéknál egyetlen játékoson múlik a dolog. Nem tudom mit utáljátok ennyire, az egyetlen konstans teljesítményt hozó játékosunk, aki nem sérülékeny, nem hisztizik és lehetett rá számítani. Plusz lehet szidni, hogy láthatatlan, ehhez képest az összes létező statisztikában ott van a dobogón.

Az hogy Allegri 3 évig azt játszatta vele ami nem való neki, és emiatt meg lehetett utálni ne az ő hibája legyen már. Motta alatt és most Tudor alatt is folyamatosan a legjobban teljesítő játékos volt, és ha csak Spalletti nem hülye, nem fogja kirakni.

Kivel szeretnétek középen játszani McK? Koopmeiners?

Komolyan nem értem. És csak halkan jegyezném meg, hogy McK már a Pirlo féle vesszőfutás óta itt van, sőt Locatellihez képest egy féléves csúszásszal Vlahovic is

Spalletinek amúgy nem tudok örülni, mert abban egyetértek veled, hogy volt egy kifutott szezonja és ennyi. Az hogy utána a Napoli olyan parádésan választott edzőt, hogy középmezőnyben végeztek az nem az ő munkásságát nagyítja fel, főleg hogy a válogatottal meg nagyot bukott.

Most megint fél év, de ha valahogy beér a BL helyre akkor automatikusan hosszabbítás 1 évvel, pont mint Tudor kb és ez megint vészmegoldás, mert tudjuk jól hogy Comolli kiket akarna - Conte, Maresca, Terzic, Marco Silva

Mellesleg jegyezném meg, hogy De Zerbinek elvileg egy 5 milliós elengedési díja van a Marseille szerződésében, bár tegyük hozzá hogy a jelenlegi Juvéhoz képest a Marseille is jobban menedzselt csapatnak tűnik.

Gabi 69. 2025.10.28. 08:23:12

Én értem hogy nem bírjátok Lokatellit. De ki fog játszani? Kopmajers? Mindenben gyengébb. Elfelejtitek hogy nincs középpályásunk. Van a kezdő és vége.

kidelpiero 2025.10.28. 15:22:39

@steven.h: lehet Allegri hibaja, de en megutaltam, es azota sem ert el semmit a csapattal ami "feloldana" az utalatomat. Mckennieben igazad van, de ne hasonlitsuk mar ossze egy kiegeszito jatekos es a csk csapatra gyakorolt hatasat...

venember83 2025.10.28. 15:40:25

@MGB75: nagy luxus komplett vezetőséget és keretet cserélni.

steven.h 2025.10.28. 16:03:05

@kidelpiero: Mck-t azért nem nevezném kiegészítő játékosnak, kb ez volt az az idény amikor az volt, előtte végig kezdőként számoltak vele.

CsK csapatra gyakorolt hatását miben mérjük? Kulcspasszokban? Statisztikák alapján dobogós, talán 2. helyen van. Szerelésekben? Szintén. xT vagy milyen mutató alapján, ami azt mutatja mennyire veszi ki magát a támadásokból? Szintén első. Küzdés? Szerintem azzal sose volt gond. Motiváció? Példamutatás? Minden új játékos aki érkezett őt emelte ki, ő segítette a beilleszkedésüket és a példamutató edzésmunkáját dícsérték.

Mit szeretnétek még? Értem hogy nem látványos a játéka, de Conte-é az volt? Tacchinardié az volt? (azt hiszem ő is volt CsK) Marchisioé mindig az volt?

kidelpiero 2025.10.28. 16:18:58

@steven.h: sztem nem utolso ha egy csk gyozelemre tudja vezetni a csapatot. Ja amit emlitesz gyoztes mentalitas hianyzik pont belole, de nagyon. De h is lehetne benne, egy kiegeszito emberkent elert eb gyozelmen kivul (ami am nagy dolog) nyert barmit is?

Igazabol ezen most kar vitaznunk, amig nem tirhitjak el innen, es latjuk meg milyen nelkule a csapat, nem tudod cafolni az allitasomat.

kidelpiero 2025.10.28. 16:21:50

@steven.h: Mckennie pedig ha jol emlekszem kolcson is volt adva ebben az idoszakban, es nelkule sem kezdett el szarnyalni a csapat. Szval ez alapjan tenyleg Locatelli es az eredmenytelenseg ami fix pont az elmult 5 evbol...

Evoken 2025.10.28. 17:02:22

Koncepció kéne, a koncepcióhoz meg pénz. De jelenleg egyik sincs, csak kapkodás. Lehet akármilyen Andrea renoméja, nagyjábol az egyetlen személy a földön aki jelenleg ezt a Juventust szívből újra fel tudná építeni.
Ez a Spallettis szerződés hogy 4-ik hely esetén két év hosszabitás... Nem tudom melyik a rosszabb: Bl hely nélkül legalább nem marad Spalletti, de akkor meg pénz nincs. Vagy marad az a kókler...
Allegrivel ilyen inkonzisztens játék legalább nem volt (max nézhetetlen, de stabil fos), a totális leolvadás amit Motta meg Tudor csinált az elmult két évben, ígéretes pozicioból a totális padlóra zuhanás... egészen elképesztően szánalmas. Inkább ragadtunk volna a multban a focinkkal, kapott volna Allegri jó játékosokat, aztán egy kiszámíthatóbb ponton váltani. Amikor már anyagilag stabilak vagyunk, el lehet kezdeni növekedni (nem pedig 3+1 edzőt fizetni, mint jelenleg), a kínálkozó lehetőségekre könyörtelenül lecsapni (nyilván csak hasraütés de mondjuk Klopp, Guardiola, Zidane, valaki aki szakmailag TÉNYLEG megfelel). Ezt most igy tényleg ki tudja mikorra tudja kiheverni a klub.

Kicsit tuldramatizáltnak gondoltam eddig, hogy még a Serie B-ben sem volt ennyire gatya a helyzet, de most én is ott tartok már, hogy ez mennyire igaz. Akkor még volt ott Bufi, Delpo, Nedved, stb, most a csapat nevén kívül már semmi nem köt hozzá.

steven.h 2025.10.28. 17:20:36

@kidelpiero: Az EB-n azért több volt mint kiegészítő ember, Sassuoloból került a Juvéhoz, a lejtmenet 2. évében úgy hogy Arteta is hívta az Arsenalba, de nem érdekelte más ajánlat csak a Juventusé. Ha jól tudom az Arsenal most is vinné.

Azt azért kérdezném, hogy abba a csapatba amibe érkezett, kitől kellett volna győztes mentalitást tanulnia? Az hogy a legrosszabbkor érkezett megint csak nem az ő hibája, az hogy 3 évig Allegri rá akart erőltetni valamit, ami nem ő, az megint csak nem. Érdekes módon De Zerbi tudta jól használni, Mancini tudta jól használni és most úgy néz ki Gattuso is tudja jól használni. Az hogy ő lett a CsK nem az ő érdeme, hanem a csapat szégyene, hogy idáig jutott, hogy egy nagyon jó vízhordó játékos a CsK, aki a lejtmenet közepén érkezett a klubhoz, amikor már rég identitását vesztette az egész.

Én nagyon remélem, hogy itt fog téged megcáfolni, mert pont az ilyen játékosokat nem kellene elüldzni.

kidelpiero 2025.10.28. 19:00:04

@steven.h: evek ota varom h cafoljon, de legyen igy...

kidelpiero 2025.10.28. 22:36:58

@steven.h: na bocs, csak nap kozben ezen gondolkoztam h ennyire rosszul emlekszem-e az ebre, ott ket csoportmeccsen volt kezdo (utana volt jatekra alkalmas allapotban Verratti), a nyolcaddontoben allt be cserekent a 70 perc kornyeken, aztan a tobbi meccsen, az igazan nagy ellenfelek ellen egy percet nem jatszott. Nalam ilyen egy tipikus kiegeszito ember.

Es jah Mancini tudta jol hasznalni, amikor ra volt kenyszeritve, am pedig szepen letette a helyere, a kispadra. Aztan az EB utan is jo par alkalommal siman kihagyta ot a kezdobol.

Nem akarom tovabb tamadni a sracot, csak gondoltam a teljes tisztanlatas vegett nem baj ha ez tenyszeruen le van irva. :)

steven.h 2025.10.29. 07:51:05

@kidelpiero: Az a baj, hogy most így visszanézni statisztikákat hogy hány percet játszott meg hogy hogyan játszott azon az EB-n két külön dolog. Verrattit abban az időben senki nem szoríthatta ki, ő volt a legjobb középpályása Olaszországnak abban az időben még, de mégis amíg nem volt elérhető ugyanolyan jól játszott az olasz válogatott Locatellivel, sőt szerintem volt hogy jobban is. Amit mondasz nyolcaddöntős meccs meg szerintem pont az a meccs volt, hogy cserélt Mancini beállt Locatelli meg még valaki és teljesen más minőségben kezdett el játszani a válogatott. Rengeteg labdát szerzett, jól passzolt. Sassuolóban is kiváló mutatói voltak De Zerbi alatt, nem hiába akarta az Arsenal is, de ő csak ide akart jönni. (utólag valószínűleg sokkal jobban járt volna az ágyúsokkal, ott biztosan nem butították volna le ennyire a játékát).

Azokról a dolgokról amiket felhoztok ellene, szerintem pont nem ő tehet, és azt is gondolom hogy csinálhat itt már bármit, az sem lesz valószínűleg elég.

Annyit még hozzátennék, hogy az EB-re való kijutás során is sokat játszatta Mancini és ott is jó teljesítményeket mutatott.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1982) bajnokság (3818) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1110) elemzés (40) előzetes (956) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1759) játékosokról (10782) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2609) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4740) mercato (4469) nyilatkozat (8104) Olasz Kupa (346) összefoglaló (501) pletyka (4497) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (187) VB (50) vendégblogger (44) vezetőség (371) video (288) Címkefelhő
süti beállítások módosítása