Maurizio Arrivabene érdekes interjút adott a Tuttosport számára, melyben elsőként az elejtett vádakról beszélt, miután a bíróság szerint a Juventus vezetőjével szemben nem volt meg a jogalap az eljárás folytatására, így a bíróság elejtette a vádakat a Juventus egykori vezérigazgatójával szemben.

„Azt éreztem, hogy vége a rémálomnak. Elismerték az igazságot. De ez nem törli ki azt az érzést, amit az eltiltás idején éreztem. A tárgyalás másnapján a lányom külföldről tért vissza, és amikor leszállt Olaszországban, az összes újság címlapján meglátott, az eltiltás hírével, mintha bűnözőként ítéltek volna el. Felhívott, megrázva, hogy mi történt, és én nem is tudtam, hogyan magyarázzam el neki a történteket. Nos, az az érzés nagyon rossz volt. Bűnözőként kezeltek.

A kinevezésem előtti vitatott műveletek? Nem tudom, mi történt a bíróságon, mert az ügyvédek jól elmagyarázták a dolgokat, a védelmi beadványban minden le volt írva és dokumentálva. És a tárgyalóteremben is elmondták. Lehet, hogy nem írtuk le elég világosan, vagy túl halkan beszéltek a tárgyalóteremben, és talán nem hallották őket. Ki tudja…

Magyarázat? Nem adott senki. De szerintem még mindig meg vannak győződve arról, hogy helyesen jártak el. Én viszont szeretném hangsúlyozni, amit Andrea Agnelli mondott a vádalkut követően, hogy ez nem volt a bűnösség beismerése. Ahogy a vezetőség lemondása sem, akkor azért mondtunk le, hogy a klub jobban és rugalmasabban tudjon védekezni, nem azért, mert elismertük, hogy bűnösök lennénk. Akkor nem mindenki értette ezt.

A Juventus szurkolója vagyok-e? Természetesen, nem lehet csakúgy levenni a mezt. A foci nem az egyetlen szerelmem, sok szerelmem volt: a motorok, a tenisz, a síelés és a foci is. Gyerekként a Juve mezében fociztam. Bresciában! Érti? Bresciában, a Juve mezében. És azóta sem vettem le. Néhány hónapig nem követtem az eseményeket, aztán igen. Sok játékossal tartom a kapcsolatot, például Dušan Vlahović és én gyakran üzeneteket küldünk egymásnak. Jó srác.

Bánom-e a szerződtetését? Soha. Akkor szerződtettük, amikor rengeteg gólt rúgott. Nem lehet gyenge, nem gyenge játékos. Tényleg! Mindig is rúgta a gólokat. Talán megfizette az árát annak, hogy a Fiorentinánál ő volt a középpontban, neki készítették elő a helyzetet, a Juventus pedig így soha nem tudott játszani. Talán most már rájött erre, és kicsit megváltozott, úgy tűnik, nyugodtabban, könnyedebben játszik. És jól megy neki. Amikor azt a keresztpasszt adta a Borussia ellen, ami Kelly góljához vezetett, mintha azt mondaná: így kell beadni a labdákat! Az üzeneteink? Semmi különöset nem írunk, csak bátorítom: azt mondom neki, amit a Ferrari pilótáinak is mondtam. Tartsd a lábad a földön és haladj előre!

Kapcsolattartás? Például Leonardo Bonuccinak és más játékosoknak írok. Büszke vagyok arra, hogy sokan, akiket abban az évben vettünk, még mindig a csapatban vannak és jól teljesítenek. Gleison Bremer például. Kevés szót szól, kissé zárkózott, de nagyon erős. És Locatelli! Ah, Locatelli… igazi juventino. Kevés ekkora juventinót ismertem, amikor a Sassuolóval tárgyaltunk, nem akart más csapatot, csak a Juvenetusnál akart játszani.

Miket bántam meg? Sajnálom, hogy sok tehetséget a NextGenből most már más mezben látok. Matías Soulé például, aki nagyon jól teljesít Rómában, kár, hogy nem tartottuk meg. És Nicolò Fagioli is. Sok tehetség volt, ráadásul egy olyan időszakban, amikor kevés a tehetség. Emlékszem Rui Costa, a Benfica vezetőjének beszédére az UEFA-ebédnél a lisszaboni mérkőzés előtt. Azt mondta, hogy a gyerekeket szabadon kell hagyni játszani a réteken, a parkokban, edzők és taktikai korlátok nélkül. Csak így születnek és fejlődnek a tehetségek. Nálunk viszont már az általános iskolában vannak edzők.

Legszívesebben a Gleison Bremerrel folytatott tárgyalásokra emlékszem Urbano Cairóval. Sosem találkoztam még ilyen komoly emberrel. A szerződéseket professzionálisan állították össze, nem voltak papírfecnik vagy jegyzetek. Ő maga tárgyalt, és elolvasta a szerződést, pontról pontra, természetesen teljes tudatában annak, amit olvas. Kellemes emlékeim vannak arról az üzletről, függetlenül attól, hogy a játékos végül bizonyított.

Igor Tudor? Tetszik, amit látok, de ne kérdezzenek a taktikáról. Én szurkoló vagyok, azt akarom, hogy a támadók gólt szerezzenek, a védők pedig megakadályozzák az ellenfelet a gólszerzésben. A többit hagyja másokra, vannak nálam sokkal okosabbak.

Massimiliano Allegri visszatérése a stadionba? Nincs különösebb hatása. Már nem olyan futballt élünk meg, ahol ilyesmire soha nem volt példa, nem? Úgy értem, most már a játékosokat mezeket cserélnek, jönnek és mennek. Ez a profik világa.

Hiányzik-e a vezetői szerep? Nem, szerintem nem hiányzik ez a szerep. Vannak vezetők, például Luigi De Siervo, akik jó és érdekes dolgokat csinálnak. Úgy gondolom, hogy a futball problémája az, hogy nincs párbeszéd, csak önmagával foglalkozik. Zárt az egész. Ha más modellekre gondolok, nagyobb nyitottságot látok a külvilág felé. A futball, különösen az olasz, csak magával beszél. Ez nem egészséges.”