HIVATALOS: Opendával erősített a Juve

openda_lois_20-as_mezzel_es_comollival.JPGMiután a mercato jelentős részében a Juventus és a PSG szinte folyamatosan tárgyalt Randal Kolo Muani kapcsán, végül kisebb meglepetésre a német bajnokságból érkezik erősítés a támadósorba Loïs Openda révén, akivel kapcsolatban Damien Comolli látszólag egyetlen nap alatt megegyezésre jutott a lipcsei klubvezetéssel.

A Juventus az alábbi üzenettel üdvözölte a játékost a klub hivatalos oldalán:

„Loïs Openda hivatalosan is a Juventus játékosa lett. A 25 éves belga csatár a német RB Leipzig csapatától igazolt az Öreg Hölgyhöz.

A Liège-ben született Loïs Openda Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban és Németországban is nevet szerzett magának, miután a Club Brugge, a Vitesse, a Lens és legutóbb az RB Leipzig csapatában játszott. Mindenhol, ahol játszott, elnyerte a szurkolók szeretetét azzal, hogy képes volt támadni az előtte lévő területet, és döntő pillanatokban segítette csapatát.

Tehetségének köszönhetően Belgium válogatottjába is behívták, és már közel 30 alkalommal képviselte hazáját.

A játékos mutatói magukért beszélnek:

  • Csak öt játékos szerzett 50-nél több gólt és adott 15-nél több gólpasszt a 2022/23-as szezontól kezdve az öt legnagyobb európai bajnokságban: Loïs Openda, Mohamed Salah, Robert Lewandowski, Harry Kane és Erling Håland.
  • A 2023/24-es szezontól kezdve Loïs Openda 33 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott a Bundesligában; az európai top 5 bajnokságban szereplő játékosok közül, akiknek a nevéhez ugyanebben az időszakban 30-nál több gól és 10-nél több gólpassz fűződik, csak Cole Palmer (23 éves) fiatalabb a belgánál.
  • Ha tágabb perspektívából nézzük, a 2022/23-as szezontól kezdve Loïs Openda 54 gólt szerzett és 16 gólpasszt adott a bajnokságban; az európai top 5 bajnokságban szereplő játékosok közül, akik ugyanebben az időszakban legalább 50 gólt és 10 gólpasszt szereztek, csak Erling Håland (2000.07.21.) fiatalabb a belgánál (2000.02.16.).
  • Loïs Openda Harry Kane mellett az egyetlen játékos, aki a 2023/24-es szezontól kezdve több mint 30 gólt és 10 gólpasszt szerzett a Bundesligában: a belga csatár 33 góllal és 12 gólpasszal büszkélkedhet.

A játékos mutatói magukért beszélnek, energiája ragályos, technikai képességei pedig megkérdőjelezhetetlenek. Most Openda készen áll karrierje legújabb kalandjára velünk, Torinóban.

Üdvözlünk a csapatban, Loïs!”

Az ügylet pénzügyi részleteiről pedig így tájékoztat a klub:

„Torino, 2025. szeptember 1. – A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti, hogy megállapodást kötött az RB Leipziggel Ikoma-Loïs Openda játékos regisztrációs jogainak 2026. június 30-ig történő ideiglenes megszerzéséről, 3,3 millió euró ellenértékért. Ezen felül további teljesítménycélok elérése esetén a kölcsönügylet maximum 0,8 millió eurós bónusz kifizetését is eredményezheti.

A megállapodás továbbá kötelezi a Juventust, hogy a 2025/2026-os szezonban bizonyos sportcélok elérése esetén véglegesen megvásárolja a játékos regisztrációs jogait. A végleges megvásárlásért meghatározott ellenérték 40,6 millió euró, amelyet az olasz klub négy pénzügyi év alatt köteles kifizetni, további 1,7 millió eurós kiegészítő költségek mellett.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7018939928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2025.09.02. 06:00:18

Parádés, gratulálok!

SpiritoJuve 2025.09.02. 08:04:42

Sok sikert nálunk. Klasszis csatár, bár ez önmagában még nem garancia semmire. Bízzunk benne hogy jó vétel volt.

*
Rabiot ment a Milanba 10misiért. Allegri most oda meg vissza van a bÓdogságtól :D

bianconeri83 2025.09.02. 08:20:21

Bevallom én nem ismerem, de a statjai és az ára korrektnek tűnik.
Bár ilyenkor merül fel a kérdés, hogy mi az oka, hogy érte nem volt licit háború és kb annyiért el tudjuk hozni a kölcsön után, amennyiért a Lipcse vette 2 éve...

venember83 2025.09.02. 08:20:36

@SpiritoJuve: elvileg 5 millió eurós nettó bérért nyújtja majd a profizmusa és tehetsége legjavát.

Gabi 69. 2025.09.02. 08:46:35

@SpiritoJuve: Nem hiszem hogy annyira boldog. Vlahót nem kapta meg!

Gabi 69. 2025.09.02. 08:51:46

Szépek a statok! Én úgy hallottam hogy volt valami sérülése. Még azzal is bele illik a csapatba. Lehet azért ilyen türhető az ára. De azt is mondják hogy jobb mint Kolo Muani. Remélem be válnak az új játékosok. Ha más nem és elfogy a védelem akkor mindig eggyel több gólt rúgunk és nyerünk.

SuperTrezi 2025.09.02. 08:59:16

@venember83: Jól ellesz ott. Házat nem kell néznie. Egyszerűen beköltözik a Mesterhez.

SuperTrezi 2025.09.02. 09:01:12

Hát ezekkel a támadókkal elöl be kéne indulnia a boogie-nak. Remélem, a Kígyók száját elkenjük 2 hét múlva.

Kives 2025.09.02. 09:14:00

@SuperTrezi: Ez hatalmas duma volt! :D :D

A cikkhez: én örülök Openda érkezésének. Egyszer - kétszer néztem Lipcse mérkőzést, ha a mixhez kellett :) ... akkor nekem szimpatikus volt Openda játéka. Egyébként én ügyesebbnek tartom, mint Sescot. Szerintem körülötte most volt egy nagy hype, és fiatal nagyon. DE ezt csak pár meccs láttán mondom. Viszont a statok láttán meglepődtem. Elég impozáns. Sok sikert neki ... NEKÜNK!!!

babo0410 2025.09.02. 10:49:50

@Gabi 69.: Védelemben van Gatti, Bremer, Rugani, Kalulu, kelly és Cabal is tud belső védő lenni. 3 posztra vannak 6-an. Csak elég lesz.

babo0410 2025.09.02. 10:53:01

@SuperTrezi: Ha azok játszanak, mint az Udine ellen, leaz keresnivalónk. Kp-n lassúak voltak, elől meg hiába van Lautqro meg Thuram, nagyon nem az igaziak most. Meg lehet fogni az intert. A védelmük is hibázgqt. Mi meg most hátul elég jók vagyunk. Szerintem most nagyon is lesz keresnivalónk az inter ellen. Pláne ők nem tömörülnek, sőt! Ki kell használni, hogy nagy lukakat hagynak.

Gabi 69. 2025.09.02. 10:54:51

@babo0410: Tavaly is meg voltunk még ilyenkor.

Gabi 69. 2025.09.02. 11:00:46

Rendesen örülök két szempontból is. Első hogy vége az átigazolási időszaknak!
A második hogy így a végére még jobb lett, sokkal jobb mint amire számoltam!
A David, Openda, Zhegrova hármasból többet nézek ki mint a tavalyi Koopi, Luis duóból! Az az érzésem hogy JÓ LESZ EZ!

GabeTR 2025.09.02. 11:08:11

@Gabi 69.: Ha minden igaz eddig nem volt komolyabb sérülése, bár 23/24-ben egyszer mintha megfázott volna... ;)

Gabi 69. 2025.09.02. 11:41:12

@GabeTR: Már én is utánna jártam. Téves információ volt.

Gabi 69. 2025.09.02. 11:51:09

@GabeTR: De viszont az az információ hogy jobb mint Kolo Muani az meg erősítésre került olyan kiegészítéssel hogy fejben sokkal összeszedettebb. Nem zökkenti ki annyira ha nem megy be a helyzet. Jobban tud összpontosítani.
Remélem jó lesz. Pár hónap és kiderül Tudor ki hozza e a lehetőségeket a fiukból. A vasárnapi nyilatkozata szerint örülne még játékosnak. Kapott két jót szerintem!

MdewC 2025.09.02. 12:48:05

Na kérem szépen.

Egész nyáron Kolot vártam, de a pali nem jött. Comolli kitartott, szerintem keményen tárgyalt, az eladásoknál is ez érződött, ugyanakkor sokkal profibb is volt, hiszen párhuzamosan ott volt a belga, akit azonnal elhozott amikor a Kolo üzlet nem sikerült. Ez miatt nem vagyok mérges, mert végre látszódott tudatosság.

Opendat tavaly felkötöttem fejben, mindennek elhordtam amikor Bremer rottyra lett rakva, nagyon várom azt a vidit, amikor a pali találkozik a csapat társakkal.

Statok alapján nagyon rendben van, neki is jó egészséget kívánok!

Uraim, megérkezett Iceman társa:
youtube.com/shorts/8hx8IGRFnbM?si=of0xeIQDbvJZOnxj

Szaros gyatyákat felkötni, meccsekre felkészülni, vmi készül.

Juve!

Rocky80 2025.09.02. 13:11:39

@MdewC: csak nehogy nagyobb legyen a füstje mint a lángja... :D

MdewC 2025.09.02. 13:24:10

@Rocky80: Az időt meg kell adni az érkezőknek, remélem alapozgattak valamennyit, ez a 2 hét pont kapóra jön nekünk. Szerintem Tudor dörzsöli a tenyerét és kőkeményen megkínozza az új palikat, lehet a kövi 1-2 meccsen még nem is lépnek pályára.

Erre számítok, de csak óvatosan, most van merítés, szorítsunk, hogy a válogatottat most mindenki megússza és rendesen el lehet kezdeni a szezont végre.

Vlaho / David / Openda azért elég OP ránézésre, nagyon szurkolok mind a háromnak. Szerződés hosszabbításról még nem kell beszélni, de remélem az is eljön.

A szélek kb rendben, technikás playerek vannak, a def stabil, Tudor kőkeméy, hajtani kell a brigádot.

Csak ne rojtosra.

Juve!

Pavel1988 2025.09.02. 13:56:38

@Gabi 69.: Pályafutása során összesen eddig 1 meccset hagyott ki sérülés miatt.
Minden évben 3500+ perc játékideje van, ez igazán imresszív és ritka.
Amúgy Openda úgy néz ki, mint egy dragon ball karakter. Seedorfra emlékeztet, izomkolosszus.
A highlight videókából az is feltűnt, hogy ütközéseknél leviszi a súlupontját ezért minden védő lepattan róla.

Kíváncsi leszek rá nagyon, ilyen árak mellett nem értem miért nem csapott le rá más.

NewJuve1986 2025.09.02. 14:12:37

@Pavel1988: Én sem értem!
A mostani piacot nézve, én elképzelhetetlennek tartottam, hogy idejön, és nem drágábban, egy PL, vagy La liga csapatba!
Meg hogy kölcsönbe...

Gabi 69. 2025.09.02. 14:26:34

@Pavel1988:
@NewJuve1986:
Én sem értem egyébként.
A statjai magukért beszélnek. Láttam egyszer kétszer a Lepzigben nem ügyetlen futbalista.
Az ára viszont nagyon jó! Ennyiért még csak hasonló képességű játékost sem lehet igazolni.

NewJuve1986 2025.09.02. 14:37:01

@Gabi 69.: Lehet mások sem hitték el, hogy ennyiért mozdítható.. :D
Comolli zsenije kell hozzá, hogy valakinek komolyan eszébe jusson!! ;)

steven.h 2025.09.02. 14:44:38

Utolsó két napban jól belehúztunk, bár én még egy wingbacket vártam volna, aki adott esetben mindkét oldalon tud játszani.

Gabi 69. 2025.09.02. 15:03:43

Remélem Tudor tud mit kezdeni ezekkel a támadó játékosokkal. Nekem több variáció is eszembe jut amit ki lehetne próbálni a felállásban. Igaz az ellenfeleket is nézni kell de ebben a támadó sorban van variálási lehetőség. De annyira erősen fel lehet küldeni őket hogy meg kell tudni bontani minden védelmet. Meccs közben is lehet változtatni ha valami nem működik. Remélem végre nem egy gólos meccseket fogunk látni.

SuperTrezi 2025.09.02. 16:23:02

@babo0410: Egyáltalán nem rossz névsor ez, sőt. Széjjelverünk mindenkit.

Il Principino 2025.09.02. 17:52:53

Sajnálom Kolo-t,hogy nem jött, Péeszsé meg bacódjon meg akkor!
Opendat utoljára Bremer sérülésekor láttam játszani,megy mint akit felhúztak..
Mindenképp kellett 1 normális támadó, hiszen David lutri, Dusan az Dusan :)
Milik pedig szóra sem érdemes már.
Szóval Openda érkezése váratlan ugyan, de kellemes meglepetés számomra ,bravo Comolli!Zhegrova pedig Dáviddal szintén okos húzás hisz sokáig játszottak együtt!
Cabal is felér majd 1 új igazolással,ha visszatér!

kidelpiero 2025.09.02. 18:38:28

@NewJuve1986: ez am egyaltalan nem fest rosszul...

kidelpiero 2025.09.02. 18:40:33

@MdewC: nagyon menok az uj jatekosok bemutato vidijei

Csatar tema: ha van aki innen ruhelli a szerbet az en vagyok, de ha tovabbra is ilyen alazatosan tolja, es a golokat is termeli, en is azt mondom h azon a poszton nagyon megvagyunk

babo0410 2025.09.02. 19:10:31

@Gabi 69.: Csak most érkezett Tudor, és lecseréltwtte a teljes stábot. Bízom benne, hogy nem véletlenül cseréltette le a teljes stábot, még az orvosi stábban is voltak változások pletykák szerint, úgyhogy bízzunk a legjobbakban.

babo0410 2025.09.02. 19:12:35

@SuperTrezi: Úgy legyen! Pláne inter is megmutatta, hogy vannak hibák a játékukban, tehát nekünk kéne végre összeállni, és futni egy jó szezont. Minden csak rajtunk múlik. Bízom Tudorban.

Rikster 2025.09.02. 20:00:12

Akárhogy is nézzük, de ez a keret alkalmas arra, hogy igen is versenyben legyen a bajnoki címért.

Ha Tudor jól sakkozik itt olyen ütőképes támadógépezetet lehet összerakni, hogy azzal azért olasz honban igenis lehet eredményesnek lenni. Tény, hogy a védelem Bremer egészségi állapotán múlik mennyire lesz sebezhető, na meg a kp-ról is hiányzik egy kreatív egyéniség, de akkor is odaérhetünk, ha végre elkerülnek minket a sérülések.

Fel a fejjel! Egyszer itt is ki fog jönni a lépés, itt Tudor személye az, akin leginkább állhat vagy bukhat, mert ez a keret igenis a legjobb négybe való és fekete ló lehet a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

Rocky80 2025.09.02. 20:21:49

@NewJuve1986: @kidelpiero: kiesik Joao meg Kalulu akkor mi van? 3-4 ember vagy több szokott kiesni ráadásul, nem 2-3.

MdewC 2025.09.02. 21:01:13

@kidelpiero: spanommal is beszéltünk, hogy nagyon profi a tartalom gyártó brigád.

Pogboom 2025.09.02. 21:09:13

@Rocky80: Mindig fiatal olaszokat akar a blog. Most jöhet valaki az utánpótlásból.

NewJuve1986 2025.09.02. 21:14:29

@Rocky80: Akkor elhozzuk Szoboszlait jobbhátvédnek.. :D
De viccet félretéve ez bárhol benne van a pakliban, hogy 2 ember kiesik egy posztról!
Ez más csapatokra is ugyanígy igaz!
Akkor Cambiaso lenne a jobb, és Kostic a balon, de még McK is tud kényszer szélső védőt játszani!
De ennyi erővel mi van ha Openda, David, meg Vlaho is kiesik?
Ki lesz a csatár? :D
Azért nagyon szerencsétlennek kell lenni ahhoz, hogy pont 2 jobbhátvéd essen ki egyszerre, de ez ugyanígy igaz más posztokon, és más csapatoknál is!

kidelpiero 2025.09.02. 21:45:53

@Rocky80: Kostic es Mckennie ( hala az egnek a jolly joker, az amerikai Szoboszlai itt maradt)

JuveMI 2025.09.02. 22:05:54

Ez az Openda nekem nagyon nem szimpatikus... tavaly túl sokat segített Bremer-nek a pusztulásban... jó, hogy csak kölcsönbe jött!
Annyiban megértem az idehozatalát, hogy elvileg a csatár mellett, Yildiznek is alternatívája (bal 10-ben).
Zhegrova jó biznisz... egyrészt Conceicao váltótársa... másrészt zsigerből úgy érzem, hogy wingback-ben is be lesz vetve... és be is fog ott válni!

Gabi 69. 2025.09.02. 22:52:15

Láttam egy összefoglalót Opendáról. Tudom itt a jó dolgok vannak összeszedve.
De fel tűnt több dolog a videókon. Abszolút két lábas a gyerek. De nem csak jól rúg mind két lábbal de nagyon jól vezeti a labdát mind két oldalán. Jól is fedezi.
Fejjel sincs el veszve!
A lövéseit nem csak erővel lövi. Minden alkalommal megnézi hogy melyik sarok üres hol nem blokkolják a lövését. Ésszel focizik.
A hibáit majd meglátjuk a bajnokikon.
Rám jó benyomást tett.

babo0410 2025.09.02. 23:07:41

@Rikster: Szerintem Tudor felállásában nem kell az a kreatív kp. Jelenleg Yildiz és Conceicao amolyan csatár mögötti tkp poszton játszanak, mintsem a szélen. Még ha Yildiz sokszor ki is húzódik. És oda még ott van Zeghrova is akár, vagy J. David is ebben a felállásban, de ha magára találna, akkor Koop is. Szerintem ezért nem jött igazán kreatív kp. Jeelenleg a kp.

FJuve 2025.09.02. 23:33:55

@Rikster:
Sokan írjátok, hogy Bremer a kulcs, ami valahol teljesen jogos.
De azt se felejtsük el, hogy az utóbbi jó pár évben a támadó szekciónk olyan szinten impotens volt...hogy arra még egy jó jelzőt sem találok :D
Azért most van 6 támadó a csapatban és papíron még minőség is van.
Ha kiesik Bremer és lazább a védelem, de már a meccsek 1. harmadában betudunk rámolni gólokat, akkor már megint más a leányzó fekvése.
Az eddigiek alapján jó a kondija a srácoknak és igyekszünk fentebb játszani, egyből vissza támadni, ha elvesztjük a labdát.
Minden adott ahhoz, hogy teher mentesítsük a védelmet és ebben Opendának nagy szerepe lehet. Remélem beválik!

venember83 2025.09.03. 05:02:25

@FJuve: "Azért most van 6 támadó a csapatban és papíron még minőség is van."

Tavaly pedig papíron alaposan megerősítették a kp-t. Közben meg DL és Koop isjatalmas bukás volt. Reméljük a legjobbakat, de a futball nem matematika, hanem művészet. Legalábbis ezt mondogatja pár éve egy elegáns öltönyös fószer meccs után a mikrofonok előtt.

goodtimes 2025.09.03. 08:32:56

Comolli munkássága eddig nagyon tetszik. lehet hogy végre jogosan van jó előérzetem? bízzunk benne. forza Juvee

FJuve 2025.09.03. 08:45:26

@venember83:
Persze, teljesen igazad van.
Itt annyi, hogy minden posztra(a támadó szekcióban) legalább két értelmes(nek tűnő!) opció van és a versenyhelyzet majd csak jobban motivál.
Bízzunk a legjobbakban.

goodtimes 2025.09.03. 12:07:22

@venember83: hátha koop megvillantja idén a kvalitásait. Lesznek idén meglepetések szerintem!

Pedro32 2025.09.03. 12:46:55

Külön öröm számmomra az idei érkezőkkel kapcsolatban,hogy sem az Atalantából,sem a Fiorentinából nem vettünk senkit.:D

alexGicamo 2025.09.03. 15:21:28

@Pedro32: Lehet, hogy ez a tény hoz majd szerencsét nekünk ! :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1949) bajnokság (3716) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1077) elemzés (40) előzetes (931) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10629) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2583) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4596) mercato (4419) nyilatkozat (7984) Olasz Kupa (338) összefoglaló (478) pletyka (4445) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (362) video (268) Címkefelhő
süti beállítások módosítása