A Juventus teljes mértékben kihasználta a rendelkezésére álló időt, hiszen a mercato utolsó napján is módosul a keret, amint arról a vasárnapi pletykák beszámoltak, a Juventustól távozik Nicolás González.
A Juventus az alábbi búcsúüzenetet tette közzé hivatalos oldalán:
„Nicolás González egyetlen szezon után elhagyja a klubot. Az argentin támadó az Atlético Madridhoz igazolt, kölcsönbe, vételi opcióval, amely a szezon során bizonyos feltételek teljesülése esetén kötelezővé válhat.
Nico 2024 nyarán érkezett Torinóba, és több fontos mérkőzésen is pályára lépett, hozzájárulva a csapat bajnoki és európai szerepléséhez. Profizmusa és elkötelezettsége ezekben a hónapokban soha nem ingott meg.
Nico 40 mérkőzésen lépett pályára a Juventusban, 5 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott, és a 2024/25-ös szezonban a Juventus azon nyolc játékosának egyike volt, aki legalább négy gólt szerzett és legalább négy gólpasszt adott az összes versenysorozatban.
A Juventus köszönetet mond Nicónak mindazért, amit értünk tett, és minden jót kíván neki a jövőben.”
Az ügylet pénzügyi részleteiről pedig így tájékoztat a klub:
„Torino, 2025. szeptember 1. – A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti, hogy megállapodást kötött a Club Atlético de Madriddal Nicolás Iván González játékos regisztrációs jogainak 2026. június 30-ig történő ideiglenes átruházásáról, 1 millió euró ellenértékért. Ez az összeg a játékos munkaszerződésének időtartama alatt további 1 millió euróval növelhető, meghatározott sportcélok elérése esetén.
A megállapodás továbbá előírja, hogy az Atlético de Madrid köteles a játékos regisztrációs jogait véglegesen megvásárolni bizonyos feltételek teljesülése esetén a következő, 2025/2026-os futballszezonban. A végleges átruházásért meghatározott díj 32 millió euró, amelyet a spanyol klub három pénzügyi év alatt köteles kifizetni.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bulldeo 2025.09.01. 17:55:26
alexGicamo 2025.09.01. 19:06:36
Sajnálom, hogy ő sem vált be !
Minden jót !
Il Principino 2025.09.01. 19:12:30
Remélem beválik Madridban,ha már így alakult ès látunk 1 kis aprót érte.
Columbo Lajos 2025.09.01. 19:26:42
Gabi 69. 2025.09.01. 19:35:09
Költői kérdés volt.
Előre is köszönöm!
Gabi 69. 2025.09.01. 19:39:41
De a játéka is meggyőzőbb volt.
FJuve 2025.09.01. 19:56:40
Nem rémlik, hogy láttam volna alibizni, folyamatosan hajtott, de alig alig jött össze neki valami.
Pedig sokszor közel volt...kicsit szerencsésebb és ez a stat közel a duplája lehetne és akkor az önbizalma se a béka segge alatt lett volna.
Kár érte. Reméljük Zhegrova jobban beválik.
Shyr Kahn 2025.09.01. 21:04:12
Nico Gonzalez-nek volt nehany nagyon jo megmozdulasa es hajtott is, de valamiert meddo maradt a mezunkben. Simeone lehet tobbet ki fog hozni majd belole.
SuperTrezi 2025.09.01. 21:24:08
Hát ja. Sokkal többet nem is nagyon lehet elmondani róla, mint hogy pályára lépett pár fontos meccsen. Talán csak annyit, hogy ezeken a fontos meccseken se csinált túl sok jót. Ugyanúgy, mint a "nem fontosakon". Még a félszezonos Maúni is nagyobb nyomot hagyott bennem.
