A Juventusra a januárinál könnyebbnek ígérkező időszak vár februárban, s a hónap első mérkőzésén a tabella tizenhatodik helyén álló Empoli együttese látogat majd Torinóba, így minden adott ahhoz, hogy a zebramezesek újabb lendületet szerezzenek és begyűjtsék mind a három pontot.
Thiago Motta keretébe bekerült a frissen igazolt Alberto Costa, Renato Veiga és Kolo Muani, de továbbra is hiányzik majd Gleison Bremer, Andrea Cambiaso és Juan Cabal, ahogyan Pierre Kalulu is, aki a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett sérülést.
A 12:30-kor kezdődő mérkőzést a Match4 közvetíti élőben.
A Juventus 22 fős kerete a következő:
Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.
Védők: Alberto, Gatti, Veiga, Savona, Rouhi.
Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.
Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, González, Adžić, Kolo Muani, Weah, Mbangula.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2025.02.02. 14:27:22
Thuglife! 2025.02.02. 14:27:27
Föleg néhány szerencsétlen fejében.
Rocky80 2025.02.02. 14:28:27
ggbuffon 2025.02.02. 14:28:53
De egyelore inkabb utasnak tunik a csapat mellett, nem vezetonek.
Jol lathatoan elfaradt az Empoli a 2. Felidore, halistennek, igyis eleg arcpirito volt az elso 60perc.
Victory7 2025.02.02. 14:29:05
Nagy gratula a csapatnak!!!Nagy akarás ,nagy fordítás. Forza Juve
Pogboom 2025.02.02. 14:29:09
Il Principino 2025.02.02. 14:30:31
Pogboom 2025.02.02. 14:30:39
ggbuffon 2025.02.02. 14:30:52
A hotszar szezonert hadd ne en legyek a felelos.
Koszi
Victory7 2025.02.02. 14:32:00
Motta taktikája is bevált a végére ,mert szépen gyorsította a játékot(nem lassított mint tudjuk ki...) ,amit az Empoli nem bírt sokáig ebből lettek a sérüléseik meg a kiállítás is. Kijött a minőség a végére.
ggbuffon 2025.02.02. 14:32:10
Kar h egy eve abbahagytam. Iden fosra nyertem vna magunkkal.
Rocky80 2025.02.02. 14:32:36
Nekem ez a Fangio+Cambi eladás nagyon-nagyon-nagyon ne
Pogboom 2025.02.02. 14:32:53
Mark Szabo 2025.02.02. 14:33:07
ggbuffon 2025.02.02. 14:33:11
Tenyleg sztartaktikus
Rocky80 2025.02.02. 14:33:49
Mark Szabo 2025.02.02. 14:35:06
Leram7 2025.02.02. 14:36:39
Azért ilyen eredmények után nem könnyű nyerni, ráadásul hátrányba is kerültünk, ugyanis De Sciglio köténygólt fejelt nekünk a 3. percben... Ilyen nincsen amúgy.
Gonzalez 8 párharcot nyert, Yildiz is fantasztikusan játszott. Végre voltak átlövések, Muanitól láttunk csatárra emlékeztető dolgokat is.
Én most örülök nagyon, de a como ellen megint kötelező a győzelem, nincs mellébeszélés.
Nyerjünk 2-3 meccset egymás után és meglátjuk hol tartunk. Eddig ez a szezon nagy csalódás.
Zsupi44 2025.02.02. 14:37:17
A kicsit olyan ez mint a Milán elleni volt.
Egy megppattanó lövésből gólt szerzünk és már minden szép.
A 86. Percben az emberhátrányban játszó Empoli 5 centire és Veiga cipőorrára volt az egyenlítéstől, most a mommentumok velünk voltak.
Ez akkor ér valamit, ha most zsinórban jön a Como és Inter elleni győzelem és továbbmegyünk a PSV ellen.
Ha ez nem lesz meg, akkor simán csak 3-4 meccsel meghosszabbítottam Motta mandátumát...
Il Principino 2025.02.02. 14:37:58
ggbuffon 2025.02.02. 14:39:14
Szili 72 2025.02.02. 14:39:19
Mark Szabo 2025.02.02. 14:39:49
Gabi 69. 2025.02.02. 14:40:49
Rikoo 2025.02.02. 14:41:02
Ritka pillanatok egyike, de most megköszönhetjük, hogy van VAR. 0-2-ről nem tudom lett volna-e esély a fordításra.
Remélhetőleg ez ad egy önbizalom boostot a srácoknak és jön egy győzelmi sorozat!
Jó lenne, ha Motta és a játékosok is felnőnének a feladathoz, mivel Olaszország legsikeresebb klubjánál vannak.
ggbuffon 2025.02.02. 14:41:04
Raadasul ez az Empoli kieses ellen harcol.
Mitya10 2025.02.02. 14:41:50
ggbuffon 2025.02.02. 14:42:15
Pl egy Milan elleni gyozelem se hozott semmilyen attorest az egattazegyvilagon.
Rocky80 2025.02.02. 14:42:46
Ethan Hunt 2025.02.02. 14:44:05
Aztán persze nincs mit mondani, mert most már nem lehet basztatni jóízűen Mottát... Miközben mindenki tudja, hogy nem változott semmi igazából, nem oldódott semmi, de legalább behúztuk a meccset, eggyel közelebb kerülve a minimális céljainkhoz...
@ggbuffon: Már csak te hiányoztál... :D De legalább kivártad a meccs végét, jár a jutalom keksz...
Mark Szabo 2025.02.02. 14:45:51
Joachim21 2025.02.02. 14:46:18
ggbuffon 2025.02.02. 14:46:23
Elnezest h nem itt fostam a szot akkor amikor full vallalhatatlan elso felidot kellett vna kommentalnom.
Rocky80 2025.02.02. 14:46:30
Ezt azért még idebiggyesztem! :D
Rocky80 2025.02.02. 14:49:16
@Joachim21: ne kezd el, könyörgöm! Sírsz 60 percig, olyan volt... Meg ne nézd!
Zsupi44 2025.02.02. 14:49:51
Nézd egy 20. hely után kaptunk egy PSV-t
Nekem innen kötelező a továbbjutás.
Ha utána ráaádsul jöhetne egy Inter vagy Arsenal én úgy gondolom, óriási erőt adna azok a párharcok, ráadásul hatalmas elégtétel lenne ha a kék-fekete kígyókat valahogy mi ütnénk ki a BL-ből...
Rocky80 2025.02.02. 14:50:15
Rocky80 2025.02.02. 14:51:41
Csak Csucsu 2025.02.02. 14:51:56
Csak Csucsu 2025.02.02. 14:56:11
SpiritoJuve 2025.02.02. 14:56:38
Így sikerült bedarálni az utolsó percekben a kiesés ellen küzdő kis csapatot otthon. Amíg vezetett az Empoli siralomház volt megint mert bár nyomott a Juve, de csak kínlódás volt megint. Sokféleképpen alakulhatott volna ez a meccs.
A 4-1 nem azt tükrözi hogy bármi is rendbe jött volna a csapat háza táján. Természetesen örülök a győzelemnek, de a meccs összképét tekintve itt semmi olyan nem történt hogy pozitívan várhassam a folytatást.
Ami jó az a 4gól, Kolo Muani duplája, és Vlaho gólja. Akárhogy is egy 4gólos győzelem jót tehet a csapatmorálnak és most ez a legfontosabb. A többit meg majd meglátjuk.
Juventino86 2025.02.02. 14:56:47
Juventina7 2025.02.02. 15:00:13
Joachim21 2025.02.02. 15:04:59
Ethan Hunt 2025.02.02. 15:10:42
Én is csak valahol a 35. perc tájékától láttam a meccset, mert reggel 8-kor feküdtem le aludni a hajnali pesti Ferry Corsten-buli után, aztán még haza is kellett vonatozni... A világomat nem tudtam... :D
Direkt nem állítottam ébresztőt a meccshez, hanem rábíztam magam a természetre, majd ébreszt, amikor már érdemes... :D
@Rocky80: "köszönöm a "miközben"-nel kezdődő mondatod."
Nem kell megköszönni, nem vagyok se vak, se szektás, egyszerűen csak azt akarom látni, hogy megkapja a tisztességes esélyt Motta is, hogy tisztességesen kifuthasson valamire a projektje és ne hozzon senki elhamarkodott döntést, nyilván a minimális célok elérésének veszélyeztetése nélkül...
Nyilván sosem tudjuk meg, hogy állnánk most Bremer sérülése nélkül vagy mi lett volna, ha máskor is annyi lehetőségünk lett volna a padról beküldeni embert, mint most, de ez van...
Ilyen körülmények között borzasztó nehéz formát időzíteni 3-4 naponta, miközben még aki rendelkezésre állna, sokszor azok sem bevethetőek...
Mark Szabo 2025.02.02. 15:14:59
kidelpiero 2025.02.02. 15:18:02
Zsupi44 2025.02.02. 15:23:20
Most azért teli vagyunk labdaügyes játékosokkal.
Yildiz, Nico, Conceicao,Luis, Kop, Thuram, de Faggioli is ilyen.
Cambiasso, a portugál új hátvéd is elvileg ilyen.
Kolo sem az a tipikus center típus.
És Motta mégis hasonló játkot próbál játszatni a csapattal , mint amit Maxi próbált. Csak ahhoz most már a keretünk sem alkalmas.
Most játékos skillekben közelebb vagyunk az Arsenal-hoz, mint az Inter-hez...
Conte Napoli az amelyik tökéletesen játsza azt amire a keretet alkalmas...
Mark Szabo 2025.02.02. 15:23:33
Rocky80 2025.02.02. 15:31:48
Amúgy meg azért vagy te ennyire nyugodt mert nem láttad az első 35 percet / még nem tértél teljesen magadhoz a meccsre!
Amit írtál, az teljesen jogos, pusztán abban vitatkozunk veled, hogy hol van az "eddig és ne tovább" határ, ki hol húzza meg azt a határt ami már szerinte méltatlan hozzánk, illetve honnantól van "veszélyeztetve" a szezon és a BL hely. Vagy a fejlődésünk és mibenlétünk, vagy hogy mondjam.
Giuval és ez az igazi dilemmám amúgy: sportigazgatóra vágytunk, de valóban jó ő és a munkássága nekünk? Itt a saját határunk meghúzása a kérdés, meg hogy időt kell adni mindenkinek ahogy mondtad.
ggbuffon 2025.02.02. 15:43:49
Az h teljesen vakon volt az ilyen tipusu jatekosok kezeleseben inkabb pl. Capellora volt jellemzo.
Ketsegkivul Allegri is a kompakt jatek hive volt akkor is. A 2. regnalasa alatt abbol fozott ami volt.. es sztem rohadt halasak lehetunk neki h abbol a szartengerbol ki tudta hozni igy is azt ami eredmeny szempontjabol a legoptimalisabb..
Csiagu kartars nekem nem tunik igazi vezetonek, inkabb valami nezelodonek a padon. Sajnos a meccsek zomen ez ki is jon.
Szerencsetlensegunkre ma hozott egy meccset, igy ujra 3-4 meccsre elodazodott az alkalmatlan tema odafent. Pedig minden megnyilvanulasabol ordit (akar verbalis akar taktikai, h alapvetoen az ezen a szinten)
Rikoo 2025.02.02. 15:48:17
Zsupi44 2025.02.02. 15:48:39
Mark Szabo 2025.02.02. 15:56:51
Rikoo 2025.02.02. 16:00:02
Mark Szabo 2025.02.02. 16:01:04
Mark Szabo 2025.02.02. 16:16:37
Wizzurah 2025.02.02. 16:21:22
Ethan Hunt 2025.02.02. 16:21:50
"Amúgy meg azért vagy te ennyire nyugodt mert nem láttad az első 35 percet / még nem tértél teljesen magadhoz a meccsre!"
Nem erről van szó. Én máskor sem szoktam elégedetlenkedni meccs közben, mert 90+ percig tart a meccs és teljesen mindegy, hogy áll a meccs a 30. vagy a 70.percben. Az ilyen Empoli-féle csapatok az egész hetet azzal töltik, hogy minket elemeznek, felkészülnek belőlünk, mi meg hozzuk magunkat épp amennyire a kondíciónk adja és nyilván alakulhat szarul a meccs, főleg, ha alapból nem szoktunk a helyzet magaslatán állni, ahogy mostanában történik. Viszont nem kérdés, hogy melyik csapatnál van a minőség és tudom, hogy "bármikor" megrázhatjuk magunkat...
" illetve honnantól van "veszélyeztetve" a szezon és a BL hely."
Szerintem ezt a matek egyértelműen kiadja, hiszen mindig lehet tudni, hogy állunk a 4.helyhez képest...
"ami már szerinte méltatlan hozzánk"
Azt, hogy mi "méltatlan" vagy mi nem, az szimplán szimpátia alapon megy ezen a blogon...
"Giuval és ez az igazi dilemmám amúgy: sportigazgatóra vágytunk, de valóban jó ő és a munkássága nekünk?"
Ez most beugratós kérdés? :) Nálad eleve terhelve van a személye, hiszen elsőszámú felelősnek tartod Allegri eltávolításáért...
Juvino 2025.02.02. 16:28:24
A 3 pont megvan, gyerunk tovabb!
Mark Szabo 2025.02.02. 16:33:59
RealDogg69 2025.02.02. 16:56:40
Továbbra sincs minek örülni az ilyen meccseket (és nem csak azokat) zsinórban hozni kell a 4-5. helyhez. Sajnálom hogy Vlahovic gólt lőtt így ismét nagy lesz a pofája.
Ethan Hunt 2025.02.02. 17:22:56
@Mark Szabo: "Ha a Motta elhagyja az eddigi felállását akkor lehet fordulópont szerintem."
Én is szeretnék formációváltást látni, mondjuk 433-ra, főleg, ha nem megy...
"Ameddig itt van az Allegri szekta mindig lesznek negatív hangok akármi az eredmény."
Nekem az álszentségükkel van csak bajom... Amikor Allegri volt az edző, az ő felelőssége a nézhetetlen meccseink után fel sem merült náluk, se az nem volt gond, hogy zéró fejlődést produkált a csapat az idő múlásával is, az ún. "eredményesség" oltárán minden feláldozható volt újabb és újabb éveket kapva. Akkor mindig a külső körümények voltak a hibásak vagy a játékosok, sosem Allegri, semmiért.. Mottánál viszont nem volt kegyelem, se "megértés" már 1 hónap után sem, ahogy nincs félévkor sem, pedig amikor utoljára Allegri heti két meccs ritmusban volt, tudjuk hol végeztünk a BL-ben... Röhej...
FeriGjuve 2025.02.02. 17:27:04
Nem mondom,hogy nem érdemeltük meg a győzelmet,de azért ne menjünk messzire ettől a meccstől.
Vlaho végre eltalált normálisan egy labdát.
Forza Juve gyerekek!!!!
Mark Szabo 2025.02.02. 17:31:50
vágóistván 2025.02.02. 17:43:21
Andras74 2025.02.02. 19:07:47
Hogy jön a mai meccshez Allegri? Mindig a Te "oldalad" hozza fel.
Akinek nem tetszik valami, az nektek Allegri párti.
Mark Szabo 2025.02.02. 19:17:12
Mark Szabo 2025.02.02. 19:25:28
Zsupi44 2025.02.02. 19:29:03
Nem hiszem, hogy bárki fúrni akarná Mottát vagy Allegri akarta volna, az a nagy büdös helyzet, hogy az eredmények egyik edzőt sem igazolták mi szurkolók szerint.
Most jelenleg azon vitázhatunk a kettő közül melyik a rosszabb ?
Mark Szabo 2025.02.02. 19:32:44
Zsupi44 2025.02.02. 19:34:05
Szerintem rémeket látsz most.
Senki nem istenítette Allegri.
Viszont ennek a csapatnak a referencia pontja Max tetszik vagy sem....
Mark Szabo 2025.02.02. 19:36:28
Mark Szabo 2025.02.02. 19:37:39
Zsupi44 2025.02.02. 19:41:48
Egyrészt az összes hozzászólás elolvastam
Másrészt arról van szó tetszik nem tetszik, hogy akkor amikor arról beszélünk Allegri le kellett váltani, a mostani eredmények mentén arról kell beszélnünk, hogy Motta eddigi produktuma konvergál az egyeshez.
És tetszik vagy sem ha Allegri az itteni múltja után elzavarták a szezon vége előtt, akkor jogos felvestés ez Mottával szemben is, Mondom ezt úgy, hogy borzasztóan vártam Allegri 2 regnálása végét...
Mark Szabo 2025.02.02. 19:43:49
Mark Szabo 2025.02.02. 19:44:29
Zsupi44 2025.02.02. 19:47:09
Kitől olvastad, hogy azonosul ezzel a stílussal...???
Kit hozok?
Ezt olyankor kérdezed, amikor 9 meccsből sikerült 9 pontot összehoznunk?
Ezt gyakorlatilag veled vagy velem is sikerült volna...
west30 2025.02.02. 19:47:45
Mark Szabo 2025.02.02. 19:48:56
Zsupi44 2025.02.02. 19:51:47
De nézd meg a Milánt.
Az egy dolog, hogy nagy hibának tűnt elsőre is ki evezni Fonsecat, de nem voltak rest elküldeni, azóta nyertek egy kupát és nincsenek messze tőle, hogy 20 napon belül másodszor verjék el az Intert..
Mark Szabo 2025.02.02. 19:54:37
Zsupi44 2025.02.02. 19:57:55
Jelenleg ott tartunk, hogy rövid időn belül minden minimális elvárás elbukhatunk, ezzel pedig eleve hendikeppel indulhatunk minden szinten a következő szezonban.
Jelenleg tetszik vagy sem ez a tét.
És alez azért van így mert rekord számmal töketlenkedtük el a meccseket.
Szerinted bárki azt akarta, hogy most erről beszélgessünk.
..?
Mark Szabo 2025.02.02. 20:01:55
Mark Szabo 2025.02.02. 20:03:36
Zsupi44 2025.02.02. 20:12:44
Szerintem az eredmények érdekli őt.
És csak bízni tudok benne, hogy a szurkolók véleménye is.
De most az a helyzet, hogy te nem akarsz meghallgatni más véleményt mert majd a szezon végén.
Egy esetleges 7. Hely után ( ne legyen így) is ezt fogod írni, hogy nem kell szezon közben véleményt formálni...
Mark Szabo 2025.02.02. 20:14:16
Mark Szabo 2025.02.02. 20:16:45
Zsupi44 2025.02.02. 20:31:37
Véletlen sem vagyok bíró van egy véleményem ami sokakéval megegyezik és ezt most valamiért nem akarod elfogadni
...
Neked is szép estét.
Wizzurah 2025.02.02. 22:26:47
Én az első félidőben lehoztam volna McKennie-t, helyette hoztam volna be Thuramot. A két csatáros játékot örülök, hogy kipróbáltuk, szerintem igen jól működhetne, látszott, hogy Vlahonak jót tesz, hogy van posztriválisa. Ettől még el kellene adni mielőbb, de ja. Én Yildizt nem hoztam volna le, fiatal, bírja még, muszáj pörgetni, hogy fejlődjön, azért annyira még nincs kimerülve és akkor még szoros volt a meccs. Koop nálam nem lene kezdő már jó ideje, így helyette is játszhatna Thuram vagy sokkal inkább Douglas Luiz, azt a palit még csak véletlen sem akarjuk, hogy sikeres legyen nálunk, abszolú nem értem mi a faszért igazoltuk így le, de legalább toljuk le az árát, hogy saját magunkkal még ki is basszunk duplán. Mbangula-t, Adzicot erőltetném, a fiatalokat, fejlődjenek, övüké a jövő, itt vannak, ingyen ill. olcsóak voltak, ebből lesz a profit, nem Vlahovicból meg Koopból. Rajtuk látom az akarást is, nem szarnak bele, nekik még mindegy, hogy ki az ellenfél, hajtanak egy Empoli ellen is. Fagiolit már elengedtem, ő mélységesen nagy csalódás minden téren, neki annyi.
west30 2025.02.02. 22:32:36
Andras74 2025.02.03. 06:24:29
Nekem már nem volt türelmem.

Az utolsó 100 komment: