A védősorba is erősítéseket tervez a Juve

kiwior_jakub_mosolyog_arsenal_mezben.jpgA Tuttosport értesülései szerint Jakub Kiwiorra eshet a Juventus választása, mivel a játékosnak kiváló a technikája, illetve nagyszerűen lát a pályán, és ezért Thiago Motta őt már a középpályán is bevetette a Speziánál töltött idő alatt. Az eredetileg kiszemelt Riccardo Calafiori jelenleg nagyon közel tűnik az Arsenalhoz, ami azt jelentheti, hogy Jakub Kiwiort elengedhetik az ágyúsok, méghozzá már 15 millió euróhoz közeli összegért.

A Tuttosport szerint a Juventus érdeklődik a Manchester City jobbhátvédje, Yan Couto iránt is, akit kikölcsönözne az Öreg Hölgy. A védőjátékos kiváló szezont futott a Gironánál, 34 meccs alatt 10 gólpasszig és 1 gólig jutott, s őt nagyra értékeli Cristiano Giuntoli és Thiago Motta a technikai adottságai és a sokoldalúsága miatt.

Ugyancsak a torinói lap írt a Lokomotiv Moszkva balhátvédjéről, Mario Mitajról. A húszéves albán válogatott ára megközelítőleg 12 millió euró, s a futballista taktikai rugalmassága miatt is merült fel a neve Torinóban, a játékos a védelem bal szélén, de a középpálya bal szélén is képes segíteni a csapatát.

Alfredo Pedullà értesülései szerint a Juventus meghatározta Federico Chiesa árát, és az Öreg Hölgy kész elengedni az olasz válogatott játékost a legfőbb érdeklődő AS Roma keretébe 20 millió euró plusz bónuszok fejében. Nicolò Schira szerint pedig a játékos fő célpontja a fővárosi csapatnak, és a farkasok készek egyeztetést kezdeményezni a Juventusszal a futballista megszerzése érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5918440415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsupi44 2024.07.04. 09:44:33

Na hát, akinek tényleg nem lesz egyszerű dolga ennyi új emberből csapatot csinálnia az nem Allegri, hanem Motta...

SuperTrezi 2024.07.04. 09:48:51

Chiesa mehet a fenébe. Ha valóban szeretné a Klubot, akkor miután Allegrit kirúgták, aláírt volna egy új szerződést, nem pedig fizuemelésért nyígna. A Klub várt rá 2 évet, fizetett, mint a katonatiszt, aztán ez a hála tőle. Üzenem neki, le lesz váltva a profilképem. :)

venember83 2024.07.04. 09:52:36

@Zsupi44: Allegri anno megcsinálta, nem is tudom pontosan, de 8-10 új embert kapott, akikből csapatot kellett kovácsoljon. És szerencsére az a feladat egész jól sikerült.

Leram7 2024.07.04. 10:16:38

Én Kiwiorról nem sokat tudok, az arsenalban nem volt alapember.

Yan Couto szerintem nem illik hozzánk, max akkor, ha szélsőnek akarjuk, mert ő nagyon kicsi védőnek. Én inkább Cancelot próbálnám meg kölcsönözni, bár ő is inkább támadó szellemű.

Chiesa távozása érthetetlen 20M + bónuszokért, az életben semmit sem fog nyerni a romaval, sőt bl hely sem lesz nekik. Ha lenne esze hosszabbítana, látva a klub mostani igazolásait.

Mitaj remélem nem jön, nem a mi szintünk.

Én nagyon remélem Milik marad, mert ő sokkal jobb játékos, mint az érte kapható pénz és pótolni is nehéz lehet, nem nagyon van center a piacon.

Sanchoval szemben, inkább Greenwoodot tartom a jobb játékosnak. A másik, hogy talán mozdítható lehetne Joao Felix, aki tökéletes lenne nekünk, a barca nem veszi meg és az atletiben nem maradhat Simeone miatt.

Zsupi44 2024.07.04. 10:17:06

@venember83:

Allegrinek két ciklusa volt itt.
Az egyik , amire mindenki szívesen emlékszik vissza.
És a másik, amit mindenki elfejtene.
A második ciklusban 3 véleményem szerint sikertelen év szerepel, amiben minden volt csak csapat nem.
Remélem ennyi új játékussal Motta is megkapja majd a kellő bizalmat...

NewJuve1986 2024.07.04. 10:45:45

@Zsupi44: @venember83: A lényeg, hogy Motta tudjon minőségből válogatni, amire egyre nagyobb az esély! Giuntoli, nagyon nagy fogásnak néz ki(egyenlőre)

Rocky80 2024.07.04. 11:09:46

@Zsupi44: @venember83: jaja, az utolsó évében pl. ugyanígy erősítést kért és kapott egy Djalot meg egy Alcarazt. Meg talán egy Weaht. Plusz kiesett alóla Fagioli meg Pogba, és azokkal kellett eredményt elérnie, akiket most szinte MIND kibasznánk. Ennek ellenére kupát nyertünk vele meg BL hely volt.

Tényleg nem akarok indulatokat terjeszteni, csak tényeket írtam amikor megy a visszautalgatás, meg a "mindenki elfelejtené"-zés. Adjuk meg a királynak ami a királyé! Ha olyan frankó meg minőségi volt a keret és neki csak dolgoznia kellett volna, akkor miért b*sszuk most ki a keret 80%-át? Csak kérdezem.

Azt meg csak lábjegyzetben említem, hogy az interes Motta ezt a keret "boost"-ot azonnal megkapja, a klub történetének egyik legnagyobb edzője meg kétszer kérte és egyszer sem! kapta meg. De az utal hatására az megy. Ezek is tények.

De hangsúlyozom: ha méltatlanság éri, addig fogom védeni ameddig emlegetve lesz, pedig alapvetően rendelkezik Motta is a bizalmammal.

Zsupi44 2024.07.04. 11:13:02

@Rocky80:

Szerintem senki nem írt semmi rosszat vagy sértőt maximum tényeket.
Én azt írtam , hogy az eddigi hírek mentén borzasztó sok új játékosból kell Motta-nak csapatot gyúrnia, és csak reménykedem benne, hogy megkapja azt a bizalmat és időt , amit Allegri megkapott , de mondjuk Pirlo pl. nem.
Szerinted ebben mi ami bántó vagy nem igaz?

Rocky80 2024.07.04. 11:16:17

Az egyik legjobbunkra, Chiesara nem számít Motta és rálegyintünk; Allegri alatt meg főbenjáró bűn volt hogy Chiesaval nem jön ki és nem hosszabbít miatta... :D

Mindezek ellenére én is egyetértek hogy kapjon szabad kezet, csak Allegrinek is ez volt ígérve és nem igazán volt mögötte semmi... Nem hogy 80%-os keretátalakítás, de talán 10%-os sem. :-)

Befejeztem amúgy, szép napot mindenkinek! :D

Rocky80 2024.07.04. 11:19:59

@Zsupi44: valóban nem és egyet is értek hogy kapja meg a türelmet és bizalmat; nekem az indító kommented volt fura, hogy jött ide Allegri? Minek kell idézgetni?

Rocky80 2024.07.04. 11:21:45

@SuperTrezi: üzenetet átadtam, aszondta gyere a Rómába, jobb helyen leszünk ott én is, meg te is!

Zsupi44 2024.07.04. 11:29:37

@Rocky80:

úgy jött ide nekem , hogy szerintem borzasztó nehéz dolga lesz és kelleni fog a türelem, mind a játék, mind az eredmény szempontjából...

venember83 2024.07.04. 12:00:24

@Rocky80: persze, mentek az utalgatások is. Gondolom, legalább félévente utalgatták neki a milliókat.

Leram7 2024.07.04. 12:12:01

@Rocky80: Szerintem Motta nem kaphat időt, bizalmat, ha ki lesz maxolva a mercato.

Feltételezések jönnek:
- Lesz egy erős inter
- Lesz egy gyengült napoli (Oshimen távozik), egy karizmatikus edzővel
- A milan egy rémséges edzőt nevezett ki, tőlük sokat nem várok.
- Lehet egy stabil atalanta
- A lazio, roma, fior semmit sem érnek évek óta, a bologna pedig szinte biztosan vissza fog esni.

Ezek alapján a bajnokságban 1-2. hely, jó kupa szereplés. BL legjobb 16. Tisztességes klub vb elvárás.

Luiz, Gregorio, Koop, Thuram kiegészülve Bremer, Vlaho, Fagioli, Yildiz, Cambiaso és még néhány igazolással egyszerűen megköveteli Allegri utolsó szezonjának a felülmúlását.

ZED! 2024.07.04. 12:13:19

@Zsupi44: Nem mintha eddig akkora csapat lett volna, fikarcnyi jele nem volt a csapatrészek közötti összhangnak.

JeetTrader 2024.07.04. 12:31:50

@Rocky80: lehet rosszul emlékszem, de nem pont az volt, hogy pont hogy azt mondták Allegrinek, hogy bocsi, de nincs zsé kvázi senkire és hogy ezzel a kerettel kell valamit alkotni? Mármint a legutóbbi ittléte alkalmával.

Ugyanakkor én nem tudom elképzelni, hogy ne hívták volna be beszélgetni és ne merült volna fel, hogy igyekezzen szebb játékot mutatni vagy legalább törekedni rá....sztem részben ez is trigger lehetett a menesztésében. Az ő teljes históriája alatt, nem volt túl sok olyan meccs, főleg nem sorozatban, amikor jó volt a mutatott játék képe. Szerintem ez a vezetésnek is már tényező lett idővel.

Chiésa kapcsán meg szerintem az a helyzet, hogy a nagy imádat közepette évek teltek el és közben nem sikerült neki megugrania azt a szintet ahova mindenki várta. És mivel másik edzővel (Spalletti), sem nagyon brillírozott, gondolom többekben is felmerült, hogy akkor benne lehet tényleg csak ennyi volt. Ennek tetejébe meg fizuemelést is kér. Védekezésben, letámadásban nem olyan nagy és emellé sokat is önzőzik, cserébe a helyzeteit is elpuskázza....

Mindezek ellenére én marasztalnám, de már én sem lógatnám miatta az orrom ha mégsem megy.

Szerintem a változás szükségszerű, meg kell próbálni szerintem is valami újat. Anyagilag kedztünk rendbe jönni. Szerintem Allegri szerencsétlen időben jött vissza és szerintem ő is többre számított, de így sikerült. A játékosok is megkapták az esélyt, de nem tudtak együtt nagyon mást csinálni.

Semmi garancia, hogy az új éra faszántosabb lesz! Sőt, ismét beszophatjuk, de talán az előzetes jelek azért nem rosszak. Sem szakmailag, sem anyagilag.....szerintem....és még valami! Egyetlen játékos és egyetlen edző sem nagyobb a klubnál!

babo0410 2024.07.04. 13:35:44

@SuperTrezi: Nyugi szerintem alá fog írni amint visszatér a szabiról. Ha szereti a klubot, maradni fog.

babo0410 2024.07.04. 13:43:10

@Rocky80: Ennyire nem kell védeni Allegrit. Most se legyint senki Chiésa eladására. Én nagyon bízom benne, hogy hosszabbít.
Azért nem kapott az utolsó évében egyébként erősítéseket mert ilyen Bonaventura szinteket kért, meg Giuntoli már tavaly is elküldte volna, mert úgy látta kevés ide, a játékfelfogása idejétmúlt. Ide friss, fiatalos lendület kell. Minden tisztelet Allegrié, de az ő ideje lejárt ezzel a játékfelfogással.

NewJuve1986 2024.07.04. 13:52:37

@Rocky80: Felejtsük már azt a ........ Nem írom le inkább! Nehezen hiszem, hogy Motta ugyanazzal a kerettel, ne tudott volna NÉZHETŐ focit játszatni!
Egy 20 évvel lemaradt Catenaccio fan, ma már nem képes semmit elérni a modern futballban, max leépíti a támadni is tudó játékosokat, akik 90 ből 20 percet tehetik azt, amihez értenek!! A többit, a saját gólvonaluk előtt kell népi táncolniuk, míg a 20. csapat olyan labdatartást nyom, mintha a City-vel játszanánk! Most már van miért lecserélni a fél keretet, ezt a vezetőség is látja, mert van rá esély, hogy valaki nézhető játékra is használni fogja őket, nem csak 4-5-1 helyett 10-1 et játszani, aztán valaki csak összehoz egy gólt... Allegri-nek minek hoztak volna Koopmeiners-t, vagy D. luiz-t hátul ácsorogni?

sleepy8 2024.07.04. 14:44:27

Amúgy az itt kommentelőknek mindenki kiöregedett szar aki felett eljart az idő, aki nem a ma éppen aktuális trendek alapján jatssza a focit?

Tedesco is kioregedett 38 évesen? Meg elavult?

Engedjetek már el ezt a hülyeséget, értjük nem szeretitek, ettől még védekező felfogású foci van, volt és lesz is.

NewJuve1986 2024.07.04. 15:10:29

@sleepy8: Van, csak azzal nem nyersz már Scudetto-t, és BL-t!
Mint ahogy, az EB-n se a védekező csapatok a legesélyesebbek!
Nézz szét a Top bajnokságokban, ki nyert Kimondottan védekező focival bajnokságot idén!
Tökmindegy ki hány éves, ma már a védekező foci elavult!
Az Olasz foci is sokat változott, még a közép csapatok nagy része is tud, kreatív focit játszani!
Erre halad a világ, és aki nem változtat, az lemarad!

rabsic02 2024.07.04. 15:21:50

@JeetTrader: Chiesa nem akar megküzdeni a helyéért. Ezzel a fizu igénnyel gyakorlatilag kikényszerítette az eladását. Meg is értem a vezetőséget, hogy nem akarnak egy alul motivált, jól fizetett játékost dédelgetni még egy évig.
Nem rossz playa, de ha nem akar maradni, akkor rá kell adni a kabátot. A Roma tárt karokkal várja!

Rikoo 2024.07.04. 15:22:35

@NewJuve1986: Volt vagy 8 védekező középpályás tavaly a keretben a télen érkező Alcarazzal együtt.
Kikkel kellett volna támadóbban játszani? Hiányzott minimum 2 támadó középpályás és 2 támadó szélső a keretből. A minőségről és kémiáról inkább ne is beszéljünk...
Egész szezonban mondtam, hogy a keret 70%-át cserélni kell és nagyon örülök annak, hogy pontosan ez történik.
Arra mondjuk nem gondoltam, hogy a csapat egyetlen agilis támadója is el lesz küldve nyáron.

Egyébként Mottatól sem kell támadófocit várni, ugyanúgy 54 gólt lőttek ők is, csak a Juventus sokkal több helyzetet dolgozott ki, ami azért mutatja a minőségbeli különbséget, csak a tragikus befejezésekkel volt nagyon sok probléma.
Azzal mondjuk mindenkivel egyetértek, hogy a labdabirtokláson lehetett volna változtatni illetve nem kellett volna ragaszkodni néhány játékoshoz, akik folyamatosan óriási fékek voltak.

A tavalyi kerettel totálisan esélytelen volt sokkal támadóbban játszani.

Pavel1988 2024.07.04. 15:28:28

@Rikoo: Én azért kíváncsi leszek Motta elképzeléseit mennyire fogja átírni, hogy egy minőségibb kerettel dolgozhat.
Nem tudjuk még, hogy bizonyos jellemzőket/elemeket mennyire befolyásolták a játékosai limitációi.

Wizzurah 2024.07.04. 15:38:35

Én sem legyintek egy játékosra sem és azért, mert én is pl. eladnám Chiesa-t, nem örülök, hogy így alakult. Szerintem az kettő teljesen különálló dolog, ha valaki itt van, játszatod, játszatni kellene, de nem jössz ki vele, vagy szimplán már nem kell, valamint közben a játékos a szerződésének az utolsó évébe kerül, nem sikerül vele megegyezni és inkább eladják, mintsem ingyen távozzon. Nagyon nem mindegy. A 20-25 úgy, ahogy a játékos formája jó ideje van, utolsó éve jön teljesen reális sajnos vagy nem sajnos és igen, ebben sokkal több volt, de nem lett... Az említett nevek mind jók, más, hasonlóan "nagy" csapatokban nem stabil kezdők igen, de hajtós játékosok, nekem úgy tűnik, hogy igazi hajtós, küzdős csapatot akarnak összerakni és ez tetszik.
Ha lehet eredményekben nem is leszünk most még előrébb, de élvezettel lehet végig nézni a meccseinket és nem vallatni vele, én már elégedett leszek.
Milik szerintem is maradhatna, viszont ha jól tudom, kb. 4,5 millió eurót keres évente és ő bizony csere csatár, annyiért viszont luxus itt tartani, így szerintem ez az egyik oka, amiért inkább elengednék. Viszonylag jó cserecsatárt fognak találni 1,5 milliós fizuval is.

sleepy8 2024.07.04. 15:54:52

@NewJuve1986: Nekem speciel az idei EB sem azt bizonyítja, hogy annyira eltunőben lenne a védekező felfogás.

NewJuve1986 2024.07.04. 15:56:41

@Rikoo: Azt ne mondd már, hogy azért játszottunk ilyen nézhetetlen szutykot, mert a keret minősége, és nem azért mert Allegri-nek ilyen a felfogása! :DDD
Nehezen hiszem, hogy ezek a "védekező" középpályások, egy más szemlélettel nem lettek volna képesek látványosabban játszani, ha nem vonják hátra őket a meccsek 3/4 részében a kapunk elé! Loca, Rabiot, és McK is tud támadóbb focit játszani, ha úgy küldik pályára!
Mindtől láttunk már ilyet! Egyébként nem a full támadó focit értem a látványos alatt! Nem Barca tiki-taka az elvárás, hanem hogy 70 percig ne unjam magam halálra, mert 1 helyzetünk van összesen! Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy amortizálja ez le a játékosokat, ha minden meccsen ugyanaz a szenvedés megy!

NewJuve1986 2024.07.04. 15:59:57

@sleepy8: Nem is az EB-n vannak a legjobb edzők!
Ráadásul nem véletlen, hogy a Spanyol, és a Német csapat a legesélyesebb mindenhol!
Akik leginkább támadó focit játszanak, és Svájc se azért van ott, mert 70 percet védekezett akármikor, vagy a Török, Osztrák de még a Georgiai csapat se a betonvédelem miatt jutott ki a csoportból!

Wizzurah 2024.07.04. 16:53:12

Nem is tudom, melyikkel lehetne jobban vallatni, hallegri focijával, vagy az idei EB színvonalával. Ne legyen az a mérce....

Leram7 2024.07.04. 16:55:03

@Rikoo: Egyetértek. Azzal, hogy érkezett egy Weah, akit láttunk nem nagy szám...
Pogba és Fagioli kilőtte magát.

Alcaraz igazolás egy vicc volt 4M fél év kölcsönért az angol másodosztályból, nála jobb lett volna kölcsönbe Bonaventura is.

Lehet okolni Allegrit, aki a részese volt ennek, de ugyanúgy benne van ebbe a vezetőség, a játékosok és még sokan.

Egyébként januárig szépen elvoltunk, Yildiz, Cambiaso is beépült, onnan kezdődött valami gond, amire viszont Allegrinek nem volt megoldása.

@Pavel1988: Motta vagy nagyot fog alkotni vagy óriási bukta lesz. Ha bejön minden a mercatoban a tervek szerint, akkor az eredmény kötelező lesz.

@NewJuve1986: Van igazság abban, amit írsz, de azért limitáltak voltak a lehetőségek. Nem volt már szélső védő. Sandro 0 volt, Cuadrado elment, Weah 0 volt. Kean 0 volt. Kosticnak nem ment. McKennie azért támadott, gólpasszokat adott is, de a kapu előtt idén nem ment neki. Rabiora szerintem nem lehet panasz, Locatelli meg alulteljesített. Lehet ezért Allegrit okolni, de az elért 3. hely a bajnokságban és az olasz kupa győzelem bőven reális. A mutatott játék a kiscsapatok ellen a szezon 2. felében valóban gyalázatos volt.

Bízzunk benne, hogy a takarítás sikeres lesz és elmennek az Arthur, Kean féle játékosok és az újjak az új edzővel győzni fognak.

Én egyébként nem gondolom jó választásnak Mottát, sok benne a kockázat. A mostani leendő keret Allegrinek is jobban ízlett volna. Nekem Tuchel lett volna az ideális vagy Conte aki kihajtja a maxot, de sajnos ő nem tud viselkedni. A tendencia viszont azt mutatja, hogy a fiatal edzőket keresik a csapaatok pl arsenal, chelsea, bayern, tehát ebbe a trendbe beleillünk, de Pirlo azért egy óriási kudarc volt.

MarcoT 2024.07.04. 17:46:21

Azért van abban valami báj ahogyan kezd átalakulni a kollektív emlékezet. A sok "Allegri out" után lassan jön a "régebben minden jobb volt".

Rikoo 2024.07.04. 18:01:09

@MarcoT: Hát igazából az olasz válogatott kiesése után az “AllegriIN” volt a trend X-en.:D

Dante01 2024.07.04. 19:04:29

Itt azért van baj, ha valaki visszasírja Allegrit. Bárki bármit mond ez egy üzlet is. Ha a kutya nem nézi a meccseidet, mert nézhetetlen akkor abból nincs pénz nincs igazolás nincs trófea.

Shyr Kahn 2024.07.04. 20:07:54

@Dante01: ++

@MarcoT: Sajnos ez nem ujdonsag. Az emberek memoriaja rovidtavu. Ez a politikaban is jelen van a valasztasok soran. Sokan mentek itt is Kanadaban a kamiono sztrajk idejen "F**k Trudeau" emblemaju kocsikkal... azota egyre kevesebbet latok. A valasztasokra majd megprobaljak kitorolni az emberek memoriajabol egy ket behizelgo dologgal a merhetetlenul sok baklovest, amit a kormany kovetett el.

Ugyanez mukodik a szurkoloknal is. Allegrinek mennie kellett. Motta meg meg nem mutatott semmit sem es az igazolasok alapjan a szurkolok egy resze csalodott (mondjuk az olasz szal halala miatt).

Mi lenne, ha emlekeznennk a rosszra es adnank idot, hogy gyokeret verjen az uj vezetoseg/Motta altal kepviselt irany? Sajnos ez tul nagy keres a szurkolok tobbsegetol.

Shyr Kahn 2024.07.04. 20:09:52

@Leram7: Weah Allegri taktikajaban nem nagy szam az amcsi valogatottban viszont igen csak jo volt. En latok benne potencialt. Kicsit agyatlanka beivelesei vannak, de rendszerint jol fut fol es jokor van jo helyen a szeleken, amikbol rengeteg beadas es passz szuletik.

babo0410 2024.07.04. 20:22:21

@sleepy8: Ezt nem mondtuk, csak a védekezős bunkerfoci ideje lejárt ez a felfogás idejét múlt.

Rikoo 2024.07.04. 20:22:57

@Shyr Kahn: Jó volt? Ő a bűnbak konkrétan a Copa America bukás után.

Shyr Kahn 2024.07.04. 20:28:08

@Rikoo: Hogy lenne bunbak? Az utolso merkozesen nem is jatszott. Az amcsik ellenfelei eleg jok voltak es nem kaptak kiallitast, mint Kanada, ami bemakkerolt ket emberelonyos merkozest.

Rikoo 2024.07.04. 20:39:02

@Shyr Kahn: A sorsdöntő Panama elleni meccs 15. percében kiállították, mert fejbeb@szta az ellenfelét.
www.youtube.com/watch?v=M4gubVL2ykI

Rikoo 2024.07.04. 20:40:08

Egyébként Douglas Costa is távozott a balhéja után, gondolom Weah-ra is ez a sors vár majd, nem véletlenül merülnek fel a jobbhátvéd célpontok.

Shyr Kahn 2024.07.04. 21:15:16

@Rikoo: Ez kimaradt... ettol meg amit lattam tole az elso merkozesen Bolivia ellen az tetszett. Kanadanak is jart volna piros, de nem kaptak... pedig szajbavert valakit egy kanadai jatekos (mikozben alltak a jatekosok, szoval totalisan szandekos szajbaveres volt).

Erdekes ez a Copa America. A merkozesek egy resze egeszen elvezheto, mert nincs bunkerfoci, de amugy roppant kemenyek egymassal a jatekosok.

Leram7 2024.07.04. 21:41:31

@Shyr Kahn: Te nagyon Motta mellett vagy, én bizonytalan vagyok egyenlőre vele kapcsolatban, de örülök, hogy pozitívan látják többen is, mert azt szeretném, hogy a csapatunk sikeres legyen és ez azért engem is lendít ebbe az irányba.

Amikor Conte után jött Allegri én nem örültem neki, de aztán megkedveltem.
Ugyanakkor igazat adok azoknak is, akik azt mondják, hogy nézhetetlen volt a játékunk. Ami február óta történt az tény, hogy bűn rossz volt, mint nézői fociélmény.

Motta esetében az a kérdéses, hogy ha megkapja az embereket és eddig úgy néz ki megkapja... Sokan beszélnek türelemről, de minél több igazolás lesz és minél több utált játékos távozik, úgy fognak nőni az elvárások.

Weah szerintem nem jó játékos. Hátvédnek nem nevezhető, támadónak meg gyengécske. Ha megnézed az elmúl 2 évét, 1 gól és 4 gólpassz klubszinten. Ha eladni nem tudjuk, akkor maximum kiegészítő embernek még elviselhető.

Attilio79 2024.07.04. 21:56:52

Első meccs Como ellen otthon. :)

Thuglife! 2024.07.04. 21:57:05

@Rikoo:
"A tavalyi kerettel totálisan esélytelen volt sokkal támadóbban játszani."
Monteronak sikerült

JuveMI 2024.07.04. 22:06:22

Kicsit úgy érzem... ha ló nincs, jó a szamár is. Nincs ezzel nagy baj, hiszen behatároltak a lehetőségeink (ezzel a mondattal azonban van bajom, a Juventusnál nem ilyenhez szoktam régebben)... DE a tehetséges ifistákat nem szabad mindenáron pénzre váltani!!!! A védelemben ott van Bremer-Gatti-Danilo-Huijsen... én tehát jobbhátvédet kutatnék inkább (ha nem jön Calafiori)... herótom van Cambiaso jobbhátvédben játszatásából.
Középpálya nagyjából rendezve.
Támadók esetében... az, az érzésem, hogy Chiesa... Yildiz áldozata lesz... ha Soulé marad, akkor jobbszélsőnk is van... nálam továbbra is Mason Greenwood lenne a favorit upgrade... Sanchot nagy hiba lenne elhozni... még ingyen is!

Rikoo 2024.07.04. 23:38:31

@Thuglife!: Igen.:D
Mindenestre jót tett a pályafutásának, mert el tudta magát adni ezzel a két meccsel ő és Magnanelli is. Előbbi a Next Gen edzője lett, utóbbi pedig a Primaveráé lesz.
Hiába egy óriási zsákutca eddig Montero edzői pályafutása és hiába bőgött le idén a Primavera kispadján, megmentette ez a két meccs.

Rikoo 2024.07.04. 23:41:04

@Thuglife!: De szerencsére nem is derül ki, hogy mi lett volna ha…
Szerencsére nagytakarítás van a keretben.

gomorra21 2024.07.04. 23:44:31

@Leram7: "Weah szerintem nem jó játékos. " Egyetértek, súlytalan és az se világos, hogy ő a szélnek melyik harmadában jó. Valószínűleg Juve szinten egyikben sem.

természetes alapú logaritmus 2024.07.05. 00:08:32

@Thuglife!:

""A tavalyi kerettel totálisan esélytelen volt sokkal támadóbban játszani."
Monteronak sikerült "

Tényleg? Mikor? A Bologna elleni első félidős 0,01-es xG-vel? De ha egész meccset nézzük volt 38%-os labdabirtoklásunk, az xG 1,46-0,71 oda. A Monza ellen hazai pályán 42%-os labdabirtoklásunk volt, 0,98-as xG-vel.

venember83 2024.07.05. 04:52:28

@Rikoo: Magnanelli talán inkább az elmúlt időszakban végzett munkájával adta el magát, netán az érkezése után bekövetkezett pozitív változásokkal legalábbis meggyőzte a vezetőséget, hogy maradhasson a klub kötelékében, ha már úgyis érvényes szerződéssel rendelkezett/rendelkezik.

Thuglife! 2024.07.05. 07:35:12

@természetes alapú logaritmus: köszönöm pont olyan válaszokat kaptam amire számítottam, 2 meccses mintából számolgatsz :D A robotok nem tudják értelmezni a szemtesztet...
@Rikoo: én itt arra reflektáltam hogy lehet volna e mást játszani...nem Montero karrierje érdekel.
Mellesleg minél rosszabb edző Montero annál rosszabb ez a volt edzőre nézve hogy nem kellett mást csinálni csak felállást váltani egy kis tökösséget mutatni.
De az is lehet hogy csak maga a személycsere húzta ki ebből a posványból a lezüllesztett játékosokat.

Direct_01 2024.07.05. 07:51:24

Inkább szabaduljanak meg a lengyelektől, nem kell még egy.

Juventina7 2024.07.05. 08:25:29

Off. Néztétek a következő szezon kiírását? Január 5-26. között elég húzós meccseink lesznek, ezzel szemben az izének közel sem lesz ilyen kemény sorozata. #Marottaleague

Másik off. Di Gregorio leszedte az .nter követését instáról, elvileg ma mindenen is átesik (orvosi+hivatalosan aláír), örülök, hogy belátta, csak ilyen rendezett körülményekkel illik bevonulni a Juve szentélybe. :D

Juventina7 2024.07.05. 08:29:51

@Juventina7: Ja és állítólag Alisha is ma esik át az orvosin.

venember83 2024.07.05. 08:57:11

@Juventina7: DiGre és Ms. Lehmann, valamint a Fiornál Kean. Reméljük, utóbbi sikeresebb lesz, mint a madridi kivizsgálása.

természetes alapú logaritmus 2024.07.05. 12:39:30

@Thuglife!:

Te hoztad fel ezt a két meccset. Te vonhatsz le belőle bármit is de én nem?
Meg ha szemteszt. Akkor a Bologna elleni meccs 3 évnyi Allegri után is egy horror-show volt. Valószínűleg a valaha általam látott legrosszabb Juve meccs volt (az első félidő biztos). Pedig csak az elmúlt 3 évből 100+ meccset láttam. Monza ellenit nem láttam.

bulldeo 2024.07.05. 13:03:25

@természetes alapú logaritmus: """A tavalyi kerettel totálisan esélytelen volt sokkal támadóbban játszani."
Monteronak sikerült "

"Tényleg? Mikor? A Bologna elleni első félidős 0,01-es xG-vel? "

Érdekes, nálad véget ért a meccs az első félidőnél? Nálam lement a második is.

Thuglife! 2024.07.05. 14:51:31

@természetes alapú logaritmus: igen én hoztam fel ezt a két meccset erre te xg-vel meg labdatartással érvelsz.
De önmagában mit kezdjek az adataiddal?
Mit hasonlítsak mihez?mit bizoynítanak a számaid? Azt hogy a Juvénak milyen statjai voltak az ellenféllel szemben?
De én a két edzőt hasonlítottam össze( nem statisztika alapján)
De akkor oké nézzük meg ugyanezt a 2 csapatot mikor a volt edzővel játszottunk ellenük.
Nem tudom honnan vetted a számaidat én ezeket találtam:
Juve-Bol xg: 0.90/0.64
Monteroval: Bol-Juve xg: 1.41/0.93
Monza-Juve labdabirtoklás 66% /34% !!!!
Monteroval Juve-Monza labdabirtoklás 42% /58%
Persze a számokat tudom addig csűrni csavarni amíg engem igazolnak, ehhez még adjuk hozzá hogy kinek volt 3 éve összehozni ezt a szart és kinek volt néhány edzése.

Rikoo 2024.07.05. 20:08:22

@Thuglife!: "nem kellett mást csinálni csak felállást váltani egy kis tökösséget mutatni"
Vagy csak egyszerűen nem ragaszkodni a szokásos játékosokhoz, akikkel esélytelen más.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása