A Salernitana elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA tizenöt pont levonást és az elmúlt három bajnoki mérkőzés eredménytelenségét követően a tabella tizenharmadik helyére süllyedő Juventus a tőle mindössze két pont távolságra elhelyezkedő Salernitana otthonába látogat a győzelem és a három pont reményében.

Massimiliano Allegri 21 fős keretéből továbbra is hiányzik Paul Pogba, Kaio Jorge, Leonardo Bonucci, Leandro Paredes, valamint a Monza elleni, nehezen emészthető vereség során komoly sérülést szenvedő  Arkadiusz Milik is.

A két csapat őszi találkozója alkalmával a Torinóba látogató Salernitana már a szünetre kétgólos előnybe került, majd a zebramezesek erős hajrát diktálva, Gleison Bremer révén, majd Leonardo Bonucci utolsó pillanatokban szerzett találatával egyenlíteni tudtak, végül Arkadiusz Milik góljával a győztes találatot is megszerezték, ezt azonban a játékvezető téves döntésével érvénytelenítette, így maradt a 2:2-es döntetlen.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Rugani

Középpályások: Locatelli, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Fagioli

Támadók: Chiesa, Vlahović, Kean, Di María, Soulé, Iling-Junior

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1018042848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilsnerurquell 2023.02.07. 18:15:27

Már látom a mérkőzés utáni Max féle pressz konfeanszét : Tanulnunk kell a hibáinkból, folytatnunk kell a munkát XD

(Mindazonáltal MAX egy ISTEN továbbra is, és ezeket kötelező jelleggel kell mondania.)

alexGicamo 2023.02.07. 18:38:38

Győznünk kell, nincs mese !
Hajrá, fiúk !

Wizzurah 2023.02.07. 18:58:33

Izgalmasnak tuno kiesesi rangadonak nezunk elebe. Remelem most szemmel es gerincel is rendelkezo biro es varosok is lesznek. Kar, hogy a vendegcsapat tovabbra sem rendelkezik edzovel csak a PhD max labatlankodik ott.

Gaben Smith 2023.02.07. 19:43:24

A patkany ds kezdo…rohadj meg allegri. Chiesanak
Mi baja?

Apuleius 2023.02.07. 19:44:36

Juventus: Szczesny; Danilo, Bremer, Alex Sandro; De Sciglio, Rabiot, Locatelli, Miretti, Kostic; Di Maria; Vlahovic

csuhi89 2023.02.07. 20:41:02

Ajjaj!!! Végünk van! Ochoa a kapuban :⁠-⁠)

JuveMI 2023.02.07. 20:45:11

Szevasztok sorstársak!
Változást várok a csapattól... ennek érdekében magam is sörmárkát váltottam ma estére:)
Partraszállás Salernonál... észak-afrikában....

west30 2023.02.07. 20:50:06

Erdekelne Chiesa miert nem kezdhet,es ezzel parhuzamosan Di Mariat miert eroltetjuk bele egy szerepkorbe ami nem neki valo.

babo0410 2023.02.07. 20:58:30

@Del Pybala: Nem kötelező nézni!
Én a végsőkig kitartok, ma végre nyerjünk. Nyáron nagytakarítás kell, és én Allegrit se marasztalnám, mert nagyon hullámzó a teljesítménye. A csapatot nem tudja feltüzelni tartósan.

venember83 2023.02.07. 20:58:40

@Apuleius: öröm ismét kezdőben látni De Scigliót. Kean vajon miért nem fért be? Meg McK-t hiányolom, de megértem, hogy inkább elment a Leedshez edzőt buktatni.

Juvebest 2023.02.07. 21:06:13

Egyszer ebben a szezonban egy chiesa vlahovics di maria támadó hármas összejön-e ?!

Attilio79 2023.02.07. 21:07:23

Ez a Rabiot épp olyan okos, mint Allegri.

Kukszi 2023.02.07. 21:10:22

Szépen lefociznak eddig minket :D
Rabiot most hoznám le azonnal amíg ki nem állítják !
Nagyon feszültek a srácok és görcsös az egész játék, remélem oldódnak kicsit.
A meccs meg kezd egyre durvább lenni sajnos

JuveMI 2023.02.07. 21:10:49

Azt nem értem Rabiot miért kapott sárgát... de azt sem, hogy ez a kalóz miért nem?

JuveMI 2023.02.07. 21:12:52

Ezazzz... még kettőt!!

Del Pybala 2023.02.07. 21:13:11

eleg kerdeses tizi ez

venember83 2023.02.07. 21:13:48

Most már jöhet a bunkerezés.

JuveMI 2023.02.07. 21:14:25

@Del Pybala: Bocs előre is... de Te nagyon problémás vagy! Amúgy minden rendben??

Thuglife! 2023.02.07. 21:20:29

Na akkor ezzel meg is van a végwredmény.jó éjszakát!

Kukszi 2023.02.07. 21:21:15

@venember83: nehogy :D
Raktam 5 ezret srácokra hogy 2 gólt rúgnak minimum :p

BigChris 2023.02.07. 21:21:37

Hihetetlen mennyire gyengén játszunk

Juvebest 2023.02.07. 21:24:41

@venember83: jött is egy kosza vlaho lövésen kívül semmi

Juvebest 2023.02.07. 21:26:01

Kostic 5 nél többször nem ért labdához 40 perc alatt

RunnerLaca 2023.02.07. 21:29:18

Szegény Miretti, ez hosszú sérülés lesz bakker:(:(:(

RunnerLaca 2023.02.07. 21:31:14

Amúgy offtopic, de annyira jó kommentátor ez a Fülöp Laci, higgadt, nem elfogult, felkészült, tárgyilagos profi. Jó hallgatni.

Kukszi 2023.02.07. 21:31:28

Hát ez sanszos szakadás :( szegény gyerek
3-4 hónap legalább off lesz
Jobbulást!!

babo0410 2023.02.07. 21:32:17

@Juvebest: viszont ez a kevés is elég volt a gólhoz!

Juvebest 2023.02.07. 21:33:44

@Attilio79: mesteri volt a kiszolgálása

JuveMI 2023.02.07. 21:34:07

Nagyon suttyó csapat ez a salernitana... mondjuk, ahol egy candreva megfér (sőt fölfelé lóg ki), nem várható más...
Azt viszont nem értem, hogy a mester miért nem veszi észre... ha egy 30 méternyit előrébb tolnánk a betonbunkert, akkor alapból megfojtanánk az ilyen csapatokat... és nem érzem, hogy kockázatosabb lenne a jelennél!

Juvebest 2023.02.07. 21:35:20

@babo0410: akkor ráállok a fikázodásra, hátha bevonzom a kövi gólt. Mekkora szar eddig a Di maria

Attilio79 2023.02.07. 21:36:53

@Juvebest: Inkább Rabiotnál szokott működni. :D

Juvebest 2023.02.07. 21:40:59

@Attilio79: Adrinak arra kell figyelnie nehogy kiállítassa magát

insieme 2023.02.07. 21:42:41

@Juvebest: ezért nem szabad őt hátra vonva játszatni
Frankfurt ban mennyi gólpassza volt?

uleG 2023.02.07. 21:44:25

Vettünk egy bal lábat 80 millióért.

Leram7 2023.02.07. 21:47:34

Régen volt 2-0 nekünk egy félidő. Remélem elindul valami megint, Vlahovic pedig bíztató.

JuveMI 2023.02.07. 21:57:07

Bravó! Még egy kicsit előrébb a bunkert... please!

Juvebest 2023.02.07. 21:57:28

Még a végén hengerelni fogunk, rég volt rá példa, de jöhet

BigChris 2023.02.07. 22:05:29

Most kellene Chiesa a csapatba, mert sem megtartani, sem megjátszani nem tudjuk a labdát. Rabiot le, mert sérült és sárgája is van.

JuveMI 2023.02.07. 22:06:44

... ezt a Fagiolit akartuk elküldeni a Cremonesebe??

nortu30 2023.02.07. 22:11:07

A játékunk sajnos továbbra is siralmas, de legalább vezetünk 3-0-ra.

Pilsnerurquell 2023.02.07. 22:21:48

Allegri egy Isten én megmondtam.

BigChris 2023.02.07. 22:24:59

Csak Kean be ne álljon!!!

Rikoo 2023.02.07. 22:26:05

Vlahovic ma brutal jól játszik. Csak ezzel a hozzáállással lehet fejlődni.

ggbuffon 2023.02.07. 22:31:03

Chiesa és Cuadrado is bűnszarul szállt bele a meccsbe

sleepy8 2023.02.07. 22:39:15

En imadom Chiesat, de gyerekek hogy lehet valaki ennyire onzo :D

nortu30 2023.02.07. 22:40:34

@ggbuffon: Chiesa szerintem okés, a hiba ott van, hogy mondenáron ő akar gólt lőni.

JuveMI 2023.02.07. 22:41:39

Hát ez abszolút dominancia volt... a jelenlegi edzővel ez a csúcs, az etalon... maximum ez várható el hosszú távon... nem kevés, de ennél bőven több is lehetne.

Juvino 2023.02.07. 22:56:03

Eloszor is, szegeny Miretti:( Szerintem ebben a szezonban necces a visszateres. De Fagioli nagyon jo volt es a tanulsag,h Vlahot tomni kell lasztival

Lord Viktor 2023.02.07. 22:58:20

-15 pont nélkül még most harmadikak lennénk, 2 ponttal a sinter mögött. Azért az kemény.

insieme 2023.02.07. 23:38:47

Tetszik a Locatelli-Miretti/Fagioli/ /páros
Rabiot sárga után jó meccset hozott le
Kostič akkor jó ha előbbre játszik

DelPiero2 2023.02.08. 00:25:41

Mirettibe térdébe belerúgtak? Ha igen miért nem kapott az ellenfél sárgát?

venember83 2023.02.08. 05:24:15

Agresti: Mirettinek kificamodott a bokája, állapotát figyelik a J Medical munkatársai.

venember83 2023.02.08. 11:16:30

Agresti: Mirettinél csonttörés kizárva.

Attilio79 2023.02.08. 11:48:25

@venember83: A törés kizárása jó hír, de a szalagok sajnos sérülhettek keményebben... :(

venember83 2023.02.08. 13:19:51

@Attilio79: Balice úgy tudja, Miretti 3 hétre esett ki bokaficammal.

Juvino 2023.02.08. 19:49:01

@venember83: remeljuk,h ennyivel megussza! Ijesztobb volt

Attilio79 2023.02.08. 21:52:57

@venember83: 3 hét nem rossz, azt hittem súlyosabb lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása