Bremer: "Arra kell összpontosítanunk, ami a pályán történik"

bremer_gleison_golorom.jpgA Juventus a Lazio csapatát fogadta az Olasz Kupa negyeddöntőjében, s a mérkőzés hőse végül Gleison Bremer lett, aki az első félidő utolsó perceiben fejjel vette be a rómaiak kapuját, ezzel megszerezve a győzelmet és továbbjutást jelentő találatot.

"Örülök a gólomnak, továbbjutottunk, s ez az, ami számít jelen pillanatban." - mondta Bremer a Sport Mediaset munkatársának nyilatkozva.

"Tudjuk, hogy az elmúlt két mérkőzésen saját tudásunk alatt játszottunk, de beszéltünk, s elmondtuk egymásnak, hogy arra kell összpontosítanunk, ami a pályán történik, s hagynunk kell, hogy a klub intézze a pályán kívüli dolgokat.

A Juve egy top szintű csapat, meg kell próbálnunk annyi pontot gyűjteni, amennyit lehetséges, s majd meglátjuk, hol állunk a szezon végén. Az év elején elveszítettünk valamit, de ahogyan mondtam, beszéltünk egymás között, s visszakaptuk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9418040224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2023.02.03. 10:18:09

Örülök Bremer góljának, örültem anno Danilo góljának is, de mi lett a francia fenegyerekkel? A szünet előtt gólok és gólpasszok jellemezték a játékát, most meg már februárt írunk, és a vb óta nem sokat mutat. Hogy akar így szerződéshosszabbítást viszonylag komoly béremeléssel?

Attilio79 2023.02.03. 10:18:28

Mennyire igaz, ez a további 20 pont levonás?

Dani1204 2023.02.03. 11:21:12

Elvileg Pogba szerződését felbontják

Gaben Smith 2023.02.03. 12:41:04

@venember83: ugy van vele ez a fel ev foci mar eleg ahhoz hogy egy bolod angol csapat adjon neki 10 nettot per ev. En amugy mondtam akkor is amikor god modba volt h ez a vb-nek es az uj szerzodesnek szol. Ennek elenere ha hosszabbitanak vele akkor egy kettesekevel fel is lehet szantai az allianz gyepet.
Bremerre kiterve O igazabol nem tehet semmirol de a faszom kivan mar h az epp ugyeletes brazil a vedelembol elmondja hogy meg kell probalni annyi pontot gyujteni… nos baszottul nem megy hiaba szajkarateznak.

Gaben Smith 2023.02.03. 12:42:21

U.I Allegrit mikor rugjak mar ki ,mostanaban egy hangot sem hallani efelol… ez a szezon mar vele meg vegbe ha kiesunk is? Az uj vezetoseg eddig szellem lcsapat.

venember83 2023.02.03. 13:37:39

@Gaben Smith: az új vezetőségnek más a feladata. A sportügyi szempontok eléggé háttérbe szorultak jelenleg, nem is meglepő, hiszen könyvelők, jogászok és marketing szakemberek vezetik a klubot.

rockitbaby 2023.02.03. 14:40:45

@venember83: Kellenek is a könyvelök, jogászok és a marketingesek, mert amit Agnelliék örökül hagytak számukra, az lont ilyen jellegű szakértelmet igényel.

Wizzurah 2023.02.03. 15:08:12

A juve top csapat? Ez nekem uj.

Attilio79 2023.02.03. 16:25:07

@venember83: Szerintem bármelyik klub fináncai támadhatóak lennének papirok, pénzek sumákolásaival...

venember83 2023.02.03. 16:39:43

@Attilio79: kizárt. Csak a Juve. Chinè most is a Juventusnál érdeklődik, hogy Moggi hogyan lehetett a pálya mellett egy primavera meccsen, amit a Juve és a Napoli között rendeztek Nápolyban.

Attilio79 2023.02.03. 17:39:55

@venember83: :D
Hogyan-hogyan, ahogy Salt Bae a vb serleggel... :D

SuperTrezi 2023.02.03. 19:57:56

@Attilio79: Ezzel most ismét fölzaklattál. Vérlázító jelenet volt.

SuperTrezi 2023.02.03. 19:59:22

@venember83: Tudtuk, hogy csak a vb-ig focizik, utána megint lazsál. Semmi meglepetés.

venember83 2023.02.03. 20:50:00

@SuperTrezi: persze, hogy tudtuk. Most meg szarban hagyja a csapatot. Sok gerinctelen senkiházinak kell(ene) szurkoljunk. Nagyon nehéz.

SuperTrezi 2023.02.04. 00:07:43

@venember83: Ami nem öl meg, az megerősít, tudod. Még pár ilyen év, és a kriptonit se fog majd rajtunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása