Allegri: „2-3 hónapba telhet, míg Pogba csúcsformába kerül”

allegri_massimiliano_kozelkep.jpgA Juventus a Monza elleni szégyenteljes vereség után ma este térnek vissza a pályára, és az Olasz Kupában a Lazio ellen bizonyíthat Massimiliano Allegri csapata.

„A kezdőcsapatról csütörtökön fogok dönteni. Leonardo Bonuccin kívül nem elérhető még Paul Pogba, aki a hajlítójánál érzett némi gondot.” - mondta Massimiliano Allegri a szerdai sajtótájékoztatón.

„Dušan Vlahović bizonyosan kezdő lesz, a többiekről később döntök. A meccs akár 120 percig is elhúzódhat, szóval a cserék is fontosak lehetnek.

Sajnos a múltban sok játékosunknak volt hosszabb kiesést eredményező sérülése. Federico Chiesa 10 hónapig volt sérült, és Paul Pogba sem játszott április óta. Időbe telik, míg ismét formába kerül, ahogyan történt Federico Chiesa esetében is, akinek le kellett állni kicsit, majd kezdhette újból a visszatérést.

Paul Pogbának időre van szüksége, senki nem képes csodákat tenni. A szervezetének hozzá kell szoknia a terheléshez. Okosan kell őt bevetnünk, a megfelelő pillanatban, amikor az erőnléte megfelelő. Talán a kezdetekben félórát kap majd, de ez is a folyamat része, és remélhetőleg 2-3 hónap alatt sikerül csúcsformába lendülnie.

A Juventusnak kiegyensúlyozottságra van szüksége, ami hiányzott az elmúlt meccseken. Új szezon kezdődött, egy másik versenysorozatban szereplünk most az Olasz Kupa révén, a bajnokságra pedig majd hétfőn gondolhatunk ismét, a Salernitana elleni meccs estéjén. A Lazio ellen kemény meccsre számítok, hiszen ellenfelünk nagyszerű teljesítményt mutat.

A Monza elleni teljesítmény rossz volt, de a meccs második fele már jobb volt, és számos lövéssel próbálkoztunk. A pontlevonást nem használhatjuk kifogásként, pályára kell lépnünk, és meg kell tennünk, ami szükséges. Talán mi vagyunk az első csapat a történelemben, aki 15 pontos levonást szenvedett el, de ez a helyzetet a lehető legjobban kell kezelnünk. A legjobbunkat fogjuk hozni az Olasz Kupában.

A téli átigazolási időszak? Szerintem jó mercatónk volt, Weston McKennie távozni akart, és jó opciót talált. Zuelli a Pisához igazolt, Pellegrini pedig a Lazióhoz, talán találkozunk vele holnap.”

A Serie A klubok számára szinte húsz éve nem volt ilyen költségtakarékos a mercato, az olasz csapatok mindössze 31,2 millió eurót költöttek januárban, míg egyes angol klubok százmillió eurókért igazoltak.

„Nincs értelme összehasonlításokkal foglalkozni. Az arány a Premier League és a Serie A között négy az egyhez, a Premier League 8 milliárd eurós bevételt generál, míg a Serie A esetében ez az összeg 2 milliárd euró.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5918039400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2023.02.02. 07:22:42

Egyértelmű leépítés zajlik a PL javára, a többi europai csapat kárára.
A miértje több lábon áll, de az biztos, hogy egyszerűbb monopol helyzetbe kerülni az EU-n kívül... Az Uefa gyakorlatilag a két első betűt el is hagyhatná a nevéből, mert senki érdekeit nem veszi figyelembe és nem részesíti a klubokat egyenlő bánásmódban, sőt a covid által keletkezett károkban sem nyújtott segítséget!
Az egész szervezetet csaláson és hazugságokon alapul, megtisztulást igényelne!

Gaben Smith 2023.02.02. 08:26:09

Az nem sok neked lassan ket ev is kevesnek bizonyult ….

Gaben Smith 2023.02.02. 08:33:36

@Attilio79: Marcius korul eldol a futball sorsa is ha nincs szuperliga akkor el kell felejteni minden magasztosabb nemzetkozi celt. Mondjuk a A22-nevu szervezet a fővédnök eleg magabiztos a letrejottet illetoen. Egyebkent miert is ne johetne letre? Azert hatalmas bankok neves szakemberek allnak a sorozat mogott ok es az aparatusuk nem hiszem , hogy ne lennenek tisztaban a dolgokkal.
Viszont ha ez nemzetkozi sorozat lesz es mellette futnnak a hazai ligak is az angol akkor is folenybe lesz hiszen hazajaban egy bl-nyi penzt keres.

venember83 2023.02.02. 08:57:00

@Gaben Smith: "Mondjuk a A22-nevu szervezet a fővédnök eleg magabiztos a letrejottet illetoen."

Ha nem magabiztosak, le is mondhatnak, mert mit képviselnek akkor? Egy megszervezhetetlen versenysorozatot?

delpi0823 2023.02.02. 09:11:12

Pogba iden meg palyara lep vajon?Hatalmas uzlet volt...........Nyaron ra kell sozni valamelyik premierleague klubra vagy psgre,aztan hozni Milinkovic-Savicot,mert ennek igy semmi ertelme.

supertrezi 2023.02.02. 09:12:19

Most olvasom, hogy Pogba ma sem tud játszani. Vicc az egész. Ebből a csókából talán jövőre lesz valami, bár számomra erősen kétséges, hogy van-e még benne bármiféle ambíció. Ha van is, úgy tűnik, a teste már nem bírja az élsportot. Egyelőre nagyon úgy néz ki, szörnyen befürödtünk vele (is).

Csak Csucsu 2023.02.02. 09:32:33

2-3 hónap .. persze mentsed magad még vele :) De Scigliot meg tedd be egy edzés után 60 percre
Nem csodálom hogy nem játszik a kupa meccsen még.. biztos be fognak köszönni párszor neki s a Lazio elleni kupa meccs nem épp a legjobb bemelegítő.. engem megnyugtat hogy csak izomprobléma van vele(ami nálunk nem csoda) ha a régi sérülése fájna vagy újulna ki már aggódnék
-15 pont blabla..
A téli átigazolási időszak?! Szerintem jól zártuk(jajj de nem mert odaszúrnii.. minden edző vágya lehet ahol nem igazolnak csak eladnak :D)
A Monza elleni teljesítmény rossz volt de a második félidőben számos lövéssel próbálkoztunk( micsoda teljesítmény hazai pályán a friss feljutó Monza ellen.. azért volt fejlődés a meccsen na)

FAF 2023.02.02. 09:47:31

A meccs akár 120 percig is elhúzódhat, szóval a cserék is fontosak lehetnek.

Ez igaz, de már látom hogy megint a meccs lezárására fogunk törekedni...
Ha nem villan valaki egyénileg időben akkor megint kínzás lesz.

venember83 2023.02.02. 13:51:22

@FAF: a realista mindenedet.

Bundesz 2023.02.03. 22:11:30

@Csak Csucsu: Azért az a Monza nem szarul megy, akarnak, és az edző igazán jól tolta, ösztönözte őket?! Simán megkockáztatom, hogy válogatott edző lesz pár éven belül!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása