Allegri: „Egyáltalán nem triviális eredmény a BL-szereplés elérése”
Allegri: „Egyáltalán nem triviális eredmény a BL-szereplés elérése”

Massimiliano Allegri a Lazio elleni hazai meccs előtt a mérkőzés fontosságáról beszélt, miközben a Juventusnak már lényegében tét nélküli a hátralévő két bajnoki, de Torinóban a csapat minden bizonnyal illő módon akar majd búcsúzni Giorgio Chiellinitől és Paulo Dybalától. „Az utolsó hazai meccsünk…

Milenković, Muriel és Milinković-Savić is felmerült
Milenković, Muriel és Milinković-Savić is felmerült

A Tuttosport értesülései szerint a védősor egy jól ismert névvel erősödhet, s a vezetőség ismét a Fiorentinától igazolhat játékost, Nikola Milenković érkezhet a Giorgio Chiellini távozása miatt megvékonyodott védősorba. A 24 éves játékos szerződése 2023 nyarán lejár, és mivel nem kívánja…

Moggi: „Nedvědnek meg kellene tanulnia hallgatni”
Moggi: „Nedvědnek meg kellene tanulnia hallgatni”

Az Inter elleni vesztes meccs után Luciano Moggi sem volt rest kritikát megfogalmazni, célpontja pedig Paolo Valeri mellett a mérkőzés után szópárbajt indító Pavel Nedvěd és az egyik középpályás volt. „Paolo Valeri hibázott Lautaro Martínez tizenegyesénél, valamint Marcelo Brozovićot is ki kellett…

Pogba ügynöke hétfőn tárgyal a Juventusszal
Pogba ügynöke hétfőn tárgyal a Juventusszal

Olasz hírforrások egybehangzó állítása szerint a Juventus igazgatói hétfőn találkoznak Paul Pogba képviselőjével, s az egyeztetések során a Manchester Unitedtől nyáron bizonyosan távozó középpályás visszatérése lesz a téma. Szerződése lejártával, Pogba július 1-től szabadon távozhat, s mindeddig…

A Juve Di María és Pogba leigazolásán dolgozik
A Juve Di María és Pogba leigazolásán dolgozik

A mercato közeledtével egyre több hír lát napvilágot esetleges érkezőkről és távozókról, a legfőbb téma a Juventus kapcsán Ángel Di María és Paul Pogba nyári szerződtetése. Számos forrás számol be arról, hogy egyre élesedik a helyzet az argentin szélső kapcsán, Romeo Agresti a tegnap arról írt,…

A vezetőség összeszólalkozott az Olimpico öltözőjében
A vezetőség összeszólalkozott az Olimpico öltözőjében

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Pavel Nedvěd összeszólalkozott Andrea Agnellivel az Inter elleni vesztes döntőt követően szerda este. Az Öreg Hölgy a szezont trófea nélkül zárja először a 2010-11-es szezon óta, amikor Luigi Delneri vezette a csapatot. Massimiliano Allegri ült vissza a…

Nyáron kezdődik a keret újjáépítése
Nyáron kezdődik a keret újjáépítése

A Corriere dello Sport és a La Gazzetta dello Sport mai száma átfogó képet kívánt nyújtani a Juventus nyári terveiről, s természetesen fókuszpontban a középpálya volt. Az olasz lap cikke szerint a középpálya központi eleme a jövő tekintetében Manuel Locatelli lesz, de mellette Denis Zakaria és…

Pogba visszatéréséről cikkeznek a pletykalapok
Pogba visszatéréséről cikkeznek a pletykalapok

Az olasz és külföldi pletykalapok egyre többet írnak Paul Pogba esetleges torinói visszatéréséről, a Pogback művelet jelenleg az Öreg Hölgynél prioritást élvez, ha kis igazság is van ezeknek a lapoknak a beszámolóiban. Paolo Nonmollo úgy értesül, hogy a Juventusnál lehetőséget és elsőbbséget élvez…

Marelli: "Lautaro esete csak PlayStation-ön lehetne büntető"
Marelli: "Lautaro esete csak PlayStation-ön lehetne büntető"

A korábban a Serie A-ban játékvezetőként tevékenykedő Luca Marelli úgy véli, hogy súlyos bírói tévedések is segítették az Intert az Olasz Kupa döntőjében, amelyet a milánóiak hosszabbításban tudtak megnyerni a Juventus ellen. A finálét vezető Paolo Valeri előbb elmulasztotta második sárga lappal…

Vlahović: "Kész vagyok veletek pokolra szállni"
Vlahović: "Kész vagyok veletek pokolra szállni"

A Juventus fájó vereséget szenvedett az Inter elleni Olasz Kupa-döntőben, amelyen a négy meccses gólcsendet megtörő  Dušan Vlahović találata sem volt elegendő a trófea begyűjtéséhez. A 22 esztendős szerb támadó a közösségi médián keresztül adott hangot keserűségének, valamint elszántságának. "Az…

Nedvěd: "Dybala igényei nagyon magasak voltak"
Nedvěd: "Dybala igényei nagyon magasak voltak"

A Juventus vereséggel zárta az Inter elleni döntőt az Olasz Kupában, s a torinóiak alelnöke, Pavel Nedvěd a mérkőzést megelőzően beszélt több témáról, köztük Paulo Dybala távozásáról. "Az edző hozza a döntést azok alapján, hogy figyeli az edzést, s látja, ki van a legjobb formában." - mondta a…

Chiellini: „Még nem tudom, hogy visszavonulok vagy csak távozok”
Chiellini: „Még nem tudom, hogy visszavonulok vagy csak távozok”

A 4-2-es vereség után a Juve csapatkapitánya is értékelt, a nyilvánvalóan csalódott Giorgio Chiellini pedig megerősítette, amit már több újságíró is leközölt az elmúlt héten, a védő elhagyja a Juventust. „Csalódást érzünk, különösen mivel bár az Internél volt többet a labda, nekünk az elégségesnél…

Juventus - Inter 2:4
Juventus - Inter 2:4

A Juventus a félresikerült bajnoki után az Internek az Olasz Kupa döntőjében akart visszavágni, a mérkőzést megelőzően erről beszéltek többen a Juventus részéről, ám végül a torinói Öreg Hölgy szurkolói kevés örömöt lelhettek a szerda esti mérkőzésben. A mérkőzésen a gólszerzést Nicolò Barella…

Allegri: „Ebből a dühből táplálkoznunk kell jövőre”
Allegri: „Ebből a dühből táplálkoznunk kell jövőre”

Massimiliano Allegri az Olasz Kupa döntőjén végig nagyon irritáltnak tűnt, végül pedig Simone Inzaghi segítőjével, Massimiliano Farrisszal is összetűzésbe került, és ezt követően a bíró elküldte a padtól. „Valaki az Intertől elment mellettem és belém rúgott. Dühös lettem, és teljesen jogosan a bíró…

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

A Juventus már bebiztosította negyedik helyét a bajnoki tabellán, így ott lehet a Bajnokok Ligája következő kiírásában is, szerda este pedig egy igazi rangadó, a jelenlegi szezon utolsó komoly tétmérkőzése vár a zebramezesekre, akik az Inter csapatával mérkőznek meg az Olasz Kupa…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása