Iling-Junior a felnőtt keret állandó tagja lett

iling-junior_samuel_hagyomanyos_juve-mezben.JPGA Juventus fiataljai az elmúlt hónapokban kiemelt szerepet kaptak, ennek okai részben a klub pénzügyi helyzetében keresendők, de emellett a számos sérülés is ezt segítette elő.

Elterjedt vélemény, hogy Massimiliano Allegri jobban szeret tapasztalt, már bizonyított játékosokra építeni csapatot, ám az elmúlt időszakban a livornói mester Fabio Miretti, Nicolò Fagioli és Samuel Iling-Junior számára is többször lehetőséget adott a bizonyításra, a fiatalok pedig sok esetben éltek is a lehetőséggel.

A Juventus ígéretes fiatalja, Samuel Iling-Junior szerződése a nyáron lejár, ám több megbízható forrás szerint is lényegében már csak a bejelentés hiányzik a szerződéshosszabbítás tekintetében, és az Il Bianconero értesülései szerint Massimiliano Allegri az elmúlt időszakban véglegesen áthelyezte a fiatalt a felnőtt csapat keretébe.

Az angol futballista jelenleg egy kisebb sérüléssel bajlódik, ám a pályán mutatott teljesítménye nyomán egyáltalán nem meglepő az előléptetés, és talán még említést érdemel az is, hogy a napokban a nyáron a Bayern Münchentől eredetileg a primavera keretébe érkezett fiatal, Kenan Yildiz is a felnőttekkel dolgozott edzéseken.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7717998064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2022.12.09. 07:00:25

Maxi ha így folytatod meg újra megszeretnek

MdewC 2022.12.09. 08:20:00

Itt minden fiatal “megkapja majd a lehetőséget”.

Mert akinek van értéke, az menni fog / el lesz adva. :D

Rocky80 2022.12.09. 11:03:04

@Gaben Smith: mármint mások vagy te?

@MdewC: ezt most valahogy nem találtam viccesnek... :-) :-(

Maxi a szupermenedzser ezt is megoldja, meg az árakat is lefelé viszi, meg minden! Csak kár, hogy a játékosok esetében ez felfelé kéne menjen! :D

Thuglife! 2022.12.09. 12:29:16

Ügyes kis szélsőhátvéd lesz belőle.a góllövést az önálló gondolkozást 1 VS 1-ezést felejtse el.mindent ami szórakoztatásra alkalmas.

2022.12.09. 13:03:40

@Thuglife!: Egyébként tényleg arról lehet olvasni, hogy hosszútávon szélsővédőként számolnának vele.

venember83 2022.12.09. 13:14:15

@Pjanista: mivel Cuad is védő lett a Juventusnál, nem hiszem, hogy ez bárkit meglepne.

MdewC 2022.12.09. 14:12:28

@Rocky80: én is kínomban vigyorgok.

Rocky80 2022.12.09. 14:56:58

Mindenesetre én nagyon várom a januári szezonkezdetet.

venember83 2022.12.09. 15:17:21

@Rocky80: nekem is óriási hiányom van Maxi-nyilatkozatok ügyében. Jó lesz majd a januári 4-5 naponta 4 nyilatkozat.

Rocky80 2022.12.09. 15:45:23

@venember83: a jót nehéz megunni! :D

babo0410 2022.12.09. 16:36:31

@MdewC: @Rocky80: Szerintem pont az a lényeg, hogy drága, kiöregedő sztárok helyett fiatalokra akarunk építeni. Talán itt is volt róla szó, hogy pletykák szerint az is számítani fog szezon végén Allegri kiértékelésénél, hogy mennyire támaszkodik a fiatalokra, mit tud kezdeni egy fiatalos(abb) csapattal.

Gaben Smith 2022.12.09. 17:08:05

@Rocky80: picit irónia volt ,de bár a hátam közepére nem kívánom Maxit ,viszont azt a javára írom , hogy kitart becsülettel ,jelenleg az egyetlen biztos pont es hátha nem csak a tőke nyereség miatt igazolnak neki akkor jó lehet a csapata is .

Gaben Smith 2022.12.09. 17:09:17

@babo0410: mondjuk ha egy klub csak a számok kozmetikázására törekszik úgy minden edző megbukott volna remelem ezentúl a sportszakma dönt és hátha ezáltal Allegri is jobb eredményeket tud elérni

venember83 2022.12.09. 17:14:58

@Rocky80: oké, ezt nem vitatom, de ki beszélt itt bármi jóról? Valamit félreértettél, Herr Immer Optimist. :)

Rocky80 2022.12.09. 17:29:11

@Gaben Smith: ennél is jobb eredményeket? :D

@venember83: értettem én elsőre is csak kontráztam. Engedelmeddel!

Gaben Smith 2022.12.09. 17:58:31

@Rocky80: pontosan mire célzol? Talán elégedett vagy az eredményekkel?

venember83 2022.12.09. 19:33:46

@Rocky80: csak nyugodtan. Bármikor.

JuveMI 2022.12.09. 23:49:58

Előre is elnézést... IV. Dreher, nagy király mondatja velem... de a közeljövőben nem lepődnék meg egy Vlahovic-United "házasságon" ... ide pénz kell, oda meg csatár.

alexGicamo 2022.12.11. 07:26:20

Most jött el a Next Gen ideje .
Nekem ígéretesnek tűnt ez a srác, szóval, örülök neki !

alexGicamo 2022.12.11. 07:27:19

@Rocky80: Maxi lesz az új árzabáló ? :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása