Szczęsny: "Mindent bele fogunk adni a Juventusért"

szczesny_wojciech_bunteto_messi.jpgA lengyel válogatott az Argentína elleni vereséggel zárta a világbajnokság csoportkörét, azonban így is biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszban.

A mérkőzés egyik hőse Wojciech Szczęsny volt, aki már a Szaúd-Arábia elleni találkozón is tizenegyest védett, most pedig Lionel Messi próbálkozását hárította.

"Kétszer is szerencsés voltam ebben a sorozatban. Ez egy nagyszerű pillanat egy játékos pályafutásában, a világbajnokság jelenti a maximumot, s ez különleges." - mondta Szczęsny a RAI Sport munkatársának nyilatkozva.

"Van munka is benne, de szerencse is kell ahhoz, hogy az ember kivédje Messi büntetőjét. Többet kell tennünk Franciaország ellen. Furcsa volt egy olyan mérkőzésre készülődni, amelyen tudtuk, hogy egy döntetlen elég."

Természetesen szó esett a Juventusról is, hiszen míg a keret egy része a katari világbajnokságon szerepel, hétfő este a torinói klub teljes vezetősége lemondott, s pillanatnyilag rengeteg a kérdés a jövőt illetően.

"Nagyon szomorú. Agnelli elnök nagyszerű ember. Az élet a futballban megy tovább, s a káosz ellenére, mi játékosok mindent bele fogunk adni a mezért."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4417992106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2022.12.01. 12:39:54

Te biztosan. De kérdés, hogy Di María, aki nálunk folyton sérült, ellenben a vb-n meg játszik, vagy Paredes, aki alapból nulla?

alexGicamo 2022.12.01. 15:34:13

@babo0410: Ezek a játékosok számomra emberileg nullák ! A hozzáállásuk miatt .

Juvegaspy 2022.12.01. 16:15:18

@babo0410: Nem nagyon van szukseg erre a 2 jatekosra...

Dani1204 2022.12.01. 18:57:15

Parádés reljesítményt nyújt a vébén eddig. Két büntetőt is megfogott

DelPiero2 2022.12.01. 23:07:58

Reméljük ezek a nagyszerű nyilatkozatok nem egyszerű bullshit-ek, és remeljük a B ligában is tartják magukat hozzá, ha véletlenül arra kerülne a sor.

Juvino 2022.12.02. 18:56:49

Komoly teljesitmenyt tett le az asztalra eddig a vb-n. Eselyes,h ő lesz a torna legjobb kapusa. Remelem a franciak es majd az ellenfeleink szemet is kivedi!!

Juvino 2022.12.03. 09:39:17

@Juvino: a csoportkore ő lett, teljesen megerdemelten!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása