Allegri: „Értelmetlen most scudettóról és EL-ről beszélni”

allegri_massimiliano_serie_a_sajtotajekoztato_oltonyben.JPGMassimiliano Allegri csapata a Leccéhez látogat holnap, és a stadion bizonyosan nem elevenít fel kellemes emlékeket az edző számára, aki a Cagliari edzőjeként sorozatban ötödik idegenbeli vereségét szenvedte el a Lecce otthonában.

„Az volt az első szezonom, most pedig a dolgok másképp állnak.” - mondta a sajtótájékoztatón a Juve mestere.

„Az év hosszú, és még feltámadhatunk. Négy alapvető fontosságú meccs következik, négy a bajnokságban, s azon kívül egy a Bajnokok Ligájában. Erre kell koncentrálnunk.

A szünet után, amikor a játékosok visszatértek, minden más lesz. Ezt a pillanatot fejlődési lehetőségnek kell tekintenünk. Még csak 11 mérkőzést játszottunk, elég értelmetlen dolog a scudettóról beszélni.

Most reagálnunk kell, és erre megvan az esélyünk holnap. A Napoli kiváló dolgokat visz véghez, ahogyan a Milan is. A Lazio és a Roma is fontos eredményeket ér el, mi pedig lemaradtunk. A cél a különbség csökkentése, 27 meccs van még hátra, holnap lesz az első.

A szombati meccs kihívást jelent, ugyanazon a szinten kell lennünk, mint az ellenfelünk, és ugyanannyit kell futnunk, mint ők. Ha szükséges, késznek kell lennünk mocskos meccset játszani.

Jelenleg semmi értelme az Európa Ligáról beszélni, át kell kapcsolnunk, és a bajnokságra kell koncentrálnunk. Bonyolult meccsre számítok, a Lecce döntetlent játszott a Fiorentina és a Salernitana ellen, jól szervezett csapat, amelyik veszélyes lehet ellentámadásokkal.

Fontos jelet kell küldenünk, ki kell lábalnunk ebből a helyzetből, de ez nem egyetlen meccs révén valósítható meg. Ezek a játékosok nagyszerű morális értékrenddel rendelkeznek, és én nagyban építek erre.

A szezonkezdet? Az ilyesmi megtörténik, nem tudok megfelelő szót mondani rá, az Önök feladata, hogy megtalálják.

Minden negatív dolognak van pozitív oldala is. Jelenleg az utánpótlásnevelés nagyon jól működik, és nagyszerű tehetségeket nevelnek ki. Nem kell megváltoztatnunk a csapatot, de játéklehetőséget fognak találni.

Arra koncentrálok, hogy a srácok odaadással és vággyal végezzék az edzéseket. Egyes klubok nyolc éven keresztül nem kerültek a BL-ben, vagy éppen kiestek. Nincs szükségünk a frusztrációra, ellenkező esetben nem fogunk tudni kimászni ebből a helyzetből. Tudjuk, milyen fontos a holnapi meccs, bonyolult lesz a BL-lel kapcsolatos gondolatok nélkül is, és egységként kell fellépnünk.

Dušan Vlahović combközelítőjével gondok adódtak, és az utolsó percben nem sikerült felépülnie, míg Manuel Locatelli személyes okokból marad ki a keretből, a többiek elérhetők. Van elég játékosunk a szombati meccsre.

A Lecce jól szervezett csapat gyors csatárokkal. Soha nem egyszerű ellenük játszani, reagálnunk kell, és a bennünk rejlő dühnek a szezon végéig ki kell tartania.

19 játékos lesz a keretben, 16 mezőnyjátékos és 3 kapus. Ez elegendő. Készek vagyunk a meccsre. Ezekben a helyzetekben a csapat egységesebbé válik, és mindenki többet tesz az eredmény elérése érdekében.

Federico Chiesa és Paul Pogba nem lesz a keretben, és lehetetlen számukra a PSG elleni keretbe kerülés is, valamint 99% esély van arra is, hogy az Inter ellen sem lesznek bevethetők. Még nem döntöttem arról, hogy játszatom vagy sem Nicolò Fagiolit és/vagy Fabio Mirettit a Lecce ellen.

Moise Kean játszott pár jó meccset, és jó formában van. Fontos, hogy holnap csapatként és szilárd egységként futballozzunk. Önbizalom kell, nem tekerhetjük vissza az időt, és csak a következő meccs világíthatja meg a dolgokat eltérő fényben. Most 12 nap áll rendelkezésünkre, és aztán minden elérhető lesz a következő alkalommal, és kisegíthetik azokat, akik többet játszottak, és pihenést igényelnek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8817965244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

supertrezi 2022.10.28. 20:43:30

"A szombati meccs kihívást jelent, ugyanazon a szinten kell lennünk, mint az ellenfelünk"

Tehát föl kell nőnünk a Leccéhez, gyerekek, nincs más megoldás! :)

supertrezi 2022.10.28. 20:45:19

A nyilatozatait olvasva nekem az ugrik be, hogy a Mester vagy a világ egyik legoptimistább embere, vagy pedig hazudik, mint a vízfolyás. :)

venember83 2022.10.28. 21:00:31

@supertrezi: bizony, bizony, kell majd futni pl. Komoly kihívás vár a Juventusra.

supertrezi 2022.10.28. 21:29:22

@venember83: Majd futtatjuk a labdát! Annál nincsen gyorsabb. Tény, hogy őt se futtathatjuk akármerre, mint kétballábas díszpintyeinket, szóval ez újabb nehézség, de ez van. A Mester optimista. Holnap lesz a 27 döntőnkből az első. Ha szopunk, akkor az Inter elleni meccs lesz a 26 döntőnkből az első. És így tovább. :)

Apuleius 2022.10.28. 21:31:28

"ugyanazon a szinten kell lennünk, mint az ellenfelünk"

Tekintve, hogy a Lecce lesz az ellenfél, talán nem lenne ördögtől való, ha mégis inkább azt céloznánk meg, hogy magasabb szinten legyünk náluk.

DelPiero2 2022.10.28. 21:32:51

"Az Önök feladata, hogy megtalálják."- 9 millióban szerintem az benne van, hogy ez is feladata Allegrinek.
"Ezek a játékosok nagyszerű morális értékrenddel rendelkeznek, és én nagyban építek erre." Épp ez a baj, azért tartunk itt, mert rosszra épített.

venember83 2022.10.28. 21:34:05

@Apuleius: elragadt az eufória, úgy érzem. Látod, mi lett ennek az eredménye a Benfica ellen is. Calma, calma!

JuveMI 2022.10.28. 21:34:16

Öt (azaz 5) meccsünk van a VB-ig.... amikor a vezetőség értékeli majd Allegri munkásságát.... tehát 5 meccset kapott a bizonyításra?? Ez így szar/sehogy sem jó/régen rossz! VISZONT ... viszonylag kevés játékosunk utazik a VB-re, így egy hónapos komoly felkészülési időszak benne van a pakliban...
Allegri szemmel láthatóan elveszítette már az öltözőt... és ezt rengeteg aspektus alátámasztja számomra (pl. Bonucci "bosszúja", Di Maria története, Danilo arca egy vesztes meccs utáni nyilatkozat során, Vlahovic testbeszéde stb.)... csoda lenne, ha ebből a csapatból kihozna valami komolyat... és ezt a nyilatkozatai is alátámasztják.
Komoly kérdés, hogy Agnelliék milyen utat terveznek... pénzmentő akcióba kezdenek, vagy inkább a Juventust akarják újra felépíteni?
Sajnos nem sok jót nézek ki a jelenlegi helyzetből... legalább is nekünk szurkolók számára nem!

Jozeph Pelikahn 2022.10.28. 23:21:44

Mester! Mester!
Ha majd rángatózni kezdel...
Calma! Ne feledd el!
Bármennyit is vesztel,
Neked mindig lesz hely!

Pilsnerurquell 2022.10.29. 05:18:21

Nem irigylem mondjuk. Lehet utálni Maxit, de ennyi "sérült"... Ez nem normális. Főleg nem 0teljesítményre.

Nagy a baj. Sz*r az egész.

venember83 2022.10.29. 05:19:45

@Pilsnerurquell: a sérültek egy részét is a stáb nyakába varrják (nagyon sok az izomsérülés), hogy azért ne legyen ennyire ártatlan a stáb munkájáért is felelős mester.

Pilsnerurquell 2022.10.29. 05:19:58

Mondjuk sérültek nélkül is tele van alkonyzónával a Juve... :/

Pilsnerurquell 2022.10.29. 05:24:55

Ne haragudjatok de én egyszerűen már NEM tudok mindent Maxi nyakába varrni. A colgate tolt 2 BL finálét egy ugyanilyen nevü klubbal.

Nonszensz ami történik. Valakinek felelni kellene és az nem Max.

venember83 2022.10.29. 05:47:03

@Pilsnerurquell: sokaknak felelni kell(ene), és igazán sokrétű a probléma, ez teljesen igaz.

Zizou_empereur 2022.10.29. 08:36:36

"...A szombati meccs kihívást jelent, ugyanazon a szinten kell lennünk, mint az ellenfelünk, és ugyanannyit kell futnunk, mint ők. Ha szükséges, késznek kell lennünk mocskos meccset játszani....."

Ez a két mondat önmagáért beszél. Tökéletesen mutatja Allegri edzői hitvallását, hozzáállását. Ezzel képtelenség azonosulni, játékosként és szurkolóként egyaránt.

MarcoT 2022.10.29. 09:16:05

Sudetto???? Annyi esélyünk van rá, mint mókusnak az erdőtűzben.

delpi0823 2022.10.29. 10:30:52

@JuveMI: Biztos utazok:Danilo,Vlahovic,Kostic,Alex Sandro,Milik,Di maria,Paredes,Mckenni,Rabiot.Lehet hogy Bremer,Pogba.De Bremer is inkabb mint nem.Te ezt nevezed kevesnek?Ez a szam minimum 9,a Napolinal ez a szam 4-5.......es te ezt nevezed kevesnek?

Dzsákkeríni 2022.10.29. 10:35:39

Amíg te ülsz a kispadon értelmetlen dolog bármiről is beszélni...

venember83 2022.10.29. 10:36:14

@delpi0823: jó lehetőség lenne a fiatal olasz középpályásokat és a többi fiatalt be-/felépíteni, de valószínűleg mindenki fáradt lesz, s inkább a pihenésen lesz a hangsúly. Remélhetőleg a szünet előtti utolsó meccs jól fog sikerülni, s nem rontják el Maxi szabadságát/pihenését.

Lanzafame 2022.10.29. 10:47:21

Ha ugyanúgy játszunk, ahogy eddig, teljesen mindegy az eredmény. Lehet, hogy a Lecce gyenge napot fog ki és nem tud beszorítani minket, így még egy sima meccs is lehet. De teljesen lényegtelen, mert ezekkel a vezetőkkel és Allegrivel egy helyben toporgunk.

ZED! 2022.10.29. 11:09:25

Soha, de soha nem tartottam nagy edzőnek, a Juve padjára egyáltalán nem alkalmas, mindegy ez van, köszönöm szépen az elnöknek, hogy ilyen döntések okán fostenger ömlik a szurkolókra.
Néztem a Romát és Dybala bizony elég jó, az hogy a sztár edzőnk mindenkiből védőt akar nevelni az legyen az Ő hülyesége, a Juve nem hátrálhat egy egész szezonban védekezésre alapozva...
Remélem minél hamarabb eltakarítják innen, ha kell mehet vele a csodás elnök is..

Shaky79 2022.10.29. 13:48:08

@Zizou_empereur: 100%-ban egyetértek! Ezekkel a megfogalmazásokkal épeszű jó játékos és épeszű Juve szurkoló nem érthet egyet!!!

Mtg007 2022.10.29. 14:03:55

Minden kiscsapat nagycsapat lessz ha ellenünk játszanak. Ha fel is épülnek a sérültek, úgy érzem soha nem fognak együtt játszani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása