Neri: „Lehetetlen, hogy csak ennyit bírjanak a Juve játékosai”

neri_massimo_angol_valogatott_melegitojeben.JPGFabio Capello egykori erőnléti edzője, Massimo Neri szerint nem lehetséges, hogy a Juventus játékosai csupán 20-30 percnyi intenzív játékot bírjanak meccskörülmények között, s a Juventus meccsein tapasztalható visszaesés egyéb tényezőkhöz is köthető. A szakembert a Tuttosport munkatársa szólaltatta meg.

„Ilyen telített naptárral, háromnaponta egymást követő meccsekkel nagyon kevés idő adott az edzésre és a Juventusnál és egyéb csapatoknál is látható lemaradások ledolgozására.” - mondta az olasz sikeredző stábjának a tagjaként a Juventusnál, Real Madridnál, az angol és orosz válogatottnál megfordult szakember.

„Kezdjük ott, hogy sportolókról beszélünk, akik ha nem is edzenek, képesek adott időtartamig helytállni a meccsen. Elképzelhetetlen, hogy az energia elfogyjon ilyen rövid idő alatt. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben egyéb aspektusok is felmerülnek, például a mentális és a motivációs aspektus, és ez eredményezi a rossz hozzáállást a szezon tekintetében.

Korántsem csak a felkészülésben keresendő a lassú tempó oka, érdemes mélyebbre ásni. A stáb az első, amelyik felméri az egyes játékosok fizikai paramétereit, nagyon jól tudják, hogy melyik játékos van jó állapotban, s melyik játékos nincs.

Ahogy mondtam, nem egyszerű ebben az időszakban adott célú edzéseket beilleszteni, melyek révén javítható a csapat reakciója, méghozzá rövid időn belül, hiszen a csapat háromnaponta meccset játszik. Nem arról van szó, hogy ma dolgozunk valamit, és holnap a csapat már teljes sebességgel fut, sokkal inkább türelemre van szükség, illetve fontos a megfelelő egyensúly az edzésmunkában, mivel a dinamikus jellemzők érzékeny dolgok, túl nagy munkamennyiséggel az ember nagyobb kárt tehet, mint amennyi hasznot elérne.

Az egyetlen mód az energiaszint gyors feltöltésére az a pihenés, regeneráló gyakorlatok végrehajtása, illetve adott étkezési terv követése, mely segítségével feltölthetők az energiatermeléshez szükséges tápanyagok. Nincs olyan gyakorlat, amely lehetővé tenné az energiaszint azonnali feltöltését.

A múltban a nyári felkészülésben hét hetet szántunk az alapozásra, aztán ez lecsökkent hat, majd öt hétre. Most viszont nyári turnék és barátságos meccsek között két hét áll rendelkezésre alapozásra, és az erőnléti edzőknek egyszerűen nincs elég idejük az erőnléti munka beillesztésére. Továbbá az idei év a szokványostól eltérő felépítésű szezon, két félévből rakható össze, amit elválaszt egy másfél hónapos szünet.”

A szakember a nyári egyéni edzésmunka fontosságát is aláhúzta: „Azt is kiemelném, hogy a futball jelenlegi sebességét figyelembe véve szezon közben nincs mód izomfejlesztésre, ha pedig nincs meg az alapvető izomerő, végső soron elvész a sebesség, valamint a sérülés kockázata is nagyobb. A sebesség az erő következménye, ha nincs meg egyik, a másik is elérhetetlen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4417950978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vecchia 2022.10.10. 12:54:21

Végre egy szakembertől lehet hallani, hogy a mai profi labdarúgás versenynaptára egész egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy normális, természetes idejű és lefolyású, egészséges és azt megtartó regenerációja legyen a játékosok testének. Remélem egyre többen fognak emiatt felszólalni, és lesz is hatása.

JeetTrader 2022.10.10. 13:04:58

Ez még akár magyarázhatja is h a kisebb csapatok hogy tudtak ekkorát fejlődni. Több idő marad spéci edzésre és több idő marad pihenésre is.

Szándékosan nem azt mondtam h ezért megy rosszul mert bizony vannak más nagy csapatok is ugyanezzel a terheléssel és nekik mégis jobban megy.

Hát csak remélni tudom h megtalálják a megoldást ugyanakkor jól tudom h ez hosszú és kemény munka árán fog beérni...benne van még az is h egy szezonra kimaradunk a BLbol...de lehet h pont ez fog kelleni h testileg és szellemileg is felocsudjon mindenki. Persze vigyázok azért mit kívánok ;)

Attilio79 2022.10.10. 13:40:29

Nerinek igaza van, azonban ne felejtsük el, hogy minden nagy csapatnál hasonló a terhelés, aki nemzetközi kupában szerepel. Nekik miért megy, milyen titkos adalékot használnak? A motiváció, akarás esetleg pszichológiai rendrakás működhetne. Esetleg a játékosok nem "családias" légkörben élik a napjaikat? Vagy kétségeik támadtak a mester programjába? Esetleg a klub nem tudja azt nyújtani, amitől jobban éreznék magukat?
A főnöke egyik kedvenc szava volt a rotálás, na jó, volt, aki jobban szerette...
Ezek szerint, az U23 vagy fiatalabb, padon szereplő játékosok, jobb állapotban vannak, hiszen többet tudnak foglalkozni az edzők. Megkaphatnák a lehetőséget a fiatalabbak.
Sarri is az edzhetetlenségre panaszkodott, ne felejtsük el.

Wizzurah 2022.10.10. 14:02:56

Hm, jó hogy nyilatkozott. Akkor gólörömben lesérülni annyira, hogy lehet a vb-t is ki kell hagynod milyen izomzatra vall? Nem írom le kire gondoltam, mert néhányan feljárnak még trollkodni miatta, milyen jó is lenne, ha még nálunk tolná... ja nem. Igen, az óvodás testű.

JeetTrader 2022.10.10. 14:16:10

@Attilio79: Sarri óta azért elég sok játékos jött/ment. Mindenesetre az hogy "edzhetetlen" elég megfoghatatlan. Ez motiváció, morál hiányára utalhat. Vagy másként, nem csinálják a játékosok azt amit kér a Mister. Ha ez igaz akkor mégis mit lehet ezzel kezdeni?? Bárki jöhet edzőnek akkor....amíg a motivalatlanok el nem takarodnak addig a nyolcadik helyen fogunk tanyázni...mi meg itt fogunk anyázni :) elnézést az ócska szójátékért :)

Attilio79 2022.10.10. 14:31:46

@JeetTrader: Sarri keretében 8 (ha számoljuk Perint 9) játékos szerepelt, név szerint Tek, DS, Danilo, Sandro, Bonucci, Rabiot, Cuad, Rugani. Ezen játékosok közül 6 jelenleg általában kezdő (ha nem számoljuk Perint). Az öregek "edzhetetlensége" elég nyilvánvaló (pl. Bonucci öntörvényűsége elég egyértelmű).
Ezzel egy dolgot lehet kezdeni, olyat kell idehozni, aki ismeri a klubot és be tudja állítani a sorba a játékosokat, tehetséges és tud fegyelmezni, leküldeni az u23-ba a renitenseket. Ez a hajó Allegrinek elment.

Attilio79 2022.10.10. 14:39:58

@JeetTrader: (a szójátékért: +1) :)

Andras74 2022.10.10. 16:23:53

@Wizzurah: a lövésbe sérült bele.

A Rómában is van már több sérült. Bizonyára náluk is az erőnléti edzővel és az R-Medicallal van baj....

Én sajnálom a sérülteket. Ez a terhelés már teljesen abnormális. A VB-n játszó játékosok tömege fog tavasszal kimúlni...

insieme 2022.10.10. 19:16:14

@Attilio79: igen, főleg az utolsó mondatok,,mikor láttuk, hogy vkit leküldtek U23 ba ?
Talán Rabiot a nyáron?
Mégis mekkora "hatalma"
van az edzőnek?
Conte kérésére kapott 1 játékost,,nem játszik!!
A válasz azért mert még
nem kész!!!
Kb idézet,,,én döntöm el ki és mikor játszik. Pont.
Na ez beszéd.

insieme 2022.10.10. 20:04:37

Már másutt is írtam,,az erőnléti edző/csapat fontos.
Meg kell nézni mit alkotott és hol
PINTUS...

spaolo1981 2022.10.10. 20:17:15

"Kikeltek a záptojások". El kéne gondolkozni azon a vezetőségnek, hogy azok a játékosok akiket az utóbbi 2-3 évben igazoltunk (kevés kivétel pl. Vlaho, Milik és Chiesa) fegyelmi okok, balhék, sorozatos sérülések miatt váltak kegyvesztetté klubjukban, vagy pedig folyamatosan kölcsönben tengették napjaikat. Mégis tőlük mit várunk? Vezéregyéniségek nélkül nincs csapat, csak ingyenélők, akik jól elvannak a szerződésük végéig. Ezzel nem Allegrit akarom mentegetni, de szarból nehéz várat építeni.

insieme 2022.10.10. 20:25:48

@Andras74: Dybala,,sajnos ez van veled,, nem tudjuk miért,,de...
Köze lehet ahhoz, hogy többször volt Covid fertőzött, és ez gyengíti???

insieme 2022.10.10. 20:27:13

@Andras74: avb n "kimúlnak ",ergo nekünk addig kell kitartani, aztán nekünk áll a zászló..

Shyr Kahn 2022.10.10. 21:06:39

Di Maria talan tobbet egeszseges es jatszik, mint Dybala? Latom mar alig vartatok nehanyan, hogy belekossetek, mert a Roma-ban nyujtott teljesitmenye es a ujsagirok altal adott igen magas pontatlaga kezdett kinossa valni...

Ha ez trollkodasnak szamit, bevallalom.

2022.10.11. 07:37:07

@Shyr Kahn: Ezek az állandó dybalázások már mindkét oldalról nagyon unalmasak. Dybala egy fejben nagyon gyenge játékos, várható volt, hogy ott ahol kisebbek az elvárások jobban fog teljesíteni, mint nálunk. De a világot a Románál sem váltja meg egyelőre, ne túlozzunk. Az Inter mellett 4 kiesőjelöltnek lőtt pár gólt, ezeken a meccseken itt sem volt vele semmi baj.

Emellett tény, hogy Di Maríát nem érte meg egyelőre leigazolni, mert alig volt bevethető.

FAF 2022.10.11. 08:46:54

@Pjanista: Mert a Juvénál nagyon nagy elvárások lehetnek mostanában. Tavaly is elég volt a 4. hely megszerzése idén meg úgy néz ki jelenleg még lejjebb tették a lécet. Vagyis hát elvárás lehet hogy van csak következménye nincs ha nem teljesítik.

2022.10.11. 12:05:44

@FAF: Azért a Juventus sokkal nagyobb klub mint a Roma. Még ha jelenleg kb. azonos erősségű is a két csapat, nálunk biztosan sokkal nagyobb a nyomás. Teljesen más lehet a légkör a klubon belül a Románál illetve a Juventusnál amikor már harmadik szezonja kell a 4. helyért küzdeni.

JuveMI 2022.10.11. 12:19:18

Nem véletlen, hogy már Magyarországon is külön akkreditációhoz kötött szakma az erőnléti edző! Minden sportágban (így a futballban is) a komoly munkát ezek az emberek a végzik.
Teljesen igaza van!
1) Év közben rohadt nehéz a játékosok fizikai képességét fejleszteni,
2) Nulla sportértékű hakni-túrákkal cseszik el nyarat, alapozás helyett,
3) Hosszúak a szezonok, így nyáron erősítés helyett pl. a Bahamákon döglenek, (nem véletlen, hogy az NBA-ben van bőven felkészülési idő... ki kell üríteni a sok szteroidot gyúrás után),
4) Eljutottunk végre oda, hogy a legendás játékosok (bulvárban hangoztatott) plusz/extra edzéseinek mítosza összeomlik... mert sokkal fontosabb dolog a regeneráció,
Marad hát a szerencsés genetika... na meg a traumás sérülések elkerülése.
Emlékszem még, úgy 10-15 éve Rátgéber László női Euroligás PVSK-jában a játékosok külön, egyéni bemelegítést végeztek... sokan hülyén nézték... pedig nem ugyan az a bemelegítés dukál egy 38 éves centernek, mint egy 22 éves irányítónak!
u.i.: Ne, de nem ez a legfőbb bajunk Maximilian... sokkal nagyobb probléma van az alapvető felfogással, a taktikánkkal és a játékosok motiválásával!

venember83 2022.10.11. 12:56:56

@Pjanista: "Ezek az állandó dybalázások már mindkét oldalról nagyon unalmasak"

Pontosan, ezért kerülöm/kerüljük a témát. Valamint nem kívánjuk mindenképpen egymásnak ugrasztani a táborokat, hiszitek vagy sem. Talán ez a kis megjegyzés itt a margó mellett belefér.

FAF 2022.10.11. 13:10:46

@Pjanista: Én ezzel egyetértek csak éppen a következményeket hiányolom.
Az edző még mindig élvezi a bizalmat. Nyáron ugyanúgy hakniztak (tudom pénz) megfelelő felkészülés helyett. Mindig mindekitől le vagyunk maradva még felkészülésben ez volt a duma. Úgy látszik még mindig nem sikerült utolérni őket.
A játékosokkal szemben se lépnek fel a gyatra teljesítmény miatt.
Miért nem vonulnak edzőtáborba mint amikor az előző Allegri érában gyalázatosan kezdtük a bajnokságot? Bár ott ha minden igaz Buffon meg Evra rakott rendett a fejekben és nem Maxi.
Egyszerűen csak megy az idő, telnek a meccsek és semmi fejlődés, nem történik semmi és csak annyit hallani hogy állítólag a vezetőség egyre dühösebb de nem tesznek semmit.
Várjuk a csodát két visszatérő játékostól akikről azt se tudjuk hogy milyen formában lesznek. Közben meg nélkülük is simán nyerni kellett volna meccseket.

venember83 2022.10.11. 13:38:14

@FAF: "Bár ott ha minden igaz Buffon meg Evra rakott rendett a fejekben és nem Maxi"

Talán meg lehetne őket kérni, hogy segítsenek pár szóval/mondattal. Nyilván kellemes napidíjért.

2022.10.11. 15:09:33

@FAF: Ezzel egyetértek, nem úgy tűnik, hogy Allegrinek bármi ötlete is lenne, hogy hogy fordíthatná meg ezt a helyzetet. Ahogy írod, ő a 2 sérült játékos visszatérésére vár, csak éppen ők maximum elfedni fogják a problémákat. Nekem teljesen kiábrándító, hogy Allegri azt nyilatkozza, hogy ő tulajdonképpen semmit nem csinál, csak felrakja a pályára a játékosokat. És nyilvánvaló, hogy Pogábaval és Chiesával jobbak leszünk, mert kvalitásban sokkal jobbak, mint McKennie és Kostic, de ez a dolog velük sem fog változni.

@venember83: Vagy meg lehetne kérni Rabiot-t, most mondta el, hogy vezérnek gondolja magát. :)

babo0410 2022.10.11. 17:43:12

@FAF: Én el tudom képzelni, ha nem indulunk be, akkor a VB alatt távozik Allegri. De az is lehet, hogy nincs pénz, és Agnelli nem szeretne megint kockáztatni, mint Pirloval, és ezért nem távozott még Allegri.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása