Vlahović: "Ez csupán a kezdet"

vlahovic_dusan_golorom_di_maria.jpgA Juventus a Sassuolo elleni magabiztos 3:0-ás hazai győzelemmel kezdte a szezont, s két találatával Dušan Vlahović egyértelművé tette, hogy idén is harcba száll a gólkirályi címért.

"Egész nyáron dolgoztam, s nem vagyok még százszázalékos, mert volt egy problémám, amit nem volt egyszerű megoldani. Ez a második alkalom, hogy kilencven percet játszom egy mérkőzésen az előző szezon vége óta. Dolgozom azért, hogy újra százszázalékos állapotban legyek, hogy a csapat rendelkezésére álljak, s segítsek még több győzelmet aratni." - mondta a szerb támadó a DAZN munkatársának nyilatkozva a mérkőzés lefújását követően.

"Elképesztő dolog együtt játszani Di Maríával, nagyszerű ilyen bajnokokkal dolgozni, s köszönöm neki a gólpasszt. Rendkívüli mérkőzése volt."

Vlahović honfitársa, Filip Kostić csak néhány napja igazolt a Juventushoz, s most csereként mutatkozhatott be a zebracsíkos mezben.

"Együtt játszunk Szerbia válogatottjában, ezért jó, hogy itt van. Nagyon jó atmoszférát teremtünk a keretben. Ez csupán a kezdet, megnyertük az első mérkőzést, de nyugodtan és magabiztosan kell folytatnunk. A csapat az első és a legfontosabb. Ha a Juventus nyerné a scudettót, de nem lennék gólkirály, biztosan nem panaszkodnék!"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7617908907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.08.15. 23:49:16

Hát az biztos! Vannak a játékosaink és van Di Maria.

alexGicamo 2022.08.16. 05:30:44

Kiváló hozzáállás !
Szép volt, Vlaho ! Csak így tovább !

Kives 2022.08.16. 07:29:25

Nagyon bírom ezt a palit! Fiatal kora ellenére szerintem jól nyilatkozik, jó olvasni ezt a sikeréhséget. Ez már nagyon kellett a csapatnak. Remélem nem is áll le, és nem távozik!

Ami tegnap kiváltképp szimpatikus volt, hogy a 11 -es előtt még fektében is kapura rúgta a labdát, nem az volt benne, hogy eljátsza a nagy halált. Ezt a spiritot szeretem én!

Csak így tovább Vlaho!!!

Jack Bauer 24 2022.08.16. 09:15:24

Nah ha a többiekben is az a harci szellem lesz, mint Vlahovicban tegnap, akkor nem lesz gond.

NCSMCS628 2022.08.16. 10:13:35

@Jack Bauer 24: Alex Sandro tegnap nagyon pozitív volt...remélem észbe kap/kapott...

bianconeri83 2022.08.16. 10:28:16

@Kives: az a fekve rúgás nekem is megmaradt, valóban jól tükrözi a hozzáállását

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása