Depay és Paredes érkezik, Rabiot távozik?

paredes_leandro_parissg_1.jpgA Juventus tegnap bejelentette Filip Kostić érkezését, ám természetesen továbbra is zajlik a munka a keret megerősítése érdekében, és Matteo Moretto értesülései szerint sikerült megegyezni minden tekintetben Memphis Depay ügyében, a holland futballista kétéves szerződést köthet a klubbal évi nettó 7 millió euróért. A következő lépés a Barça képviselőinek a bevonása, mivel a Juventus a támadót ingyen vagy szimbolikus összegért hajlandó szerződtetni.

Nicolò Schira is megerősítette a naygon előrehaladott tárgyalásokat a Juventus és Memphis Depay között, és hogy 2024-ig érvényes szerződést kaphat a futballista, most már csak a katalán klubbal kell felbontani a szerződést.

A Sky Sport munkatársa, Gianluca Di Marzio szerint egyértelmű a Juve stratégiája a mercato fennmaradó két hetére: Adrien Rabiot távozik, s a keretbe érkezik Leandro Paredes és Memphis Depay.

A Tuttomercatoweb szerint, bár nem született megállapodás Adrien Rabiot ügynöke és a Manchester United Torinóba látogató sportigazgatója között, az angol klub továbbra is eltökélt a francia középpályás szerződtetése mellett, és jövő héten újabb tárgyalássorozat várható. Az olasz sajtó szerint igencsak komoly esély mutatkozik a futballista távozására.

Alfredo Pedullà úgy értesült, hogy a Manchester United körülbelül egy hónapja megkörnyékezte Leandro Paredest, ám a játékos elutasította az angol klubot, mivel már május óta a Juventus megkeresésére vár, és remélhetőleg jövő héten sikerül tető alá hozni a megállapodást.

A minap Weston McKennie részben már a csapattal edzett, és nem zárható ki, hogy a Sassuolo ellen már a keretben lesz, ezért Giovanni Albanese szerint jó esély mutatkozik arra, hogy Nicolò Rovella már a jövő héten a Monza csapatához kerüljön kölcsön keretében, így a Juventusnál a három fiatal középpályásból csak Fabio Miretti és Nicolò Fagioli maradhat a következő évre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6017907153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

supertrezi 2022.08.13. 09:28:46

Én egy fityinget nem fizetnék érte a Barcának. Nekik eladó sürgősen.

juve28adam 2022.08.13. 09:33:39

Paradessel jobb ha megbarátkozik mindenki, eléggé elkerülhetetlen az érkezése.
Depaynak rendkívül örülni tudnék, de én tartok tőle, hogy elhasal az az üzlet, s marad Barcában, csak úgy mint anyuci pici fia is itt rohad rajtunk majd meg.

@supertrezi: Tudtommal már közel sem annyira sürgős.

Mark Szabo 2022.08.13. 09:50:48

Én örülök az érkezőknek, de nem lessz egy kicsit nagy ez a mix? Mindenhonnal érkeznek játékosok, más bajnokságokból stb...Allegrinek nagyon okosan kell őket majd beèpíteni. Félek hogy a lassú beèpítès az eredmények rovására megy majd. Viszont fejjel a falnak sem mehetünk.

supertrezi 2022.08.13. 09:57:43

@juve28adam: Látom, hogy végre kikínlódták a legtöbb új játékosuk regisztrálását. Akkor felőlem ott is maradhat ez a szegényember Maradonája.

Zizou_empereur 2022.08.13. 11:33:52

A regisztrációt megoldotta a bárka, de nagyon nem hiányzik nekik hogy Depay ennyi pénzért a padon üljön. Szóval óriási balekok vagyunk, ha egy centet is fizetünk.

RunnerLaca 2022.08.13. 12:12:04

Én a védelem helyzetétől parázok, bevallom. Cambiaso kölcsönadását nem értem, és jobbra is kellett volna valaki. Viszont a támadó részleg megerősítésért és a fölösleges, nagy fizetésű játékosok elküldésért nagy pacsi a vezetésnek!

Zizou_empereur 2022.08.13. 12:23:13

Remélem Rabiot nem marad a nyakunkon, mert Arthur bizony itt marad. A kutyának sem kell ugyanis. A Valencia elbohóckodott velünk, hogy ingyen, meg 20%-át állják a fizujának, ez is azt jelenti, hogy igazán nekik sem kell.
Azért ez a Rabiot páros (anyuci és kisfia) nem semmi, 15-20 millás fizut akarnak kiszedni a MU-bó. Az arcátlanságnak nincs határa.

Mark Szabo 2022.08.13. 12:34:37

@Zizou_empereur: Legutolsó tárgyalás már pozitív volt

kovta23 2022.08.13. 13:14:49

@juve28adam: Barca teljesen eladta a jövőjét hogy pár tök felesleges játékost igazoljon. Ők tényleg 19-re lapot húzták. A következő években jó sok fix bevételét eladta

rockitbaby 2022.08.13. 15:19:18

@Mark Szabo: Okos beépítés? Még el se kezdődött a szezon és már kb egy kezdőnyi sérült van. Olyan szinten meg vagyunk szorulva, hogy még azt se tartom elképzelhetetlennek, hogy Kostic már hétfőn pályán legyen. Pogba és Mckennie sérülése lényegében a középpálya összeállítását olyan szinten "megoldotta", hogy aki bevethető, valószínűleg pályán is lesz. Kanyarban nincs lehetősége Allegrinek okosan beépíteni az újakat, bár hogy ez mennyiben is az ő hibája, komoly vita tárgya lehetne.

Del Pybala 2022.08.13. 16:13:07

@rockitbaby: Mckennie mar kezdhet a kovi meccsen.

Mark Szabo 2022.08.13. 18:49:07

@rockitbaby: Bizony okos beèpítès! Ahogy említettem az sem lenne célszerű ha a fele csapat össze vissza szaladgálna a pályán mert nem érzik egymást. Mckennie már játszhat a következő meccsen, de ha mindenki egészséges lessz egyszer, akkor sem könnyű feladat.

Primo Dimarzio 2022.08.13. 19:24:21

Nekem egy csöppet nehéz megérteni ezt a rabiot transfer +parades ügyet.
Rabiot 27 éves elmúlt 3 szezont kb sérülés nélkül lenyomta, nem hibátlanul, de mindig rendelkezésre állt mikor kellett és most lecseréljük Paradesre ,aki fizikailag jóval satnyább sérülékenyebb és drágább francia kollegájánál.Rabiot ennél kevesebbet nem fog érni ,szerintem felesleges értékesíteni ,nem hiszem ,hogy egy scudetto várományosnak mondott klubnak számítana 17m euro...Legalábbis ha számít ,akkor bajban vagyunk.Paradesröl meg nem sokat tudok ,de az a kevés se jó.Statjai az orosz ligát leszámítva masszívan fos,sokan mondták is rá ,sérülékeny lb artur 2 látom benne és 20-25millio + gondolom nem ingyen fog játszani.

Ami még fáj picit ebben a mercattoban a szélsők.Itt volt a szomszédban kb (udine) két tehetséges fiatal de már azért elég bitang szélső:molina meg udogie molina 20misi és valszeg udogiet is hasonlo áron viszi a spurs.
Ezeket azért szépen benézte az öreg Maurizio.Remélem direkt.

Del Pybala 2022.08.13. 20:53:09

@Rupert28: egy doglott kecske is jobb Rabiotnal...es rengeteget keres a semmier.

Primo Dimarzio 2022.08.13. 21:35:55

@Del Pybala: Parades jobb?Ő mennyit keres?

Del Pybala 2022.08.13. 21:51:11

@Rupert28: biztos h jobb es azis h kevesebber

Primo Dimarzio 2022.08.13. 22:16:36

@Del Pybala: tegyük félre ,hogy rühelled és mondjuk ugyanannyit keresnek. :D

babo0410 2022.08.14. 01:06:55

Arthur marad, Paredes jön? Nem örülök.

Del Pybala 2022.08.14. 01:50:24

@Rupert28: oke :D de mas poszt az is lenyeg

Shyr Kahn 2022.08.14. 07:17:05

Depay++, kell egy kp es az bizonyos, hogy Rabiot keptelen volt jol teljesiteni Allegri alatt, igy neki es nekunk is jobb, ha tavozik. Paredes-t nem ismerem. Nyilvan, ahogyan korabban irtam: SMS-re keves esely volt, de az lett volna az igazi utokartya, ha Ot elhozzuk vegul. Szegeny embert az ag is huzza?

kovta23 2022.08.14. 07:26:59

@Rupert28: Nem értem sokaknál ezt a Rabiot gyűlöletet. Legmegbízhatóbb középpályás volt egész szezonban. Hiába jött Arthur, Loca vagy Zakaria nem elég hogy nem játszottak jobban még sokat is voltak sérültek. Erre várják a középszer Paredest aki szintén sokat sérült mint megvaltot. Hányszor éljük még meg ezt hogy egy ember távozása fog áttörést hozni Rabiot szidók ugyanígy várták Khedira vagy Matuidi távozását

Csak Csucsu 2022.08.14. 11:22:00

@babo0410: érdekes igen. Viszont az Arthur Valencia vonal elhalt ez biztos. Nem tudom volt e más talán az Arsenal

Csak Csucsu 2022.08.14. 11:23:48

@kovta23: Mckennie több meccset döntött el egy szezon alatt mint ő 3 vagy 4 . Ilyen szinten ekkora fizetésért nagy blama volt amit ITT csinált.

Primo Dimarzio 2022.08.14. 11:31:30

@kovta23: +1

@Del Pybala: hát ez a bajom, még nem is a posztjára igazolunk.Pogba Zakariás meg jóesetben egymást cserélik a jmedicalban ,rossz esetben mindkettő odacuccol. :D

@Shyr Kahn: tény ,hogy nehéz lenne jó teljesítménynek nevezni a produktumát,viszont a legfizikálisabb kpnk és az elmúlt 3évben jóformán nem volt sérült,ami miatt én már alapból megtartanám.A 7 milllás bér meg nem is tűnik olyan soknak , ha azt vesszük vlaho9 deligt 10fölött depaynak meg akarunk adni évi 6ot és parades se fog sztem 5-6nál kevesebbet kérni.
Vérnyomásnövelőnek meg ott van artur 5misiója.

Na mindegy meglátjuk mi sül ki.

Primo Dimarzio 2022.08.14. 11:59:41

@Csak Csucsu: tényleg megkenit teljesen el is felejtettem.Bár nem vagyok nagy rajongója ő sem az eszéről és a védekezéséről híres.Amennyit meg ahogyan támad, azt nyugodtan mondhatjuk szerintem Rabiot szintnek.Igaz meki kevesebbet keres és többet instázik :D

Juvino 2022.08.14. 12:16:37

Arthur tavozasa elorebb lenne, de egy Juventus szintu csapatnal nem eleg, ha vki nem serult. 7millaert mutasson is vmit! A mostani edzonknel es a bal oldalon ez nem megy neki, Pirlonal talan kicsit jobb volt. Most egy meccs jut eszembe, amikor a Milan ellen vegigvitte a labdat felpalyan keresztul, azt is a jobb oldalon es hatalmas golt lott a vegen. Akkor azt mondtam, na vegre! Rabiot is magara talalt es a meccset is megnyertuk! Egyik sem jott be! Rab szar maradt es a meccset is elbuktu 2:0-rol. Egyebkent a Milan ezzel a meccsel forditott a helyzeten es kezdett el menetelni felfele. Ha jol emlekszem, elotte Pioli alatt mar mozgott a kispad.

venember83 2022.08.14. 13:31:50

@Juvino: "Arthur tavozasa elorebb lenne"

Persze, csakhogy ő nem kell a kutyának sem. Várható volt, hogy az Arthur-Ramsey-Rabiot sorból csak a franciáért kaphat pénzt a klub, a brazil max. kölcsönben távozHAT, a walesinek meg fizetni kellett, hogy távozzon. Mindegy, örüljünk a megújulásnak, illetve Fagioli maradásának, ha már Rovella valószínűleg távozik, és Miretti kapcsán is felmerült a távozás, ha újabb középpályás érkezik nyilván az olasz elé.

Rikoo 2022.08.14. 13:49:24

@Rupert28: Erre nagyon egyszerűen választ lehet adni.
Bruttó 10+ millió eurójában van a klubnak a fizetése évente, miközben a teljesítménye borzalmas.
Ha nincs az utolsó 2 jó hónapja, akkor nagyon ajánlata sem lenne.
Nem tartozik igazán a középpályán sem sehova.
Nem tud támadni, védekezésben sem kiemelkedő, nem játékmester és erre jön rá, hogy a keret legjobban fizetett játékosainak egyike a nettó 7,3 millió eurójával.
A tökéletes középszint megtestesítője, az értéke és a harmada annak, amennyi volt.
Nem meglepő, mivel semennyire nem illik a játékstílusa az olasz bajnokságba.
Ha legalább lőtt volna 7 gólt és lenne 4 gólpassza, akkor beszélhetnénk a maradásáról 4 milliós fizetés mellett...
És igen, sokat számít a 17 millió euró a klubnak, mivel ingyen érkezett és könyvelési szempontból nagyon jól jönne ez nekünk.
Pedullá is azt írja, hogy a vezetőség már alig bírja kivárni, hogy megegyezzenek Rabiot anyjával, nem gondolták volna, hogy lesz ilyen jó lehetősége a klubnak.

Paredes más kérdés, mivel Allegri kérése.
Játékmestert akar igazolni, majd kiderül mit nyújt nálunk. Fiatalabb, mint Jorginho. Ennyi az összes pozitívum vele kapcsolatban.
Játékstílusa alapján illik a Serie A-ba, aztán lehet egész évben sérült lesz...

Juvino 2022.08.14. 14:31:47

@venember83: igen, igazad van sajnos.
Btw, erdekes,h a harom fiatal kozul Rovellat engedjuk el elsonek, m sztem talan ő mozgott a legjobban a felkeszulesi meccseken.

Rikoo 2022.08.14. 14:43:32

@Juvino: Arra a posztra akarunk igazolni a kezdőbe.(Paredes)

JeetTrader 2022.08.14. 15:18:37

Arthurtól elvették az 5ös mezt melyet megkapott Locatelli. Arthur a 29est kapta...höhö, csak vinnék már.

babo0410 2022.08.14. 16:23:34

@Csak Csucsu: Az .ég ok, hogy Arthur sajnos marad. De Parades Rabiot helyett? Semmivel sem lesz jobb. Kikukázzuk a PSG szemetét?

venember83 2022.08.14. 16:36:38

@babo0410: ha Allegrinek ő kell, nincs mit tenni.

Rikoo 2022.08.14. 16:41:09

@babo0410: Arthur semmiképpen nem marad. Ha nincs más opció, akkor visszaküldjük Brazíliába.
Egyébként az összes PL klubnak ajánlgatva van.

Csak Csucsu 2022.08.14. 17:10:55

@babo0410: Copa America győztes s valószínűleg a Rómaban töltött évek a hasznára lehetnek. Nem egy Pirlo de talán Arthur nál jobb lehet. Kétlem hogy rabiot posztján a 3as kp baloldalán játszana majd. Mondjuk egyelőre 2 emberes kp t raknak a kezdőbe abban pedig nem is tudom hol a helye . Lesz itt pár kezdő karácsonyig

Juvino 2022.08.14. 19:49:27

@Rikoo: en ezt ertem, de meg nem igazoltunk. Rabiotnak eloszor mennie kell, de a muter meg nem egyszeru! Raadasul Paredes akar sokat lehet serult is.

Rikoo 2022.08.14. 20:27:51

@Juvino: Úgy néz ki, hogy 2 napon belül ezek a problémák megoldódnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása