de Ligt: „Nyilatkozataimmal nem kívántam a Juventust támadni”

de_ligt_matthijs_nyari_edzesen_mosolyog.jpgA Juventus egykori védője, a Bayern Munich egyik legkomolyabb nyári igazolása, Matthijs de Ligt a minap helyesbíteni kívánta szavait, mivel sokan a Juventus elleni támadást véltek felfedezni egy nyári nyilatkozatában.

„A NOS számára júniusban adott interjúban azt mondtam, hogy amúgy a klub vezetőségével egyhangúan, úgy érzem, hogy egy Juventushoz mérhető klubnak nem lehet elég negyedikként végezni sorozatban kétszer.” - mondta a fiatal holland hátvéd a De Telegraaf munkatársának.

„Ez nem volt támadás a Juventus irányába. Egyáltalán nem, mivel a legmagasabb szintű tiszteletet táplálok a klub iránt. Egyszerűen egy kijelentés volt, hogy senki nem lehet ezzel elégedett. A lécet magasabbra kell helyezni, magamat is beleértve. Talán átvették ezt a nyilatkozatot, vagy csak egyszerűen hibásan értelmezték.

Soha nem fogom elfelejteni a csapattársaimat, akik segítették a fejlődésemet úgy emberként, mint futballistaként, illetve a beilleszkedésemet a klubnál.

Tavaly, karrierem során először, két edzőm is volt Louis van Gaal és Massimiliano Allegri személyében, akik nem számítottak rám kezdőként, és ezért nem éreztem magabiztosnak magam. Azelőtt az edzőim mind rajongtak értem, és úgy egyszerű volt teljesíteni.”

Matthijs de Ligt három különböző edző alatt is játszott a Juventusnál, hiszen Maurizio Sarri, Andrea Pirlo és Massimiliano Allegri is dolgozott a csapattal az elmúlt három évben, és a holland játékos összesen 117 tétmeccsen öltötte fel a Juventus mezét, tavaly pedig 42 tétmeccsen 3 gólt is szerzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9317907491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTrezi 2022.08.13. 19:46:08

Te persze ott se voltál, Szösszencs.

Andris Farkas 2022.08.13. 21:07:25

Érdekes hogy pont allegri alatt teljesített a legjobban aki nem számított rá kezdőként. Legalább volt miért kihajtania a belét. Persze amikor Sarrinál és Pirlonál biztos kezdő volt akkor harmad olyan jó se volt mint Allegri alatt, de mindegy.

Mark Szabo 2022.08.13. 21:58:14

Off: Úgy örültem a Lecce góljának a mintha mi lőttük volna! :-D

Wizzurah 2022.08.13. 22:16:45

Te viszont eleg gyorsan el leszel felejtve. Tulajdonkeppen ki is ez a gyerek, egy tularazott kezilabdazo.

FeriGjuve 2022.08.13. 22:38:45

Szóval nem csíped,ha meg kell harcolnod kezdőbe kerülésért.
Így már minden érthető.
De akkor el kell keserítenem haver!
Ez a Bayernben sem lesz másképpen,sőt bárhová mész,ez a helyzet!
Nagy csalódás ez a fiatalember nekem...
Mit hitt?
Lehet hogy a narkósok lecummantották,mert ott sztár volt,de a holland bajnokság nem egy top liga már jó ideje...

Shyr Kahn 2022.08.14. 07:21:36

@Wizzurah: ++

Allegri egyebkent ebben sem volt fiatal parti. Pedig Chiello elmenetele utan betonbiztos kezdo lehetett volna, kezilabda ide, vagy oda.

Most varhatjuk, hogy mennyi idobe telik Bremer beszoktatasa. Remeljuk a legjobbakat es hogy mindenben tulno azon akit mar el is felejtettunk, hogy kicsoda :)

Mark Szabo 2022.08.14. 07:51:26

Depay-t már biztos érkezőkènt lehet kezelni.

Juvino 2022.08.14. 11:41:07

@FeriGjuve: de legalabb folyamatosan bajnok lesz. Biztos izgi es kihivasokkal teli a nemet bajnoksag

Mark Szabo 2022.08.14. 14:09:11

Simeone a Napoliban folytatja.

insieme 2022.08.14. 14:31:58

Győztes mentalitás, SPIRITO,
A sok nyilatkozat/játékos, edző/
--Inter a 95. Percben győztes gól...
-Milan 0:1 ről győzelem...
Na,hát ez a SPIRITO
A pályán kell beszélni.
Forza Juve!
holnap indulunk

steven.h 2022.08.14. 15:57:02

@Andris Farkas: Az a baj, hogy alattuk se volt biztos kezdő. Pirlo alatt semmiképp sem, mivel ő is Chiellinit meg Bonuccit favorizálta, ha egészségesek voltak. Sarri alatt pedig még Demiral is kiszorította, csak aztán jött a sérülése.

Type-R 2022.08.14. 18:09:08

@Mark Szabo: írtam neked emailt, kérlek válaszolj!

Mark Szabo 2022.08.14. 18:11:30

@Type-R: Szia, nem találom sajnos! :-( coolio0103@gmail.com

Mark Szabo 2022.08.14. 18:12:56

@Type-R: Próbálj egyet ide is, hátha: coolio0103@hotmail.com

Mark Szabo 2022.08.14. 19:15:57

Off: Nézem a Lazio meccset, hát örülök hogy nem jött Sms ennyiért

JeetTrader 2022.08.14. 20:31:58

@Mark Szabo: azért ne egy meccsből indulj ki...

Mark Szabo 2022.08.14. 21:10:07

@RobJuve7: Szürke volt nagyon, de egy gólban benne volt

Mark Szabo 2022.08.14. 21:11:37

@JeetTrader: Jogos, de egyébként is volt róla szó hogy nincs formában. Egész meccsen gyengèn muzsikált

Mark Szabo 2022.08.14. 21:12:59

Nézi valaki a Roma meccset? Szurkolok Dybalának

Juvino 2022.08.14. 21:16:26

@Mark Szabo: egyenlore Zaniolo veszelyesebb

Mark Szabo 2022.08.14. 21:18:05

@Juvino: Igen, most nem játszik jól, de neki is kell még idő a beilleszkedéshez

RobJuve7 2022.08.14. 21:20:27

Vezet a Roma!
Cristanteee

Mark Szabo 2022.08.14. 21:22:40

@RobJuve7: Igen, bár az elején azt a helyzetet csúnyán elbaltazta, papíron nagyon érdekesnek tűnik ez a hármas elől

Juvino 2022.08.14. 21:53:55

@Mark Szabo: inkabb negyes. En Pellegrinit is ide sorolom

Mark Szabo 2022.08.14. 21:58:28

@Juvino: Persze ő is jó játékos, csak felállás szempontjából értettem a hármasra, Zaniolo tényleg nagyon jól játszik

Mark Szabo 2022.08.14. 22:07:22

Állítólag a Verona is csatlakozik a Rugani-èrt folyó "harcba"

Rikoo 2022.08.14. 22:15:00

@Mark Szabo: Mercatoba írd légyszi, ha van valami friss hír. Az csak külön erre van kitalálva. Keresd a menüben.

Mark Szabo 2022.08.14. 22:25:54

@Rikoo: Rendben, bocsánat! Nem tudtam hogy van ilyen menü pont, jól hangzik!

FeriGjuve 2022.08.15. 07:47:47

@Juvino: Mèg a kispadról is. :)

Csak Csucsu 2022.08.15. 11:05:12

Ha nem csal a tudatom ez hybrid lesz bár 4-4-2 Ben nem tudom ki lesz a baloldali kp se Pogba se Rabiot . Nagyon nagy problémák de legalább láthatunk pár játékost a posztján kívűl új szerepkörben. Forza Juve per sempre

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása