Bremer: „A legjobbakhoz tartozok, de az új rendszert tanulnom kell”

bremer_gleison_nedved_es_cherubini_tarsasagaban_mezzel.JPGA Juventus új hátvédje a mai napon a sajtónak is bemutatkozott, az újságírók előtt pedig arról is beszélt, miért választotta a Torino FC után a Juventust.

„Arra koncentrálunk, hogy erősen kezdjük a szezont a Sassuolo ellen most hétfőn. Idén mindannyian arra összpontosítunk, hogy a Juve visszatérjen a megszokott útra.

A Juventusnál nyerni akarunk, ez olyan klub, amelynél fontos címekért szállhatok versenybe. A klub célja a győzelem, a csúcsra tört a klub, szóval helyes döntés volt a Juventushoz csatlakozni.

A háromvédős rendszer eltér a négyvédőstől. Magamat a legjobb védők közé sorolom az olasz bajnokságban, de jelenleg az új játékrendszerhez alkalmazkodást tanulom. Beszéltem Allegri mesterrel, ugyanazzal a győztes mentalitással rendelkezünk.

Nem lesz könnyű dolgom itt, mert nem egyszerű a Juventusnál futballozni, azonban tudom, hogy van itt pár brazil játékos, és ez segített a döntésben. Beszéltem Danilóval és Alex Sandróval, és nagyon segítőkészek voltak a tanácsok tekintetében, és segítettek azonnal beilleszkedni. A Juventusnál futballozva pedig segítségemre lehet a világbajnokságon való részvételben.

Beszéltem Giorgio Chiellinivel, ő volt az egyik legjobb olasz védő, s azt mondta nekem, hogy viselhetem a hármas mezét, úgyhogy megfogadtam, amit mondott. Érkezésem óta beszéltem Leonardo Bonuccival, kértem tanácsokat, és kapitányként egyértelműen segítségemre volt.

Saját magam legszigorúbb kritikusa vagyok. Amikor egy meccs után hazaérek, elemzem a teljesítményem és azt, hogy mi volt a pozitívum, valmaint a negatívum. Már két éve gondolkodok a klubváltáson, az előrelépésen, mivel nyerni szeretnék, és mindig javítani próbálom a futballom.

A Juventusnál futballozni azt jelenti, hogy magas célkitűzéseket határozunk meg. Jól akarunk teljesíteni a Bajnokok Ligájában, azonban először a Serie A meccseire kell koncentrálnunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3717906111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2022.08.11. 18:47:31

Kíváncsi leszek meddig játszunk majd 3 védős rendszerben. A 4 védős katasztrófa volt az elmúlt években, amióta Bonucci visszatért.

venember83 2022.08.11. 18:51:00

@Rikoo: szerintem katasztrófa lehet jelenleg úgy a három-, mint a négyvédős rendszer. Főleg ha nem Bremer köré építi a védősort a mester, hanem mindenkit rá nem illő skatulyába szorít.

Rikoo 2022.08.11. 19:02:36

@venember83: A háromvédősről nem tudunk egyelőre semmit. Soha nem állt rosszul a csapatnak, csak túl olvasható lett a játék és ezért kellett váltani.
De jelenleg jó lehet, mert stabilitást adna, lenne több tér mindenkinek.
Jobban tudnánk labdát is birtokolni, támadásban talán segítség lenne, hogy a passzív szélső védők helyett játszhatna Cuadrado és Kostic. Ez már önmagában óriási változás.

Wizzurah 2022.08.11. 19:24:49

Ennyi volt a srac, kesz, vege. Alex Sandro es Bonucci sokat segitett neki, tanacsokat is adtak es varhatoan a mester se a posztjan fogja jatszatni, mert miert ne. Pedig jonak tunt, kar erte.

Csak Csucsu 2022.08.11. 19:46:36

Egyelőre a Danilo Bonucci Bremer t vízionálják de meglátjuk a vak is azt mondta :D ha jön még Depay és egy kp akkor Allegri nem panaszkodhat
Forza juve

Leram7 2022.08.11. 20:02:30

Adja magát a 3 védős rendszer, mert pl Danilo, akit imád kb más posztja nem lenne rakható.

Én ürülnék neki, ha váltanánk, mert 4 védős rendszerben nincs minőségi játékos hátul a 2 oldalra. Így meg Kostic, Cuadrado széllel a Danilo, Bremer, Bonucci egész jó lehet.

Egyébként az előző Allegri éréban, rendszeresen jól nyúlt bele a meccsbe, jól választott taktikát, ez tavaly hiányzott.

venember83 2022.08.11. 23:25:46

Perin - Danilo, Bonu, Bremer, DS - Cuad, Zak, Loca, Kostic - Di María, Vlaho sorral vág neki a Juve a bajnokság első meccsének a Sky szerint. Szerencsétlen Bremer.

2022.08.11. 23:36:43

@venember83: Miért szerencsétlen? Ennyi pénzért azért ne csak egy mereven egy pozicióra beágyazott játékost vegyünk. Ez volt a baj De Ligttel is. Milliárdos figura, ha egy kicsit arrébb kerül, meg van a baj. Bremerben megvan ez bőven, menni fog neki

venember83 2022.08.11. 23:47:14

@LacaGLJuve: miért? Talán azért, mert bal oldalon kell játszani ÉS Bonu mellett, ergo Bonu hülyeségeire is figyelnie kell. Mindezt rögtön az első tétmeccsen. Nem egyszerű.

JuveMI 2022.08.11. 23:48:52

@venember83: Nálam a Perin - Danilo, Gatti, Bremer - Cuadrado, Zakaria, Locatelli, Fagioli, Kostic - Di Maria, Vlahovic sor kezdene.... egy jó kis támadó felfogással még Conte báttyát is MEGFIFÁZNÁM!:))

alexGicamo 2022.08.12. 05:23:19

Szimpi a csávó !
Sok sikert nálunk !

2022.08.12. 10:08:13

@venember83: Attól még ez középvédő feladat lesz a 3 védős rendszerben és nem kell majd a széleken rohangálnia. Igaz, hogy Kostic is új a rendszerben, de ő is meg tudja oldani a szélen a feladatát. Itt majd kiderül mire megyünk. Nekem nincs bajom egyik felálással sem, de mivel szélső védő nem nagyon van, főleg bal oldalon, inkább ebben a felállásban bízom. És nem kell szidnunk Sandrot, mert ott se lesz:)

venember83 2022.08.12. 10:24:38

@LacaGLJuve: legyen igazad, nem akarok én semmi jónak az elrontója lenni.

Lanzafame 2022.08.12. 12:23:38

@venember83: ez vajon 442 vagy 343? Ha utóbbi, nem biztos, hogy Bremernek balon kell játszania.

2022.08.12. 12:36:54

@venember83: Pont ezért várom annyira az idény kezdetét, mert nemtúl sok változás történt, de mégis sok változtatás lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása