Galeone: "A Juventusnak további igazolásokra van szüksége"

galeone_giovanni.jpgA Massimiliano Allegri mentoraként emlegetett Giovanni Galeone a La Gazzetta dello Sport munkatársának adott interjú során beszélt a Juventus jelenlegi helyzetéről, s úgy látja, a csapatnak csodára van szüksége ahhoz, hogy bajnoki címmel zárja a hamarosan kezdődő szezont.

"Ennek a Juventusnak még legalább négy igazolásra van szüksége, ha ez nem történik meg, csodára lesz szükségük ahhoz, hogy versenyképesek legyenek magas szinten, különösképpen Pogba sérülése után. Látták a Juventus középpályáját Koke, Saul és a többiek ellen?" - nyilatkozta Giovanni Galeone.

"De Ligt kivételes volt a jobb oldalon, de egy kissé szenvedett a balon. Leigazolták Bremert, aki soha sem játszott bal oldali belső védőként. Látták az Atlético elleni mérkőzést? Morata szórakozott vele. Soha sem tett ennyire rossz benyomást az emberre a Torinónál.

Az álomvédelmet a Koulibaly-de Ligt páros alkotta volna, mert Bonucci öregszik, s soha sincs már korábbi szintjén, mint amikor Giorgio Chiellini és Andrea Barzagli mellett játszott. Ez nem jöhetett létre, ezt megértem, de Allegri első Juventusának betonvédelme már nincs többé. Max azt fontolgatja, hogy háromvédős felállásra vált."

Vajon Galeone szerint a Juventusnak milyen játékosokra volna még szüksége?

"Kétségkívül egy minőségi középpályásra, aki rendet tesz a középpálya közepén. Leandro Paredes jó lenne, mert Locatelli nem egy regista, de szükségük van egy csatárra is. Morata taktikailag megbízható, képes középcsatárként, támogató csatárként és szélsőként is játszani. Egyetlen igazolással három problémát is megoldhatnának.

Memphis Depay és Luis Muriel mások, mint Morata. Álvaro segítette a csapatot, néha túlzottan is. El tudják képzelni, hogy Muriel visszazár védekezni? Én nem."

Galeone úgy véli, hogy Allegrinek keményebben ki kellene állnia azért, hogy a klub vezetősége azokat a játékosokat igazolja le, akiket a vezetőedző kér, s így versenyképes csapatot építhessen.

"Egy olyan Juventusról beszélünk, amely a bajnoki címet akarja megnyerni? Mert egy olyan csapatnak, amely győzni akar, s versenyképes akar lenni Európában, nem szabadna gondot okozzon, hogy kielégítse az edző vágyait. Vitatkoztam Maxszal, s elmondtam neki, hogy a nagy edzőknek ki kell követelniük, hogy azokat a játékosokat kapják, akikre szükségük van. Miért van, hogy Pep Guardiola és Antonio Conte megkapják, amit akarnak, míg Allegri nem?"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2617904987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vecchia 2022.08.10. 10:28:50

Mert Pep Guardiola és Antonio Conte nem Agnellitől kérik azokat a játékosokat, akikre szükségük van.

JeetTrader 2022.08.10. 10:43:57

Talán azért mert végtelen pénz áll nekik rendelkezésre míg nekünk nagyon nem?

Hiába veri ki a balhét Max ha egyszer nincs pénz.

Amúgy bocsássa meg nekem mindenki, bizonyára én vagyok tájékozatlan, de ki ez a vén csóka? Melyik nagy csapatnak is volt az edzője?

Szerintem ezeket még a lelkes drukkerek is látják ergo Max is. A vezetőség is, csak nekik a megtérülés is fontos...bár a fociban továbbra sem látom még hol a megtérülés. Kb olyan mint a Formula 1...

venember83 2022.08.10. 11:11:11

Már várom, mikor változik a hangnem és a tartalom a mester részéről is. Mert július végén még kötelességként jelent meg a scudetto, vagy legalábbis a scudettóért való küzdelem.

juventuz.blog.hu/2022/07/22/allegri_kotelessegunk_hogy_megnyerjuk_a_scudettot

Rikoo 2022.08.10. 11:14:20

Nyilatkozhatna többször is, legalább tudnánk mi játszódik le Allegri fejében.
Itt is megjövendölte a három védős rendszert és már tényleg azt gyakorolják edzéseken.
Ezek szerint a Bonuccis ügy is igaz lehet...

Leram7 2022.08.10. 11:15:18

Én azok közé tartozok, akik szeretik Allegrit, de vastagon benne van a tavalyi évben.
Olyan csapatok ellen mardtak el győzelmek és kaptunk ki, ahol taktikától, felállástól, sérültektől, játékoskerettől függetlenül sima győzelem kellett volna.

Egy kiscsapat ellen félpályánál passzolgatni, nulla helyszetkialakítással, dominacia nélküli alibi foci volt.

Idén ez elfogadhatatlan.

A 3 védő pedig jó ötlet, mert klasszuikus szélső védőnk nincsen 4 védős rendszerben.
3-4-1-2, 3-5-2, 3-4-3 is lehetne.

JeetTrader 2022.08.10. 11:15:51

@rockitbaby: azon felül gondoltam...de most rakeresek...

JeetTrader 2022.08.10. 11:24:28

@JeetTrader: nah hát a 80as években a leginovativabb edzőként hivatkoztak rá Arrigo Sacchi mellett. Nápolyi születésű és volt a Napoli edzője is. Jó sok klubnál megfordult, de nagy klubnál nem. Imádja a 433at és a zóna védekezést.

Utolsó szezonjában kirúgták mert a vezetőséggel voltak nézeteltérések. Csak a konteksztus miatt...

Ugyanakkor ha a nyilatkozatai betekintést engednek Max fejébe akkor nyilatkozzon csak nyugodtan.

FAF 2022.08.10. 11:33:54

"Allegri első Juventusának betonvédelme már nincs többé"
Akkor talán nem arra kellene építeni és bunkerfocit játszani továbbra is.
Ez a keret már nem alkalmas arra hogy kivédekezze az 1:0-t.

Még jó, hogy sokan azt mondták hogy Allegri többet tudna kihozni a keretből meg ahhoz alakítja a taktikát...

venember83 2022.08.10. 11:36:08

@Leram7: "Egy kiscsapat ellen félpályánál passzolgatni, nulla helyszetkialakítással, dominacia nélküli alibi foci volt."

Ezért is várom a Sass és a Roma elleni meccseket, ott már látunk valamit abból, mit tervez az idei évre a mester. Persze sok a sérülés, magasak az elvárások (egyes érkezők BL-győzelmet is bedobtak humorbonbonként), az ellenfelek is nagyon jól erősítettek, idén sokkal nehezebb lesz a scudettóért harcolni, a győzelem soha nem természetes, és nyilván egyáltalán nincs könnyű helyzetben a mester, de állítólag a győzelem az egyetlen dolog, ami számít. Meg a szenvedés. A kamerák és a tévé előtt mindenképpen.

Mark Szabo 2022.08.10. 11:47:19

Bennacer neve ismét felmerült.

FAF 2022.08.10. 11:48:45

@venember83: Meg a szórakoztatás, ja nem arra ott a cirkusz. Eredmények nélkül remélem nem lesznek hasonló dumák mert eredményességel még elmegy de anélkül nehezen elfogadható.

Leram7 2022.08.10. 13:12:10

@venember83: Szerintem a milan bajnoki címe szerencsés volt, idén sokkal rosszabbak lesznek. Az inter lukakuval erősödött, a napoli gyengült, a roma pedig nagyon jól igazolt.
Ha Mourinho nem őrül meg simán odaérhetnek a 3. helyre.

Én kb ezt a sorrendet várom (de lehet inkább csak remélem):
1-2. Juve / inter
3-4. milan / roma
5. napoli

Nagyon fontos a jó szezonkezdet.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.08.10. 13:56:12

@Leram7: a Roma lesz a bajnok idén, vagy a szarrágó tolvajok

venember83 2022.08.10. 14:14:49

@FAF: ugyan már, a futball (is) egyszerű, kár túlbonyolítani.

cdn.rios.hu/dl/upc/2022-08/7681_allegri_egyszeru.jpg

Rikoo 2022.08.10. 14:22:08

@vargacsabi: Szerintem mi vagy a Roma.

JeetTrader 2022.08.10. 15:13:47

@Rikoo: ámen! Én is kb ezt várom. A Roma idén sztem bajnoki címért fog menni. Az Inter is ott lehet pláne ha Skriniar marad.
Nekünk meg kellene pár igazolás és amint visszatér Pogba és főleg Chiesa akkor a hajrában elkaphatjuk az első helyet...ha nem baszcsizzuk el a szezon elejét.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.08.10. 16:44:45

arra a kérdésre meg,hogy "ki ez?", nézzetek utána!
de mindegy is, kb mindenben igaza van, sajnos, végre ki is van mondva!
(oké, pep mindig világválogatottakat igazgatott,még a cserepadra is azok jutnak neki mindnehol).

megnézve a felkészülési meccseket, hiába igazolunk ide bárkit, nincs játék, nincs spirito, nincs semmi.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.08.10. 16:46:35

jah, és nézzétek meg Moratát, mit játszott ellenünk. meg kb mindneki, aki elment innen.
na ez a nem mindegy!

Rocky80 2022.08.10. 17:15:03

@venember83: a tiéd a könyv? De jó neked!

babo0410 2022.08.10. 17:15:12

@Vecchia: Majd ha annyi opénzünk lesz, mint a Citynek vagy a Tottenhamnak, akkor majd Allegri is azt kap, akit csak akar. A PL-ben minimum a dupláját kapják a csapatok, mint mi. Még a feljutásért is annyi jár, mint itt a bajnoknak. Így könnyű. És ez nem Agnellin múlik. Másrészről meg nem Agnelli igazol.

babo0410 2022.08.10. 17:32:07

@Leram7: Erősödött az inter támadósora Lukakuval, cserébe Casadei, Dumfries és Skriniar is távozhatnak. És szerintem utóbbi kettő hatalmas érvágás lenne, és érdemben Dumfriest nem is akarják pótolni, Skriniart meg kétlem, hogy pótolni tudnák, hiszen eladják maximum 65-70m-ért, és annak csak maximum a felét költhetik el, mert nyereséges mercatot kell zárjanak. Szerintem az inter elől erős lesz, viszont hátul lesznek gondjaik. Ezt a bajnokságot akár mi is nyerhetjük, ha Allegri végre mer bátrabb, támadóbb szellemű játékot játszatni. Ha nem, ugyanaz a szenvedás lesz, mint a múlt szezonban.

Del Pybala 2022.08.10. 17:38:29

@vargacsabi: talalt 3 golt es befuzte Bremert azon kivul semmit sem csinalt...egy rakas szar a pali attol meg h egy edzomeccsen lott par golt.

venember83 2022.08.10. 17:58:33

@Rocky80: sajnos nem tudom már kölcsönadni. Valamitől összeragadtak a lapok. Talán tej folyt a lapok közé...

Rocky80 2022.08.10. 18:13:50

@venember83: vagy a könnyeid! Most már csak azt kellene tudni hogy örömkönnyek-e... :D

Amúgy ezt kértem a családtól ha venni szeretnének nekem valamit. :-)

Rocky80 2022.08.10. 18:20:52

@Del Pybala: ezen mindig mosolygok: valamelyik nagy magyar játékosról is írták anno, hogy: nem csinált semmit csak rúgott 3 gólt... :D

Amúgy Morata nem ennyire rossz mint ahogy te megnyilatkozol róla. ;-) Nekünk ő igenis erősítés lenne ha tetszik, ha nem. :-)

Wizzurah 2022.08.10. 20:19:47

Édes élet, én alig várom, hogy megszabaduljunk a sztáredző allegritől, erre a mentoráról kezdtek el cikkezni és idehoztok még egy allegrit az oldalra? Hát hányan vannak ezek, már csak az hiányzik, hogy előkerüljön allegri tanítványa, bár remélem ilyen nincs és olyanok mint a sithek, max ketten vannak. Már már túlságosan kínosan védi a tanítványát, pedig hát eléggé látható, hogy mi lett belőle. Remélem legkésőbb a tavaszt már nem a csapatnál éli meg a tanítvány.

Attilio79 2022.08.11. 10:05:02

Galeone... Igazából a sarki fűszeres mondja meg majd a tutit.
3 védős rendszerhez kevesek vagyunk már, nem baj, majd rájönnek Decemberbe. A két szélen vissza fog zárni valaki, vélhetően Cuadrado, de a másikon? Bremer egyedül kell, hogy megoldja a bal oldalt? Ha netán Bremer kiesne mi lesz?
Alkalmatlan a keretünk mindenre és jogosan veti fel az ember, hogy akkor mi szükség van DS-re vagy Pellegrinire, Sandrora, akik csak viszik a pénzt?
Nagy taktikusok ülne odafenn.

Del Pybala 2022.08.11. 12:00:48

@Attilio79: kostic a balon es igy halistennek nem jatszana sandro

2022.08.11. 12:21:47

@Del Pybala: Zsír:)
Még Keanre kéne valami megoldás, hogy ne is lássuk többet és Rugani szintúgy.

Lanzafame 2022.08.11. 12:30:26

@babo0410: kihagytad, hogy az erőnléten is javítani kell.

@Attilio79: Pellegrini még simán távozhat. A háromvédős rendszer nem hülyeség, ha Danilo van a balon. Így védekezéskor kihúzódik balra és Cuadrado visszazár jobbhátvédbe. De én is inkább látnék már egy normális balhátvédet.

babo0410 2022.08.11. 17:53:41

@Lanzafame: Az erőnléten javítani kell persze, de azt a BL miatt. Ott ütközik ki, hogy nagy a baj, viszont a bajnokságban az erőnlétünk bőven elég, ha bátrabban játszunk, és nem csak az 1-0-t védjük minden meccsen, vagy épp kapkodunk, ha bekapunk egy gólt.

steven.h 2022.08.11. 18:18:14

@babo0410: Nem igazán értem honnan jön neked ez az erőnlét dolog. Egy olyan edző, aki 4 évig folyamatosan duplázott, emellett játszott 2 BL döntőt, meg a maradék 2 évben szem szégyenszemre esett ki (az utolsó Paraticis évet direkt nem írom), annál hogy merülhet fel, hogy erőnlétileg nem tud felkészíteni egy csapatot, mikor előtte folyamatosan 3-as terhelést bírt el az általa vezetett keret, úgy hogy sose volt igazán bő amiből főzött.

Értem hogy kihagyott 2 évet, de annyit nem változott a futball, hogy már erőnlétileg se tudjon felkészíteni egy csapatot. A sérültjeink nagy része meg nem erőnléti gondok miatt sérült meg - McK-nak a válla, Pogbának a térde amit már rég műteni kellett volna.

2022.08.11. 18:46:40

@babo0410: Küldök pár játékosnyilatkozatot olyanoktól, akik valóban részt is vettek Juventus edzésen. Ellentétben Nagelsmannal és veled. Vond le a megfelelő következtetést. (Tevez és Bendtner még Conte alatt nyilatkozta ezt, az első három játékos már Allegrinél).

Evra: www.independent.co.uk/sport/football/premier-league/manchester-united-patrice-evra-juventus-holiday-west-ham-serie-a-epl-a9166296.html

Alex Sandro: www.juvefc.com/alex-sandro-training/

Emre Can: www.90min.com/posts/6341505-emre-can-claims-training-at-juventus-is-harder-than-under-jurgen-klopp-at-liverpool

Tevez: forzaitalianfootball.com/2013/08/juventus-training-the-toughest-tevez-has-faced/

Bendtner: sport360.com/article/football/9153/arsenal-dont-work-hard-enough-bendtner-hails-juventus-training

venember83 2022.08.11. 19:03:26

@Pjanista: ugyan, már Dr. House is megmondta, hogy "Létezik egy általános igazság: mindenki hazudik. A változó csak az, hogy miről.".

2022.08.11. 19:25:15

@venember83: Persze. Az is lehet, hogy megállapodnak egymással, hogy mindenkinek szabadfoglalkozás van erőnléti edzések helyett, de ha véletlen kérdezi valaki, akkor itt vannak a legkeményebb edzések.

venember83 2022.08.11. 19:36:13

@Pjanista: azt hiszem, hogy kártyázni szoktak. Mintha az rémlene valami nyilatkozatból.

2022.08.11. 19:38:49

@venember83: :D Meg sok beszélgetés.

venember83 2022.08.11. 19:39:29

@venember83: kártyázás és beszélgetés, pontosabban.

youtu.be/8U3hvh_yAl4

Lanzafame 2022.08.11. 20:25:07

@babo0410: a jelenség amiről írsz szerintem is a legidegesítőbb dolog, de ez szerintem inkább hozzáállásbeli probléma, és fennállt szinte mindig nálunk, és még inkább képességbeli probléma: nem vagyunk képesek proaktív futballra, nincs elég kreativitás a jelenlegi játékosokban.

Attilio79 2022.08.11. 22:40:41

@Del Pybala: Ettől még Bremer kiesése elég fájdalmas lenne egy 3 védős rendszerbe (felkészül Rugani). Továbbra is 3 játékost fenntartunk a semmiért.
Kostic védekező képessége nem tudom milyen. Chiesa helye is nagy kérdés lett innentől kezdve. Minden összefügg mindennel.

Del Pybala 2022.08.11. 23:30:14

@Attilio79: Egy alapember kiesese mindig szar formaciotol fuggetlenul foleg ha a keret ilyen szar mint nalunk. Kostic kb ugy szerel mint Cuadrado...szarul de sokkal agilisabb es fizikalisabb. Felszantja a bal szelet elol hatul ha kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása