Allegri: „Ez a vereség hasznos lehet”

allegri_massimiliano_allianz_melegitoben_aggodik_palya_mellett.jpgMassimiliano Allegri a Continassában rendezett felkészülési mérkőzésen egy négygólos vereségbe szaladt, Álvaro Morata triplázott, és Matheus Cunha is betalált.

„Ez a vereség hasznunkra lehet.” - értékelt a mester a Sky Sport Italia számára. „Fáradtan vágtunk bele a meccsbe, keményen dolgoztunk az Egyesült Államokból való visszatérésünk óta.

Az Atléti egyértelműen előrébb tart a felkészülésben, de ez nem lehet kifogás. Az egyetlen megoldás, hogy koncentráljunk, és felkészüljünk a Sassuolo elleni bajnoki nyitányunkra.

Meg kell találnunk a pozitívumokat a negatív helyzetekben, van egy hetünk készülni, leginkább mentálisan. Tudjuk, hogy három pont a tét, a hozzáállásunk más lesz.”

A Juventus kerete korántsem mutat a legjobban, Juan Cuadrado nem volt bevethető gastroenteritis miatt, Moise Kean pedig késés miatt került ki a keretből. A Sassuolo ellen pedig Moise Kean és Adrien Rabiot eltiltás miatt nem játszhat, Paul Pogba és Weston McKennie pedig sérüléssel küzd.

„Ez a keret áll rendelkezésünkre, meg kell próbálnunk megszerezni a három pontot a Sassuolo ellen egy eltérő hozzáállással.

Érkezőkről nem tudok beszélni, jelenleg ezekkel a srácokkal kell dolgoznom, minden minőség és lehetőség adott ahhoz, hogy jól kezdjük a szezont, de egyértelműen más hozzáállást kell mutatnunk, határozottabbnak kell lennünk, amilyen az Atlético volt ma.

Álvaro Moratáról nem mondhatok semmit, mivel az Atlético Madrid futballistája.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr217902833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabueroo 2022.08.07. 21:35:12

Ha 10-0 akkor is azt mondta volna h hasznos meccs volt

Angelokastro 2022.08.07. 21:46:09

Két dologban reménykedem:
1. Már a szezon elcső meccsétől kezdve látszik a fejlődés a csapaton, hozzuk a pontokat és összeáll a csapatjáték,
vagy
2. Elbukjuk az elcső négy meccsünket, menesztik Allegrit és leültetik a helyére De Zerbit (azzal együtt, hogy nem bizonyított még sokat).

Részemről bármelyik bejöhet ebből a két verzióból, mindkettőnek örülni fogok.

Egytől viszont félek: felemásan kezdjük a szezont, jönnek is a pontok de hullajtunk is, néha jól játszik a csapat, néha nem és elzötykölődünk úgy, hogy Allegrit azért még ne lehessen elküldeni (és folyton meg tudja magyarázni), de a teljesítmény is csak arra legyen elég, hogy a bajnokságban odaérjünk a 2-4 helyre, a BL-ből meg a csoportkör után kizúgjunk. Valamiért ez tűnik a legesélyesebbnek sajnos...

venember83 2022.08.07. 21:52:21

@Angelokastro: "és folyton meg tudja magyarázni"

Bárhogy legyen, magyarázat mindig lesz. Elég soktényezős a futball, hogy mindig lehessen magyarázatot találni. Látod, most is fáradt volt a társaság, amerikai turné, hosszú utazás, kemény edzések, s az Atlético előrébb tart a felkészülésben.

Mark Szabo 2022.08.07. 21:55:38

Nem Allegri szemèlyèvel van bajom. Egyszerűen szerintem a csapatnak váltásra van szüksége

Wizzurah 2022.08.07. 22:11:36

Burkoltan leszarozta a keretet többször is? :) Van benne valami, jó nagy kupac kaki, bár a legvastagabb hurka szerintem akkor is maga a sztáredző.

DelPiero2 2022.08.07. 22:48:30

-Morata valószínűleg nem gondolta komolyan hogy a Juve-nál akar maradni. (Így nehezebb lesz érte megegyezni, ezt Ő is tudhatja)
-Morata-t az Atletico stábja sokkal jobban készíti fel, mint a példa is mutatja.

JuveMI 2022.08.07. 23:17:57

No.... 4-et sz'ptunk edzőmeccsen egy "délamerikai" sittes bunkercsapattól?? Ezekből az edzőmeccsekből nem szabad komoly következtetéseket levonni... mondtam én... tehát nem is vonok le!
Egyetlen következtetésem azért (szokás szerint) van: Italiano vagy De Zerbi mozdítható-e?? Mert ez a keret támadófutball után kiált! B@ssz@+.... Vlahovic-Di Maria-Cuad-Chiesa! Ide offense kell... friss, szűzies kútfőből.... SEMMI MÁS!!!!!

epaska 2022.08.07. 23:19:39

Amennyire töketlen a vezetőség, szinte biztos, hogy 4-5 nyeretlen meccs után sem menesztenèk ezt a bohócot..

babo0410 2022.08.08. 00:12:21

Mindig ezzel jön. Fáradtak voltunk, ők előrébb tartanak a felkészülésben, bla bla bla...
Erönlét! Tudod te mi az? Szerintem nincsenek erönléti edzéseink, kevesebb sérült lenne, jobban bírnánk bárki ellen. Félek ez a szezon is kuka.

babo0410 2022.08.08. 00:14:46

@Angelokastro: De Zerbit? Remélem olyan edző jön, aki tudja mi az az erőnlét. Olaszok szerintem erről semmit se tudnak. Ha menesztenék Allegrit, külföldi edző kell, akinek az első dolga kell legyen az erőnléti stáb megerősítése, a csapat fizikális megerősítése.

Shyr Kahn 2022.08.08. 00:25:29

Ahhoz, hogy 4-t kapjunk (az 5. a kapuson mult csupan) nem eleg csupan faradtnak lenni, de inkabb ultra faradtsag szukseges minden egyes jatekos eseten... remelem ez a rendkivul eros felkeszites miatt van, ami azt jelentheti, hogy a bajnoksag kezdetere ez csak jobb lehet.

Ennek ellenere remenykedem meg nehany erkezoben, akik melyseget es minoseget is ad(hat)nak a kerethez. Nem mintha ez sokat jelentene Allegri focijat illetoen, ami rendkivul lassu es nehezkes es ami kedvez a kreativitas kioleseben. Szoval akarki jon majd, nem varok tul nagy elorelepest. Ezen a ponton nem tudom Pogba-val hogy ment volna es hogy a helyen SMS mit kezdene ebben a csapatban.

Adjunk a csapatnak 8-10 merkozest, hiszen sok poszton cserelodott ki a kezdo. Utana viszont nem igen lehet mentseg, ha tovabbra is ilyen gyenge merkozeseket produkalunk.

Shyr Kahn 2022.08.08. 00:31:56

@babo0410: Lehet az eronleti edzessel van a gond, de az is lehet, hogy nem. Egy ideje mar keszpenznek veszed ezt a de Ligt fele Bayern velemeny miatt, de ne felejtsd el, hogy de Ligt a felkeszules legelejen hagyott el bennunket, igy abbol messzemeno kovetkezteteseket en nem vonnek le, hogy a Bayern edzostabja, mit tapasztalt a hollandus erkezesekor. Kulonoskepp, ha figyelembe vesszuk, hogy a Bundesliga joval elobb kezdodott el, mint a Serie A, azaz amikor a holland megerkezett mi meg csak eppen elkezdtuk a felkeszulest, de naluk mar javaban folyhatott a dolog.
Nyilvan en is csak spekulalok, de a lenyeg, hogy kicsit challengel-nem azt, amit te keszpenznek veszel, hiszen rengeteg tenyezo van, amit nem latunk/lattunk.

Lasd Conte is olasz es nala megsem volt eronleti problema, pedig az egy 10 evvel ezelotti Juverol szolt. Nem hiszem, hogy azota elveszett volna az eronleti edzesek fogalma/gyakrolata a klubnal. Foleg nem egy akkora klubnal, mint a Juventus.

Felreertes ne essek valamit nem csinalnak jol, ha ennyi a serules, de sajnos vakok vagyunk annak kapcsan, hogy a forrasa ezeknek a seruleseknek miben keresheto.

2022.08.08. 00:49:51

A legalapabb probléma a két szélső védő. Ha Cuadrado visszajött, ajánlom, hogy ott legyen jobb hátul, mindig jobb a támadójátékunk, ha ő van ott. Még attól is jobb, ha előrébb van. Damilo meg lehet belső védő, vagy előrébb középen. Sandroról beszélni sem kell sajnos. Még mindig többet látok Pellegriniben vagy De Sciglioban. Oda mindenképp kéne valaki. Remélhetőleg McKenny és a többiek sem lesznek mindig sérültek, mert ha igen, akkor ahhoz nem elég mély a keret. Támadó szekcióval nem lesz gond ha legalább Kostic jön, és Kean elhúz.
És igen, sajnos a fiatalokkal nem vagyunk kimentve az első félévben legalábbis tuti kevés lesz így

MdewC 2022.08.08. 01:13:12

@Shyr Kahn: hát én láttam a bayern nyitó meccsét. Hozzánk képest űrtechnika.

Össze se lehet hasonlítani annyival jobb focit tolnak.

Rocky80 2022.08.08. 01:15:33

Én először is arra vagyok kíváncsi, hogy alakul a mercato az átélt élmény hatására. Kötelezően kell a minőség a hátralévő időben, ráadásul számos posztra. Gyerünk, menekülés a bajnokságba!

Csak Csucsu 2022.08.08. 01:36:26

Altatunk a bajnokságra csak ;)
Fino alla fine

venember83 2022.08.08. 05:29:53

@Rocky80: "Én először is arra vagyok kíváncsi, hogy alakul a mercato az átélt élmény hatására."

Meló közben nézem a Sky csatornáján Gary Neville és Roy Keane elégedetlenkedését/vergődését a United újabb kudarca után, s ott is ugyanazt látom, várják a megváltást a mercato utolsó pár hetétől, ahogy mi is várnánk. Közben meg a Juve mestere is elmondta, hogy nem lehet 1-2 nap alatt megszerezni azokat, akiket a klub szeretne, főleg hogy a Juventusnál látszólag pénz sincs erre (lásd a megrekedt tárgyalásokat Zaniolo ügyében, szerencsétlenkedést kis költségvetésű igazolásokkal, amilyen Paredes és Kostic stb.).

2022.08.08. 05:55:13

@Shyr Kahn: Pláne, hogy a Bayernnek van híresen a legkeményebb az erőnléti edzője (Dr. Broich). Az egyáltalán nem meglepő, hogy de Ligt-nek náluk volt életében a legkeményebb edzése.

"Felreertes ne essek valamit nem csinalnak jol, ha ennyi a serules, de sajnos vakok vagyunk annak kapcsan, hogy a forrasa ezeknek a seruleseknek miben keresheto."

Miután Evra azt nyilatkozta, hogy a Juvénal százszor keményebbek az edzések, mint a Unitednél, az volt a magyarázat a sérülésekre, hogy Allegri túlhajtja őket az edzésen, ezért van a sok sérülés. Én sem azt mondom, hogy biztosan nincs ezzel gond, de elég érdekes állandóan ezen lovagolni, amikor nyilván senkinek nincs fogalma arról a szurkolók közül, hogy milyen pontosan az edzések.

Egyébként a felkészülés alatt eddig egyedül Szczesnynek volt egy kisebb izomsérülése, a többiek kiesése mind pech. McKennie vállficam, Pogba porc, Pellegrini zúzódás, Cuadradonak meg most valami gyomorrontása volt csak.

Fabrizio 2022.08.08. 06:49:50

@MdewC: a Bayern teljesen más kávéház. Az első félidőben enyhe túlzással fel sem fogtam mi történik. A játékosok, passzok gyorsasága vmi félelmetes. Kostic tökéletesen illeni fog a keretünkbe. Kb Rabiot szint.
Szándékosan egy felkészülési mérkőzést sem néztem meg, gondoltam majd élesben, hogy lássam mi változik. De ha ugyanazt az impotens támadó tértfélen történő lassú passzolgatást és labdavesztést követően futunk hátra már ha odaérünk és jégkorongos módra védekezünk akkor megkockáztatom nem lesz 1-4 hely. 7 (8) bő esztendő után....

supertrezi 2022.08.08. 09:08:43

Remélem, senkinek sem furcsa, hogy egy jól működő csapatban Mormota lövi a gólokat. Vlahovics is 50 gólt szerezne egy Bayernben, Realban.
A tegnapi meg a többi felkészülési meccs nem érdekel, majd a tétmeccsek megmutatják, mit tudunk. Egy biztos: Allegrinek NEM LEHET kibúvó a hurokból egy újabb gyenge év után, mert ami tőlünk telik, mindent megteszünk a boldogságáért. Most már rajta a sor, hogy minket boldoggá tegyen...

Rocky80 2022.08.08. 09:13:18

@supertrezi: pont tegnap elemeztük, hogy eddig nem nagyon...
Pótlások történtek igazából a hátvédsorban, Pogba huzamosabb ideig megsérült, Di Maria az akire azt lehet mondani hogy patent! És ennyi... :-(

supertrezi 2022.08.08. 09:28:22

@Rocky80: A lehetőségeinkhez mérten. Ezen túl úgyse tudunk nyújtózkodni. Ha mondjuk Molina komolyan kellett volna neki, itt lenne, mert meg tudtuk volna fizetni. Magára vessen a Mister.

Rocky80 2022.08.08. 09:28:45

@supertrezi: a legégetőbb helyre, a középpályára két fiatal érkezett Pogbán kívül, úgy tudom, eddig Fagioval hosszabbítottunk, és ennyi. Pedig azt láthatjuk, hogy teljes vérfrissítésre lenne szükség - a kapusposzt kivételével - szinte minden poszton... :-(

@venember83: helytálló a párhuzam azzal a különbséggel hogy mi még nem kaptunk ki és remélem hogy nem is fogunk!... Tényleg megváltásként várom, hogy kit hoznak még! Légyszi amint energiád és időd engedi írd a mercatoba hogy mizu, mert nagyon várom az infókat!

Én nem tudom, hogy mi van velem, de úgy várom a bajnokság kezdetét mint egy gyerek! Legalább kiderül valami, lehet szurkolni, reménykedni, örülni, valami...

Rocky80 2022.08.08. 09:30:54

@supertrezi: igen, ezek a posztok nincsenek erőltetve valóban. Hacsak Kosticot nem vesszük annak. De ő is csak most merült fel.

Moratával kapcsolatban meg milyen megérzése van! Hogy üti végig! :D :-/

Rikoo 2022.08.08. 09:47:21

@Rocky80: Semmi izgalmas nincs.
Kosticot leigazoljuk, Depay talán komolyabban felmerül, mint eddig és vannak pletykák Frattesiről illetve Soler talán érdekesebb lehet ekkora blama után.
Szélső védőkről még mindig semmi hír.

delpi0823 2022.08.08. 09:50:01

@venember83: Csak tudnam hogy tart elorebb az Atleti a felleszulesben mikor nekik is ugyanakkor kezdodik a bajnoksag........

venember83 2022.08.08. 09:56:36

@delpi0823: a Juventusnál biztos, hogy többet és keményebben dolgoztak a srácok.

Rocky80 2022.08.08. 10:04:05

@delpi0823: mert nekik 19:30, nekünk meg 20:45! :D

@Rikoo: köszi! Minden érkezőnek örülni kell én azt mondom mert kimozgathat minket ebből a tespedtségből!

Hát igen, a szélső hátvédek... Ezzel kapcsolatban nem is értem Allegrit. Nem mintha lenne rá pénz, de na...

insieme 2022.08.08. 10:06:46

Azért érdemes megnézni a Roma csapat-bemutató videókat.
Hasonlót lehet e látni a
Juve stadionban,,,?
Ez is "spirito"

SuperTrezi 2022.08.08. 11:51:58

@insieme: Ott most nagy a lelkesedés. Kíváncsian várom, hogy Dibaba bírni fogja-e, vagy pedig párhetente megy a rehabra nővérkéket hajkurászni. Egy jó Roma jót tenne a bajnokságnak.

FeriGjuve 2022.08.08. 14:18:25

Igen,kéne mèg sok ilyen hasznos vereség,mert akkor hátha végre utilaput kötnek a talpadra!

insieme 2022.08.08. 14:30:58

@SuperTrezi: igen így igaz, csakhogy az ilyen jellegű lelkesedés csodákra is képes
Ez a SPIRITO
lásd Genoa vs Juve,,a két szurkoló-tábor közti különbség....

alexGicamo 2022.08.08. 15:42:17

@JuveMI: Mióta szomjazom már a támadófocit ... És ezzel nyilván nem vagyok egyedül !

insieme 2022.08.08. 16:47:54

Hoppá, nincs csatárunk?vagy góllövőnk,? és elküldtük Ramsey t!
1.meccs, 30 mp után golátó!!!

alexGicamo 2022.08.08. 18:25:55

@Rocky80: Én is várom , bármilyen borús is legyen most a helyzet ! Elvégre, amíg élünk, remélünk ! :-D

babo0410 2022.08.08. 18:55:20

@Shyr Kahn: Ezt a sok sérült miatt mondom, és Nagelsmann nyilatkozata alapján, aki azt mondta De Ligt is pocsék állapotban volt, mikor odaérkezett, és állítólag Kulusevskinek is kellett idő, hogy megerősödjön. Ráadásul ő azt állította, hogy neki az erőnléti edzélsekről egy szakértői stáb mesélt, akik felmérték az olasz csapatokat.
És nem mellesleg a BL-ben se bírjuk, a nagyok ellen szenvedünk. Sok jele van annak, hogy itt az erőnléti edzésekkel nem stimmel valami.
Nem bírjuk a BL-ben, sokszor mondja Allegri, hogy 60 perc körül elfáradtunk.
Conte csapata is felsült a BL-ben. A bajnokságban jobbak voltunk, de akkor az a bajnokság épp mélyponton volt.
Én se tudom mi az igazi gond, de én el tudom képzelni, hogy az erőnlétet nem veszik igazán komolyan. Ettől még lehetnek keményebb edzéseink, de ha arra nem fektetnek kellő hangsúlyt, hogy fizikálisan megerősítsék a játékosokat, hogy erőnlétileg rendben legyenek, akkor mit sem ér a keményebb edzés. És én egyre inkább kezdek hinni ebben. Az olaszok látványosan nem bírják.
És a PL-ben gyengélkedő Lukaku (igaz az Evertonban jó volt) az interben világklasszis csatár volt, aki erőből lenyomott mindenkit.
Én kezdem egyre inkább elhinni, hogy valóban nem stimmel valami az erőnléti felkészítéssel. És ez ott is látható, hogy mikor arról van szó, hogy sok a sérült, akkor a megoldás az orvosi stáb lecserélése, de az erőnléti csapatról sose esik szó.
Szerintem ugyanaz kéne, mint a németeknél, ahol jó pár éve hívtak szakembereket az erőnlét fejlesztésére, valami amerikai profit hívtak, és több csapatnál is dolgozott. Azt hiszem a Bayernnél is. Lehet még ott van.

insieme 2022.08.08. 20:36:22

@babo0410:
Bayern/Dr Broich
Real/Antonio Pintus
1991-1998
2006-2007
Nálunk a Juventus nál volt!!!

Rikoo 2022.08.08. 20:40:35

@insieme: Ráadásul Pintus Torinó szülötte.

insieme 2022.08.08. 21:18:49

@Rikoo: akkor miért van máshol ?
Azért mert ott felismerték hogy ez az alap. Pintus volt,,Real, Inter Real
==Bajnokság

babo0410 2022.08.08. 21:22:23

@insieme: Ez az, csak volt! Majd ha felismerik, hogy az erőnlét a foci alfája és omegája, anélkül minden mindegy, majd vissza fogják hozni.

insieme 2022.08.08. 21:32:35

@babo0410: igen, csak szerintem Pintus többet ér mint egy Top csatár,,,itt jön a képbe az Exxon !?

babo0410 2022.08.08. 22:25:42

@insieme: Pontosan. Kéne, mint egy falat kenyér

babo0410 2022.08.08. 22:26:54

@insieme: Habár nem tudom mi is az az Exxon

insieme 2022.08.08. 23:12:29

@Rikoo: ok tévesen írtam, Exor

FeriGjuve 2022.08.09. 04:23:19

@alexGicamo: Amióta Juventus szurkoló lettél. :D

2022.08.09. 08:51:02

A Seria A-ban később is cserélnek, mint kéne. A végsőkig erőltetik a kezdő felállást, és már a képernyőt akarom ütni, mire végre lecserélnek egy vánszorgó vagy láthatóan gyengébb teljesítményű játékost.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása