Ma egyeztet a vezetőség Allegrivel a mercato kapcsán

allegri_massimiliano_igazgatokkal.jpgAz amerikai felkészülési időszakot követően a Juventus folytatja a felkészülést a bajnokságra, melynek első meccsén, augusztus 15-én a Sassuolo látogat az Allianz Stadiumba. Augusztus elején a klub a mercatóra is komoly figyelmet fordít, hogy kiegészítse a Massimiliano Allegri számára rendelkezésre álló keretet.

Az alábbiakban Gianluca Di Marzio értesülései olvashatók a Juventus vezetősége és Massimiliano Allegri közötti várható egyeztetésről. A párbeszéd célja az átigazolási stratégia megtárgyalása, a felek a következő pár nap várható lépéseiről fognak dönteni.

A megbeszélés egyik sarkalatos pontja egy szélső szerződtetésének a kérdése, itt felmerülhet Filip Kostić, az Eintracht Frankfurt futballistája, akit továbbra is igen nagy figyelemmel követ a Juventus. Amennyiben érkezne a szerb játékos, Moise Kean maradhat Dušan Vlahović cseréjének. Egy másik opció olyan futballista érkezése, aki tud úgy szélsőt, mint csatárt játszani, ilyen futballista Anthony Martial és Giacomo Raspadori, utóbbiért pedig ma várható egyeztetés az ügynökökkkel.

A középpálya tekintetében is várhatóak fejlemények, különösen mivel döntés született Paul Pogba rehabilitációja tekintetében: a középpályás nemet mondott a műtétre, és öthetes konzervatív kezelés következik, az első pár hétben edzőtermi és uszodai munkával, majd később személyre szabott munkával a pályán.

Jelenleg úgy tűnik, hogy sem Nicolò Fagioliról, sem pedig Nicolò Rovelláról nem mondott le a klub és Massimiliano Allegri, így nem zárható ki, hogy mindkét futballista a Juventusnál kezdi meg a szezont. Ugyanakkor mindenképpen említést érdemel, hogy Nicolò Rovella iránt több klub is érdeklődést mutat, és kölcsönben vinné a középpályást a Monza és a Salernitana.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1517898929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuveTomi15 2022.08.03. 06:41:34

Sajnálatos, hogy itt nem olvashatunk Depayrol...
Reméljük tényleg valós opció a holland és érkezni fog!

venember83 2022.08.03. 07:07:58

@JuveTomi15: a sajtó szerint a Juve nem elsődleges célpont a játékos számára, s a játékos sem elsődleges célpont a klub számára.

2022.08.03. 07:23:35

"Amennyiben érkezne a szerb játékos, Moise Kean maradhat Dušan Vlahović cseréjének."

Akkor ebből Kostic lesz, mert nem hiszem, hogy Keant el tudnánk adni, ha Raspadori vagy Depay érkezne. Egyébként szerintem Kostic ÉS Depay/Raspadori is kéne, hogy meglegyünk létszámban (pont azért, mert Kean használhatatlan).

flash91 2022.08.03. 07:28:19

Ettol a Keantol olyan szinten rosszul vagyok.. a kulseje, stilusa, a majom tancok, de legjobban attol, hogy meg egy labdat se tud levenni…. Remelem valaki meg jon elore, mert ha ne adj isten, Dusan leserul, nekunk vege

Attilio79 2022.08.03. 07:46:43

A traktoros gyerek Allegri kedvence, sose szabadulunk tőle, ahogyan Rabiot és DS is marad. Augusztusra ezeknek a játékosoknak, már el kellett volna tünniük a keretből. Sajnos a kereslet irántuk egyenlő a nullával és a beharangozott új projekt is akadozik.
A mercato végére remélem belehúzunk és főnix madárként, hamvainkból feltámadunk.

Pogboom 2022.08.03. 07:59:25

@flash91: Egy befejező csatár mit tegyen, ha az ellenfél kapuját csak képeslapon látja és folyamat több védekező ellen kell bunyózni?
Ollozzon félpályáról gólokat. Látható volt, hogy Vlaho sem hozta a korábbi szintjét...

flash91 2022.08.03. 08:10:41

@Pogboom: ez igaz, de Kean se labdat atvenni, se passzolni nem tud, darabos, csak ero van benne, semmi mas, de majd nemsokara kiderul sajnos ujra.

DegerFaCan 2022.08.03. 08:15:44

@Attilio79: egy jó hernanes jöhet persze :D

Attilio79 2022.08.03. 08:25:31

@DegerFaCan: Nagyszerű fogás lehetne. :/ Reaktiváljuk Padoint is.

venember83 2022.08.03. 08:50:10

@Attilio79: "A mercato végére remélem belehúzunk és főnix madárként, hamvainkból feltámadunk."

Aztán miből?

Attilio79 2022.08.03. 09:02:52

@venember83: Eladjuk Arthurt, Ruganit meg Allegrit, az ebből bejövő 150 millából elkezdjük építeni a jövőnket. :D

JuveMI 2022.08.03. 09:20:58

Számomra már nem lényeg, hogy milyen nevek érkeznek... hiszen az Allegri által preferált játékosanyag közismert és hát nem az én világom... viszont jó lenne egy cím(ek)re esélyes, gólra törő futballt nézni a szezonban... jelenleg abszolút részletkérdés, hogy kedvenc vagy utált játékos adja-e elő.

Angelokastro 2022.08.03. 11:40:16

Ha Fagioli és Rovella maradna, akkor Miretti menne valahova kölcsönbe? Róla tudtok valamit?

Rocky80 2022.08.03. 11:58:19

A kis Raspadorit meg Kosticot érzem. A fiatalok is maradnak és ez is jó. Pogba játéka viszont nagyon hiányozhat, remélem Fagioék kinövik magukat!

Rocky80 2022.08.03. 12:00:43

Zakaria is sérült? Tud erről valaki valamit? Mennyi felépülési időt jósolnak neki?

GGábr81 2022.08.03. 12:27:34

@Attilio79: a kábítószer rossz! Értem?

MdewC 2022.08.03. 12:29:03

Ha Pogba sérülése miatt marad Rovella és Fagioli, az szumma elmegy. Minden rosszban lehet vmi jó.

Remélem Pogba 5-6 hónap alatt össze szedi magát teljesen.

Leram7 2022.08.03. 12:35:24

@Attilio79: Padoin 4,5 év alatt 5 bajnoki címet nyert és az olyan kóklerek mellett, mint Arthur szívesebben nézném. Az a pali legalább tisztelte a mezünket, nem volt sérült, elviselte a padozást és több poszton is játszott és képességeihez képest mindent beleadott. Khedirát szintúgy elviselném!

Allegri: Morata és Paredes
Vezetőség: ? talán Depay és Kostic
Szurkolók: SMS

Pogba meg rohadjon el, ha megsérül és gond lesz a VB miatt, akkor én nagyon megbűntetném.

Attilio79 2022.08.03. 12:50:43

@GGábr81: Akkor miért használod?
@Leram7: Dehát Padoin becsületes, ezt nem vontam kétségbe, de a játéktudása nem hiányzik. Nem kiegészítő játékosok hiányoznak, éppen az a baj, hogy azokból van sok a keretben. Bár az is igaz, hogy itt sokan tapsikolnának még neki is. Kár, hogy Bernardeschi is elengedtük...

Del Pybala 2022.08.03. 12:55:32

@Attilio79: talan meg Padoin is ugyesebb volt Bernanal :D

Attilio79 2022.08.03. 13:01:37

@Del Pybala: Elképzelhető, de kb. azonos használhatóságot/tudást jelentettek nálunk.
Nem akarom elhinni, hogy ez a mercato, így végződik! Az utolsó percig hiszem, hogy lesz valami csoda és egy álomigazolás, hogy miből, az nem az én dolgom.
Ha ennyire futotta a vezetőségnek nyáron, az elég karcsú lesz és nem nevezhető sikeresnek.

sleepy8 2022.08.03. 13:38:25

@MdewC: Mivel hogy nem műtteti meg a térdét, Pogbabol valószínűleg az életben nem lesz már használható futballista. (lasd: Umtiti)

Il Principino 2022.08.03. 14:13:17

Itt fanyalogtok Berna miatt...mikor Sturaro félék is voltak itt :D
Padoin pedig még mindig egy félisten :)
Én nagyon nem szeretném Depayt ..

MdewC 2022.08.03. 14:29:34

@sleepy8: ekkora a baj? Nem vágom az Umtiti sztorit.

Csak összerakják valahogy…

Frankie.7 2022.08.03. 14:45:25

@sleepy8: azért ez nem így működik, hogy nem műtött térd egyenlő karrier vége. 5 hetet fog még biztosan kihagyni, ha utána is rossz a térde úgyis műtét lesz a vége. Sérülten, meccs hiánnyal úgyse lesz keretbe a franciáknál.

venember83 2022.08.03. 15:03:15

@Frankie.7: nem az 5 hét a probléma, hanem pl. a vb-szereplés, mert az a célja.

sleepy8 2022.08.03. 15:16:57

@MdewC: Hat neki egy az egyben ugyanez volt a sérülés a térdében, úgy tudom. Nem volt műtét a vb miatt, megis nyerte, csak azóta jatszott kb összesen 20 meccset...

@Frankie.7: Szerintem nem sokat fog a vb-ig jatszani, pont azért, mert kezelhetik akarhogy műtét nélkül, az a terd egyszer kap egy nagyobbat aztan megint 5 hét (jo esetben).

DelPiero2 2022.08.03. 15:20:37

@Il Principino: Azt se felejtsük el, hogy Padoin továbbra is nálunk van (legalábbis tavalyelőtt itt volt az edzői stábban, nem tudok róla hogy elment volna)

Frankie.7 2022.08.03. 15:45:41

@sleepy8: Amennyiben ez így lesz, és Umtitit fogja lemásolni akkor tényleg hülyék a vezetőink. Értem, hogy játszani akar a vb-n rendben van! Viszont ha szeptember második felében képtelen a társakkal edzeni, pályára lépni, és ősszel minden ötödik meccsen használható csak, akkor tisztán látszik, hogy csak a műtét lehet megoldás. Remélem nem hagyják rá abban az esetben, addig is bízom benne, hogy jó döntést hoztak mert úgy kell nekünk mint egy falat kenyér

venember83 2022.08.03. 15:54:49

@Frankie.7: "Remélem nem hagyják rá abban az esetben"

Megfenyegetik szerződésbontással, ha nem műtteti meg a térdét, vagy mégis mit tehetnek? A sportolók számára ezek a négyéves világesemények borzasztóan fontosak (más sportokban olimpai, futballban vb), alapvetően neki kell döntenie, hogy mit akar, az ő karrierje és az ő szervezete. A klub az orvosi vizsgálat után, a (bizonyosan) felmerült kockázatok vállalását követően már kiszolgáltatott helyzetben van, csak a partvonalról figyelheti az eseményeket.

babo0410 2022.08.03. 17:23:35

@Rocky80: Ha jön Raspadori, már elégedett leszek.

Shyr Kahn 2022.08.03. 20:18:43

@venember83: Abban teljesen igazad van, hogy ez az O elete es teste, de ott van a masik oldal, hogy fizetunk neki evi 10 millat (vagy mennyit), azert, hogy a kulonbseget jelentse a palyan, nem pedig azert, hogy ilyen donteseket hozzon (amik szembemennek a klubbal)?

Valahol kellene lennie egy egyensulynak, de nem latom, hogy a jatekos torekedne ra. Egy konzervativ kezeles utan, egy eros VB-n mi fog tortenni vele? Elegge sanszosnak tunik, hogy Pogba egesz szezonban hasznalhatatlan lesz. Nem vennek ra merget, hogy esetleg tobb szezonra is. Egy ilyen serules veget vethet a palyafutasanak. Per pillanat hasonlit ez Jorge Andrade esetere, de remelhetoleg nem lesz ez vegul meg csak hasonlo eset sem. Imadkozni lehet csupan.

alexGicamo 2022.08.04. 03:47:25

@flash91: Ha csak erő van benne, akkor pályát tévesztett ... Ment volna inkább súlyemelőnek !

Rocky80 2022.08.04. 04:31:13

Nem szivárgott ki amúgy semmi? Tűkön ülök!

Del Pybala 2022.08.04. 04:42:32

@Rocky80: Juventus management and Allegri discussed three names for three positions today: Paredes, Kostic and Morata.

Rocky80 2022.08.04. 05:15:50

@Del Pybala: köszönöm, legyen meg Allegri akarata én azt mondom, hamár bizalmat szavaztunk neki.
Onnantól kezdve csak rajta múlik, lehet bizonyítani. :-)

venember83 2022.08.04. 05:46:28

@Rocky80: jó reggelt, uram, cikk a fejleményekről érdekel? Címlapon. :)

Rocky80 2022.08.04. 11:59:29

@venember83: köszönöm uram, minden velünk kapcsolatos dolgot habzsolok, különösen ilyen ínséges időszakban... :D

venember83 2022.08.04. 12:55:13

@Rocky80: mercato ínséges időszak lenne? Nem mondanám. Mondanám, hogy maximum futballban szegény, de bizonyos szempontokból futballban szegény már az elmúlt 3-4 évünk, szóval ebből a szempontból mindegy, hogy épp milyen hónapot írunk.

Rocky80 2022.08.04. 13:24:45

@venember83: minden időszak ínséges amikor nem játszunk huzamosabb ideig legalább egy meccset hetente. :-)

Én nem tudom mi van velem, de nagyon várom a szezonkezdetet! Azért ennyire csak nem folyhat össze neked sem az elmúltnégyév! :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása