Minimális béremelést ajánlott a United Pogbának

pogba_paul_mu-juve_mez_montazs.jpgPaul Pogba kapcsán egyre több hír lát napvilágot, a játékos feltehetően hétvégén visszatér hivatalosan is Torinóba, miután nem sikerült megállapodni a Uniteddel a szerződéshosszabbításról.

A játékos neve által fémjelzett dokumentumfilmben több szó is esik a United szerződéshosszabbítási kísérleteiről, és a Sky Sports News értesülései szerint a klub a játékosnak 3,5%-os fizetésemelést kínált a megközelítőleg 17,5 millió eurós béréhez képest, ezt az ajánlatot azonban inkább negatívumként élte meg úgy a játékos, mint azóta elhunyt ügynöke, Mino Raiola.

A Pogmentary filmben a játékos az ügynökével beszélgetett a kamerák előtt a United második szerződéshosszabbítási ajánlatáról, amelyet a klub még 2021 júliusában továbbított a játékosnak.

„A Manchester tett egy második ajánlatot?” - kérdezi Paul Pogba az ügynökét.

„Igen. Egyértelműen marasztalni szeretnének. Szerintem azonban az ajánlat nem ezt tükrözi. Elmondtam nekik, hogy ha marasztalni akarnak, ne ilyen ajánlatot tegyenek. Megértetem velük, hogy ha valóban meg akarnak tartani, és valóban projektet akarnak köréd építeni, ezúttal másképp kell viselkedniük, és tegyenek pénzt az asztalra.” - válaszolta Mino Raiola.

„Szerintem blöffölnek.” - mondja ismét Pogba. „Hogyan mondhatod egy játékosnak, hogy egyértelműen ragaszkodsz hozzá, és semmit ajánlasz neki. Ilyesmit én soha nem láttam.”

2016 nyarán rendkívüli médiafigyelem mellett a Unitedhez visszatért Paul Pogba rekordösszegért, s a francia játékos befejezetlen ügyeket említett visszatérésekor.

„Ez a megfelelő klub ahhoz, hogy elérjem ebben a sportban mindazt, amit szeretnék.” - mondta Paul Pogba.

A csapat akkori edzője, José Mourinho is komoly lehetőségként beszélt a játékos kapcsán: „Megvan a lehetősége, hogy a klub középpontjában legyen a következő évtizedben és akár azon túl is.” - mondta a portugál tréner, akinek azonban elég hamar megromlott a kapcsolata a francia középpályással, s végül mindketten talán legnagyobb sikereik színhelyén, az olasz bajnokságban kötöttek ki.

A Sky szerint a játékos négyéves szerződéssel tér vissza a Juventushoz, több forrás szerint 8 millió eurós nettó bérrel.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1417876003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fasan82 2022.07.06. 07:58:29

Nekem nem világos hogy a 17,5 milliónál miért több a 8 millió.

delpi0823 2022.07.06. 08:57:13

@fasan82: Mar nem igazan erezte jol magat a unitednel,es inkabb lejjebb adott az igenyeibol csak hogy hozzank igazoljon,ez azert eleg szimpatikus huzas volt a reszerol sztem.Remeljuk jol fog elsulni a visszajovetele.

venember83 2022.07.06. 09:02:07

@delpi0823: azért várjuk meg, milyen költségek merülnek fel vele kapcsolatban, szerencsére általában ki szokott erre is térni a klub hivatalos nyilatkozata.

babo0410 2022.07.06. 17:15:23

Szimpi, ha valóban majd 10 millát enged a bérből, cserébe nem kell két lapát aláírási pénzt adni neki.
Viszont nem értem mire fel csináltak neki dokumentum filmet? Akkora jelentősségű klasszis? Egy élő legenda? De még a legendákról is csak visszavonulásuk után születnek ilyen dokumentum filmek.

Shyr Kahn 2022.07.06. 20:36:58

Nekem kicsit buzlik ez a biznisz... kivancis vagyok a vegso szamokra.

No meg arra is, hogy Pogba novesztett-e arcot azota vagy sem (a parbeszed alapjan igen, hiszen egy COVID valsag idejen orulnie kellett volna az ajanlatnak nem tobbet remelni).

supertrezi 2022.07.06. 20:37:27

@babo0410: Manapság elég belőtthajú, bulibáró Instahuszárnak lenni, úgy tűnik...
Reméljük focizni is fog, nem nyaralni jön vissza.

JuveMI 2022.07.06. 21:50:52

Megkérdőjelezhetetlen futballtudása (számomra) borzalmas mentalitással párosul... Ha Pogba elkapja a fonalat, akkor elképesztő dolgokra képes (pl. 5 gólpassz egy meccsen).
Én emberileg rühellem mindkét új igazolásunkat, de el kell ismerni, ha játszanak, akkor az zseniális.... amelyet főleg Vlahovic kamatoztathat!
Allegrinek meg kell mutatnia, hogy ki a legény a gáton... ez nagyjából annyit jelent, hogy k.kemény védelmet szervez mögéjük és hagyja őket játszani... az a bökkenő, hogy Allegri nem ilyen típusú edző!

venember83 2022.07.06. 21:58:50

@JuveMI: "Allegrinek meg kell mutatnia, hogy ki a legény a gáton"

Látom, hogy legalább a humorérzéked megmaradt. :)

JuveMI 2022.07.06. 22:40:40

@venember83: "Allegrinek meg kell mutatnia, hogy ki a legény a gáton"
Kérdés, hogy Pogba lesz, vagy Di Maria!?

u.i.: ez a gyengekezűség egyszer még magával murinnyóval is megtörtént... akkor a 10-es poszton szabadjára engedett Pogba nyert neki egy Európa Ligát... majd a következő évben kirúgatta.

2022.07.06. 22:45:09

@JuveMI: Hagyjuk már ezt, hogy kirúgatta. A Chelseaből, Tottenhamből is Pogba rúgatta ki Mourinhot?

JuveMI 2022.07.06. 23:02:57

@Pjanista: Ne hagyjuk! Pogba rúgatta ki a Unitedből. Nem ismered zsozé anekdotává vált szállóigéjét? "Pogba maga a vírus!" Sőt Solskjaer és Rangnick távozásában is komoly szerepet játszott.
u.i.: Na de nyugodtan homokba dughatjuk a fejünket... a Juvéban majd alázatos jófej lesz a modern kor instavilágának legnagyobb bohóca!

Rocky80 2022.07.07. 00:14:43

@JuveMI: @venember83: biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb csapatot és játékot látunk mint tavaly. Allegrinek ez lesz az első "igazi" éve a visszatérése után.
Én speciel már el is felejtettem a tavalyi hányattatott szezont. De nyilván azt is megértem ha valakiben mélyebb nyomokat hagyott...

babo0410 2022.07.07. 03:08:33

@Rocky80: Sokkal jobb játékot? Az a baj, hogy Allegrinek ez a játékstílusa. Védekezés, rengeteg passz, lassú labdajáratások. Volt is egy nyilatkozata Allegrinek, amiben kiemelte, hogy XYZ becserélése után nem volt aki eléggé lassította volna a játékot. Mondom mi van? Szerintem sokkal nézhetőbb meccseink nem lesznek. Majd Di María is mehet hátra védekezni, mint Dybala. Szép lesz. Remélem ezek ellenére is valamiféle játék lesz, és nyerünk is valamit.

2022.07.07. 06:31:51

@JuveMI: A United szurkolók dugják homokba a fejüket, ha azt hiszik, hogy egyedül Pogba a hibás mindenért. Minden edzőt őt rúgatott ki egyedül, egyedül miatta egy nagy rakás szar a Manchester United már 10 éve. Mellette olyan világklasszisok játszanak a kezdőben mint McTominay, Fred, Maguire, akiknek a teljesítményét ez a szerencsétlen Pogba lehúzza. De mindegy, elment a vírus, most végre szárnyalni fognak, már alig várom.

Mindenki tudja, hogy rossz volt a kapcsolatuk Mourinhoval, de a nyilvánosság előtt sosem mondott ilyet, ugyanolyan újságírói találgatás, mint az hogy Pogba csak szimulálja a sérüléseit. Nyilvánosan ezt mondta Mourinho, amikor rákérdeztek: www.eurosport.com/football/premier-league/2015-2016/mourinho-pogba-not-responsible-for-my-sacking_sto7273932/story-amp.shtml

Egyébként ha ezt is mondta az öltözőben egy rossz teljesítmény után, nem jelent semmit. Pogba a MU-ban töltött 6 éve alatt kb. végig hozzá nem illő szerepben játszott. Kiadtak érte 100 milliót, de arra már képtelenek voltak, hogy olyan csapatot alakítsanak ki, amibe bele is illik. De te is írod, hogy akkor játszott jól, amikor "szabadjára engedte", majd utána megint belekényszerítette őt egy olyan szerepkörbe, amiben Pogba egyszerűen nem jó. De valamiért neked ebből mégis az jön le, hogy Pogba fejében kattant át valami, és hirtelen eldöntötte, hogy inkább ki szeretné rúgatni Mourinhot, minthogy jól játsszon. Fel nem tudom fogni a United szurkolók gondolokodását, de tényleg. Egyszerűen át kéne nézni, hogy milyen játékosok alkotják a keretet, és meg is lenne a válasz, hogy miért zártak 6. helyen és miért fogyasztottak el kb. 5 edzőt Sir Alex után. De mivel Pogba hülye frizurákat vágat, és használja az Instagramot, ezért nyilvánvalóan az ő hibája minden...

JuveMI 2022.07.07. 09:11:06

@Pjanista: Nekem aztán nem kell bemutatni a United vergődését! Nagyon jól leírtad, mi az ottani helyzet... szinte tökéletesen átlátod!
...
És az általad leírtak fényében sem érthető a hetek óta belőlem áradó cinizmus??
Sajnos a Juve pontosan azon az úton halad 2-3 éve, mint Manchester vörös fele 10 éve!
Pont az ilyen Pogba-Di Maria-féle igazolások... a vezetőség hasonló marketing-hedonista szemlélete okozta a bajt ott is... és itt is!

Pogboom 2022.07.07. 10:10:01

@JuveMI: Akkor plíz áruld el, hogy kiket kellene össze football managerezni ebbe a Juvéba? Ha Pogbesz meg Mariska nem jó... Szerintem róluk tudjuk, hogy van egy nagyon stabil szint amit hozni fognak.

2022.07.07. 10:21:40

@JuveMI: Csak akkor nem értem, hogy miért Pogba a bűnbak. Mourinho kirúgatta saját magát azzal, hogy a világ összes pénze és 3 év sem volt elég neki, hogy építsen egy csapatot. Helyette összerúgta a port mindenkivel és állandóan a játékosait kritizálta.

Én sem igazoltam volna le Pogbát a sérülései és a kora miatt, de az mellette szól, hogy Allegri ismeri őt, tudja hogy kell kezelni, és nagyon jó a kapcsolatuk egymással. Az meg nem is kérdés, hogy képességekben kimagaslik az egész keretünkből.

kovta23 2022.07.07. 11:10:57

@Pjanista: Ez ugyanaz hogy Pogba bűnbak és az ő távozása megváltoztat mindent,mint nálunk Bonu,Pjanic,Khedira,Artur,Ronaldo,Rabiot....itt is mindenki kiválaszt egy játékost akit lehet utálni hibáztatni és várni hogy menjen hisz utána csodás lesz minden...pedig nem

venember83 2022.07.07. 12:16:43

@kovta23: igen, valószínűleg többösszetevős a dolog, "zsák a foltját" eset.

JuveMI 2022.07.07. 15:10:05

@Pogboom: az miért fontos, hogy én kiket kukáznék össze?? ... az a fontos, hogy a vezetőség kiket kukáz össze... azokról beszéljünk!
Továbbra is tartom a véleményem! ... Pogba/Di Maria máról-holnapra élés... benne van a pakliban, hogy bukta lesz velük (is)... és benne van a pakliban, hogy bejön a dolog... ez utóbbi jó lenne nagyon (még akkor is, ha nekem ellenszenves ez a két játékos)... csaaaaak ott van Allegri is tényezőként, akinek nem stílusa két ilyen virtuóz prímást szabadjára engedni.
Ennyi túlzott aggodalmaskodást megengedhetek magamnak?

JuveMI 2022.07.07. 15:18:22

@Pjanista: Hosszasan tudnék Pogba görénységeiről írni ('92-óta szeretem és követem a Unitedet, itt sem szégyenlem... vállalom), írtam is már pár aljas húzásáról. (pl. hogyan lehet cserepadról beállva 5 perc alatt piros lapot kapni egy pool ellen, hogyan kell csontszilánkot megműteni szezon közben, hogyan lehet dubajban regenerálódni 2 hónapot... amíg a többiek dolgoznak stb. stb.)
Pogba magából csinált bűnbakot... Ismerve a Juve viszonyokat, tartok tőle, hogy nálunk is lesznek problémák. Abban biztos vagyok, hogy a VB-ig rendben lesz.... januárban látjuk majd meg az valós hozzáállását a dolgokhoz. (addig érdemes az éles vitát jegelni).

Pogboom 2022.07.07. 17:58:44

@JuveMI: Bocs, csak azt hittem, hogy tudsz valami jobbat, ha ez nem megfelelő.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása