Legrottaglie: „de Ligt soha nem tűnt igazi vezérnek”

de_ligt_matthijs_golt_unnepelve_ugrik.jpgA Juventus egykori hátvédje, Nicola Legrottaglie megszólalt Matthijs de Ligt helyzete kapcsán, s a számos klubot megjárt olasz védő szerint túl sokba kerülne a Juventusnak a játékost akarata ellenére a klubnál tartani.

Matthijs de Ligt kapcsán az elmúlt hónapokban több pletyka napvilágot látott, anno Mino Raiola is nyilatkozott arról, hogy a holland védőnek eljött a váltás ideje, most pedig a pletykák szerint a Chelsea a tettek mezejére lépett.

„Érdekes lenne látni, hogy mi az oka a váltást illető döntésnek. Ha a srác tényleg elkötelezett a távozás mellett, nem tudom, mibe kerülne a Juventusnak, hogy akarata ellenére a klubnál tartsa őt.” - mondta a Juventus egykori játékosa a TuttoJuve munkatársának.

„Ami a jellemzőit illeti, mindig kedveltem a játékost. Azonban azt hiszem, hogy soha nem tudott igazán beilleszkedni a környezetbe. Soha nem láttam őt igazi vezérként, kívülről mintha kicsit kilógott volna a keretből. Mondjuk úgy, hogy nem tett meg mindent azért, hogy szeressék őt a csapattársai.

Helyettesek? Gleison Bremer jó játékos természetesen, de ő komoly befektetést jelentene, s ugyanez a helyzet Kalidou Koulibaly esetében is.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1617868237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2022.06.27. 09:40:11

Nembaj majd a kiégett Bonucci Buffon,Barzagli és Chiellini nélkül meg Pogba a TV je mellett majd megmutatja( amit ő is kijelentett majd ha érzi a csapatot,társakat meg a koncepciót akkor lehet hogy biztos 110% ot hoz majd...xd) esetleg jön Di Maria és megmutatja mi a Juve spirito...azért sok lehetőség van..de inkább nem sorolom
Amúgyis edzőt kéne váltani de ennyi + emberrel már előre látom a : Nagyon jó volt a csapat...Rabiot játéka kifejezetten tetszet(Nem csinált semmit) az eredmény még nem tükrözi a csapatot de még a bajnokság elején járunk és sok új játékos jött kell egy kis idős majd február márciusban dől el a bajnokság blablablaa

venember83 2022.06.27. 09:42:59

@Csak Csucsu: Bonu és Chiello mellett valószínűleg nem is volt lehetősége vezérré emelkedni. Mindegy, majd jön más, olcsóbb, minőségi opció, kellő tapasztalattal. de Ligt árából meg alaposan megerősíti majd a keretet a Juve. Miután kifizette az Ajaxnak járó fennmaradó részletet.

vizi8 2022.06.27. 09:53:47

Valahogy nekem is mindig az volt az érzésem hogy nem stimmel a játéka ebbe a környezetbe. Egy nagyon jó játékos, de megvannak a maga korlátai, amibe pontosan az említett vezér szerepe hiányzik a legjobban. Azt a nagy holland szurkoló társaim is többször megemlítették, hogy fagyos körülötte az öltöző.

Csak Csucsu 2022.06.27. 10:03:34

@venember83: Szerintem próbált ő csak bele is bukott de ez egyéni vélemény.. Most itt a lehetőség neki ha már Cuadrado is megy a VB után s nem váállalta fel vagy nem is lett megbízva ezzel :)
az a Cirka 60millió ami 30 vagy 40 de ha a tényleges amortizációt nézünk amit hivatalosan szoktunk XD ha 32 millióért eladjuk idén akkor nem buktunk rajta csak kiedzettük meg ráneveltünk. Chiello mellett és elején Buffontól csak ragadt valami legalább mentalitásban. Jajj ne is mond valószínűleg 2 év részle hátra is van még és kapunk érte max 30 at ...na jó meg egy Wernert XD mondjuk ez csak pletyka aminél jobb opcót nem hallottam ahhoz képest, hogy szinte beharangozták az eladását :D
Ha így állunk hozzá viszont akkor maradjon még egy évet s tegye bele amit karrierje eladásával tennie kell...legalább nem most kellene védőt igazolni még ha anyagilag bukunk is rajta ..legalább evvel ne most foglalkozzunk
de a legnagyobb probléma az a sok 5-6-7-10-15 milliós igazolásunk akik itt ott kavarognak olaszban és ha még jó is akkor elviszi a klub minimális nyereséggel ha rosssz akkor nem hozzuk vissza..
bocs kicsit off :D

venember83 2022.06.27. 10:16:33

@Csak Csucsu: igen, öt év alatt kell kifizetnie a Juventusnak a 75 millió eurót, szóval az ötből van még hátra két részlet.

www.juventus.com/en/news/articles/de-ligt-is-bianconero

karesssz 2022.06.27. 11:20:16

Jó az a Verner gyerek??? én nem sokat láttam

2022.06.27. 11:29:23

@karesssz: A Leipzigbe jól illett. Chelseaben nem muzsikált, valszeg ezért opció.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása