A River Plate tehetségét figyeli a Juventus

fernandez_enzo_river_plate_1.jpgA Juventus nyáron komoly átalakításokat szeretne eszközölni keretében, s különösen igaz mindez az utóbbi években igen halovány teljesítményt nyújtó középpálya esetében. A zebramezesek a jövő csapatát szeretnék építeni, s ennek szellemében a River Plate legújabb tehetségét, Enzo Fernándezt is élénk figyelemmel követik.

A 21 esztendős középpályás a jelenlegi szezon során robbant be a Buenos Aires-i klub keretében, s a most érvényes szerződésében rögzített 20 millió eurós áron, valamint további mintegy 5 milliós költség fejében volna mozdítható.

Fernández a Los Millonarios ifjúsági akadémiáján nevelkedett, s kölcsönben a Defensa y Justicia csapatánál is töltött időt. A jelenlegi szezonban 20 alkalommal lépett pályára, ezalatt 8 gólt és 6 gólpasszt jegyzett, s két alkalommal szerepelt Argentína U20-as válogatottjában is.

A Tuttomercatoweb szerint a középpályás, akit játékstílusa miatt sokszor az FC Barcelonában szereplő Frenkie De Jonghoz hasonlítanak, számos klub radarjára felkerült, s a Juventuson kívül az AC Milan és a Benfica is ott van az érdeklődők között.

A játékos ügynöke, Matias Toranzo így nyilatkozott képviseltje helyzetével kapcsolatosan: "Semmi konkrétum nincsen pillanatnyilag. Mindenesetre csak abban az esetben hagyhatja el a River Plate csapatát, amennyiben valaki nyáron aktiválja a kivásárlási árat." - mondta Toranzo a Serie A News munkatársának nyilatkozva.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3817844027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2022.05.30. 14:22:39

Vegyük meg 20 millióért, és adjuk kölcsönbe egy kiscsapathoz ahol nem játszik majd. Annyira jó ötlet Dél-Amerikából igazolni, főleg, amikor biztosra kell menni, mert üres a keretünk.

Del Pybala 2022.05.30. 14:44:46

Ez az osszeg szinte apro egy ilyen tehetseges jatekoser...azonnal le kell igazolni.

BigChris 2022.05.30. 15:19:50

Én is figyelem a hibrid autókat a piacon, mégsem veszek egyet se, mert drága.

Leram7 2022.05.30. 15:37:49

Talán jobb lenne a jövőre nézve, mint Pogba.
Pogba sérülékeny, idősebb és magas a fizetése.

Persze egy ilyen fiatal játékos lehet nem bírja el azonnal a terhet. 20M érte, ha mondjuk megnézzük Kulusevski árát, akkor aprópénz.

Kives 2022.05.30. 16:40:11

@Del Pybala: @Leram7: egyet értek!
Nyilván nem az én pénztárcám, de 20M azért nem olyan nagy tétel egy fiatal tehetséges játékosért. Sajnos Allegri nem az az edző, de akár be is lehetne azonnal dobni a mély vízbe.
Az idős, drága játékosokkal ellentétben ezért a srácért eladáskor még pénzt is kapnánk ... így, ha nem is válna be, max 10-15M bukó lenne.

Én mindenképpen a fiatal vonalon mennék. Badiashile és ez a srác is hosszú távú megoldást jelenthetnének a posztjukon, most még 20M az áruk. Hajrá!!!
Én azt támogatnám, ha az "erős" mag mellé ilyen fiatalokat építenénk be. 1-2 évet BL nélkül is elbírnék, ha 3-4 év múlva lenne egy erős, összeszokott, jó mentalitású, viszonylag fiatal csapatunk.

venember83 2022.05.30. 16:56:22

@Leram7: elvileg a PSG kiszállt a Pogbáért "zajló versenyből", a Sky szerint.

Ha igaz a hír, szerencsétlen jól leépítette magát, pedig anno a Juventusnál még anno Aranylabdáról nyilatkozozz/álmodozott, ehhez képest meg maradt mostanra legfőbb opcióként a visszakullogás Torinóba?

MDaniel98 2022.05.30. 17:03:21

Valóban nem ártana, ha kipróbálnánk egy fiatalabb tehetséget a középpályán, de nekem is vannak kétségeim azzal kapcsolatban, vajon Allegri játszatná-e.

Del Pybala 2022.05.30. 17:03:47

@venember83: legalabb egy keves esszel megaldott sportigazgato nem igazolna le ot ennyi serules utan..csak mi.

Rocky80 2022.05.30. 17:30:17

@Lanzafame: kicsit van csak igazad, abban hogy üres a keret. Szerintem. :-)

Pont most olvastam egy cikket a büntetőn hogy a Reál! is üzletpolitikát váltott és van egy fix embere aki csak a brazil piacra szakosodott és jobb mint bárki, ennek köszönhető többek között Rodrygo, Vinicius, Militao (asszem így hívják).
Egyszerűen rájöttek, hogy a pénzes klubok pénztárcáját már nem bírják követni, ma már nem tudnának összevásárolva galaktikusok lenni; ezért kinevelik ők maguknak majd. (meg max vesznek egy párat)
Lényeg a lényeg: szerintem ugyanezt vagy hasonlót kéne nekünk is az Olaszországban hagyományosan jó argentín-(uru) vonallal.

Rocky80 2022.05.30. 17:32:46

@Lanzafame: amúgy meg régen is ezt toltuk Nedveddel, Buffonnal, Zidanenal, stb. Nálunk lettek világsztárok. Ezért kellenének a fiatalok ugye.

Rocky80 2022.05.30. 17:43:11

@Kives: Mirettinek pl megadta a lehetőséget. De Ligtnek is.
Szerintem aki megfelelő minőségű annak megadja. Annó Pogbának is megadta ugye.

Thuglife! 2022.05.30. 18:19:29

@Rocky80: azon a szemüvegen keresztül ahogy te nézed Allegrit bele lehet magyarázni mindent is.

Rocky80 2022.05.30. 18:44:40

@Thuglife!: ez is egy nézőpont, meg a tiéd is. Ki dönti el hogy kinek van igaza? Az idő. És ha igazunk is lesz esetleg, számít ez valamit? Semmit. Akkor miért is marsz belém? :-)

Pogboom 2022.05.30. 18:55:40

@Rocky80: Majd nézd már meg kérlek, hogy a 3 említett névből az emberek hány évesen lettek igazi sztárok a Juvenál. Nem voltak 21 évesek az is biztos...

venember83 2022.05.30. 18:57:02

@Del Pybala: Smalling és Abraham is bevált a Románál, szóval én már nem mondok semmit előre, ha ez a két, angol bajnokságban inkább középszerű játékos ilyen jól tud teljesíteni az olasz közegben.

Pogboom 2022.05.30. 18:57:33

@Del Pybala: Tehát akkor logikus döntés volt elengedni a folyamat sérült Dybalat?

Rikoo 2022.05.30. 19:01:55

Nagyon fejlődőképes játékos a mentalitásának köszönhetően. Én abszolút támogatom az ilyen játékosok leigazolását.
McKenniért 40 millió körüli összeget ajánlhat majd Paratici. Tőkeemelés volt náluk, Conte marad és megkapja a játékosokat, akiket kért.
McKennie a lista tetején van nála.

Del Pybala 2022.05.30. 19:17:42

@Pogboom: 21 golban volt benne a szezonban...hasonlitsd ossze a tobbiekkel a csapatbol. Pogba mennyiben is?

Rocky80 2022.05.30. 19:27:37

@venember83: de várj, most jön a csavar, tudod mi az érdekes még? Kulu és Benta, az Olaszországban "hasznavehetetlen" duó meg kiváló Angliában. Most akkor mi van? Nem "fonák" kicsit?
Vagy csak az az igazság amit eddig is tudtunk: egyszerűen van ilyen, hogy más közeg mást vált ki emberekből. Plusz az edző. A bajnokságok erejétől függetlenül.

Rocky80 2022.05.30. 19:39:45

@Pogboom: csalafinta kérdés, de nem versz át! :D
Viccet félretéve, a különbség az, hogy akkor még meg lehetett venni őket "korosabban is", most már muszáj lejjebb tolni a korhatárt, és korábban kezdeni a kinevelést úgymond. Hacsak nincs végtelen zsebed.

Rocky80 2022.05.30. 19:41:05

@Del Pybala: @Pogboom: kicsit besegítek Boom mert egyetértek:

Nem is ugyanaz a poszt, egy középpályástól nem várhatod el ugyanazt. ;-)

venember83 2022.05.30. 19:46:18

@Rocky80: erre nem mondanék inkább semmit. De Kulunak mindenképpen jobban működik a PL-Conte kombó, mint a Serie A-Allegri kombó.

Rocky80 2022.05.30. 19:52:33

@Rikoo: egyetértek, a jó mentalitás most kulcskérdés.

Szerinted Kenny kevés hozzánk amúgy? Cserének?

Hudakdomi 2022.05.30. 19:59:01

Nem nagyon ismerem a srácot,de én megnézném a juvéba. Allegri nem hiszem hogy bedobná a mély vízbe ha ide jönne.

west30 2022.05.30. 20:43:18

Nagyon szimpatikus a srac hozzaallasa es melle azert nem is tehetsegtelen a srac.szamomra o vagy Kone ha mar szoba hoztak vele minket eleg lenne Pogba melle az iden.Sajnos jo par poszton kell az erosites tobbre nem futja.

Kives 2022.05.30. 21:18:46

@Rocky80: de Ligt azért már sztárnak számított amikor ideigazolt. De valóban, Miretti kapott egy kis lehetőséget így a végén. Azért következő szezonban lehet ennél kicsit több kell majd.

Talán az is baj most, hogy hiába jön majd sok tehetséges fiatal, vagy kap majd lehetőséget. Hosszú idők után nincs most egy tapasztalt, meghatározó, rutinos középpályásunk akitől lehetne tanulni. Deschamp, Conte, Davids, Nedved, Marci, Pirlo ... aztán most meg már senki. Talán így még nehezebb a fiataloknak nagyot villantani, hiába a tehetség. Na majd meglátjuk.

Én azért drukkolok ennek a srácnak. 20 meccsen 8 gól, 6 passz elég jó szám. 21 éves, pont jó: már nem egy gyenge kis pálcika. Örülnék neki!

Rocky80 2022.05.30. 21:53:06

@Kives: lehet ezért olyan fontos Pogba is. Legyen egy idős, tapasztalt középpályás is.

Kives 2022.05.30. 22:04:18

@Rocky80: sajnos nálam Pogba nem egy mentor típus, vagy aki a középpálya agya lenne, de talán még a szíve sem. Tapasztalt és technikás az ok. De fejben pont nem a legerősebb. De cáfoljon rám!

Il Principino 2022.05.30. 22:30:07

Ugyan minek vásárolnánk meg???
Még Fagioli,Miretti,Rovella,Ranocchia itt van nekünk..velük kellene kezdeni vmit,nem huszonmilliókat kiszórni újabb Pjacákra!

Del Pybala 2022.05.30. 22:47:07

@Il Principino: En nem tartom egyikojuket se tobbre pl Sturaronal...

Rocky80 2022.05.30. 22:47:42

@Kives: nekem is vannak kétségeim de úgy tűnik hogy muszáj lesz bízni benne. Meglátjuk. Nője ki magát!

spaolo1981 2022.05.31. 10:47:41

Gallardo edzősége óta nézem az argentin bajnokságban és a Libertadores kupában a River meccseit. Egyrészt ezek a meccsek azért színvonalban eléggé messze állnak már az európai topbajnoságok meccseitől. Másrészt a játékosok sem olyan képzettek, sem taktikailag, sem fizikailag. Óvatosan bánnék az ilyen tehetség gyanús fickókkal.

Kives 2022.06.01. 07:15:25

@spaolo1981: Én inkább az argentin válogatott mérkőzéseit szoktam nézni. Úgy gondolom, hogy ott van egy szintkülönbség, akiket be is hívnak a ligából. A fentebb említett Julian Alvarezt is pl már több alkalommal behívták, ha jól emlékszem már gólt is szerzett.
Valljuk be azért rendre kiváló játékosok alkotják az argentin és brazil válogatottat. Azokat a játékosokat is felfedezte valaki, lehetőséget kaptak valamelyik európai csapatban.

Én mindenképpen szerencsét próbálnék. Simán lehetne hozni 5-6 ilyen "tehetség gyanús" /ez nagyon tetszett :)/ fiatalt. Baromi olcsók, fizetésük is, és el is adhatók, ha úgy van. DE ... ha 1-2 nem csak gyanús, hanem sztár lesz. Akkor hatalmasat nyertünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása