Di María: „Maradni akartam, de a klub másképp döntött”

di_maria_angel_psg_mezben_bamban_nez.jpgÁngel Di Maria a Metz ellen játszotta utolsó meccsét szombaton a Paris Saint-Germain mezében, s ezen a találkozón gólt és gólpasszt jegyzett.

A távozása már hivatalos lett egy ideje, most pedig az ESPN munkatársának a terveiről beszélt a 34 éves, a pletykák szerint Torinóba tartó támadó.

„Nyugodt vagyok, van időm dönteni és gondolkodni. Nem csak az én döntésemről van szó. Mindig magamra és a családomra gondoltam, szóval a legjobb opciót fogom választani mindenki számára, a 2 lányom, a feleségem és magam számára.

A távozásomról a klub döntött. Mindenki tudta, hogy szeretnék még egy évet maradni, célom volt az, hogy újra próbát tegyünk a BL-trófea elhódítására, idén közel jártunk, s ez az egyetlen dolog, amit hiányként tudok megemlíteni.

De tudom, hogy a srácok folytatni fogják a menetelést ezen az úton, s megpróbálnak majd győzedelmeskedni. A legjobbat akarom ennek a csapatnak, s tiszteletben kell tartanom a klub döntését.”

Ángel Di María hét szezont futballozott Párizsban, 295 tétmeccsen 93 gólt és 119 gólpasszt jegyzett, öt bajnoki címet, négy Francia Kupát és négy Francia Ligakupát nyert a csapattal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2617837403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2022.05.22. 12:53:13

Goal.com azt írta Mbappe 300M aláírási pénzt és 100M éves fizetést kap a maradásáért.
Ha ez igaz, akkor Di Mariat igazi aprópénz lett volna nekik megtartani a padra.

venember83 2022.05.22. 12:57:18

Ha a BL kell, akkor rossz helyre jön. Pont ma 26 éve nyert a Juve BL-t. Utoljára.

cdn.prohardver.hu/dl/upc/2022-05/7681_bl-del_piero_ravenellivel.jpg

kovta23 2022.05.22. 13:03:58

@venember83: PSG nêl akart maradni. Ők mikor is nyertek utoljára?

venember83 2022.05.22. 13:26:53

@kovta23: jó, alapvetően ő maradni szeretett volna, az már nem elérhető, de a BL-győzelem még lehet cél számára.

kovta23 2022.05.22. 14:45:06

@venember83: Bocs nem kötekedni akartam. Lehet a kérők közül nekünk van erre a legnagyobb esélyünk

Juvino 2022.05.22. 14:50:07

@Leram7: 300M/100M?? Dobbenet! Nagyon beteg...

ZED! 2022.05.22. 15:21:28

@Juvino: Azért a csíra fejű gyerekért b.meg, mondjuk egyik játékosnak sem adnék ennyit, nem hogy neki!

Juvino 2022.05.22. 15:33:10

@ZED!: :)) Jo jatekos, es vszinu, h a kovetkezo par evnek ő lesz az egyik foszereploje, de akkor is...ez nem normalis! Mindezt ugy,h minden arrol szol 2eve,h a Realba akar menni, megtanult spanyolul is. De ez az osszeg...

Del Pybala 2022.05.22. 16:13:41

@delpi0823: Psg tulaja az uefa végrehajtó bizottság tagja is szoval...

venember83 2022.05.22. 16:29:21

@Del Pybala: a beIN MEDIA GROUP vezetőjeként pedig az UEFA egyik komoly finanszírozója IS. Plusz az ECA elnöke Agnelli után.

JeetTrader 2022.05.22. 16:33:41

@Leram7: ez komoly?? Ez, ez, ez....elmebetegseg....3 évi fizut meg kap előre...vicc...

Ezt nem kéne engedni! Teljesen felborult a foci. Csak a gazdag klubok rúgnak labdába . Nem igaz h ez ellen nem lehetne tenni. Miért nem lehet úgy csinálni mint az NBA-ben...fizu sapka aztán jó napot...ez nonszensz..

kovta23 2022.05.22. 16:48:30

@JeetTrader: NBA-s fizetési sapkához sok mindent kellene átalakítani. Először is egységes adó rendszer az országokba,de sok helyen például kezdeményezt is kap a focista. Másrészt az átigazolási rendszer is erre lett felepitve. És ott is meg vannak a kiskapuk. Az biztos hogy valami változás kellene. De azért persze naivak se legyünk hisz 20 évente került oda kiscsapat bármelyik bajnokság vagy bl elejére. Mindig is a nagy kutyák....Az meg ugye nekünk nem tetszik akik egy nagy csapatnak szurkolnak hogy most már máshová is érkezik tőke nem csak a tradicionális csapatokhoz

2022.05.22. 17:08:14

@JeetTrader: 300m euró aláírási pénz és évente 100misi fizu. Plusz beleszólás az edző és játékoskérdésekbe. És mindezt egy 23 éves taknyosnak... Az eszem megáll! Ez nagyon beteg! Azért az sem semmi, hogy egy olyan klub, amelyik 700m euró tartozást görget maga előtt, ilyet megengedhet magának. Ezeket az arab és kínai csilliárdosokat el kéne tiltani az európai focitól...
Kívánom neki, hogy maradjon ott örökre és ne nyerjen semmit! És ha mi úgy sem, legalább akkor a Margit nyerje meg jövőre a bl-t, hogy tudja, hova nem ment végül a pénzéhsége miatt. :D

MdewC 2022.05.22. 17:17:03

psg / uefa / arabok

Bármit megtehetnek. És még a szuperliga volt a probléma. xD

kovta23 2022.05.22. 17:20:03

@MGB75:
Azért akad bőven probléma más érdekeltségű csapatoknál is
sqaf.club/football-club-debt-list/

Del Pybala 2022.05.22. 17:33:04

@kovta23: Pontosan. Csak a kolunbseg h a psg barmit megtehet a tobbi csapat pedig nem.

kovta23 2022.05.22. 17:39:28

@Del Pybala: Azért senkit sem kell félteni. Nem egy csapat költött 10 év alatt 1 milliárd euró fölött. Ami még fontos tényező amíg egy Pl utolsó több tévés bevételt kap mint a Juve addig nem beszélhetünk egységes szabályokról feltételekről. De egyre több csapatot tomnek pénzzel gazdagok és visznek el 40-50 milliós játékosokat ami eddig csak a régi nagy csapatok tehettek meg, de mindig csak a psg-n ,City-n akad meg az emberek szeme. Pedig a probléma lejjebb kezdődik

Del Pybala 2022.05.22. 17:47:46

@kovta23: A psg egeszen mas szinten all...meg a city is kiscsapat az o koltekezesukhoz kepest.

Rocky80 2022.05.22. 17:51:04

Micsoda gól és passz mutatói vannak! :O
Szerintem jó lesz nálunk, a fiataloknak is irányt mutat és ha csak hasonló statjai lesznek, már nyertünk a leigazolásával. Pogba dettó.
Viszont most már vigyázni kell hogy ne essünk át a ló túloldalára az "idős" játékosok leigazolásával kapcsolatban, legyen inkább egy egészséges elegy, inkább a fiatalok felé hajolva. :-)

Aké-Soulé-Chiesa-Di Maria-Cuadrado: ez így jó is lesz! Két öreg róka meg 3 fiatal.

2022.05.22. 18:03:47

@Rocky80: Lehet, vmi olyasmi csapatot akarunk építeni, amivel megnyertük a 9 scudettót. Volt jópár idősödő "szupersztár" (Pirlo, Tévez vonal) és melléjük néhány fiatal tehetség (Pogba és társai). Kellenek a fiatalok, de idősebb, érett, jó játékosok nélkül mit sem érnek. El kell találni a megfelelő arányt.

kovta23 2022.05.22. 18:10:40

@Del Pybala: Ez nem igaz. Ez tipikus előítélet. Nézz utána. Nem azért írom mert védeni akarom őket , sőt kifejezetten utálom őket azóta mióta lerabolták a serie a-t

www.si.com/fannation/soccer/futbol/.amp/news/man-utd-city-and-psg-spend-over-1b-net-on-transfers-in-10-years

Del Pybala 2022.05.22. 18:16:13

@kovta23: Ez a lista nem tartalmazza az eladasokat es fizeteseket. Es az angol klubbok bevetele kb 5x annyi mint a psg nek.

kovta23 2022.05.22. 18:29:05

@Del Pybala: Olvass már légyszíves mielőtt válaszolsz. A lista tartalmazza az eladásokat is. Ott van pl. Mu 1,5 milliárdot koltott játékosokra miközben 450 millióért értékesített. Így jön ki a táblázatban szereplő összeg. De kell keresek fizetési táblázatot is. Nincs értelme. Most a te szemedben a világ fociját ért változásokban a bűnbak a psg, pedig nem is ő az első fecske nem is az utolsó.

Del Pybala 2022.05.22. 18:50:30

@kovta23: nem igazan tudom komolyan venni ezeket a listakat mar bocs :D

kovta23 2022.05.22. 18:55:55

@Del Pybala: így lenne ötösöm a lottón. Annyira biztos voltam benne hogy a következő értelmes hozzászólásod ez lesz! Akkor melyik lista a hiteles? Sky Sport, goal.com, BBC elég hiteles források. De ugyanez jön ki ha végig számolod a transfermark adatait. De ne is inkább hidd el a saját magad által felállított sztereotípiákat

alexGicamo 2022.05.22. 21:13:20

@JeetTrader: Ha van olyan baromarc / klub , aki /amelyik kifizeti neki ...

Juvino 2022.05.22. 21:23:10

Olvasva a kulonbozo listakat, erdekes, h mi mennyire rosszul banunk a penzzel, pedig top10-ben vagyunk. (Sajnos a deficit termeleseben is.) Sokkal elorebb kene lennunk a bajnoksagban bl-ben, stb. Ez pedig a vezetoseg ratermettseget kerdojelezi meg. Szarul koltjuk a dellat! Erdekes pl,h a Real csak 25. azon a listan, ahol a vasarlasok es eladasok kozti deficitet nezik mi meg a hatodikok.

Shyr Kahn 2022.05.23. 04:16:40

@kovta23: A fizetesi sapka vonatkozhatna a netto keresetre + bonuszokra (kedvezmenyekre) siman. Nyilvan vannak orszagok, ahol a klubok hatranyos megkulonbeztetesben reszesulnenek az adorendszer miatt (tobbet kellene leperkalniuk), igy kicsit komplexebb a megoldas, mint ket orszagra meghozni (lasd az NHL-t KAnadara es az USA-ra, ahol eltero adozasi rendszer van, akar provinciankent/allamkent is), de egyaltalan nem lehetetlen. Nincs tokeletes rendszer, de annal azert jobb lenne, mint ami most van. A problema, hogy meg akarat sincs ra, hogy valtoztassanak, amig a PSG tulaja poffeszkedik az UEFA vezetosegeben. A Szuperliga sok klubnak jo, de nyilvan az olyan kluboknak, mint a P$G nem fekudne es ezert valoszinu mindent meg is tesznek, hogy elfojtsak ezt az otletet amilyen hamar csak lehetseges.

Shyr Kahn 2022.05.23. 04:18:16

Egyebkent a mutatoi alapjan nem volt rossz Di Maria, de azert ne feledjuk el, hogy ezt mind fiatalabban a francia bajnoksagban profukalta. Kivancsi leszek mit tesz le az asztalra a Serie A-ban 34-35 evesen.

Rocky80 2022.05.23. 11:16:15

@Shyr Kahn: Dani Alves szintet várok tőle. Meglátjuk!

JeetTrader 2022.05.23. 13:26:37

@Shyr Kahn: az elmúlt idén 12, tavaly 13 kanadai pontot gyűjtött miközben az átlag scoreja 7.5 körül volt.
Nálunk idén Dybala 15 kanadai pontot jegyzett és asszem 7.41 átlag scoreja volt. Kb nagyon hasonlók.

Meglátjuk. Előbb írjon alá aztán lássuk hogy fekszik neki az olasz bajnokság, mert az még ugye kérdés mindig. Remélem jó húzás lesz, pozitív vagyok vele kapcsolatban.

MDaniel98 2022.05.24. 09:54:08

Szerintem is jó lesz én bizakodó vagyok vele kapcsolatban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása