A Lazio elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgA Juventusra már csupán két tét nélküli bajnoki mérkőzés vár a hamarosan lezáruló szezonban, ezek közül az elsőn a Lazio együttese látogat a negyedik helyet, és így a Bajnokok Ligája-indulást már bebiztosító zebramezesek otthonába.

A huzamosabb ideje sérüléssel bajlódó játékosok mellett ezúttal Mattia De Sciglio, Danilo, Denis Zakaria és Arthur is kimaradtak Massimiliano Allegri keretében, azonban meghívót kapott az ifjú Martin Palumbo.

A két csapat első, Rómában lejátszott mérkőzésén a Juventus Leonardo Bonucci büntetőjével került előnybe, majd a második félidőben újabb tizenegyes érkezett Federico Chiesa buktatása miatt, s a veterán védő ezt is értékesítette, így kialakult a 2:0-ás végeredmény.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, PinsoglioPerin

Védők: Chiellini, de Ligt, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci, Rugani

Középpályások: Bernardeschi, Rabiot, Locatelli, Miretti, Palumbo

Támadók: Vlahović, Morata, Dybala, Kean, Aké

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5117832687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigChris 2022.05.16. 22:13:43

Ahogy nézem az egészből Dybala jön ki nyertesen. Az Inter játéka jobban fekszik neki és nálunk jó játék még évekig nem lesz. Jól teszi, hogy lelép.

giorgio007 2022.05.16. 22:16:28

Kean ott folytatja, ahol a Genoa ellen abbahagyta XD

Hudakdomi 2022.05.16. 22:16:41

Pellegrininek volt labdaérintése?

2022.05.16. 22:21:31

@danimester1: Még a vereség is jó. Chiellini búcsúztatásán kívül semmilyen célja nincs ennek a meccsnek.

Mark Szabo 2022.05.16. 22:24:30

Nem értem, minden meccsen ez a beszorulás megy. Azt olvasom ugye hogy Allegri bunker focija az egész, hát kíváncsi lennék mi történik pontosan az öltözőben és a pályán

Mark Szabo 2022.05.16. 22:25:49

Cuadrado-t Chiesa visszatèrèsig meg előre kell tenni, ő a legkreatívabb játékosunk

2022.05.16. 22:26:51

Nagyon tömörülünk hátul. Mintha támadni sem akarnánk már. Esetleg egy-két kontra.

Mark Szabo 2022.05.16. 22:27:25

Nem követem őket, de én ebbe a Savicban nem látom azt a 70-80m-s vétel árat :-D

2022.05.16. 22:28:52

@Mark Szabo: A mai meccs alapján én sem.

JuveMI 2022.05.16. 22:30:15

Azért az nagyon látszik, hogy Dybala a fiatalabb szurkolók körében óriási király volt!

tomi12312323 2022.05.16. 22:31:55

Allegri te SZAR! Köszönöm, hogy megtudhattam milyen érzés egy Spezianak szurkolni. Remélem ez a búcsú meccsed te nyomorult.

tomi12312323 2022.05.16. 22:32:55

@JuveMI: Ja meg a futballt szerető emberek körébe!

2022.05.16. 22:36:40

Reklamálhat a láció. SMS úgy Berna alá rúgott, majdnem megbüdösödött...

Mark Szabo 2022.05.16. 22:36:59

@tomi12312323: Ez igen, ez már megnyilvánulás. De egyébként egyetértek EBBEN

Hudakdomi 2022.05.16. 22:38:22

@JuveMI: hát igen a kisfiú is rendesen megsiratta paulot

2022.05.16. 22:41:02

Utolsó mp-ben kiegyenlítenek. :D Hihetetlen!

alessandrinho 2022.05.16. 22:41:08

@danimester1: Kérdezd az Allegri imádókat (még mindig vannak egy páran), ők biztos tudnak rá értelmes magyarázatot adni arra, hogy mi történt a 2. félidőben, immár kb huszadjára az idényben.

Mark Szabo 2022.05.16. 22:41:23

@Hudakdomi: Lessz a kisfiúknak majd másik kedvence nem kell aggódni...na Savic, ez benne volt

tomi12312323 2022.05.16. 22:41:50

allegri TE SZAR TE SZARDARAB TAKARODJ!!!!!!!!!!!!!!!

Mark Szabo 2022.05.16. 22:42:24

Szerintem SOHA nem cserélt még ilyen szarul ez az ember

BigChris 2022.05.16. 22:42:32

A mai meccs alapján az eredmény ránk nézve hízelgő..... vereséget érdemeltünk, sőt a Lazio szemszögéből nézve igazságtalan.

Gabueroo 2022.05.16. 22:42:47

Masodik felido emlitesre se volt melto.

Hudakdomi 2022.05.16. 22:42:47

A k@rva édes Jóisten f@sza :D
Á ilyen nincs xdddd

Rikoo 2022.05.16. 22:43:01

@Mark Szabo: Az utolsó momentumban megmutatta, hogy miért ennyi az ára.

Mark Szabo 2022.05.16. 22:43:52

@Rikoo: Oké, de ezt nekünk köszönhette azért, de értem az iróniát :-D

nortu30 2022.05.16. 22:44:00

És igen, megint sikerült elqrnia ennek a balf@sznak! Gratulálok, és egyben remélem, hogy már csak egy meccsen kell elviselni azt a tenyérbemászó fejét.

2022.05.16. 22:44:52

A második félidő köszönőviszonyban sem volt az elsővel. Hihetetlen, hogy mennyire el tudjuk baszni a 2. félidőket. Meg is érdemeltük, hogy kiegyenlítsenek. A 2. alapján vereséget érdemeltünk volna.

Attilio79 2022.05.16. 22:44:54

Sarri tönkretette a Laziot, de azért annyira nem tudta... :D
Na, majd jövőre minden jobb lesz!

Lanzafame 2022.05.16. 22:44:57

Ez nagyon ciki volt :D

Mark Szabo 2022.05.16. 22:45:21

@nortu30: Szerintem sajnos még sokáig

babo0410 2022.05.16. 22:45:46

Olyan volt a meccs, mint az egész szezon. Megint visszaálltunk a 2. félidőre, és a végén megszívtuk. Allegri mellett elrohant a futball. Ilyen lassú, körülményes játékkal eredményeket nem lehet elérni.

danimester1 2022.05.16. 22:47:51

Ilyenkor hol a VAR!?Nekünk visszanézték volna az biztos.Sajnos nem tudtuk kivédekezni a 2. félidőt...A következő szezonban ismét nézhetjük a rúgjunk egy gólt és védekezzünk taktikát a Misterrel.Nedved nem véletlenül dühöng,de sajnos Allegri be van betonozva a kispadra.Az első félidőben foci volt,a lációnak esélye sem volt,aztán jött Allegri a taktikájával meg a cseréivel...Ezt nem lehet nem észrevenni!A szezonunk is ez miatt úszott el,mert voltak sérülések ez nem vitás,de a taktika a cserék vagy nem cserék mind Allegrin múlott.Remélem utolsó szezonja lesz,mert így nem fogunk előre lépni.Forza Juve!

nortu30 2022.05.16. 22:49:20

@Mark Szabo: Tartok tőle én is, sajnos.

JuveMI 2022.05.16. 22:49:32

Kedves Szurkolótársak! Hogy tetszett a mai reaktív-moslék (Arthur-Rabiot-Ramsey nélkül)??
Azért egy Chiellini-Dybala kettős búcsúztató megérdemelt volna egy 10 percnél "szabadabb gyeplőt"!
Csak a Metallicát tudom most idézni (semmi más nem jut eszembe): "Sad but true"

babo0410 2022.05.16. 22:50:49

A meccseink felét tudtuk csak megnyerni. Nem tudom mit akartunk mi? 57 lőtt góllal bajnokságot nyerni? Szégyen a szezonunk. Lett összesen 70 pontunk. Gyenge volt ez a szezon. Allegrinek nem lenne szabad maradnia, ha már Pirlo se maradhatott.

danimester1 2022.05.16. 22:51:13

@JuveMI: fantörpikus volt egy életre szóló élmény!!Ja!Nem!

Mark Szabo 2022.05.16. 22:52:46

@JuveMI: Nem tudom pontosan mit akarsz mondani ezzel, de ha jól értem azt hogy mindegy hogy ki van bent, Allegri a gond, ha igen egyertèrtek

DelPiero2 2022.05.16. 22:53:13

@danimester1: szerintem egyértelműen leadtuk a meccset, azt nem tudom Allegri benne volt-e. Persze így okoskodni utólag könnyű, de nagyon azt éreztem közben is. Nem értem miért hagytuk a végére a gólt.

Rikster91 2022.05.16. 22:54:57

Borzalmas volt a második félidő, igazából teljesen értékelhetetlen. Ezt a játéknak nevezett valamit előadja teltház előtt, két nagyszerű játékos búcsúmeccsén, amit csak azért is meg kellett volna nyerni.

Ezek a szokásos tèt nélküli meccsek, egy darabot nem nyernek meg. Én szégyellem magamat helyettük.

Grande Chiellini, Grande Dybala, mindent köszönünk Nektek! Sok csodás pillanatot okoztatok nekünk szurkolóknak!

DelPiero2 2022.05.16. 22:56:06

@Hudakdomi: tényleg kérdéses, hogy nyerünk-e ezzel valamit, míg Rabiot, Ramsey -k itt vannak a keretben.

2022.05.16. 22:56:35

Az Ake, Kean, Palumbo, Pellegrini cserékkel nem volt egyértelmű, hogy teljesen leszarjuk a meccset? Sandro-Miretti-Bernardeschi volt a középpályás sorunk, könyörgöm...

Hudakdomi 2022.05.16. 23:00:59

Amúgy maxiking ennyire szellemifogyatekos, hogy nem veszi észre, hogy ez a taktika rég a kukába landolt? Tamado foci kell nincs mese! Mert így kettőnél több gólt soha a büdös életbe nem fogunk lőni. Csoda hogy a zenitnek, a romának, és a sampdorianak vertünk 4 gólt.

Jozeph Pelikahn 2022.05.16. 23:01:43

Most, hogy felszabadul Dybala bérkerete, hozhatnánk a helyére 4-5 hátvédet!

Mark Szabo 2022.05.16. 23:04:31

@Hudakdomi: Ha Maxi mene, jövőre minden jobb lessz!

JuveMI 2022.05.16. 23:07:46

@Mark Szabo: Melyik része kérdéses számodra? A reaktív-moslék jelentése: defenzív, az adott eredményre és/vagy ellenfélre, helyzetre reagáló sz§r labdarúgás. "Sad but true" jelentése: szomorú, de igaz.
Szóval, ha pl. nekem töltenek egy fröccsöt az öltözőben a játékosok... rágyújtok és azt a taktikai utasítást adom nekik, hogy menjetek ki focizni és b§sszátok meg őket... akkor 3-4-et lövünk.

Hudakdomi 2022.05.16. 23:07:47

@Mark Szabo: ja. Csak az a baj, hogy maradni fog örökre

DelPiero2 2022.05.16. 23:09:09

@Hudakdomi: A románál Landucci volt a manager. Allegrit lelátóra tiltották.

Mark Szabo 2022.05.16. 23:10:06

@JuveMI: Azt gondoltam hogy vanas mondandó is e mögött, de lehet túl gondoltam

ggbuffon 2022.05.16. 23:10:33

Nálam "utálatban" ez a Juve megközelíti erősen a Ferrara-Del Neri fémjelezte Juvékat.

Mielőtt valaki azt reméli, hogy jövőre pár igazolástól majd minden más lesz, ki kell abranditsam. A mi Maxunk elsősorban már kialakult csapatok finomhangolásában jó (lsd. Ancelotti utáni Milán, Conte utáni Juve) csapatot építeni/krízist kezelni látványosan nem tud.

Leram7 2022.05.16. 23:13:36

Gyalázat volt a második félidő.

Sok fiatal kapott lehetőséget, de azért a mentalitás lehetetett volna jobb.

Chiellini egy legenda, hiányozni fog.

Dybala is nagy alakja volt az elmúlt évek sikercsapatának. Remélem egy sinterbe szerződés nem fog bekövetkezni és szépen tudunk rá emlékezni.

A lazio 2. gólja előtt Cuadradot szerintem feltartották.

Hudakdomi 2022.05.16. 23:17:49

@Leram7: szerintem is feltartottak cuadradot. De ezt csak mi kúrhattuk el!

Leram7 2022.05.16. 23:19:15

@Hudakdomi: Nem játszottunk jól és nem érdemeltünk győzelmet, de itt is kaptunk meccs végeredményt befolyásoló játékvezetést, csakúgy, mint a sinter elleni döntőn.

JuveMI 2022.05.16. 23:21:07

@Mark Szabo: Faék egyszerű mondanivalóm lényege: EZ ÚGY SZAR AHOGY VAN!
Egy átlagos, támadó felfogású edzővel 3-4 gólokat lőhetnénk meccsenként...

Mark Szabo 2022.05.16. 23:23:48

@JuveMI: De ezt mondtam ÈN IS! :-D :-D Nyugodj meg semmi támadó nem volt a kommentemben

Hudakdomi 2022.05.16. 23:31:22

@Juventina7: a f@szert kellett rám hozni a sírást. Tudtam hogy nem bírom ki

DelPiero2 2022.05.16. 23:33:18

@Leram7: Én is a bírózás híve vagyok, de itt odaadtuk a meccset szerintem, annyira leszarta, azért cserélt így Allegri.

DelPiero2 2022.05.16. 23:35:25

@Juventina7: Ez is mutatja, hogy ebben Bene és Agnelli volt vastagabban benne. Ahogy ADP-t elküldték, itt is megfogant a gondolad, hogy elküldik. Talán annyi feltétel lehetett, hogyha erősen pitizik, akkor van egy kis esélye. Bene-t és Agnellit soha nem fogjuk sírni látni a klubért.

Leram7 2022.05.16. 23:35:53

@Juventina7: Kár, hogy a pénz fontosabb a "családnál". Mivel nem tudjuk az igazságot és a konkrét számokat, csak Nedved utalását, úgy érzem maradhatott volna, ha enged a fizetésből.
Ez szomorú. Jó lenne megtudni mi történt itt, de azt érzem, nem akart mindenáron maradni.

Megható pillanat, ahogyan Bonucci is visztaért, még ő is visszajöhet. Kivéve, ha inter mezzel szennyezi magát, onnan nincs visszaút!

Hiányozni fognak!

Juvino 2022.05.16. 23:36:47

@Juventina7: ezt en is megkonnyeztem:((
Itt biztos,h nem a penz dontott! Egyszeruen nem kapott ajanlatot...

JuveMI 2022.05.16. 23:38:57

@Mark Szabo: ++++ nem vettem támadásnak!

Juventina7 2022.05.16. 23:39:09

@Hudakdomi: Nem tudom a vezetőség részéről mi motoszkál a fejekben, de ő egyáltalán nem akart soha elmenni.
Írtam már ide is többször és komolyan hiszem, hogy ha nem Antun az “ügynöke”, hanem egy kompetens, hiteles szakember, akkor az a szerződéshosszabbítás megtörténik időben.

Egy ilyen videó után milyen lesz sinter mezben viszontlátni? Marotta biztos tette a dolgát a háttérben…

Del Pybala 2022.05.16. 23:39:47

Mindenki nyugodjon meg megvan Dybala potlasa. Veglegesitettuk a Kean uzletet 38millioert.

Hudakdomi 2022.05.16. 23:42:17

@Del Pybala: komolyan? Dehogy csak irónia igaz?

Mark Szabo 2022.05.16. 23:44:10

Van egy olyan érzésem hogy Chiello nem játszik a következő mérkőzésen

Mark Szabo 2022.05.16. 23:46:14

@JuveMI: Jöhet ide bárki, Vlaho,Zakaria valahogy elszürkülnek Maxi nagy stratègiájában, ettől félek

buci402 2022.05.16. 23:46:35

@Juventina7: Nem hiszem, hogy az Interbe menne, már most lassan csak a Fradival nem hozzák őt szóba. Bár akkor nagyon felkapták az Intert, de ezek után ha odamenne.. nem hinném. Értem én, hogy az ügynöke is dönt, de azért nem hinném, hogy ennyire ne lenne beleszólása. Ilyen videó után meg oda.. hát az nagy csalódás lenne.

Agnelli óta nem igazán törődnek ilyesmikkel csak a pénzzel (CR is ugye azért jött, nem csapatépítésnek :D). Anno ADP-t is hirtelen küldték el.. jó volt neki búcsúztató, de hogy csak egy sajtótájékoztató végén benyögte, hogy ja amúgy megy az idény végén, elég gáz volt.

Én szerettem Dybalát és továbbra is követni fogom a karrierjét akárhova is megy. :)

Mark Szabo 2022.05.16. 23:51:36

@buci402: Arsenalt olvastam legutóbb amúgy

JuveMI 2022.05.16. 23:56:32

@Mark Szabo: Newcastle jelentkezett már?? A mór király bárkit ki tud fizetni!

Mark Szabo 2022.05.16. 23:58:28

@JuveMI: Passz, hallottam hogy ott sok a tőke

Rikoo 2022.05.17. 00:00:14

De Ligt 2026-ig hosszabbíthat!
A mai tárgyaláson közel kerültek sz álláspontok, úgyhogy hamarosan hivatalos lehet.

Pogba esetében is pozitív hírekkel szolgáltak az újságírók.
A PSG ajánlatával nem tudunk versenyezni, de megközelíteni igen.
Ez a két klub maradt versenyben csak.

Kasabai 2022.05.17. 00:02:05

@Juventina7: ezt a felvételt én is megkönnyeztem, és egyetértek, hogy itt valami nagyon félrement a tárgyalások közben, mehetett a keményedés, a kivárásra játszás mindkét fél részéről. Annyi bizonyosan kijelenthető, hogy Dybala nem akart távozni és itt folytatta volna. Az is tuti, hogy a vezetőség egy ponton bekeményitett vele. Sajnálom őt.

Shyr Kahn 2022.05.17. 00:02:58

@Juventina7: Ez a srac a szivet adta amig itt volt... kulonben nem lattuk volna igy kifakadni. Tudom mindenki mashogy reagal, meg mas szemelyiseg, de ez igy eleg beszedes. Nagyon sajnalom, hogy nem sikerult meghosszabbitani a szerzodest, akarkin is mulott. Talan kesobb, majd kiderul.

buci402 2022.05.17. 00:10:35

@Rikoo: De Ligt oké, de Pogba.. Bár változott azóta mióta elment, de vele se vagyunk beljebb. Di María is remélem rossz vicc (bár őt nagyon bírom az tény :) ). Oké, hogy még nincs Európa Liga (mmint mióta így hívják) címünk, de nem arra kéne hajtani. :D

Primo Dimarzio 2022.05.17. 00:26:59

Nem láttam még a meccset , de örülök ,hogy szezon végére Alexsandro megtalálta a góllövőjét.

Hudakdomi 2022.05.17. 00:30:42

Amúgy az lett volna a legnagyobb ha dybala a búcsúzás helyett odaszalad a vezetőséghez és bele orditja a fülükbe hogy hol vannak azok a papírok aláírom a szerződést 2026ig. Csak hát ez már nem fog bekovetkezni sajna.

bianconeri83 2022.05.17. 00:49:57

@Juventina7: sajnálom Paulot, pedig sosem voltam a legnagyobb híve.
De szívem szerint most azt mondanám, h engedjen mindenki egy kicsit és kapjon már egy új szerződést...

alexGicamo 2022.05.17. 04:54:23

@Leram7: Ez így igaz !
Van , amit nem lehet megtanítani a focisuliban !

alexGicamo 2022.05.17. 05:00:28

@MGB75: Na, ezért kerül Sergej barátunk közel 100 gurigába !

alexGicamo 2022.05.17. 05:10:07

@JuveMI: Ez tetszik !
Nem lehetnél te az edző ? :-D

Matteo89 2022.05.17. 06:10:21

@Juventina7: majd kiderul hogy mi fáj neki annyira. Ha az hogy az Interbe kell mennie 4 millióért akkor nem nagyon fogom sajnálni. :)

2022.05.17. 07:01:34

@Juventina7: Én is ennyire sírnék, ha az Interbe kéne mennem. :)

Egyébként tényleg szomorú, hogy ilyen vége lett, egy egészséges, jó formában játszó Dybala mindig hiányozni fog a pályáról. Nekem a személyisége már kevésbé.

Shyr Kahn 2022.05.17. 07:28:58

@Hudakdomi: Tartok tole, hogy nem voltak es nincsenek is papirok... szimplan ennyi volt a tortenet. Ahogyan Ari papa mondotta, Vlaho utan mar nem allt a kozeppontban es nem akartak "megserteni" egy alacsony offerrel, szoval benne van a pakliban, hogy nem is volt offer, akarmit is mondott Nedved nem is oly regen.

Mark Szabo 2022.05.17. 08:04:41

@Pjanista: Természetesen az nekem sem, remélem inkabb más csapatot választ mint az Inter

delpi0823 2022.05.17. 09:27:25

@Shyr Kahn: Persze hogy nem volt semmilyen papir,nem is ajanlottak neki uj szerzodest ennyi.Csak jonnek itt a serulessel de azert Pogbat akarjuk leigazolni,aki az utobbi evekben szinten rengeteget volt serult,plusz a mentalitasarol ne is beszeljunk........A vezetoseg a legnagyobb problema Agnellistol,Nedvedestol,Arrrivabane is egy kokler sztem.De majd meglatjuk Pogbaval meg Di mariaval mit fogunk elerni.........Ne legyen igazam de jovore is csak a 4ik helyert valo kuzdelem marad.Aztan elore latom a magyarazkodast,nagyon sokat valtozott a keret,uj jatekosok erkeztek,ido kell meg a csapatnak.........

Rocky80 2022.05.17. 10:05:33

@delpi0823: Pogbától én is fázok, de megeszem a kalapom ha jövőre is csak negyedikek leszünk. Azért az már más tészta lesz...

Shyr Kahn 2022.05.17. 17:20:32

@Rocky80: A mostani Napoli talan foghato, de a Milan es az Inter elottunk van es nem nehez elkepzelni, hogy tenni is fognak azert, hogy elottunk legyenek.

Nyilvan nem lehetetlen a hamradiknal elobb vegezni, de ezen a ponton szamomra is erosen ketseges.

venember83 2022.05.17. 17:38:53

@Rocky80: "csak negyedikek"? Ez meg micsoda kijelentés? A BL-szereplés kivívása nagyszerű eredmény, neked nem szóltak róla?

MDaniel98 2022.05.20. 08:59:21

Azért 2 gólos előnynél úgy gondoltam, hogy meglesz a meccs. Hát tévedtem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása