Agresti: „Pár héten belül dönt a Juve Di María kapcsán”

di_maria_angel_szivet_mutat_psg_mezben.jpegA Juventus nyári keretfrissítésének a részeként a pletykák szerint komolyan felmerült Ángel Di María neve, mivel a 34 éves argentin futballista szerződése lejár Párizsban, a Juventusnak pedig mindenképpen erősítenie kell a támadórészleget Paulo Dybala és Federico Bernardeschi távozása nyomán. 

„A tény, hogy a sajtóban nem merült fel a felek részéről semmilyen cáfolat Ángel Di Maria esetleges érkezése kapcsán azt jelzi, hogy a Juventus kiértékeli a játékos leszerződtetésének a lehetőségét.” - mondta Romeo Agresti a Juventibus munkatársának.

Az argentin futballista szeretne még pár évet Európában futballozni, mielőtt visszatérne Dél-Amerikába. Az értesüléseim szerint a Juve néhány tapasztalt futballistát figyel jelenleg. A Juventus vezetősége pár héten belül döntést hozhat ebben az ügyben.”

A sajtóban megjelent értesülések szerint a torinói klub 7 millió eurós bért kínálhat az argentin játékosnak, szerződése pedig 1+1 évre szólhat, a pályán pedig a futballista kiválóan illeszkedne Dušan Vlahović és Federico Chiesa mellé a csapatba.

A távozók tekintetében a Juventusnál a legfőbb kiszemeltek Alex Sandro, Arthur Melo és Aaron Ramsey, továbbá nincs kizárva, hogy Álvaro Morata is elhagyja a keretet, miután az Atlético Madrid nem kívánja elfogadni a Juventus megközelítőleg 15 millió eurós kivásárlási ajánlatát, mivel egyéb klubok készek 30 millió euróért leigazolni a spanyol centert.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7117818005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikster91 2022.04.27. 15:15:57

Ez az 1+1 ev szerintem jó konstrukció lenne. En elfogadnám őt erre a rövid időtartamra. Nagyon lyukas ez a keret, 50 milliós igazolásokra pedig nem tellik a jelenlegi helyzetünkben.
Legyen egy Di Maria, Soule jobb oldal jövőre.

Juventino86 2022.04.27. 16:59:02

Klasszis játékos. Egyértelműen erősítést jelentene. 2 jó év szerintem még van benne, arról nem is beszélve, hogy ha 4-3-3-ban gondolkodunk, akkor Di Maria tökéletes választás. Chiesa, Vlahovic, Di Maria... Na, ez már egy komoly támadósor lenne. Sokkal jobb és olcsóbb választás, mint Zaniolo. Az olaszban rengeteg kockázat van. Két komoly sérülése volt, és attól tartok, hogy sosem lesz már teljes értékű játékos.

juve28adam 2022.04.27. 17:07:51

Ezekkel a szerződésbéli feltételekkel szerintem rendben is lenne. Mariska még mindig klasszis játékos, ha csak 1-2 évig is de óriásit tudna segíteni a támadójátékunkon. Egy-két 30as forma érkezésével szerintem még semmi probléma nem lenne ha minőségiek azok a játékosok és mellettük továbbra is a fiatalítás az alapvető fő cél.

2022.04.27. 17:45:16

Chiesa/Raspadori - Vlahovic/valami öreg olcsó váltótárs - Di María/Soulé (néha Cuadrado).

Szerintem reálisan a támadósorból ennyit lehet kihozni majd a nyáron. Ideális esetben baloldalra is kéne igazolni valakit (Hamed Traoré), de nem hiszem, hogy erre lenne esély. Raspadorival viszont továbbra is tudnánk 4-2-3-1-ben is játszani, és ha nagyon kell, akkor baloldalra is be tudna ugrani 4-3-3-ban.

Rikoo 2022.04.27. 17:50:49

Szerintem a 7 milliós fizetés nagyon nem reális. Kevesebbről lehet szó.

@Rikster91: Allegri állítólag a keretben akarja tartani Soulét az egész következő szezonban, de ismerjük.
Di María és Cuadrado lenne ebből inkább.

@juve28adam: Állítólag ez is a célunk. Fiatal játékosok igazolása 1-2 rutinos játékossal kiegészülve.

JuveMI 2022.04.27. 18:45:14

"Az értesüléseim szerint a Juve néhány tapasztalt futballistát figyel jelenleg."
Van még valakinek kétsége azzal kapcsolatban, hogy a jövő évi Juventus sem fog másról szólni, mint az idei??
Őszintén megvallva, én szívesebben néznék olyan Raspadori féléket, mint kivénhedt zsoldosokat... na de a lényeg: "egy pontra vagyunk a harmadiktól, cél tehát a 4. pozíció megtartása"

venember83 2022.04.27. 18:58:11

@JuveMI: a Tuttosport szerint volt kapcsolatfelvétel Raspadori kapcsán, a GdS szerint kétéves kölcsön és kivásárlás konstrukcióban érkezhet akár.

2022.04.27. 19:21:21

Még 34 évesen is inkább Di Mááária 2 évre, mint a betegágy, időzített bomba, túlárazott Zaniolo.
Ezt az egyet fel sem tudom fogni. Dybala helyett hogy jöhetett szóba egy másik olyan játékos, aki semmivel sem jobb sérülékenység szempontjából. Sőt! Sokkal nagyobb rizikó van benne. Ráadásul drága is.

Thuglife! 2022.04.27. 20:21:00

Jöjjön Di Maria amíg nem jöhet Zaniolo ingyen.

JuveMI 2022.04.27. 21:10:39

@venember83: Milyen szép is lenne egy Raspadori-Chiesa-Vlahovic Juve-fanatikus rohamosztag oda előre.... Mister poszton meg egy Tudor/Italiano... de ehhez még nem ittam eleget:)

JuveMI 2022.04.27. 21:13:22

@Thuglife!: Múltkor nagy unalmamban megnéztem egy Roma meccset... hajtottak hátrányban, mint állat... Zaniolo szét is hullott... le kellett cserélni... nem tűnt túl biztatónak az egészségi állapota!

Hudakdomi 2022.04.27. 21:58:27

Tökéletes opció 1-2 évre. Én 5 millát adnák neki de döntsenek ők!

2022.04.27. 22:47:12

Nem írnám le Zaniolot még. Jó nézni a pályán és elég erős lábakon áll:) Főleg a sérüléseihez képest. Valószínűleg olcsóbban is jöhet, ha a Juvét szeretné.
Ha már 34 éves akkor el lehetne happolni Mertenst a PSV elől 1-2 évre, akkor Vlahovics mögött Chiesa, Raspadori, Mertens mögöttük Locatelli, Zakaria jól nézne ki. McKenny, Arthur, Rabiot, Miretti cserék. De sokkal tutibb lenne Szoboszlai balra és Chiesa jobbra. Mertens, Soulé, Morata, Jorge csere. Hátul Pellegrini fejlődőképes (már most is jobb, mint Sandro) Bremer, De Light és Quadrado-Danilo. Maradhatna még Rugani, Bonucci, Gatti.
Ez lenne a legolcsóbb amivel a legjobban erősíthetnénk.

babo0410 2022.04.27. 23:44:14

Di Maria 34 évesen már nem kéne. Kell a rutin, de miért ilyenek kellenek? Aztán a fiatalok meg Allegrinél nem fognak egy másodpercet se kapni. Minek is nem? Majd egy pályája vége felé járó játékos fog rohangálni minden meccsen fel-alá. Én nem igazolnék ilyen idős játékosokat.

venember83 2022.04.28. 06:40:09

Di Marzio szerint, ha a Roma kitart a 60 millió eurós ár mellett, akkor kb. 0 százalék esély van Zaniolo nyári érkezésére.

Kives 2022.04.28. 07:00:14

@babo0410: egyet értek.
Minden komolyabb klub leépíti az ilyen korban lévő játékosokat. Bayern egy 33 éves Lewát ad el, Real ilyen körül adta el Ronaldot, Salah is lassan megy a Pooltól, Cityből Aguero ... stb, stb. S közben beépítenek fiatalokat, erős marad a keret, motiváltak maradnak.
Nálunk ez miért nem tud működni? Ilyen 34 éves Di Mariákban gondolkozunk. Elszomorító. Oké, értem én, hogy nagy név, rutin meg miegymás. De nem épp egy építkezés zajlik? Vagy miért nem próbálunk meg egy fiatal tehetséget, hátha lesz belőle valami, apró fizetésért. Vagy miért nem maradt Dybala? Átigazolási díj sem kell, bizonyított, s valamelyest kötődik a klubbhoz. Azokat a statokat amiket Di Maria hozott mostanában, azt Dybala is tudja. 1+1 éves szerződés is ... lassan értelmes, korban megfelelő játékos messzire el fogja kerülni a Juvét.

venember83 2022.04.28. 07:38:40

@Kives: "Minden komolyabb klub leépíti az ilyen korban lévő játékosokat."

A Juventusnál van pozitív tapasztalat is ilyen korú játékosokkal, pl. Pirlo, Tévez, Dani Alves. Persze nem lehet velük több évre tervezni, de nagyon rövid távon segíthetnek, és nyilván az is benne van a pakliban, hogy nem fog működni a dolog.

kovta23 2022.04.28. 08:23:30

@Kives: Azért a Kroos,Modric,Casemiro, Benzema négyes még mindig szuper és átlagban vannak 35 évesek. Pár évvel hosszabb a játékosok pályafutása mint régebben. Szerintem Di Mária bőven elfér a keretben szélső hiány van a csapatban

Kives 2022.04.28. 09:11:35

@venember83: Persze, vannak kivételes esetek. Bár úgy rémlik nekem, hogy Tevez 29 volt amikor jött, vagy épp 30. Nem akarok hülyeséget mondani. De számomra nagy csalódás volt, hogy 2 fantasztikus év után csak úgy lelépett, mert hát az argentin bajnokság olyan fontos. Bálványozva volt itt, imádtuk ... de menni kellett. Dani Alves meg 1 év után lepattant. Pirlo igen, egy kivételes példa. Ő pedig 35 évesen hagyta abba. Erre jól emlékszem. Tényleg nem kukacoskodni akarok itt az évszámokkal. Csak egyszerűen felesleges kockáztatásnak érzem az ilyen fajta igazolást. Lehet, hogy pont Di Mariával nyerünk BL-t, mert olyan jó évet fut.
De én sokkal inkább preferálnám a fiatalok beépítését. Kockáztassunk fiatalokkal, mert ha netán az beválik ... akkor hosszú távon jól járunk. DMariában tényleg 1-2 évig járhatunk jól. Az Inter, Milan, Atalanta sem kiöregedő sztárokkal hozta vissza a színvonalat. Icardi, Lautano ... előtte nem is hallottam ezeket a neveket. Mi miért nem tudunk kinevelni néhány jó nevet? Mintha nem is akarnánk. Ez számomra szomorú.

Kives 2022.04.28. 09:19:40

@kovta23: Természetesen veled is egyet értek! Benzema hatalmas szezont fut, Modric fantasztikus még mindig. Viszont ők már sacc 10 éve a csapathoz tartoznak. /lehet hülyeséget mondok, nem annyira követem őket/ Én lennék a legboldogabb, ha 3-4 vérprofi kiöregedő legendánk lenne. Most egy szem Chiellinink van. Ezt én megint másként értékelem, minthogy most vegyünk 1 évre egy sztárt, aki igazából sehol sem volt legenda. Érted mire gondolok?!
Nagyon hiányzik manapság számomra a Juvéból, hogy kevés aki nálunk tölt el egy évtizedes karriert.

venember83 2022.04.28. 09:44:13

@Kives: persze, jogos, amit írsz. Di Maríával azonban nem a BL-győzelem a cél, mostanság egy scudettóval is megelégedne a vezetőség, arra meg elég lehet még az argentin, főleg a párizsi nyaralás után. :)

Én is a fiatalok beépítése mellett vagyok, de egyértelmű, hogy lesznek egyéb érkezők is, nem csak 21-22-23 évesek, mert elég sokan távoznak.

JeetTrader 2022.04.28. 10:09:10

Ár - érték arányban Mariska igenis egy nagyon jó igazolás lenne. Ez az 1+1 konstrukció teljesen rendben van. A 7 millas fizut valami bonusszal csinálnám.

A helyzet az h vele időt is nyerhetünk ami alatt némi új pénz is állhatna a házhoz. Én is fiatalokkal való feltöltés híve vagyok de brutál drága sajna egy valamire való és nem pénzéhes tehetséges fiatal. Választanunk fog kelleni. Vagy több játékos: 1-2 öreg és 1-2 jobb/kozepes fiatal. Vagy 1-2 jobb fiatal.
Attól is függ h kiktől tudunk majd megszabadulni és mennyiért.

Jöjjön csak Marcsi!

steven.h 2022.04.28. 10:41:00

Én igazából sose kedveltem Di Mariát, de egyetértek azokkal, akik szerint az 1+1 éves konstrukcióban nyugodtan érkezhet. Nagyon sokan távoznak, így biztosan lesznek olyan megoldások is a nyáron amik minőségi, de átmeneti megoldások lesznek érkező oldalon.

Kives 2022.04.28. 13:49:36

@venember83: jobban belegondolva szerintem nálam azért savanyú a szőlő, hogy az idős és tapasztalt játékosok nálunk nem Juventinók. Pont a fentebbi, realos példa is ezt tükrözi. Ott van 5-7 tapasztalt évtizedes real játékos, akik köré lehet a fiatalokat be lehetett építeni, azok egyből kapták a támogatást, és rutint ... és ami még nagyon fontos: a hűségről mutatott példát.
Chiellini az utolsó ikonunk, jövőre talán már Ő sem lesz. Én nagyon reméltem, hogy Dybala marad és lesz egy újabb évtizedes játékos. Ha netán ideigazol Di Maria, én szívből kívánom, hogy nagyon jól teljesítsen. Ahogy írtam régebben még kedveltem is. De ennyire idősen érkező játékosnak nem látom építő értelmét.

Kives 2022.04.28. 14:05:42

@JeetTrader: egyet értek, szerintem sem menne 7millás fizetés alá. Ráadásul nem tudom, nincs ilyenkor valami átigazolási díj, hiába ingyenes. Nem tudom.
A vezetés így nekem kicsit önmagával ellentmondónak tűnik. Dybala sérülékeny, kockázatot jelent, morálisan nem megfelelő. Di Maria nem? Nem lesz olcsóbb, nem lesz kevésbbé kockázatos, vagy sérülékeny. Dybala is jó lett volna még pár évig vészmegoldásnak, és legalább valami pozitív képet is mutattunk volna. Kicsit fejben helyre tette volna, valami pszihomókus, aztán még lehetett volna 3-4 jó éve is akár. Szerintem Vlahoval nagyon jól megértették egymást, már 1-2 meccs után. De most már mindegy.

Thuglife! 2022.04.28. 14:27:23

@Kives: elég sok hát nem akarom írni hogy butaság inkább valótlanság van abban amit írsz.az említett nevek:Lewa Ronaldo aguero stb mind maguktól akartak távozni nem megszabadulni akartak tőlük...sőt van aki még el se ment csak taktikázik egy jobb szerződésért.
Inter milan atalanta pont hogy a tapasztaltabb játékosok miatt került vissza a térképre.
Sokan félreértik az építkezés fogalmát...
Itt nem arról van szó hogy teljes generációkat nevel ki egy klub és azokat futtatja fel,mint pl egy ajax
Felépíteni egy csapatot egy adott évre a fiatalok és az öregek megfelelő arányában egymáshoz illeszkedő kvalitás mentalitás és egyéb nagy szavak...
Ez volt a 2011-es juve és conte sintérje.

Thuglife! 2022.04.28. 14:34:50

@Thuglife!: Hol van most egy atalanta gomez és ilicic nélkül?
Milan sinter fiatalos lendület+tapasztalat.nálunk most egyik sincs Chiesa sérült Morata Dybala minden csak nem Ibra szerű mentor...
Szóval jöjjön csak Di Maria 1-2 évre nem árt ha látják testközelböl a fiatalok hova milyen szintre kellene eljutni.
Aztán jöjjön Zaniolo ingyen.ez a sérülései után egy tesztév.ha végig viszi ezt az évet komoly sérülés nélkül az neki is óriási felszabadító érzés lehet jövőre ő nagyon jó lesz sztem.aztán el kell hozni.

alexGicamo 2022.04.28. 15:38:51

@JuveMI: Ez mekkora ! Hol kell aláírni ? Nagy forma vagy ! :-D

Kives 2022.04.28. 18:48:34

@Thuglife!: köszi, hogy nem akartad leírni, de nyugodtan írd le, hogy butaság. Nem sértődöm meg. Volt amiben egyet értettünk, van amiben nem. A futball már csak ilyen.
Ha butaság is, én kiállok a véleményem mellett: azért egy Ronaldot lehet meg tudta tartani volna a Real, még éppen akkor adták el, amikor még értékelhető pénzt kaptak érte. Aguero az utolsó években kevés játéklehetőséget kapott. Lewa nem tudom mennyire akar már eligazolni. De valóban butaság volt az aranylabdás példákat felhozni. Robben, Ribéry, Pirlo, Gerrard, stb. stb. stb. mind ilyen 34-35 körüli korban hagyták abba, vagy hagyták el a nagy klubbot. Amilyen híreket látok, olvasok azokból én erre a következtetésre jutok. De, ha te belátsz a falak mögé, vannak bennfentes információid, miszerint én biztosan valótlanságokat állítok, akkor nagyon jó neked, és nagyon sok kérdésem lenne hozzád.

Az építkezés résszel teljesen egyet értek. Lehet délelőtt a munkában értetlenül fogalmaztam. Az lenne a legjobb, ha 3-4 vagy a fele csapat rutinos játékosokból állna! Én még hozzátettem azt, hogy az lenne a legjobb, ha azok sok éve nálunk játszó Juve szívű játékosok lennének. Ahogy mondtad is: 2011 -es Juve.

Kives 2022.04.28. 19:09:59

@Thuglife!: ha jól emlékszem Gomez tavaly a téli időszakban távozott, Ilicic pedig alig játszott. Stabilan a 3. helyük meglett, és sokáig most is a top 4-ben voltak. Nem tudom mi hozta el a törést.

Milanban: Ibra és Giroudon kívül nem is jut eszembe idős játékos. Brahim Diaz, Rafeal Leao, Tonali, Bakayoko, Hernandez, Bennacer, Saelemakers ... mind fiatal játékos. Megint csak saját vélemény, de szerintem a Milannál épp fiatal erő viszi a csapatot.
Interben: Bastoni, deVrij, Brozovic, Barella, Calhanoglu, Dumfriez, Gosens, Martinez mind fiatal. Talán Perisic aki korosabb. De már ő is jó pár éve ott van. Nem 34 évesen került oda, ha egyáltalán most van annyi. De Icardi, Lukaku sem 30 még, szerintem.
De Napoli, Roma, Fior ... mind, mind előhúz a kalapból fiatal és jó játékosokat. Lehet, hogy butaság a véleményem, de én azt szeretném látni, mint régebben: folyamatosan öregedjenek ki klublegendák, és folyamatosan töltsük fel a keretet melléjük fiatal tehetségekkel. Ne egy 34 éves veteránnal próbáljuk a lukakat tömködni. Persze lehet, hogy nagyon jól beválik. De jövőre ugyanott vagyunk, és elment 1 év. Inkább menjünk elébe és a következő évben építsünk be olyan játékost, aki akár hosszabb megoldás is lehet, mint 1 év.
Nem mellesleg gazdaságilag is jobban jöhetünk ki. 35 éves Di Maria lejáró szerződéssel ingyen eligazol. Ha játszatunk ott egy fiatalt. Nem válik be, de 5 egyeneset rúgott a labdába: 30 milláért eladható.
Mi a véleményed?

MDaniel98 2022.05.02. 08:32:50

A kvalitásaival nincs semmi gond, ha olcsón meg tudjuk szerezni szerintem minden további nélkül jöhetne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása