Allegri Aranytapír díjat kapott

allegri_massimiliano_tapiro_d_oro_atadasa.jpgAz olasz közéletben megszokott módon a Striscia La Notizia szatirikus televízióműsor Aranytapír díjjal jutalmazza az adott napon rossz hírekkel szembesülő ismert személyt, Massimiliano Allegri pedig tegnap újabb Tapiro d'Oro díjat kapott az Inter elleni vasárnapi vereség után.

A mester a rögtönzött díjátadón, melyhez már hozzászokhatott, hiszen negyedjére kapja meg a megkérdőjelezhető trófeát, pár szót mondott a meccsről, illetve a sokak által kritizált játékvezetőt is megvédte.

„A vereségek a futball részei, folytatnunk kell az utunk, mivel a szezon még nem ért véget.

A tabella teteje most már körülbelül elérhetetlen, azonban figyelnünk kell Jose Mourinho Romájára, akik közvetlenül mögöttünk vannak, s a Fiorentinára is az Olasz Kupa elődöntőjében.”

A mestert Massimiliano Irrati vasárnap esti teljesítményéről kérdezték, mivel több felvétel szerint Denis Zakaria buktatása a büntetőterületen történt.

„Massimiliano Irrati nagyon jól teljesített, jól bíráskodott. Olykor előfordul, hogy az ítéletek eltolódnak az egyik, majd később a másik irányba.”

Ha már rossz hírek, Manuel Locatelli a tegnap radiológiai vizsgálatokon esett át, és Romeo Agresti megerősítette, hogy a középpályás jobb térdének mediális oldalszalagján első fokú sérülést észleltek a szakemberek, így a játékosnak megközelítőleg 4 hetet kell kihagynia.

További negatívum az idei szezon kapcsán, hogy a Juventus szerezte a legkevesebb pontot az első négy csapat közül, ami az első négy csapat közvetlen összecsapásait illeti. A két milánói csapat 9-9 pontot szerzett, míg a Napoli 8 pontot, a Juventus pedig döntetlenek és vereségek nyomán mindössze 4 pontot gyűjtött be. Az 1961-62-es szezon óta ez az első alkalom, hogy a Juventus egyetlen top 3-as csapatot sem volt képes megverni adott év bajnoki kiírásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7317797847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2022.04.05. 07:57:57

Na, akkor mégsem marad az egész csapat kupa nélkül a szezonban, már az is valami. Ez ráadásul jól megérdemelt is.

Thuglife! 2022.04.05. 09:33:41

Ezt a tapír díjat Pirlo is el tudta hozni 1m fizetéssel.néha ott is szaladgáltak a játékosok fejetlen csirke módjára ami persze nagyobb probléma ha nála történt,mivel nála klasszisokkal jobb volt a középpálya.

Thuglife! 2022.04.05. 09:35:22

@Thuglife!: Huh most visszaolvastam és hozzá kell tennem: termeszetesen irónia volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása