Allegri: "Be akarunk jutni a következő fordulóba"

allegri_massimiliano_bl_sajtotajekoztato_4.jpgA Juventus 1:1-es döntetlennel zárta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzését a Villarreal otthonában, s mivel az idegenben lőtt gólok már nem számítanak nagyobb súllyal a jelenlegi kiírás során, győznie kell, ha biztosítani kívánja helyét a legjobb nyolc között

"Világos elképzelésem van a csapatról, amelyet pályára fogok küldeni. Bízzunk benne, hogy bölcsen választok. Nem tudom, hogy ennek a csapatnak megvan-e a minősége ahhoz, hogy a döntőbe jusson, de meg kell legyen az ambíciónk arra, hogy oda jussunk. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy minél messzebb jussunk. A holnapi mérkőzés olyan lesz, mint egy finálé, dönteni fog, s kell legyen egy győztese akár 90, akár 120 percig tart." - mondta a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a keddi sajtótájékoztató alkalmával.

"Ha nem úgy mentünk volna át a szezon első három hónapján, ahogy tettük, nem tartanánk ott, ahol most vagyunk. A keret összeállt. Két évig távol voltam, s olyan játékosokhoz tértem vissza, akiket nem ismertem. Amikor elkezdtük, hibákat követtünk el, beleértve engem is. 

A cél mindig is az volt, hogy márciusban még harcban legyünk minden fronton. Most majd meglátjuk, hogy elég jók vagyunk-e ahhoz, hogy még tovább jussunk. Szeptembertől februárig azért játszunk, hogy később jól érezhessük magunkat. Most kiérdemeltük a jogot erre, azonban veszélyt jelent, ha túlzottan előre gondolkodunk. Az itt és mostra kell összpontosítanunk, megőrizve a kiegyensúlyozottságunkat.

Giorgio Chiellini, Paulo Dybala és Federico Bernardeschi újra bevethetőek. Hármuk közül egyiküknek sincsen kilencven perc a lábában, ezért a cserék fontosak lesznek, különösképpen, ha a mérkőzés hosszabbítással folytatódik. Leonardo Bonucci nem bevethető a Villarreal és az Empoli elleni erőfeszítései után, amikor vádlisérüléssel játszott. Alex Sandrónak is gondja van a vádlijával, ezért jobb nem kockáztatni.

Dušan Vlahović kezdeni fog. Álvaro Morata vagy Moise Kean lesz a társa. Morata jó formában van. Véleményem szerint már akkor is jól játszott, amikor kritika érte, amiért nem a pozíciójában játszott.

A Villarreal egy tapasztalt csapat egy kiváló edzővel, aki sokszor megnyerte az Európa Ligát. A csapat kevés labdát veszít. A lehető legkevesebb helyzetet kell engednünk, mert egy technikás csapat. Az idegenbeli mérkőzésen egy figyelemkihagyásért drága árat fizettünk, mert abban a pillanatban úgy tűnt, hogy irányítjuk a mérkőzést. Ahogyan azt láthattuk, egy pillanat megváltoztathatja a mérkőzést.

Ez egy ki-ki mérkőzés, s egyetlen gondolatunk van: bejutni a következő fordulóba. Ehhez holnap fontos lesz a szurkolóink támogatása."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7217781026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2022.03.16. 08:35:38

Nagyon oda kell tennünk magunkat ! 100 % koncentráltság és csupaszív kell !

FORZA JUVE PER SEMPRE ! ! !

supertrezi 2022.03.16. 10:19:40

Örülnék neki, ha magabiztos teljesítménnyel, többgólos győzelemmel jutnánk be a következő körbe - ahogy az a Juventushoz méltó lenne Villarreal-szintű csapat ellen. De valószínűleg kínlódni fogunk a meccsen nem keveset. És a kiesésre sem kicsi az esély sajnos.

venember83 2022.03.16. 10:29:40

@supertrezi: "De valószínűleg kínlódni fogunk a meccsen nem keveset."

Szenvedni kell az eredményért. A pályán az összes játékosnak. Meg a szurkolóknak is.

supertrezi 2022.03.16. 14:50:58

@venember83: Újabban én kicsit jobban is szenvedek a meccseink alatt, mint amit megérdemlek szerintem. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása