Vlahović: "Megpróbálunk minden mérkőzésen a győzelemért játszani"

vlahovic_dusan_golorom_empoli.jpgAz Empoli otthonában elért 3:2-es győzelem során ismét főszerep jutott a nagyszerű teljesítményt nyújtó Dušan Vlahovićnak, aki két találatot vállalt, s ezzel át is vette a vezetést a bajnoki góllövőlistán.

"Ez három fontos pont, mert két döntetlen után voltunk, s boldogok vagyunk, hogy győzni tudtunk. Egyetlen játékos soha sem jelenthet különbséget, ha nem áll mögötte egy csapat. Ha egységesek maradunk és mindannyian közösen dolgozunk, nagyszerű eredményeket érhetünk el." - nyilatkozta a szerb támadó a mérkőzés lefújását követően.

"Nem voltam hozzászokva ekkora figyelemhez, ahogyan azt az edző is elmondta, de a megfelelő felfogással, összpontosítással és koncentrációval bármire képes az ember. A csapattársaim, az edző, s mindenki más itt rengeteget segítettek nekem. Köszönöm nekik, s bízom benne, hogy így tudjuk folytatni.

Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, s meglátjuk, mi történik. Megvannak a céljaink, s  megpróbálunk minden mérkőzésen a győzelemért játszani."

Vlahović januárban a Fiorentina együttesétől igazolt a Juventushoz, s hét közben egykori csapata ellen léphet pályára az Olasz Kupa elődöntőjében.

"Nos, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Az érzéseim egy kissé vegyesek. Oda látogatunk, ez egy futball mérkőzés lesz, mindössze ennyit mondhatok. Mindig is azt mondtam, hogy köszönettel tartozom a Fiorentinának az ott töltött csodálatos évekért, mindig is a részem marad. Egy kicsit furcsa."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10017767126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2022.02.26. 23:34:44

Csodálatos volt újfent ! Csak így tovább !
A hozzáállása, a szerénysége és a futball iránti alázata példaértékű ! Főleg ilyen fiatalon !

Juvebest 2022.02.27. 06:07:07

Eddigi gólérzékenysége nagyon tuti, most már a többi társának kell felnönie hozzá. Jelenleg szerintem az egyik legjobb góllövő Europában Haaland, Mbappé mellett

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása