A Juventus nyáron nem élt vásárlási jogával Traorè ügyben

traore_hamad_sassuolo.jpgA Sassuolo csapatában rendre az egyik legjobb teljesítményt az elefántcsontparti középpályás, Hamed Junior Traorè nyújtja. A 22 esztendős játékos csapata mindkét találatából oroszlánrészt vállalt az AS Roma elleni, 2:2-es döntetlennel végződő bajnoki mérkőzésen, de az Olasz Kupában betalált a Juventus kapujába is.

Nem meglepő, hogy a tehetség neve ismét felkerült a Juventus igazgatóinak kívánságlistájára, azonban a torinóiak helyzetét nehezíti, hogy a Tuttojuve értesülései szerint múlt nyáron elmulasztottak élni elővásárlási jogukkal.

A középpályás útja az Empolitól indult, majd két évre szóló kölcsönszerződés keretében, a Juventus közvetítésével, a Sassuolóhoz került. A megállapodás értelmében a Sassuolo 16 millió eurós vételi opciót szerzett, míg a Juventus ennél egy kicsivel magasabb, 18 millió eurós összegért szerezhette volna meg a játékjogát.

A hírforrás szerint a Juventus sportigazgatója, Federico Cherubini minden figyelmét Manuel Locatelli megszerzésére összpontosította, s a torinói klub végül elmulasztotta a lehetőséget, hogy lépéseket tegyen Traorè megszerzése érdekében.

A nagyszerű teljesítménynek köszönhetően Traorè értéke azóta minden bizonnyal ennél magasabbra szökött, így a Juventusnak lényegesen mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia, ha szerződtetné a játékost.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1417764740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mark Szabo 2022.02.23. 20:19:34

Locatelli eddig hatalmas flop, ez a srác meg kb a padra jönne. Allegri nem ritkán nyúl a fiatalokhoz

steven.h 2022.02.23. 21:08:13

@Mark Szabo: Locatelli azért tűnik flopnak mert egy olyan szerepkörbe van belekényszerítve ami nem a posztja és nem jönnek ki az erősségei. Ő vagy 4-2-3-1-ben tudna nagyon jól működni Zakariaval, vagy 4-3-3-ban mezzalaként. Semmiképp sem regista, ebbe van belekényszerítve. Én nem is értem miért erőltetjük ezt. Ráadásul még azzal is folyamat szívatja Allegri hogy Rabiot és McK van mellette, és dolgozhat 2 ember helyett, nem hiába veszi a s$ggén a levegőt 70 perc után és még azt is elvárjuk, hogy fazont szabjon.

Mark Szabo 2022.02.23. 21:13:36

@steven.h: Ezt értem, de attól függetlenül nem tud kettőt passzolni

Gaben Smith 2022.02.23. 21:41:12

@steven.h: nekem abszolut nem flop a kp legjobbja.

Leram7 2022.02.23. 21:44:10

Az idei kp messze legjobbja Locatelli. 3 gól és 3 gólpassz is van a neve mellett, ha megnézzük Arthur és Rabiot számat 1-1 gólpasszuk van összesen...

Viszont Locatelli rengeteget játszik, csakúgy Cuadrado és szerintem mindketten kicsit haloványabbak meccsek óta.

2022.02.23. 22:10:01

@steven.h: Szerintem azért tűnik flopnak, mert sokan úgy gondolják, hogy regista = Pirlo. Csak be kéne látni, hogy nála jobb játékos ezen a poszton nem lesz, de aki nála rosszabb, az nem flop.

steven.h 2022.02.23. 22:28:33

@Gaben Smith: nálam sem az, de sok ember gondolja hogy az.

@Pjanista: Hát igen csak nem az és még egy Pirlonk sem lesz. Aki a regista poziciót Pirloval méri, az sokszor fog csalódni, mert még egy ilyen játékos nem lesz és felesleges keresni is. Ezért nem értem többek közt Allegrit sem, mikor egyszer erre már rájött, mikor a 4-2-3-1-et felpakolta. Marchisio volt az egyetlen aki úgy tudta betölteni azt a pozíciót Pirlo után, hogy a saját erősségeit ki tudta ott is használni és emiatt jó teljesítményre volt képes, de ő sem volt Pirlo.

steven.h 2022.02.23. 22:35:39

@Mark Szabo: Valóban...............szerintem vagy Mck-val vagy Rabiot-tal, esetleg Bentancurral kevered.... segítek, róla van szó: www.youtube.com/watch?v=XQhuB-Zvv88&ab_channel=colo99

2022.02.24. 07:32:59

@steven.h: Én mondjuk kétlem, hogy Locatellinek mezzalaként jönnének ki az erősségei, szerintem oda dinamikusabb játékosok kellenek. Igaz, hogy valószínűleg jobban megoldaná a posztot, mint Rabiot, csak akkor a védelem előtt nem marad senki. Locatelli csak a védekezésben kiemelkedő, és viszonylag jól passzol, ezek pedig pont védelem előtt jönnek jól. Én nem temetném őt registaként az utóbbi pár gyengébb meccse miatt.

Egyébként ha jól emlékszem már a Milanban is registát játszott, a Sassuoloban pedig a 4-2-3-1-ben volt hasonló a szerepköre. Akkor miért mondjuk azt, hogy neki mezzala az igazi posztja? Kb. csak a válogatottban játszott ott, ott is kényszerből Verratti sérülése miatt, és mert registának Jorginho az első választás.

steven.h 2022.02.24. 09:20:24

@Pjanista: A 4-2-3-1-ben a 2-nek azért más a feladatköre mint egy tipikus registának. Ott mind a két játékos fontos szerepet játszik a támadások elindításával, ezért nem lehet úgy levenni őket a pályáról, mint ahogy a Torino tette, hogy 1 ember végig Locatellit követte.

Azért gondolom, hogy ha már 4-3-3-at erőltet Allegri, hogy inkább mezzalát kellene játszania, mert minden kézségben jobb játékos mint Rabiot, vagy akár az összes többi középpályásunk (Zakariat most egyelőre ebbe nem vettem bele). Sokkal jobb a letámadásban, a védekezésben és a támadásban. Ha néztél Sassuolo meccseket tavaly akkor szerintem láthattad, hogy ő azért baromira nem csak egy védekező meg jól passzoló játékos, hanem van szeme a játékhoz. Valószínűleg ezért akarja registaként Allegri, de túlságosan hátra van húzva, már már a védelembe, onnan nem tud olyan labdákat adni, mint amit mondjuk Cuadradonak adott a Roma elleni meccsen és támadni sem tudja úgy a kaput, mint szintén a Roma elleni meccsen.

A 0 gólos 0 gólpasszos Rabiot helyett bármikor kezdetném inkább a 0 gólos 0 gólpasszos Arthurt, csak Locatelli léphessen fentebb, mert benne legalább van lendület, meg tud indulni a labdával ha kell és jó a progresszív passzokban, az összjátékban, az előre fele gondolkodásban - ez Rabiotban mennyire van meg?

Vagy tényleg vegyük elő a 4-2-3-1-et csak ahhoz meg nincs most Dybalank, Bernardeschink, Chiesank stb.

2022.02.24. 10:59:31

@steven.h: Abban egyetértek, hogy Rabiotnál jobb lenne, csak abban nem vagyok biztos, hogy jobban járunk-e, ha Locatelli eddigi helyén a védekezésben és előrejátékban 0 Arthur játszana. Még mindig borítékolható a meccsenkénti 1 kapott gól, és ha még Locatellit is kivennénk a védelem elöl ez csak rosszabb lenne. Szerintem nem Locatellit kell pótolni és őt feljebb tolni, hanem Rabiot-t és/vagy McKenniet (ha 3 középpályásban gondolkodunk). Ha jönne egy regista, például Jorginho (atyaúristen...), akkor egy Locatelli-Jorginho-Zakaria hármastól mit várnánk? Kb. ugyanott vagyunk, mint eddig: főleg védekezésben jó, támadásban közepes vagy gyenge középpályások. A gólokat megint csak a támadóktól várhatnánk, bár a csapatvédekezés valószínűleg megoldódna.

A 4-2-3-1 működhetne, és remélem én is, hogy ez lesz végül a megoldás. Most már Zakaria személyében van is játékosunk, aki tudna Locatelli mellett játszani, de ehhez, ahogy írod jelenleg nem vagyunk meg, és szerintem McKennie kiesésével a szezon hátralévő részében is kb. elfelejthetjük, mert Allegri nem hinném, hogy állandó jelleggel fel fog rakni egy Morata-Dybala-Cuadrado-Vlahovic négyest a pályára. Egyik szélre szerintem kell neki valaki, aki jobban vissza tud zárni a középpályásoknak segíteni, esetleg talán Bernardeschivel működhetne.

Tony. 2022.02.24. 12:08:06

Locatelli max azoknak tűnik flopnak, akik többet láttak bele, mint ami. Ő nem flop, nagyjából ennyit tud, a szegény ember Marchisioja egy jobb fizikummal. Feljebb tolva szerintem is többet tudna hozzátenni, de sosem lesz a játékos aki a különbséget jelenti.

steven.h 2022.02.24. 14:06:13

@Pjanista: Morata mezőnymunkája és Cuadrado mezőnymunkája is tudná kompenzálni azt, hogy 4 támadót pakol fel Allegri, de ez csak egy vélemény részemről.

Lehet hogy Arthur 0 védekezésben, de a labda megjátszásában jó, még akkor is, ha igazán progresszív passzokra nem képes. Ez már több mint amit Rabiot tud nyújtani és Zakaria meg Locatelli mezőnymunkája tudná ezt ellensúlyozni, illetve egy jó taktika.

Pjanic és Khedira sem épp az ütközések meg szerelések királya volt, mégis megfértek egymás mellett a egy 2 fős középpályán úgy hogy bajnokságot, kupát és BL döntőt hozott. Ilyen alapon az Arthur-Zakaria-Locatelli hármas is elférne a pályán úgy, hogy az bármiféle egyensúlyt is megbontana, de cserébe lenne két olyan középpályás az ellenfél kapujához közelebb aki gólt tud szerezni, vagy gólpasszt tud kiosztani, Arthur feladata meg a védelem és a középpálya összeköttetése lenne, arra bőven képes.

4-2-3-1-ben meg egy Locatelli-Zakaria kettőst én komplexebb és kiegyensúlyozottabb kettősnek látok mint akár a Pjanic-Khedira kettőst az egyetlen gyengepont most az Dybala és a sérülései, de Bernardeschi visszatérésével esetleg egy 4-4-1-1-et is ki lehetne próbálni, ahol Morata sebességére tudsz alapozni, még ha a kreativitás sokkal kevesebb is lenne mint Dybalával.

Lehet hogy egyébként rossz a keret összetétele, a védőink fele már baromi lassú és körülményes emiatt nem lehet engedni hogy megfussanak minket, meg 1-1-be menjenek rájuk (főleg Bonuccira), de azt nem akarom elhinni, hogy egy Arthur-Locatelli-Zakaria, vagy egy Zakaria-Locatelli-Dybala hármassal nem tudjuk egy pillanatra sem kontrollálni a meccset.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása