A Cagliari szerint Nández elutasította a Juventus feltételeit

nandez_nahitan_cagliari.jpgA januári átigazolási időszak utolsó napjaiban a Cagliari középpályása, Nahitan Nández is a Juventus egyik fontos célpontjává vált, azonban a megállapodás nem jött létre, s a szardíniai együttes igazgatója szerint ennek az volt az oka, hogy az uruguayi válogatott játékos elutasította a torinóiak feltételeit.

"Ő az egyik legjobb játékosunk. Ambiciózus futballista, aki az európai sorozatokban akar játszani, még ha el is kell ismernem, hogy ezt így nyíltan soha sem jelentette ki." - mondta Nándezről a Cagliari igazgatója, Stefano Capozucca.

"Nem a Cagliari hibája, hogy nem csatlakozott a Juventushoz. Nández nem volt megelégedve azzal, hogy kölcsönben, opciós vételi joggal csatlakozzon a Juventushoz. Azt mondta: »Ha igazán engem akarnak, megyek«. Nem akarta, hogy abban az időszakban mérlegeljék, amit ott tölt.

Csak kötelező érvényű vásárlási opcióval fogadtuk volna el a kölcsönt. Meg van győződve róla, hogy képes egy európai top klubnál játszani, s most boldogan itt marad. A Roma soha sem érdeklődött a játékos iránt, míg a Napoli nem képes leigazolni őt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5817167272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.02.04. 16:23:29

Kb. Balice is ezt erősítette meg.

kovta23 2022.02.04. 17:11:48

Nekem tetszik a vezetőség hozzáállása.

Szincsak 2022.02.04. 17:25:06

Akkor nem kell leigazolni, ha nem akar juve játékos lenni, lehet hogy a cagliariba sztár, de a juvéba nem biztos hogy beférne, még semit nem mutatot a Serie A ban

Dzsákkeríni 2022.02.04. 18:48:32

Mindegy hogy történt, az a lényeg hogy nem hoztuk el! Teljesen felesleges és indokolatlan igazolás lett volna!

2022.02.04. 19:50:53

@Dzsákkeríni: Ugyanolyan fölösleges, mint Gatti. Semmi szükségünk ilyen igazolásokra.

Dzsákkeríni 2022.02.04. 21:20:35

@MGB75: Alapvetően én sem értem még a Gatti transzfert, hogy minek nekünk egy Toro drukker védő a másodosztályból jócskán túlárazva, de megvárom a nyarat az ítélettel, mert erős a gyanúm, hogy ezt a srácot nem magunknak szereztük.

supertrezi 2022.02.05. 14:24:45

Szerintem meg fél év elég kellett volna legyen neki, hogy megmutassa, mit tud egy nagycsapatban. Ha jól játszik, nem lett volna kérdés, hogy megvásároljuk. Nem vállalta a megméretést. Lapozzunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása