Vlahović a 7-es mezt kaphatja a Juventusnál

vlahovic_dusan_fiorentina_3.jpgDušan Vlahovićot gyakorlatilag már csak az orvosi vizsgálatok választják el attól, hogy a Juventushoz szerződjön, s a hétvégén előreláthatólag ez az utolsó akadály is elhárul, a Tuttosport szerint pedig a Cristiano Ronaldo által hátrahagyott 7-es számú mezt kaphatja majd a torinóiaknál.

Vlahović pillanatnyilag Firenzében tartózkodik, s mivel múlt héten pozitív koronavírus-tesztet adott, most arra vár, hogy a holnapra tervezett újabb teszt már negatív eredményt mutasson. Amennyiben ez a teszt is pozitív eredményt mutat, a Juventus akkor is szerződést köt a játékossal, aki a szezone lején teljesítette az alkalmassági vizsgálatokat.

A játékos holnap tölti majd be 22. születésnapját, s bízik abban, hogy a sikeres orvosi vizsgálatokkal ünnepelheti meg a jeles napot a Juventusnál.

A torinói székhelyű napilap szerint Vlahović a 7-es számú mezt kaphatja majd új csapatában. A játékos a Fiorentinánál a 9-es mezben játszott, ám a Juvenusnál ennek a számnak Álvaro Morata a jelenlegi tulajdonosa, s a jelenlegi információk szerint nem valószínű, hogy nyár előtt távozik Torinóból, így legalább nyárig kell várni, míg  a szerb támadó posztjának leginkább megfelelő mezszám felszabadul.

Ezen kívül a 13, 15, 16, 26, 28, 29 és 31-től felfelé állnak rendelkezésre számok, kivéve a Mattia Perinhez tartozó 36-ot és Kuluševski 44-es mezét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3616825246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.01.27. 12:03:15

Most pedig egy kis játékra invitálnék mindenkit, tessék folytatni:

Megváltóként érkezik és...

Szezon végén értékeljük hogy ki mit jósolt és egy "na ugyé"-val, illetve egy "szezon bölcse" jelvénnyel jutalmazzuk. :D

Vagy egy fél szezon után még nem lehet megmondani?

Rocky80 2022.01.27. 12:05:46

Király amúgy hogy meg sem hallgatta az angol ajánlatokat mert itt akart játszani!

Pavel1988 2022.01.27. 12:14:49

Vlahovic kiváló igazolás lesz, teljesen átalakulhat a Juve játéka azzal, hogy egy ilyen domináns játékos érkezik a 16-oson belülre.
Két fő változást várok, egyik a szélekről történő beadások száma.
Nagyon feltűnő, hogy Cuadrado alól kihúzták a szőnyeget azzal, hogy elment cr7, konkrétan nincs kinek középre lőni a labdát és a tavalyi 19 gólpasszából idén kerek 0 lett.
A másik pedig, hogy kevésbé mernek majd az ellenfelek presszingelni a Juventus ellen, a fellőtt labdákat végre lesz aki megtartsa és lekészítse, így sokkal rizikósabb lesz az ellenfeleknek feltolni a védelmet.

Moratát inkább elküldtem volna, mint nem. Viszont Vlahovic érkezésével végre a helyére kerülhetne egy támogató szerepbe. Nem bírja el azt a terhet ha neki kell lőni a győztes gólokat, Ő a tipikus cserecsatár aki a meccs végére beállva valós különbséget teremthet. Emellett nagyon szeret 2. támadóként szerepelni ahol aktívan részt vesz az összjátékban és van mellette olyan akinek kioszthat kulcspasszokat és be tudja fejezni az akciókat.
További érv a megtartása mellett, hogy Vlahovichoz hasonlóan agresszíven tud presszingelni, Allegri ezzel a kettőssel új eszközhöz tudna nyúlni, de ez csak akkor lenne igaz ha Dybala nem lenne a pályán.

Egy 4-3-3-as felállásban látom a jövőt, ahol Vlahovic játszik középen, Morata meg baloldalról indulva bemozog mögé, jobbszélen Cuadradoval vagy Chiesával ez nagyon ütős lenne.

giorgio007 2022.01.27. 12:20:44

Én simán el tudom képzelni, hogy Moratából Allegri csinál egy új Mandzukicot a szélre. Sztem nem lenne rossz.

Del Pybala 2022.01.27. 12:25:14

@Pavel1988: Morata lehet a kulcs sztem. Kivaloan segitheti Vlahovicot bal oldalrol. Jobbrol Cuad. Mogottuk Dybala tokeletesen ossze tudna kotni oket a kpval. 4-2-1-3

Leram7 2022.01.27. 12:44:23

@Del Pybala: Jó elképzelés.
Kérdés csak az, hogy Morata és Dybala meddig lesznek még itt?

Talán Soulé és Ake lesz a pótlás.

Del Pybala 2022.01.27. 12:51:07

@Leram7: Ezert is gondolom hogy ha Dybala nem hosszabbit felesleges volt Vlahovic leigazolasa. Potolni penz nelkul lehetetlen. Legegyszerubb megoldas a hosszabbitas. Jelenleg Dybala es Cuad akik veszelyesek tamadasban es jatekperceket is kapnak. Nyaron meg vmi olcso opcio eleg lehet Morata potlasara.

Attilio79 2022.01.27. 13:29:15

Semmiképp sem felesleges Vlaho igazolása!

Egyrészt ismeri a bajnokságot, más részt gólerős, fiatal és nálunk akar játszani! Ezek a tények a kimagasló képességek nélkül is becsülendő erények.

Dybalát, Moratát vagy Keant stb. játékost felesleges belekeverni ebbe az igazolásba. Új csapat kell, ha részesei kívánnak lenni a JUVENTUSnak, akkor tenni kell érte, van fél év, lehet mindenkinek bizonyítania, aláírással, cselekedetekkel ki így-ki úgy.

JeetTrader 2022.01.27. 13:29:19

@Rocky80: ...Ronaldoi magasságokba emelkedik. :) (beindul a gólgyártás, akcióból, helyzet nélkül, tiziből és szabadból is) :):) optimista vagyok és reménykedő :)

És persze nagyon drága volt ahhoz h ne váljon be (kognitív torzítás :) )! Ha nem válik be (Morata ls Kean szintjét hozza) és helyette is kell hozni valakit akkor további évekkel visszaeshetünk, pláne ha bl-be sem jutunk ki.

Kérlek mondjátok, hogy játszhat a BL-ben és nem kell nélkülöznünk mert friss igazolás és nem lett nevezve korábban!

Gaben Smith 2022.01.27. 13:36:12

@Del Pybala: Nem akarlak megbántani ,de ez egy hasraütött vélemény.
Miért lenne felesleges? Dybala kb 7 szezon óta itt játszik ennyi idő alatt csak rövid ideig volt húzóember azt se tudnád megmondani mi a posztja.
28 éves ezzel szemben Vlaho 21... Az egészségi állapotuk ég és föld , a fizikai adottságaik is. Különbség az is ,hogy am Dybala fölé mellé bárhova lövi a helyzeteit Vlaho álltalában a kapuba, a rúgótechnikája jobb mint Dybaláé.
Vlahonak nőni fog az értéke nemcsak a teljesítménye hanem kora miatt is Dybala erős leszálló ágban van.
Ingyen igazolható mégsem a nagyok hanem csak a Tottenham és az Inter verseng érte.
A másik ,hogy Dybala 8-10 millát kér 4-5 évre akkor 32-33 éves lesz tehát beleölsz 70-80 millát és null értéken fogod eladni a szerződése végén, ha kihúzza addig és nem a J Medicalba fog Ramsey-vel passziánszozni.

Gaben Smith 2022.01.27. 13:37:49

@JeetTrader: Nekem egy bizonyos Omar Gabriel Batistuta jut eszembe róla.

Gaben Smith 2022.01.27. 13:40:40

@Pavel1988: Bingo annyival vitatkoznék ,hogy Morata annyi,de annyi akciót akaszt meg a sutaságával és akkor nem is az ellőtt helyzeteire gondolok ,mert az is számottevő.
Ha ezeknek a helyzeteknek csak a felét rúgja be Vlahovic már gólkirály lesz a szezon végére.
Vagyis én szezon végén igyis úgyis elengedném Moratát.

Del Pybala 2022.01.27. 13:43:24

@Gaben Smith: Csekkold a kanadai tablazatot es aruld el ki potolna a golokat es golpasszokat?
Minden evben ezt jatszuk el. Erositunk 1 csapatreszt masikat meg leepitunk.

Juvino 2022.01.27. 13:50:30

@Rocky80: "megvaltokent erkezik es" ugy is lett!:)))

JeetTrader 2022.01.27. 14:09:57

@Gaben Smith: hohóó! az nem volna baj! ;) Azért Firenzeben is megfordult pár nagy név...

Akarni is lesz a vége megleptük amit meg kellett lepni! Elhoztuk a jelenleg elérhető játékosok közül a legjobb kockázat/hozam arannyal rendelkezőt! Nagyon jók az esélyek h beválik és hozzásegít minket h a Juve ismét régi fényében csilloghasson!

FORZA JUVE! FORZA VLAHOVIC!

GodPiero 2022.01.27. 14:13:06

Csak nehogy sírás rívás legyen a Vlahovic saga vége....

tsatsee 2022.01.27. 14:15:59

@giorgio007: Ő játszotta ezt mikor itt volt régebben. Hogy ilyen balról beinduló csatárt.

Pavel1988 2022.01.27. 14:30:33

@Del Pybala: Miért lenne már felesleges? A Juventusból a 16-oson belüli jelenlét hiányzik és a kreativitás a középpályán.
Vlahovic az egyikre megoldást jelentene. Egymagában nem oldja meg a csapat összes problémáit, de ettől még nem lesz felesleges.

Tiszteletben tartom ha valaki Dybalával képzeli el a jövőt de senki ne higgye, hogy nélküle összeomlik a játékunk.

Del Pybala 2022.01.27. 15:10:44

@Pavel1988: megis mi omlana ossze..nincs is jatekunk...

kovta23 2022.01.27. 15:12:26

@Pavel1988: Semmi köze az isteni Ronaldo távozása Cuadrado idei 0 gólpasszához. Sokkal többet védekezik idén Danilo hiánya miatt. Tavalyi szezonban a 19 golpasszbol 4et adott Cr7 nem. Viszont már idén 5 gólja van a tavalyi kettővel szemben. Idén is meg lehet találni közepen az embereket ha jól jön be a labda szerzett így már több gólt Mckennie és adott több gólpasszt De Sciglio. Szóval ha Pumukli visszatér a helyére jönni fognak azok a passzok.

Thuglife! 2022.01.27. 16:37:34

@kovta23: nekem se rémlik hogy Ronaldo centerként várta volna a labdákat középen.Pirlo a szabikról se merte letiltani nemhogy bezavarni középre.

Pavel1988 2022.01.27. 16:39:41

@kovta23: Tehát a gólpasszai negyede ment cr7-nek és semmi köze a 0 gólpasszának ahhoz, hogy elment?
Félre ne érts, tőlem aztán kilóméterekre áll, hogy Ronaldót istenítsem vagy egyáltalán kedveljem.
Azt azonban elég valószínűnek tartom, hogy könnyebb gólpasszokat osztogatni egy vonal szélsőnek ha van center aki érkezzen ezekre a labdákra.
Tényleg gyakrabban kellett hátvédet játszania, ez is benne van a visszaesésnek ebben igazad van.
Arra akartam utalni, hogy könnyebb lesz kiaknázni Cuadrado erényeit ha van egy centerünk aki befejelje vagy bekotorja ezeket a labdákat.

@Del Pybala: Kérlek maradjunk már a tárgynál. Azt írtad felesleges Vlahovic leigazolása ha elmegy Dybala, én erre reagáltam azt, hogy ez túlzás.
Leírod, hogy nem tudod ki hozna annyi kanadai pontot, mint Dybala majd jön Vlahovic aki egymaga többet csinált, mint az egész támadósorunk és ezt az igazolás illeted a felesleges jelzővel.
Egyik kommented üti a másikat, így értelmét veszti a vita.

Del Pybala 2022.01.27. 16:46:02

@Pavel1988: Nem lesz aki kiszolgalja majd azert felesleges...

kovta23 2022.01.27. 16:47:53

@Pavel1988: A lényegében egyetértünk kar ezen vitatkozni. Cuadrado az egyik legfontosabb játékosa a csapatnak. Még lenne belőle 5 az lenne az igazi. Én is várom Vlaho érkezését és mivel visszatért Danilo (és talán nem közepen lesz rá szükség) így mehet előre Pumukli. Rajta kívül még De Sciglio is jól ad be főleg balról. Így jönni fognak a jó labdák .

Shyr Kahn 2022.01.27. 17:50:38

@Del Pybala: ++
Mar megint ilyeneket latok: nincs posztja (akkor megis hol jatszik, ha jatszik? Az hogy altalaban ugyanott, nekem azt mutatja van posztja es pediglen trequartista/seconda punta... az hogy nincs ra nev senkit sem erdekel, mert ettol meg ez egy bejaratott es igen hasznos pozicio a jatekunkban: lasd a szerzett goljai es golpasszai szamat); tulzas az, hogy nelkule nehez: megint csak nezzuk meg mennyi kulcspasszt es golpasszt osztott ki -> nyilvanvaloan magunk alatt vagjuk a fat, ha elmegy, mert ezeket valahogy potolni kell (csakugy, mint CR goljait, amit remelhetoleg Vlaho megtesz reszben)

Ami Vlahovic leigazolasat illeti en kicsit szkeptikus vagyok jelenleg, hogy megeri-e ezt az osszeget. A Juve mas kavehaz es eddig meg nem kellett ilyen nyomas alatt es eredmenykenyszerben jatszani. Nem mondom azt, hogy nem tehetseges, vagy hogy nem valhat be, de tulzasnak erzem a kifizetett osszeget a rizikot figyelembe veve.

Amugy hajra, kivanom, hogy a hatralevo szezonban lojon legalabb 10-15 golt es igy megmutassa, hogy megmutassa, hogy megeri a penzt!

FeriGjuve 2022.01.27. 18:26:34

@Rocky80: Túl drága,lesérül és magas a fizuja,adjuk el rögtön hogy ne menjünk a szériecébe!

FeriGjuve 2022.01.27. 18:31:10

@Pavel1988: Igen,könnyen lehet,hogy Morata is jobban fog élni mellette.
Chiesa is visszatér,ha Dybala is maradna és megtalálja Allegri a módját hogy ott legyenek együtt,Cuadrado jobbszélen...pfffff b*szógépek lehetünk!!!

FeriGjuve 2022.01.27. 18:32:42

@giorgio007: Szerintem is beválhatna szélsőként is,akár Chiesa,akár Valho cseréjeként centerben is.Csereként beállva középen is mindig hatékonyabb tudott lenni.

GodPiero 2022.01.27. 20:59:51

@bianconer81: Nem az a baj, hogy jött, hanem amennyiért jött és amekkora fizuval....

ilyen feltételekkel veszélyes volt idehozni....

Rikster91 2022.01.27. 21:32:55

Én még itt pénzügyeken rágódni embereket nem láttam, mint itt a Vlahovic posztok alatt. Nyilván azért kapott ennyit, mert ennyi is belefér, aztán meg Haaland mellett a második legtehetségesebb csatárt akasztottuk le.

pott70 2022.01.27. 23:03:05

@Rikster91: Szerintem teljesen korrekt az ár,semmi esetre sem sokallható,mármint a jelenlegi piaci viszonyokat figyelembe véve.A fizetése pedig kifejezetten kedvező,a tehetségéhez képest.
És a legfontosabb,hogy tök leszarom.Annyi amennyi.Belefér.Férjen is bele,ha akarunk top csapat lenni.

Jozeph Pelikahn 2022.01.28. 00:14:01

Végre egy értelmes igazolás! Remélem Morata és Kulu helyére érkezett!

Rocky80 2022.01.28. 11:20:55

@pott70: egy igazi szurkoló a 21. században már a klub pénzügyeivel is tisztában van és azokért is aggódik. :D

Rikoo 2022.01.28. 13:53:07

@GodPiero: Ha megnézzük a nemzetközi trendeket, akkor gyakorlatilag még áron alul is érkezett.
Brutális fizetések vannak a topkluboknál, ez szinte semmi ahhoz képest.
Ha belegondolunk, akkor Ronaldo is 31 milliót keresett nálunk évente, az sem volt normális.
Egy ilyen szintű játékosnak a 7 millió eurós alapbér teljesen átlagosnak és korrektnek mondható.

Az átigazolási összegnél is érdemes megnézni a piaci trendeket. Pl. Grealish árát, de sorolhatnánk még.
Más csapatok szurkolói szerint áron alul sikerült elhoznunk, szerintem inkább ez csak egy korrekt üzlet.

Apuleius 2022.01.28. 13:56:36

Közben úgy tűnik, hogy nem a 7-es, hanem a 28-as mez lesz majd az övé. Ezzel a számmal kezdett a Fiorentinánál is.

steven.h 2022.01.28. 15:38:39

@Rikoo: és Grealish még nem is annyira rossz spíler. Nem mondom hogy kiemelkedő, meg hogy ennyiért ne lehetett volna találni kétszer jobbat, de mikor átigazolási díjak meg fizetések jönnek, hogy ki mennyibe került, én általában Maguire-hez hasonlítok.

Az a csávó egy lyukas garast nem ér, ehhez képest a piaci értéke jelenleg is 50 millió környékén mozog és 85 millióért vették.

Mark Szabo 2022.01.28. 15:50:21

@GodPiero: Kezdődik....es hihetetlen

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása