Torinói hírek

miretti_fabio_szerzodeshosszabbitas_mezzel.jpgGiovanni Albanese értesülései szerint Federico Bernardeschi felépült a sérüléséből, és a hétvégén kezdő lehet az AC Milan elleni meccsen, miután a tegnap a kerettel edzett.

A Juventus meghosszabbította Fabio Miretti szerződését, így az U23-as csapat középpályása 2026-ig a torinói klubnál marad.

A játékos a következőképpen számolt be az eseményekről a JTV munkatársának: „A szerződéshosszabbítás? Ezt fizetségnek tekintem mindazért, amit a múltban tettem.

Most az a feladatom, hogy a legjobbamat hozzam. Az U23-as csapat legfiatalabb tagjaként és egyben csapatkapitányaként felelősséget érzek. A Juventus a családom, Vinovót pedig szinte az otthonomnak tekintem.”

Gianluca Di Marzio értesülései szerint a Juventus vezetősége továbbra is a keret támadó szekciójának a megerősítésén dolgozik, és ha csatárokról van szó, folyamatosan felmerül Mauro Icardi neve, hiszen az argentin csatárt a vezetőség szívesen látná Torinóban.

Az olasz újságíró a minap arról számolt be, hogy a PSG beleegyezett Mauro Icardi kölcsönadásába, ám a tárgyalások mégis parkolópályára kerültek. A hiteles forrásokkal rendelkező újságíró szerint a párizsi vezetők azt kérték, hogy cserébe Moise Kean térhessen vissza a Parc des Princes gyepére. Ez viszont jelen helyzetben lehetetlen kérés, mivel az olasz támadó az idei szezonban már két csapatban futballozott, és a FIFA előírásai szerint harmadik csapat színeiben ugyanazon szezonban egy játékos nem léphet pályára.

Moise Kean augusztusban a Leeds elleni meccsen a 90. percben érkezett Dominic Calvert-Lewin helyére angol bajnokin, mielőtt a Juventushoz került volna kétéves kölcsönszerződés keretében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5316820014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.01.21. 07:42:37

Mirettinek nyártól mindenképp el kéne kezdenie mászni Max szamárlétráját egy Serie B-s csapatnál, mert őt kötelező lenne beépíteni az első csapatba a jövőben. Rég volt már ennyi tehetséges játékos az akadémiánkon (igaz, hogy a nagyrészük külföldi, akiket igazoltunk), ezt ki kéne használni ebben a nehéz, covidos időszakban.

xXPeiperXx 2022.01.21. 08:04:59

@Pjanista: Amíg Allegri az edző úgyse lesz esélye a fiataloknak.... Ezt már több ízben megtapasztaltuk

rockitbaby 2022.01.21. 08:14:23

@xXPeiperXx: Azért korábban is jellemző volt ránk, hogy az edző abból főzött, amit kapott. Csak most nincs pénz igazolni, es a saját fiataljainkat kapja, hogy tessék, alkoss.

2022.01.21. 08:21:09

@xXPeiperXx: Nem mondom, hogy nem így van, de kinek kellett volna esélyt adnia? Keannek már 17 évesen is adott lehetőséget, De Scigliot is ő kezdte el játszatni a Milanban. Nálunk pedig az előző nagy "tehetségeink" Clemenza és Kastanos voltak... Én azért reménykedem, hogy aki arra érdemes, az fog kapni lehetőséget. Azt szerintem nem kell bánnunk, hogy Frabotta-féle játékosok Allegrinél nem játszanak.

xXPeiperXx 2022.01.21. 08:33:34

@Pjanista: kapásból Coman jut eszembe, de akiből lehetett volna mèg valami de àllandóan kölcsönadogattuk az Mandragora.

Valamint akik folyamatos primavera tagok voltak ès ígéretesek voltak: Muratore, Caviglia, Audero, Rogerio, Mattiello, Pereira, Romagna, Lirola, Moreno.

Ez csak egy pár név Allegri regnàlása alatt, ezeknek a neveknek a töredéke fordult meg az első csapatnàl.

Juvino 2022.01.21. 08:48:38

Kean 1-2 perces jateka miatt nem tudjuk Icardira elcserelni? Basszus...

venember83 2022.01.21. 09:06:01

@Juvino: szerintem az a rész csak kamu, kétlem, hogy ennyire fogalmatlanok vezetnék a PSG-t. De ha Di Marzio leírta, ki vagyok én, hogy felülbíráljam, s ne vegyem figyelembe?

2022.01.21. 09:20:31

@xXPeiperXx: Ezek közül tényleg olyan nagy kár valamelyikért is? Jó esetben megütik egy a Serie A-s középcsapat szintjét páran (Mandragora, Audero, Lirola). Egyedül Coman tudott valami komolyabb karriert befutni máshol. Egyébként szerintem Coman sem túl jó példa mert Ő 18 évesen érkezett hozzánk egy olyan csapatba, ahol nem is volt posztja, mert 4-3-1-2 volt az alapfelállás. Konkrétán a prime Vidalt kellett volna kiszorítania trequartista poszton, hogy többet játszhasson. A következő szezonban a Szuperkupán és az első fordulóban kezdő volt az újjáépülő csapatban, de utána eligazolt. De ezzel szerintem Ő is és mi is jól jártunk, mert az igazi posztján továbbra sem tudtuk volna használni.

Mattiello szintén a BL-döntős csapatban kezdett el kapni perceket (18-19 évesen), utána kölcsönadtuk a Chievonak, ahol kettétörték a lábát, azóta kb. véget is ért az érdemi pályafutása. Caviglia is kb. ugyanez a történet, csak neki a térde szakadt el (de reméljük, hogy ő még vissza tudja építeni magát).

Tehát szerintem ezek a játékosok, akiket felsoroltál egy kivételével a közelében nincsenek/nem voltak, Fagiolinak, Soulénak vagy például Mirettinek tehetségben, akik pedig kaptak néha perceket, azok a sérülésekkel is pechesek voltak. Persze az ezzel kapcsolatos legutóbbi Allegri interjú tényleg nem túl biztató, de egyelőre egyik "mellőzött" fiatal sem tudott rácáfolni más csapatnál.

xXPeiperXx 2022.01.21. 09:25:36

@Pjanista: Van igazad, de èn akkor se bízok ilyen téren Allegriben.

delpi0823 2022.01.21. 09:26:22

@venember83: Nem hiszem hogy kamu lenne.Azert valljuk be a Psgnel nem ment okyan rosszul Keannek mint itt nalunk sajnos.Meg hat azert van egy kis korkulonbseg a ket jatekos kozott ez sztem egy twljesen realis csere lehetne.

steven.h 2022.01.21. 09:54:39

@Pjanista: Mandragorat is leginkább egy sérülés tette tönkre, neki is szakadt a térde. Ő is talán most kezdi igazán visszaépíteni magát, szóval őt is nyugodtan lehet a sérülésekkel hátráltatott fiatal kategóriába tenni.

Audero szerintem egy megbízható kapus lett, de nála szerintem hiba történt a karrierjének az egyengetésében. Ő nagyon hosszú ideig üldögélt Buffon, Storari - Buffon,Neto kettős mögött, talán 4 évig, ahelyett hogy védett volna.

Nyilván ő nem egy Donnarumma, nem is tudott volna a világ legjobb kapusának a helyére berobbanni, őt fel kellett volna építeni a Buffon utáni időkre, ha tényleg olyan sokat láttunk benne akkor (nyilatkozatok alapján igen)

Egyébként általánosságban is elmondható azért, hogy az elmúlt időkben, és itt a bajnok csapatokra gondolok, elég nehéz lett volna bármely fiatalnak is bekerülnie a csapatba.

Egyébként fun fact, hogy Locatellit elvileg Allegri vitte a Milanhoz 15 évesen, és 16 évesen már a felnőttekkel edzette. Bemutatkozni a felnőtt csapatban már Brocchia alatt mutatkozott be.

GodPiero 2022.01.21. 10:37:35

@Juvino: Pedig mekkora lenne egy Icardi - Kean csere...

Gaben Smith 2022.01.21. 10:38:37

@venember83: jót nevettem én is ,mekkora újságírói fantagorizma. Kb úhgy jön le ,hogy Ők figyelmeztették a PSG-t ,hogy ácsi nem tudjátok leigazolni Kean-t :D

Rikoo 2022.01.24. 16:22:01

Ez a srác kiemelkedő tehetség! Azon se lepődnék meg, ha egyből Serie A csapathoz kerülne jövőre, sokkal magasabb szinten tud játszani, mint a Serie C.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása