Albanese: Dybala csak a Juventus mezében tudja magát elképzelni

dybala_paulo_aggodik_tarkora_tett_kezekkel.jpgA minap megjelent argentin pletykákat cáfolta Giovanni Albanese, aki arról értesült, hogy Paulo Dybala ügynöke számára egyértelműsítette, hogy csak a Juventus mezében tudja elképzelni a jövőjét.

Az olasz újságíró szerint a szóbeli megállapodás már októberben megtörtént a felek között, s csupán azért nem került sor a szerződés azonnali aláírására, mert az ügynöknek előbb tisztáznia kell az ügynöki státuszát Olaszországban, mielőtt a felek aláírhatnák a szerződést.

A felek között legközelebb februárban várható egyeztetés, ahogyan arról Maurizio Arrivabene is beszélt.

Fabrizio Romano úgy értesült, hogy a Juventus most télen mindössze lehetőségeket keres a csapat megerősítésére, mivel jelenleg nem kívánnak komoly költekezésbe kezdeni.

Sardar Azmoun ügynöke és a Juventus között volt kapcsolatfelvétel, de egyelőre nincs semmilyen előrehaladott szakaszban lévő tárgyalás. A középpálya tekintetében a vezetőség listáján Ruben Loftus-Cheek és néhány további név szerepel. Bruno Guimarães leigazolásának az ötlete igencsak kedvelt opció a Juventus számára, azonban a klub most télen nem tud 45 millió eurót fizetni a középpályásért.

Arthur szeretne az Arsenalhoz csatlakozni kölcsönben, ezért már megegyezett az ágyúsokkal a személyes részleteket illetően. Az Arsenal magabiztos a középpályás megszerzését illetően, és a Juventus kész elengedni a futballistát. Az ügylet a végső szakaszához érkezett, állítja Nico Schira.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516812652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.01.14. 09:03:10

Egyik oldalon megjelenik, hogy nem kíván hosszabbítani. Erre másnap, másik oldalon, csak Juve mezben tudja elképzelni a jövőjét. :D Vajon ki hazudik?

Gaben Smith 2022.01.14. 09:07:48

Tökre értem Arthur eladását vagy kölcsönadását de annyira nyomorult így is a középpályánk ha nem akarunk beruházni senkire mit is akarunk? Mi egyáltalán a koncepció? Eladunk mindenkit de venni nem akarunk? Nem azt mondom ki kellene takarítani a fél keretet ,de nem úgy ,hogy nem pótoljuk.
Már rég világos gondolatok kellenének az irányba kit is akarunk megvenni eltelt a január fele és még senki nem érkezett és távozott.
Azt sem tudom megérteni ,hogy Ramsey-al miért nem vagy totál bunkók zavarjuk a B-be ne edzhessen az A-val és állandóan ekézni kellene ahol érik hátha fogja magát és elmegy.
Dybalával is mi történik?
Lesz akkora tartalékunk nyáron ,hogy Moratát,Dybalát,Arthurt,Ramseyt,De Ligtet pótoljuk? Lyukas védelemmel lyukas kp-val lyukas támadósorral.
Mostmár annyi helyen vérzik ez a csapat ,hogy kemény invesztáció lesz szükséges ahhoz ha nem a hátulról akarjuk szemlélni a dobgót évekig.
Nincs már Marottánk a királycsináló aki kiszúrja azokat akik olcsó pénzért is hatalmas lendületet adnak.
Olyan mintha nem is lenne scout rendszerünk egyszerűen nem veszünk észre olyan játékosokat akik becsületesek,kiegyensúlyozottak,nem szocial media celebek, állandó teljesítményre képesek nem sérülékenyek stb ...
Ezen éven ismét mindenki sérüét mint az állat Allegri csapágyasra hajt mindenkit az első regnálása alatt is ez volt.
Vagy az a reaktív bunkerfoci annyi ütközést és erőltetett mozdulatsort kíván ami sérülést okoz?

Attilio79 2022.01.14. 09:12:02

Teljesen mindegy, a tény, hogy nincs bejelentés és szabadon tárgyalhat. Dybala jó játékos és lenyilatkozta, hogy kész aláírni, Allegri meg számol vele, ezt meg ő nyilatkozta. Szóval pusztán a tényekre hagyatkozva, minden más csak pletyka.
A csapatban lenne pár fontosabb feladat, például megszabadulni azoktól, akikről Allegri nem nyilatkozott illetve negatív véleménnyel van.

2022.01.14. 09:13:41

@Gaben Smith: Mivel nem tudunk senkit venni, (főleg aki erősítést jelentene), szerintem senkit sem fogunk eladni. Ezért Arthur hiába szeretne menni az ágyúsokhoz, valszeg ő is marad.

Gaben Smith 2022.01.14. 09:34:46

@MGB75: nem tudom elképzelni akkor ,hogy két transzferablak között mit csinál a scout részleg? merthogy mindig az ablak közben megy a vakarózás és alkudozás ahelyett ,hogy cselekednének.

2022.01.14. 09:53:01

@Gaben Smith: Nap, mint nap olvasom az átigazolási híreket és süt róluk a pénztelenség, tanácstalanság. Vagy nem tudunk venni/eladni, vagy a delikvens nem akar megegyezni senkivel. Soha, semmi előrelépés, mindig csak a tapogatózás, nehéz, meg bonyolult ügy, stb. Így biztos nem fogunk tudni erősíteni. De ahogy Arrivabene is megmondta, nem lesz mozgás télen. Kb. ez is lesz. Ezzel a kerettel kell befejezni ezt a szezont, ami nem túl j előjel. De bízzunk a csodában...

JeetTrader 2022.01.14. 10:24:36

Jövünk, maradunk, jövünk, maradunk...most döntsük mér el...:/:/

Az a vicc h az elmúlt pár meccsen Arthur képes volt különbséget jelenti. Nem érdekelne ha lenne pénzünk és lenne a piacon megfelelő helyettes, de azt hiszem inkább már az lesz a lényeg h anyagilag rendbe kerüljünk és nem az h nagy fogásaink legyenek...:(

Részemről mehetne, de nekem nehogy kölcsönbe adjuk. Bezzeg ha mi akarunk kölcsönvenni senki nem ad oda senkit. Miért nem tudjuk mi is ezt mondani a kedves Arsenalnak?

Gaben Smith 2022.01.14. 10:49:25

@MGB75: félelmetes mélységbe kormányozták a keretet és a klubbot Nedved és Paratici Agnelli asszisztálása mellett.
Ékes példa Dybala akivel január 1 óta tárgyalhatna bárki is ,hogy szerződjön hozzá mégsem történt ilyesmi pedig elvileg gondolhatnánk azt is ,hogy Ő egy nagyon kelendő portéka a piacon ingyen főleg.
Sajnos ez a piaci reakció is mutatja ,hogy akár mi miért nem akarunk/tudunk hosszabbítani vele az igényei végett.

Leram7 2022.01.14. 10:50:28

Nem kedvelem a barcelonat, de azt gondolom, hogy amit most a jatekosaik tesznek az szép gesztus.

Nálunk eddig egyedül Bernardeschinél lehetett hallani hasonlót.
Dybala, ha tényleg szereti ezt a mezt, igazán leadhat az igényeiből.

2022.01.14. 10:53:01

@JeetTrader: Ja. Ez a határozatlanság, pipogyaság sokszor vérlázító. Mi mindenkit vegyünk kölcsön, végleges opcióval, de mi alig tudunk valakit rendesen elbizniszelni. Mindenki baleknak néz minket. Kíváncsi vagyok, Arrivabene mire lesz képes ilyen téren? Remélem, ő határozottabb lesz, ha rendbe akarjuk rakni a pénzügyeket. Talán változik/változott a személet.

DegerFaCan 2022.01.14. 11:00:16

eddig minket követtek és tanultak tőlünk fogásokat. most vegyünk vissza az arcból és próbáljunk meg mi is tanulni másoktól.
Menjünk rá a kölcsönadott olasz fiataljainkra, néhány jobb képességűt kezdjünk el játszatni (lásd inter Bastoni Barella fszomtudja).
ne hosszabbítsunk csak hogy szebb legyen a kimutatás, engedjük el őket (milan).

Thuglife! 2022.01.14. 11:24:42

@Attilio79: naivitás azt gondolni hogy Allegrinek van szava a keret kialakításában.tudom nem erről volt szó mikor visszajött.de minden a régi.sajnos ő is.

steven.h 2022.01.14. 11:52:39

@Thuglife!: Kérései biztos vannak, amiket konsziderálnak, majd pénz híjján nem teljesítik

Attilio79 2022.01.14. 13:02:47

@Thuglife!: Ezt nem gondolom, hiszen például volt szava Morata esetében is.
Miből gondolod, hogy nincs? Volt ráutaló jel? (Simán lehet, csak nem rémlik)

Thuglife! 2022.01.14. 13:54:43

@Attilio79: az hogy a vezetőség cáfolt eladásokat majd az mégis megtörtént úgy gondolom oda kell figyelni a pletykákra is.3 éve még ő akart megszabadulni Dybalától(talán már akkor tudta hogy nem illesztheti sehova akárcsak Ronaldot)most nyilván lenyilatkozza év elején hogy rá akar építeni mert akkor még hajlandóság volt a vezetés felől a hosszabbításra.

steven.h 2022.01.14. 14:03:48

@Attilio79: Volt elvileg egy hír, ahol azt állították, hogy nem volt elégedett az igazolásokkal, mivel nem ez lett neki ígérve. Gondolom neki volt egy listája nevekkel, vagy legalább, hogy hova milyen típusú játékost szeretne, és nem teljesítették

Attilio79 2022.01.14. 15:00:10

@Thuglife!: Értem. Azt nem tudom eldönteni, hogy visszatérünk a régi nótához, hogy csúnya igazgatóság vagy Allegri okolható a dolgok menetéért. Igazából én örülök, hogy nincs itt Miralem, bár lehet, hogy pont egy registára volnan szükség, meg csatárra meg stb. ;)
Egyébként Kean pl. kifejezetten az ő kérése volt, ha jól emlékszem.
Szóval nem tudom eldönteni.

JeetTrader 2022.01.14. 16:23:23

@Attilio79: kétlem hogy Kean lett volna az "A" terv...Locatellit nyílván nagyon támogatta, de tippem szerint azért csak kért 2-3 játékost....és ezekből jobb híjján Keannel kellett beérni. Ami akár védhető álláspont is volt, hisz már dolgoztak együtt, ment is neki Allegri alatt, olasz is és talán szereti is a Juvét, miközben épp jól is ment neki a PSG-ben....mennyiért is jött vissza?

Vicces amúgy az is h mikor elment nem is ment neki rosszul, de most h visszajött ultra gyenge.

Ha ennyi mindenkinek rosszul megy egyszerre, az valami rendszerszintű hiba. Ezalatt azt értem h elméletben külön-külön jó játékosaink lennének, de együtt a jellemzőik, személyiségük és az edző taktikája kiolthatják egymást és ez az eredménye...ez az elméletem.

Attilio79 2022.01.14. 16:37:14

@JeetTrader: Furcsa olvasni, hogy mindenki feltételezésből írja a variációit.
Azt gondolom, hogy a tettek és cselekedetek számítanak. Azaz, ha beérte Keannel, akkor konszenzusra jutott a vezetőséggel, ergo elfogadta a dolgot. Nem gondolom, hogy nincs beleszólása, sőt, inkább azt gondolom, hogy van. No, de nyáron minden kiderül!

Shyr Kahn 2022.01.14. 16:42:36

Ha igaz ez a hir (sztem igen), akkor illo kiemelni, hogy azzal szemben, hogy sokan motivalatlannak irjak, meg nem hunek a klubhoz, meg 10-eshez nem melto jatekosnak, itt a valasz: akar maradni es a klub szineihez hu (amennyiben igaz a hir).

steven.h 2022.01.14. 17:08:17

@Attilio79: Sok választása valószínűleg nem volt, mivel az idő nagyon sürgette a klubot. Augusztus végén távozott Ronaldo, tehát Locatelli féle szappanoperára nem volt idő, úgyhogy jött az "öreg barát" és villámgyorsan menekítette Kean-t Angliából.

BigChris 2022.01.14. 22:25:57

Már ilyen hírek is napvilágra kerültek....ezek ki tudja mi a fakenews és mi a true.
www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/dybalara-es-modricra-is-lecsapna-az-inter/bltf4e12515abcca423

DelPiero2 2022.01.14. 22:26:28

@Leram7: Egyetértek. Ramsey meg pofátlan nyilatkozatot tesz. Én is lezavarnám a B-be, és ha ott nem dolgozik rendesen, szerződésszegésért perbe fognám.

steven.h 2022.01.15. 11:50:05

@BigChris: Ezek minden évben megveszik Modricot, talán 40 éves korára Milánóba is ér. Ami meg a nyilatkozatát illeti, személyes véleményem hogy hatalmas nagy baromságot mond, kérdezze csak meg Contét arról mi volt mikor leült az $inter padjára, vagy akár hogy Bonuccit hogy fogadták

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása