A Juventus megválna McKennietől?
A Juventus megválna McKennietől?

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus korábban külföldről érkező ajánlatokat kapott Weston McKennieért, s Manuel Locatelli érkezése után a klub fontolóra veheti az amerikai középpályás értékesítésének lehetőségét. McKennie a 2020-21-es szezont megelőzően a Schalke 04 csapatától érkezett, s…

A Roma és a Spurs is érdeklődik Pjanić iránt
A Roma és a Spurs is érdeklődik Pjanić iránt

A Tuttomercatoweb értesülései szerint a Roma vezérigazgatója, Tiago Pinto felvette a kapcsolatot a Barcelona vezetőségével Miralem Pjanić esetleges leigazolása tekintetében. A Juventus továbbra is érdeklődik a középpályás iránt egy évvel azt követően, hogy a tavaly nyáron a bosnyák középpályást…

Locatelli: „A Juventushoz igazolás maga a megvalósult álom”
Locatelli: „A Juventushoz igazolás maga a megvalósult álom”

Manuel Locatelli végre a Juventus játékosaként nyilatkozhatott a médiának a mai napon, s nagy örömmel beszélt a klubváltásáról. A játékos 25 millió eurós átigazolási díjért csatlakozik a Juventushoz, kétéves kölcsönt követően, s az előbbi díjhoz további 10 millió eurós díj kapcsolódik könnyen…

HIVATALOS: Locatelli a Juventusnál folytatja
HIVATALOS: Locatelli a Juventusnál folytatja

Ma véget ért a nyár egyik leghosszabb szappanoperája, a Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Sassuolo és az olasz válogatott középpályását, Manuel Locatellit, aki két évre szóló kölcsönszerződés keretében, kötelező érvényű vásárlási záradékkal, összességében mintegy 37.5 millió…

Drăgușin kétéves kölcsönben a Cagliarihoz csatlakozik
Drăgușin kétéves kölcsönben a Cagliarihoz csatlakozik

A Juventus fiatal védőreménysége, a román állampolgárságú Radu Drăgușin a megfelelő játéklehetőség reményében kölcsönbe kerülhet a mercato végén. Mivel a keretben a középhátvéd posztján bevethető Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini, Matthijs de Ligt és Daniele Rugani, illetve akár Danilo is, a 19…

Locatelli ma orvosira jelentkezik
Locatelli ma orvosira jelentkezik

A tegnap este minden valamire való forrás megerősítette, hogy sikerült megegyezni a Sassuolo vezetőségével Manuel Locatelli klubváltása tekintetében. Ugyanezen megbízható források szerint a mai napon az orvosira is sor fog kerülni Torinóban, ezt megerősítendő Romeo Agresti éjfél körül egy…

Kaio Jorge: "A Juventus a legnagyobb csapatok egyike Európában"
Kaio Jorge: "A Juventus a legnagyobb csapatok egyike Európában"

A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Santos 19 esztendős támadóját, Kaio Jorgét, aki 2026-ig kötelezte el magát a torinói klubnál. "Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, ez volt az álmom gyerekkorom óta." - mondta az ifjú brazil első torinói nyilatkozata során a…

Ronaldo: „A karrieremre és a munkámra koncentrálok”
Ronaldo: „A karrieremre és a munkámra koncentrálok”

Cristiano Ronaldo a mai napon megtörte a csendet, miután több sajtóorgánum hírbe hozta őt a Real Madriddal és Carlo Ancelottival, aminek a nyomán az olasz trénernek egyértelműen állást kellett foglalnia, és határozottan elutasította a portugál legenda visszatérését a Bernabeu gyepére. Az ötszörös…

HIVATALOS: Kaio Jorge 2026-ig írt alá a Juventusnál
HIVATALOS: Kaio Jorge 2026-ig írt alá a Juventusnál

Ugyan a brazil játékos hazai klubja, a Santos már korábban bejelentette, hogy Kaio Jorge a Juventushoz igazolt, s Európában folytatja pályafutását, így az átigazolás lényegében hivatalos volt, a torinói klub egészen mostanáig nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben. Az ifjú támadó sikerrel…

Megszületett a megegyezés Locatelli ügyében
Megszületett a megegyezés Locatelli ügyében

Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint a Juventus végre megállapodásra jutott a Sassuolóval Manuel Locatelli ügyében, s a középpályás 35 millió euro fejében, két szezonra szóló kölcsönszerződés keretében, kötelező érvényű vásárlási opcióval érkezhet Torinóba. Az egyeztetések gyakorlatilag…

Agresti Dybala maradására és Locatelli érkezésére számít
Agresti Dybala maradására és Locatelli érkezésére számít

Romeo Agresti a minap számtalan, a Juventus számára igencsak fontos és aktuális témában megosztotta értesüléseit, és véleménye szerint sok meglepetés nem várható a mercato következő időszakában. „Paulo Dybala és a Juventus szeretné folytatni a kapcsolatukat, de még nem jutottak megállapodásra…

Dembélét adná Kuluševskiért az FC Barcelona
Dembélét adná Kuluševskiért az FC Barcelona

Az olasz sajtó értesülései szerint az FC Barcelona szeretné megszerezni a Juventus ifjú támadóját, Dejan Kuluševskit, s cserébe Ousmane Dembélé játékjogát adnák a torinói klubnak. A svéd játékos 2020 januárjában mintegy 35 millió euro fejében az Atalanta együttesétől igazolt a Juventushoz, azonban a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása