de Ligt: „A BL-ben több a terület”

de_ligt_matthijs_bl-sajtotajekoztaton.jpgMatthijs de Ligt a Chelsea elleni mérkőzést megelőzően az elmúlt időszakban magára talált Juventusról beszélt, s rendkívül fontos meccsnek nevezte a keddit.

Az Öreg Hölgy igencsak megvékonyodott kerettel fog nekivágni a találkozónak, hiszen a mai edzésről a J Medicalhoz igyekvő, és mint kiderült két hónapot kihagyni kényszerülő Danilón kívül hiányzott Chiellini, Bernardeschi, Ramsey, De Sciglio és Kuluševski, utóbbi elmaradásának okaira még nem derült fény. Dybala viszont már a többiekkel dolgozik.

„Számomra ezek csodálatos meccsek, nagyszerű lesz a Stamford Bridge-en a Chelsea ellen játszani. Alapvető fontosságú lesz kompaktnak maradni, az ellenfél minőségi csapat, és erős a kontrákban. Nagyon fontos meccs a holnapi, nyugodtan kell játsszanunk, kihasználva a technikánkat, ami a különbséget jelentheti. Valamint erősnek kell bizonyulnunk a pályán, fizikailag kemény meccs lesz, a Juventus számára pedig természetes az ilyen játék.

Mentális probléma a kisebb csapatok ellen? Nem tudom. A Bajnokok Ligájában is különböző meccseink vannak, sokszor több a terület ellentámadásokhoz. A csapatunkat erősíti Chiesa és Morata, ők nagyon jók lábban, ez is egy opció számunkra, akár az ellentámadásokban is gondolkodhatunk. A kisebb csapatok ellen kevesebb a területünk, más módot kell találjunk a gólszerzésre, s ezen a területen fejlődnünk kell.

Bár a következő meccs az Atalanta elleni, nem lesz nehéz a BL-meccsre koncentrálnunk, hiszen az első hely a tét a csoportban, s nagyon fontos számunkra, hogy az első helyen végezzünk.

A BL-álom? Igen, sázmomra az, s szerintem mindenki számára az. De ez nem egyszerű feladat. Megpróbáljuk a legjobbat nyújtani, meglátjuk, hogyan sikerül, s meccsről meccsre kell fejlődnünk.

Az edzőtábor óta kétszer nyertünk, ez sokkal fontosabb, mint maga az edzőtábor. Szerintem más szellemiséggel rendelkezünk, a három megszakítás megnehezítette a dolgokat. A megszakítások előtt nyertünk, a kontinuitáshoz pedig kellett a csapat összefogása. Most már megtarthatjuk ezt az összefogást, hogy folyamatosan jöhessenek az eredmények.

Az edzőtábor után megértettük, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a Juventus lehessünk, keménység kell a pályán, meg kell halnunk a pályán, késznek kell lennünk a szenvedésre. A Fiorentina és a Lazio ellen láttam ezt a szellemiséget, ami erőt sugárzott. Ez nagyon fontos számunkra.

A szerződéshosszabbításra nem gondolok jelenleg, az előttünk álló meccsekkel foglalkozok, a bajnokságban nem állunk jól, és most a játékosoknak a meccsekre kell koncentrálniuk, a győzelemre. Novembert írunk, s ebben az időszakban nagyon fontos, hogy a Juventusra koncentráljunk.

Romelu Lukaku kiváló csatár, erős, gyors, tudja, hogyan kell értékesíteni a helyzeteket. Szerintem a Chelsea-nél másképp játszik. Hozzá hasonlóan a Chelsea is a világ egyik legjobbja, s ez igaz Lukaku hiánya esetén is. Tudnak jól játszani csatár nélkül, talán megpróbálják jobban bejátszani a területeket. Nehéz lesz a meccs Lukakuval s nélküle is.

Az első meccsen nagyon éretten futballoztunk. Hogy életem legjobb meccse volt? Nem tudom. Nem gondolok erre folyamatosan. Mindig a legjobbamat akarom nyújtani, s nem tudom, hogy adott meccs volt-e a legjobb számomra.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8616762020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2021.11.22. 15:14:44

Az lehet, hogy ez a görög stílusú foci eredményeket hoz jó/jobb ellenfelek ellen. De a kicsiket is meg kell verni, hogy bármit nyerhessünk, ellenük pedig kell a kreativitás.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása