GdS: „A Juventusnál nincs egyértelmű projekt”
GdS: „A Juventusnál nincs egyértelmű projekt”

Massimiliano Allegri a Juventus padján az idén számtalan nehéz helyzettel kénytelen szembesülni, hiszen csapata idén a bajnokságban már három mérkőzésen alulmaradt, ebből kétszer otthon, egyszer az Empoli, tegnap pedig a Sassuolo ellen, így a bianconero együttes lemaradása a tabellavezető Milannal…

Juventus - Sassuolo 1:2
Juventus - Sassuolo 1:2

Az Inter otthonában elért 1:1-es döntetlent követően, ahogyan azt mérkőzés előtti nyilatkozatában Massimiliano Allegri is kijelentette, a Juventus számára csak a győzelem volt elfogadható a Torinóba látogató Sassuolo ellen. Ennek ellenére a vezetést a Sassuolo szerezte meg, mikor a szünet előtt…

Allegri: „Nem a játékosokon múlt, hanem a mentalitáson”
Allegri: „Nem a játékosokon múlt, hanem a mentalitáson”

Az Inter elleni döntetlen után a Juventus kötelező győzelemként fogta fel a Sassuolo elleni mérkőzést, ám az első félidő zárásaként gólt kapott, majd Weston McKennie egyenlítését követően Maxime Lopez a második félidő végén újabb gólt szerzett az így győzedelmeskedő vendégeknek. „Szervezettebbnek…

A Sassuolo elleni mérkőzés
A Sassuolo elleni mérkőzés

A rettenetes rajtot követően a Juventus négy mérkőzésig tartó győzelmi sorozattal megkezdte a felzárkózást a bajnoki tabellán, majd egy az utolsó percekben értékesített büntetővel ért el 1:1-es döntetlent a címvédő Inter otthonában. A hétközi fordulóban a zebramezesek a középmezőnyben tanyázó…

Dionisi: „Allegri az egyik példaképem”
Dionisi: „Allegri az egyik példaképem”

A hétközi fordulóban a Juventus a Sassuolót fogadja, a vendégek fiatal edzője, Alessio Dionisi azonban nincs könnyű helyzetben, mivel két fontos játékosa is sérült. „Massimiliano Allegri egyike azon mestereknek, akiket csodálok, de ez az érzés nem fog már számítani a kézfogás után.” - mondta a…

Juventus - Sassuolo: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Sassuolo: a várható kezdőcsapatok

Az Inter elleni 1:1-es döntetlennel a Juventus győzelmi sorozata megszakadt a bajnokságban, de a csapat értékes egy ponttal térhetett haza a címvédő otthonából. A hétközi fordulóban a zebramezesek a Sassuolo csapatát fogadják szerda kora este, s nem lehet más a céljuk, mint Torinóban tartani mind a…

Allegri: "Győznünk kell a Sassuolo ellen"
Allegri: "Győznünk kell a Sassuolo ellen"

Az Inter otthonában elért 1:1-es döntetlent követően a Juventus a Sassuolo csapatát fogadja szerda este, s a cél nem lehet más, mint a három pont begyűjtése. "A Sassuolo egy olyan csapat, amely nagyon jól futballozik, jó játékosai vannak technikai képességekkel. Alessio Dionisi már az első Serie…

Dybala beérte Platinit a Juventus góllövőinek örökranglistáján
Dybala beérte Platinit a Juventus góllövőinek örökranglistáján

A hosszabb sérülésből visszatérő Paulo Dybala vasárnap este büntetőből vette be az Inter kapuját, s ezzel nem csupán kialakította az 1:1-es végeredményt, de a klub legeredményesebb góllövőinek örökranglistáján beérte Michel Platinit, s hamarosan további legendákat közelíthet meg. Érkezése óta…

Dybala: „Javulnunk kell támadások tekintetében”
Dybala: „Javulnunk kell támadások tekintetében”

A Juventus tízese a vasárnapi meccs végén értékesített büntetőjével fontos pontot szerzett csapatának, s ezzel első lett a Juventus történelmében, aki a hárompontos korszakban sorozatban három Inter elleni meccsen is betalál. „Mi vagyunk a Juventus, mindig a győzelemre játszunk, azonban ma egy…

Inter - Juventus 1:1
Inter - Juventus 1:1

A vasárnap este a presztízs mellett a két csapat számára a tabella állása miatt is igencsak fontos derbin végül pontosztozkodás mellett kötöttek ki a felek, a döntetlen egyik csapatnak sem kifejezetten jó, de legalább nem is túl rossz a jelenlegi helyzetben. A Juventus az első félidő derekán…

Allegri: „Pár lehetőségből többet kellett volna kihoznunk”
Allegri: „Pár lehetőségből többet kellett volna kihoznunk”

A vasárnap estére kitűzött Derby d'Italiát az Inter kezdte előnyből, miután a lepattanó labdát Edin Dzeko kapuba juttatta, azonban a házigazdák nem sokat tettek ezt követően az előny növelésére, és a meccs végén a Juventusnak sikerült egyenlőre menteni a meccset Paulo Dybala értékesített…

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

A Juventus zsinórban négy győzelmet aratott a bajnokságban, s ezzel megkezdte a felzárkózást a tabellán. A zebramezesekre azonban a bajnoki szezon egyik legnehezebb mérkőzése vár, hiszen a zebramezesek vasárnap este a címvédő Inter otthonába látogatva próbálják folytatni a győzelmi sorozatot. A…

Chiellini: "Tudtam, hogy Bonucci hibát követ el a Milannal"
Chiellini: "Tudtam, hogy Bonucci hibát követ el a Milannal"

A Juventus csapatkapitány, Giorgio Chiellini elárulta, azonnal tudta, hogy csapattársa, Leonardo Bonucci hibát követ el, mikor 2017-ben úgy döntött, a torinóiaktól az AC Milan együtteséhez igazol. A védőjátékos mindössze egyetlen szezont töltött Milánóban, majd visszatért a Juventushoz "Csalódott…

Inter - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Inter - Juventus: a várható kezdőcsapatok

A Juventus hét közben a Zenit Szentpétervár otthonába látogatva folytatta százszázalékos teljesítményét a Bajnokok Ligája csoportkörében, vasárnap este pedig egy igazi rangadó vár a zebramezesekre, hiszen a csapat a címvédő Inter otthonába látogat. A Sky Sport Italia előrejelzései szerint a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása