Tardelli: „Az Internél Džeko, a Juvénál Chiesa lehet a kulcsember”

tardelli_marco.jpgMarco Tardelli is megszólalt a mai derbi kapcsán, s elmondta a La Gazzetta dello Sport munkatársának, hogy véleménye szerint kitől félhetnek a csapatok.

„A Derby d'Italia már eleve nagyon fontos kihívás a csapatok ambíciói tekintetében, de szerintem döntőbb a Juve számára, a számok ezt mutatják.

Mentálisan nehéz lehet újrakezdeni egy szezont a scudettóra gondolva egy ilyen jelentős lemaradással, és a Juve mindenképpen a tabella elején szeretné látni magát.

Az Inter előrébb jár játék tekintetében, azonban kissé hátrányban van a kiegyensúlyozottság tekintetében. Simone Inzaghi kiváló edző, ezt több éven át bőven bizonyította a Laziónál. Simone a hitének megfelelő csapatot épít: nagyon fontos játékosokat veszített el az Inter adott időszakban, és akik érkeztek, azok bírták a terhet, de bizonyos, hogy végig bírni fogják a nyomást? Jelenleg azonban kicsit többet mutatnak, mint a Juve.

Értékelem a Juventusnál a védelmet, és mindent az ellentámadásokra alapoznék Chiesával: Federico olyan futballista, aki a védelmi vonalak áttörésében és a veszélyhelyzetek megteremtésében jeleskedik leginkább, az Inter védőhármasa erős, azonban az egy az egy elleni harcokban már nem teljesít olyan jól, illetve a széleken is gondot okozhat számukra az ellenfél. A Juve fegyvere a rendkívül gyors kontratámadás. Cuadrado, Morata és Bernardeschi tudják, hogyan hozzák ki a legjobbat egy nyílt területen, de a döntő játékos csak Chiesa lehet. Ha jó állapotban van, akkor óriási problémákat okozhat az Inter számára.

Nem gondolnám, hogy a Juve túl sokat fog próbálkozni, hogy felfedezze saját kvalitásait. Allegri megértette, hogy sokféleképpen lehet nyerni, nem csak labdabirtoklással, és alázattal belátta, hogy a Juventusnak adott módon kell futballoznia ahhoz, hogy felkapaszkodhasson a tabellán.

Amint mondtam, interesként Chiesától és a Juve nemrégiben ismét felfedezett szilárdságától tartanék. Az ideális talán az lenne, ha visszavonnák kicsit a védelmi vonalat, hogy a Juve irányítsa a meccset adott szakaszokban, aztán meglepni a Juventust. Ez döntő lehet, de azt nem tudom, hogy az Inter képes-e teljesen más arcát mutatni vasárnap. Ha viszont Inzaghi túl mélyen kezdi a meccset, akkor 0-0 lesz a vége.

Hakan Çalhanoğlu számos pozitívumot mutatott új csapatánál, de hiányzik nála a kiegyensúlyozottság. Džeko azonban visszatért arra a szintre, amit Olaszországba érkezésékor mutatott. Frissnek és fiatalnak tűnik. Szerintem nagyon pozitív volt számára a környezetváltás, a Románál túl sok vitás helyzet adódott körülötte azért is, mert hamarabb távozhatott volna. Talán már nem érezte otthon magát a Románál.

Edin mindig középcsatár volt és befejezőember, egy referenciapont a csapattársai számára. Edin kiválóan veszi át a labdát háttal a kapunak, és lehetővé teszi, hogy az egész csapat felérjen. Ha a Juventus ellen kulcsfontosságú meglepetésembert kell mondanom, őt jelölném meg, az ő minősége fontos.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9416733802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2021.10.24. 21:52:24

Eddig úgy tűnik, hogy igaza volt Džekóval.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása